Az ősz lassan véget ért, Roxanne mégis úgy érezte, mintha évszázadok óta nem pihent volna. A Halloween tökéletes lehetőséget biztosított néhány diáknak, hogy a csínyek terén akcióba lendülhessenek, azonban volt, aki nem hagyta abba akkor sem, mikor már az első hó is leesett novemberben.
- Nem akarok beleszólni, de -
- Tudom. És mielőtt kérdezed, ez még mindig a szünetben beszerzett trágyagránátok egyike – tett le egy kupac könyvet a Mardekáros lány a könyvtárban. Remussal sokszor összefutott a könyvespolcok között s egy idő után már nem külön tanultak. Roxanne hálás volt a segítségért, hisz a Mugliismeret nem tartozott az erősségei közé, pedig érdekelte a varázstalanok világa.
- Finite Incantatem – húzta végig a lány előtt a pálcáját a Griffendéles fiú.
- Örök hálám – foglalt helyet Remussal szemben immár tisztán Roxanne.
- Egyre figyelmetlenebb vagy a... vicceikkel szemben. Minden rendben?
- Aham – felelte halkan a lány miközben néhány ásítást próbált elnyomni – csak nem aludtam valami sokat. Ez minden.
- Biztos? – nézett rá mindent tudó szemekkel Lupin – tudod, a szemed alatti karikák rohamos növekedése nem épp arra enged következtetni, hogy most az egyszer nem aludtál jól. Mi zavar?
- Zavarni semmi sem zavar – nyitott ki egy könyvet, habár fogalma sem volt arról, hogy miről szól – nincs semmi bajom Remus. Ne aggódj.
- Nem szégyen, ha néha rosszat álmodik az ember, Roxanne.
- Honnan? – tette le az asztalra a kezében lévő vaskos könyvet és értetlenül nézett a szemben ülőre.
- Nem vagyok hülye – mosolygott Lupin – még akkor sem, ha ezt hiszi rólam mindenki. Szóval, mi történt?
- Azt ne mondd, hogy komolyan érdekel – nevetett fel halkan és szárazon a lány.
- Pedig de. Sokkal jobban, mint ez itt – mutatott az előttük heverő könyvkupacra.
- Rém unalmas lesz, figyelmeztetlek – adta be a derekát Roxanne és mesélni kezdett. Nem részletezett mindent, de mesélt egy keveset a korábbi éveiről, mesélt Jennyről, az egyetlen barátjáról a Durmstrangból és csak utána tért át az álmára.
- Szóval – foglalta össze a hallottakat a Griffendéles – mostanában újra átéled az álmaidban azt, ami történt?
- Nagyjából. De mindig megpróbálok segíteni neki – tartott egy kis szünetet – csakhogy a vége ugyan az lesz. Cserben hagyom.
- Ne okold emiatt magad, nem tudhattad.
- De kellett volna.
Csend telepedett a két gyerek közé, egyikük sem tudott mit mondani, így némaságba burkolózva tanultak tovább.
- Tudom, hogy még nem írtuk meg a leckét, de megharagszol, ha most itt hagylak?
- Nem, menj csak. Esetleg Poppyhoz benézhetsz altató bájitalért, ha gondolod.
- Köszi, Remus – mosolygott barátjára a lány miközben összeszedte a pergamenjeit és a pennáit és bedobálva azokat a táskájába otthagyta a fiút.

- Malfoy, jó hogy látlak – futott össze a Nagyterem előtt a Mardekárosok csapatkapitányával Roxanne – gyere a Csillagvizsgálóhoz, átbeszéljük az edzéstervet.
- De én csak pótjátékos vagyok.
- És velünk edzel, nem?
- Igen? – vonta fel az egyik szemöldökét a lány.
- Akkor tíz perc múlva a megbeszélt helyen. Szólnom kell a többieknek is, de Emma már ott van.
Nem csak Emma várta a fiút az említett helyen. Rabastan Lestrange és Jimbo Blishwick is ott várakozott.
- Malfoy – biccentett a vörös hajú hetedéves, mikor odaért.
