Másnap James a szavát betartva edzette a lányt. Nem volt kis munka, elsőre teljesen reménytelennek tűnt az egész, hisz Roxanne félt megmutatni, hogy a seprűlovaglásra született. Az eredménytelenül eltelt két óra repkedés után James pihenő időt adott a lánynak, s az érdeklődő diákok is szépen lassan elszállingóztak. A délután hátralévő részében Roxanne sokkal magabiztosabban és felszabadultabban ült a seprűn, örült, hogy nem követi minden mozdulatát több tíz szempár. Már bőven alkonyodott, mire a Griffendéles fiú úgy érezte elég lesz. A lány hamar megtanulta mindazt, amit mutattak neki, így egy háromfordulós játékra is jutott idejük. Külön körökben foglalkoztak a kvaffal, gurkókkal és végül az aranycikesszel, amit természetesen a fiú fogott meg.
- Ez nem volt semmi, Malfoy – érkezett a földre James és tette a labdákkal teli dobozba a repülő labdát is – meg merném kockáztatni azt is, hogy remekelnél a kviddicsben.
- Ugyan – legyintett fáradtan a lány – engem soha nem vennének be.
- Meg sem próbálod?
- Még soha sem gondolkoztam ezen – felelte halkan – szerinted tényleg érdemes lenne, vagy csak kedves akarsz lenni?
- Most hülyéskedsz? Ha benne lennél a csapatban, lenne végre egy méltó ellenfelem – vigyorgott a szemüveges fiú – nem vagy még elkésve vele, az első meccs egyébként is november végén szokott lenni.
- Még meggondolom – zárta le a beszélgetést.

Hazudott. Eszébe sem jutott átgondolni azt, amit a fiútól hallott, egyszerűen úgy érezte, hogy nem való a pályára. Frusztrálta, ha bárki nézte, miközben a dolgát végezte, itt pedig több száz diák követné szemmel a meccseket. Egyszerűen ez nem az ő világa volt. A másik indok, ami miatt nem rágódott James szavain sokat, az a professzora által szervezett parti volt. Ha Lumpsluck professzor nem emlékezteti a lányt, miszerint nyolckor várja az irodájában, talán el sem ment volna rá, hiába telt el azóta jó néhány nap.
- Ha szeretne, jöhet elegáns ruhában is Ms Malfoy – mondta neki a hét utolsó Bájitaltan órája után – nálam nem kötelező az iskolai egyenruhát hordani.
- Attól tartok professzor úr, hogy ez alkalommal még az egyenruhával fogok élni.
- Ahogy magának kényelmesebb Ms Malfoy. A lényeg, hogy ne érezze kellemetlenül magát – engedte az útjára mosolyogva a lányt.
Roxanne nem szívesen tervezte az összejövetelt az esti programjai mellé, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Tudta, ha visszautasította volna az ajánlatot, nem lenne ennyire kedves és elnéző vele Horatius. Hiszen mégis csak Mardekáros a tanára, és az tény, hogy amit akarnak a zöld-ezüst színű ház diákjai és tanárai, azt előbb utóbb megszerzik. Ha Horatius a köreiben szeretné látni a lányt, inkább úgy tűnjön, hogy önként megy, minthogy megkeserítesse a saját életét még vele is.
- Hé! Figyelj már! – kiáltott rá egy ismerős alak, ahogy a sarkon befordulva összeütköztek.
- Bocs – dörzsölte a homlokát Roxanne, majd meglepetten szólalt meg – Sirius?
- Ki más lenne? – felelte távolságtartóan a fiú, ami nem esett jól a lánynak, de nem volt energiája ezzel foglalkozni.
- Hallottam, hogy te is tagja vagy az elit klubbnak – kérte szinte számon a lányt, aki nem értette a helyzetet.
- Is? Miért még ki?
A fiú szúrós szemekkel méregette a lányt, aztán mintha valami fény gyúlt volna a fejében, enyhített a vonásain.
- Elfelejtettem, hogy előled mindent elhallgat a családod – vont vállat – Lucius, a bátyád is tagja volt.
- Hát, ez az információ tényleg új nekem. Te is tagja vagy?
- Lehet, hogy önimádónak tartanak, de ennyire nem vagyok az – nevetett fel cinikusan – tényleg téged kapott el Apolyon? – váltott témát. A lány hamar rájött, hogy ez az igazi indoka annak, hogy a pincébe érkezett a fiú.
- Honnan tudod?
- Nos – emelte szürke szemeit a lányra – Hóborc legnagyobb híre ez volt egészen addig, amíg büntetőmunkára nem kerültünk Jamessel tegnap. Majdnem egy hétig dicsekedett azzal, hogy tudja kit kaptak el és nem volt nehéz rájönni a személyleírásból.
- Oh – felelte meglepetten. Ő nem hallott semmilyen pletykát vagy híresztelést magáról – igen, engem.
- Miért voltál a könyvtárban?
- Mert miután egyedül bejártam a fél kastélyt, láttam, hogy a könyvtárból fény szűrődik ki. Meg akartam nézni ki van ott és végül Mr Pringle elkapott – zárta rövidre a történteket a lány. Tulajdonképpen nem hazudott, hiszen így történt, csak épp a két esemény között látta, hogy patrónus idézést tanul a három fiú.