- Lestrange – viszonozta hidegen az üdvözlést. Tulajdonképpen nem ismerte Rabastant a lány, de félt, hogy ha megtudná az apja, hogy egyáltalán szóba áll vele, azonnal odaajánlaná neki, mint feleség. Hiába volt még csak tizennégy éves a lány, ez minden vérmániás családban természetes jelenség lett volna. Kitűzik az esküvő időpontját akár öt évvel korábban is már, ha kell. Roxannénak elég volt csak a bátyjára és sógornőjére gondolnia, hogy elfogja a rosszullét az előre eltervezett házasságok gondolatára.
Cant valóban odaért hozzájuk a megbeszélt időben további játékosok társaságában.
- Nos – kért figyelmet azonnal Nott – nem tudom, ki hallott arról a kis balesetről, ami a múlthéten történt.
- Úgy érted Goyle és Nightangel között? – kérdezte Emma, mire a barna hajú fiú bólintott.
- Nem is igazán emiatt vagyunk itt, habár a következménye, hogy Vincent.. maradjunk annyiban, hogy önként hagyja itt a csapatot.
- Úgy érted, egy hajtóval kevesebben leszünk? – háborodott fel egy fekete, egyenes hajú lány.
- Haneda, ha megvárnád, hogy befejezzem – intette le a további kérdéseket ingerülten a csapatkapitány – természetesen nem hagyom a csapatot bajban. Az elmúlt négy évben sem tettem, nem most kezdeném el. Azonban – hatásszünetet tartott – a rossz hír többek között, hogy Dumbledore professzor kérésére én is kilépek.
- Mi?
- Csak szórakozol!
- Ez nem vicces!
- Nem teheti!
- Hogy? – reppent a levegőbe hirtelen tucatnyi felháborodás, amit Cantankerus szinte azonnal elfojtott.
- MIELŐTT – harsogta túl a diákokat, hogy aztán normális hangerőn beszélve folytathassa – bárki bármit mondana, az én döntésem is volt. A kérdésekre ezzel kapcsolatban azonban nem válaszolok. Lumpi sem tud még róla, úgyhogy örülnék, ha a jövő heti meccsig titokban is maradna. Roxanne – nézett a fehér hajú lányra a fiú – gratulálok, bekerültél a csapatba. Őrző leszel. Accrington te pedig hajtó. Blishwick terelő lesz Emmával, a többiek maradnak azon a poszton, ahol eddig voltak.
- És ki lesz a csapatkapitány ezek után? – tette fel a kérdést Rabastan.
- Majdnem elfelejtettem, köszönöm az emlékeztetőt Lestrange – nézett végig lassan a csapaton – Emma Crowden lesz az utódom. Tavaly remekül helytállt, amikor hetekig lábadoztam.
- De -
- Nincs de, Blishwick. A döntésem végleges. Tartsátok titokban ebben a pár napban, azt akarom, hogy meglepetés legyen a Griffendéleseknek is. Had zavarjuk össze a gondosan összeállított taktikájukat.

Este a klubhelységben ücsörgött a lány s a tavi élőlények világára néző ablakon bámult kifele.
- Sokan elfeledkeznek erről itt – telepedett le mellé egy lány, akit Roxanne eddig csak látásból ismert – Ashley vagyok.
- Roxanne – válaszolta az idősebbik lány továbbra is az üveg másik oldalán lévő dolgokat nézve.
- Tudom – nevetett fel szárazon az újonnan érkező – osztálytársak vagyunk.
- Ne haragudj Ashley – vonta el végre a figyelmét az ablakról és nézte meg magának a lányt, aki jelenleg a társaságot biztosította számára. Középhosszú, barna, hullámos haja fátyolként hullott alá s sötét írisze miatt a pupillája majdhogynem teljesen kivehetetlen volt – nem sikerült mindenkivel beszélgetnem még.
- Semmi baj. Tudom, milyen belecsöppenni egy osztály életébe.
- Te is iskolát váltottál?
- Nem, igen, nem. Nem most. Általánosban költöztünk, mikor az ikrek megszületett.
- Szóval te – nézett kérdőn Ashleyre a lány – mugli iskolába jártál?
- Aham - vont vállat az ifjabbik boszorkány – nem olyan rossz az. A szüleim varázstalanok, de nem zavar engem.
- És a testvéreid?