- Sirius! – érkezett James is a helyszínre – oh hello Malfoy – köszönt a lánynak. Zihálva állt meg a két gyerek mellett. Haja a szokásosnál is kócosabb volt, arca kipirosodott a futástól.
- Ne haragudj Roxanne, de most muszáj velem jönnie – kapta el a másik fekete hajú kezét, aki csak értetlenkedve állt a fal mellett - Mennünk kell. Most.
- Miért is? – vonta fel a szemöldökét az idősebb fiú.
- Lupin – érkezett a tömör válasz, mire Sirius is megértette a helyzetet. Roxanne értetlenül és immár aggódva nézett a Griffendélesekre.
- Történt vele valami?
- Most.. mennünk kell – érkezett a válasz Siriustól, majd mindkét fiú futásnak eredt, majdhogynem felkenve a falra egy Hugrabugos lányt.
- Ne haragudj Imogen – lépett oda az évfolyamtársa mellé – a nevükben mondom.
- Semmi baj – mosolygott a borzas ház tanulója – hallottam, hogy te is meg vagy hívva a Lump-klubba.
- Igen. De ha azt akarod megtudni, hogy örülök-e neki, akkor a válasz az, hogy nem tudom. Nem akartam nagyon kitűnni a diákok közül.
A barna hajú Hugrabugos lány csilingelő nevetése mosolygásra késztette a fehér hajút is.
- Ezt átérzem. Általában azokat szemeli ki Lumpsluck, akik nem vágynak a figyelemre. Azon egyébként nem csodálkozik senki, hogy te is tagja lettél, Lucius után.
- Nos, igen – köszörülte meg a torkát a lány – de nem éppen az az álmom, hogy a bátyám árnyéka legyek mindenhol.
- Emiatt ne aggódj – haladt el a lányok mellett Perselus, aki minden bizonnyal a klubhelység felé tartott egy kupac könyvvel egyensúlyozva – a bátyád botrányos volt Bájitaltanból.
- Neked is szia, Perselus – jegyezte meg Imogen, de a fiú mintha meg sem hallotta volna, Roxannét figyelte továbbra is.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte végül a lány.
- Nem kell. Ha nem sietsz, elkésel a vacsoráról – jegyezte meg a fiú a könyvei mögül kilesve – remélem, emlékszel, hogy ígértél egy szuflét – folytatta tovább az útját Piton.

- Miért ígértél neki desszertet? – lépkedett a fehér hajú lány mellett egy órával később Imogen. A harmadik emeleti mosdónál találkoztak és együtt indultak a Bájitaltan tanárhoz a vacsora estre.
- Segített a Mágiatörténet esszében. Rém unalmas egy tantárgy és egyedül nem bírtam megbirkózni vele.
- Jó, de miért nem szerez magának?
- Tulajdonképpen nem tud bejutni a konyhára. Nem tudja a jelszót, tegyük hozzá én sem. De ha jól tudom azt magyarázta, hogy ezt nem készítik el neki a manók. De ha belegondolsz, Pers meg a kérés két külön világ, úgyhogy nem csodálkozom – nevetett Roxanne.
- Ms Malfoy és Ms Hughes – fogadta őket Horatius, mikor a megbeszélt helyre érkeztek – pont időben. Jöjjenek csak beljebb.
A lányoknak nem volt más választásuk, követték a férfit. Horatius ez alkalomra kissé átrendezte az irodáját, még a falakat is átfestette krémszínűre, hátha vidámabb hangulatot kölcsönöz a helységnek. Egy kör asztalnál ült számos diák s Roxanne megkönnyebbülten látta, hogy noha a Mardekárosok vannak többségben, de minden házból volt néhány diák az asztalnál.
Ahogy mindenki helyet foglalt Horatius a köszöntő beszédébe kezdett, amiben mindenki biztos volt, hogy alig öt perccel a vacsora előtt készített el. A vacsora Roxanne részéről csendben telt, inkább megfigyelőként volt jelen, mint társasági emberként, egészen a desszertig. Miután a fagylaltot és a tömény csokoládés süteményt felszolgálták rögtön érkezett hozzá pár kérdés.
- Megszokta már a helyet, Roxanne? – kérdezte Horatius elszakadva néhány felsőbb éves fiú társalgásától. A szobába csend költözött.
- Igen, professzor úr.
- Mennyivel rosszabb ez, mint a Durmstrang? – érkezett a kérdés egy az asztal másik oldalán ülő Hollóhátas fiútól.
- Igen, meséljen nekünk egy kicsit a másik iskoláról – kontrázta a házigazda is. Ez a kérdés volt azon kevesek egyike, amit a lány nem akart megkapni. Pontosabban egyetlen kérdést sem szeretett volna kapni.
- Nos – tette le a kanalát a harmadéves lány – nyilván más a két iskola. A Roxfort sokkal kisebb, mint az európai testvériskolája – figyelt rá, nehogy véletlenül rosszat vagy bármi személyeset mondjon előző iskolájáról.