- Van egy húgom, meg két öcsém. A húgom tavasszal tölti a tizenegyet, kíváncsiak vagyunk rá, hogy ő is jön vagy sem. Az öcséim pedig nyáron lesznek kilenc évesek. De van egy unokatesóm, Peter, ő már tizenöt éves és nem szabad megmondanom neki, hogy boszorkány vagyok, mert feljelentene meg ilyenek, pedig néha annyira jól esne a nagy egóját csökkenteni.
- Ashley – szakította félbe Roxanne a másikat, noha a barna hajú lány lelkesen mesélt.
- Igen?
- Mondd csak, van valami konkrét oka, hogy most kerestél meg?
- Hát – vakarta meg a tarkóját a másik lány – nem akartam felhozni, de hallottam, hogy éjjel megint kiosontál a szobából.
- Nem tudtam aludni.
- Tudom. Nem ez volt az első, hogy a levegőt kapkodva ébredtél. Csak annyit akartam megkérdezni, hogy minden rendben van-e.
- Hát, mondhatni. Mostanában van egy visszatérő kellemetlen álmom, ez minden.
- Azért ezt odaadnám neked – vett elő egy apró fiolát a talárja zsebéből Ashley.
Roxanne bizonytalanul vette el a fiolát s a benne lévő lilás folyadékot tanulmányozta.
- Poppytól van, mielőtt azt hinnéd, hogy meg akarlak mérgezni – válaszolta meg a fel nem tett kérdést a fiatalabb Mardekáros.
- Miért kapom?
- Mert magadtól nem mennél el, az egyik legősibb aranyvérű család leszármazottja vagy, ami azt jelenti, hogy túl makacs ahhoz, hogy ilyenek miatt segítséget kérj. De hidd el, ha végre kialszod magad, mindenkinek jobb lesz és Lumpsluck professzor sem fog kérdezősködni a vacsoraestjén.
- Ne, mikor lesz? Teljesen elfelejtettem!
- Nyugalom – kacagott a lány – még van időd. A téli szünet előtti napon lesz. Nem figyeltél legutóbb?
- Te is tagja vagy?
- Tényleg nem figyeltél – állt fel végül Ashley – idd meg este és aludd ki magad Roxanne. Jó éjt – intett a lány és a hálószoba felé vette az irányt.

Roxanne nem volt még álmos. Kimerült és fáradt volt, de aludni még nem tudott volna, ráadásul az elhúzódott edzés miatt vacsorázni sem tudott még. Mintha a gondolatait meghallották volna, lépett ki a fiúk szobájából Nott.
- Még ébren, Malfoy? – lepődött meg Cantankerus.
- Nem tudtam, hogy dajkát is kapok a csapatba jutással, Nott – mosolyodott el féloldalasan, miközben felállt. Az említett fiú elvörösödött és zavartan nézett a szürke szemekbe.
- Nem azért mondtam – szabadkozott.
- Tudom – mosolygott továbbra is a fehér hajú – nem kell így mellre szívni.
- Nem tettem – lépett az ablak elé Cant is – hallottam Emma nem kímélt titeket.
- Nem volt vészes – vont vállat – igaz más volt, hogy már nem tartalékként vettem részt, de nem volt halálos.
- Mond ezt két hét múlva – mosolygott rajta a fiú – jössz vacsorázni?
- Most?
- Persze. A konyha mindig nyitva. Mellesleg tudom, hogy nem végeztetek vacsoráig.
- Hát, tény, hogy egy kicsit éhes vagyok.
- Akkor ez eldőlt. Gyere!
A lánynak nem kellett ezt kétszer mondania, szó nélkül követte a hetedéves társát.
- Nem akarok megint Mr Pringle karjai közt kikötni – jegyezte meg halkan a lány, mire Cantankerus nevetése elegendő választ adott – nem vicces! – háborodott fel Roxanne.
- Tudod, van előnye, ha az ember prefektus, iskola első vagy csapatkapitány.
- De én egyik sem vagyok.
- De van veled valaki, aki igen. Természetesen az iskola elsőre gondoltam.
Roxanne őszintén kacagott a megjegyzésen.
- Sejtettem. Az egódnak is jót tesz, mikor ilyeneket mondasz.
- A magabiztosság nem összekeverendő az egoizmussal, Roxanne.
- Nott, szia – fordult meg egy festmény előtt állva Emma, majd észrevette a másik lányt is – oh és.. Malfoy.
- Klassz edzést tartottál Crowden – veregette vállon Emmát a barna hajú fiú.
- Kössz, azt hiszem. Te, izé ti mit kerestek itt?
- Vacsorázni jöttünk. Te be, vagy kifele tartasz?
- Be.
- Akkor akár csatlakozhatsz is hozzánk.
- Nem akarok semmit megzavarni – nézett összeszűkült szemekkel a harmadéves boszorkányra.
- Tudtommal nem zavarsz.
- Tényleg nem zavarsz – tette hozzá félve Roxanne is.
- Ez esetben szívesen csatlakozom. De egyébként sem lenne nagyon nyugtunk, Lestrange és Haneda is nemrég indult el vacsorázni. Ha minden igaz Accrington is itt van már.
- Csodás. Együtt a csapat, mint régen.
- Aha, mint régen – jegyezte meg Emma, miközben végig szúrós szemekkel méregette Roxannét.

Az újonnan kinevezett csapatkapitány nem tévedett, valóban voltak már előttük is a konyhában. Roxanne lelkére kötötték, hogy nem mondhatja el senkinek sem a jelszót, sem azt, hogy hol található a konyha. Voltak, akik olyan komolyan vették ezt a dolgot, hogy a Megszeghetetlen Esküt akarták lerakatni az ifjú boszorkánnyal, de szerencsére Rabastan Lestrange közbeavatkozásának hála ez elmaradt.
- Magam is boldogultam volna – húzódott arrébb a padon, hogy a fiú elférjen mellette.
- Igen, nagyon szívesen. Öröm segíteni másoknak – forgatta a szemeit a vörös hajú Mardekáros – aztán, ha egyszer valakinek megmutatod az évek folyamán, a végén holtan találunk meg.
- Kétlem, hogy ez bárkit meghatna – vigyorgott cinikusan az idősebb diákra Roxanne.
- Teljesen hülye vagy Malfoy – felelte Rabastan elfojtott ingerültséggel a hangjában.
- Hoppá, mi a veszekedés témája? – foglalt velük szemben helyet a fekete hajú hajtó.
- Kopj le Haneda – harapott a szendvicsébe a fiú.
- Majd ha megkaptam a jussom – tartotta a markát Rabastan elé a lány – Lestrange.
A narancslevét iszogatva és a szendvicsébe harapva hallgatta a két háztársa beszélgetését, azonban azt már nem tudhatta meg, hogy miért és mennyit kell fizetnie az aranyvérű fiúnak, hiszen társasága akadt.
- Sokat fejlődtél a válogató óta.
- Szóval akkor még nem voltam elég jó?
- Nem ezt mondtam, Roxanne...
- Felejtsd el, Nott – vont vállat – végül te vettél be, nem?
- Igen. És nem bántam meg.
- Mert Crowden nem értett veled egyet?
- Emma? Nem, neki semmi beleszólása sincs ebbe. Habár bármikor kirakhat bárkit hivatalosan, de a meccsig biztosan nem, mert tudod, még én vagyok elméletben a kapitány.
- A gyakorlatban pedig...
- Már nem veszek ebben részt. Én – a mondatot nem tudta, vagy nem is akarta befejezni, ez örök titok maradt a lány előtt, mivel a kései vacsorájukat egy ismerős arc zavarta meg.
- Professzor! – pattant fel azonnal mindenki.
- Nyugalom, nyugalom – szólt kedvesen a férfi – elnézést, hogy megzavartam a vacsorájukat, de túl hangosan érezték jól magukat. A drága jó öreg gondnokunk szólt nekem, hogy diákok tartózkodnak a konyhában és mivel egyetértünk abban, hogy senki sem akar bajba kerülni, szerintem jobb, ha most mindenki visszatér a hálókörletbe. Úgy hiszem mindannyian ettek eleget ahhoz, hogy reggelig kibírják.

Senki sem vitatkozott a Mardekár fejével, csendben elhagyták a helységet. A rövidke úton a konyha és a klubhelység között senki sem szólt egy szót sem, és ha nem is amiatt, mert féltek volna Apolyontól, a kimerültség úrrá lett mindenkin. Roxannénak nem volt szüksége a bájitalra, hiszen amint ágyba került azonnal mély, álmatlan alvás fogadta.