- Lényegesen nagy a különbség a tanítási módszerekben, ez is igaz, de azt elmondhatom, hogy mind a két iskola az életre készíti fel a diákokat, melyik-melyik a maga módján.
- Miben másabb? – érkezett a következő kérdés.
- A lányok még a Roxforti diákoknál is kevesebben vannak ott, tekintve, hogy nem régóta koedukált az iskola. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemekhez testhezállóbb tantárgyakra – mesélte a lány. Említett még néhány alapvető, de semleges információt a kietlen táj közepén épült iskoláról és próbált kerülni minden személyes véleményt.
- Hű, klassz – ámult el pár diák, akiknek a kedvét az ifjú boszorkány nem akarta szegni.
- Apropó Ms Malfoy – váltott témát Lumpsluck, mikor már megunta hallgatni azt, amit nyilvánvalóan ő is tudott már – megházasodott már a bátyja?
- Még nem – felelte kedvetlenül – ha jól tudom, tavasszal lesz az esküvő. Megvárták amíg Narcissa leteszi a RAVASZ vizsgáit.
- Milyen figyelmes – mosolygott az italába a férfi – maga is részt vesz a ceremónián?
- Nem hiszem professzor úr, hogy emiatt a családom hazarendelne. A fél iskola ott lehetne ilyen alapon.
Horatius szárazon nevetett a lány megjegyzésén, de egyáltalán nem volt őszinte.
- Jó észrevétel Ms Malfoy – mondta – nagyon jó.

Kimerülten és megkönnyebbülve indult takarodó után a hálókörlete felé. Roxanne remélte, hogy ilyen összejövetelek nincsenek gyakran, hisz ha még egyen részt kellene vennie rövid időn belül, elvesztené a józan eszét.
- Albus maga tudta? – ért el hozzá az udvar felől Minerva hangja, míg úton volt a pince felé.
- Mit gondol Minerva? – érkezett a semleges válasz.
- De mi van, ha megtámad valakit?
- Rosszat feltételez a saját diákjáról?
- Nem azt mondtam, hogy szándékosan – háborodott fel a nő – de mi van ha -
- A fiú biztonságban van, ahogy a diákok is Minerva. Kérem, felejtse el a dolgot, és ha mégis történne valami, amit kétlek, teljes mértékben felelősséget vállalok érte.
Roxanne nem akart hallgatózni, egyébként is úgy érezte, ennyit sem szabadott volna hallania. Gyorsabban szedte a lábait a lépcsőkön lefelé, hisz az sem hiányzott neki, hogy a gondnok ismét elkapja őt. Egy gyors tusolás után fáradtan dőlt az ágyába, és szinte azonnal el is aludt.

Nem tervezte, hogy jelentkezik, mégis ott találta magát a válogatón. A Mardekárosok öltözékében, a szeptemberi napsütésben, iskolai seprűvel a kezében.
- Milyen posztra pályázol? – lépett mellé egy hosszú vörös hajú fiú, akit távolról, leginkább látásból és hallásból ismert már a lány.
- Azt hiszem az őrzőire.
- Szerencsédre az kiürült. Tudod, mindig könnyebb üres posztot megszerezni, mint egy már betöltöttet. Persze nem lehetetlen, csak nehezebb.
- Te min játszol, Lestrange? – fordult a nála vagy másfél fejjel magasabb fiúhoz.
- Hajtó vagyok már harmadik óta. Tudod, aki jó, az egyszerűen jó. Sosem cseréltek és sosem kerültem az évek alatt abba a veszélybe, hogy ez megtörténne.
- Látom a szerénységből is kijutott neked.
- Ezek csak tények, Malfoy. Találkozunk a pályán – intett a lánynak, majd felült a seprűjére és azonnal a levegőbe emelkedett. Helyére azonnal egy magas, sötétbarna hajú fiú érkezett.
- Engem Cantankerus Nottnak hívnak – mutatkozott be – és én vagyok a csapatkapitányotok. Ha ennyire viccesnek találod a nevem Thomas – nézett szúrós szemekkel egy szőke fiúra – akár azonnal el is hagyhatod a pályát. Ez nem ajánlat volt – szólt rá erélyesebben, hiába hagyta abba a nevetést a szőke – Tűnés! – kiáltott rá.
Ezután néma csendben állt és figyelt mindenki a végzős fiúra.
- A kviddicsben nincs kegyelem. A játékosoknak kegyetlennek kell lenniük, hiszen ha puhány lenne a csapat, sosem nyernénk meg azt a francos kupát – sétált a jelentkezők előtt fel alá a fiú.
- A háztársad a bajtársad is egyben a meccsen, egymásnak nem ártunk! A válogatón mindenki adja bele mindenét, csak így látom, mennyire gondoljátok komolyan. Ez nem csak egy játék! Ez harc! Összesen tíz embert fogok bevenni, hatan a csapatban lesznek, ezen felül egy hajtó, egy terelő, egy őrző és egy fogó kell pótjátékosként, és azért, hogy normális edzést tudjak tartani. Aki tavaly benne volt a csapatban, annak sem biztos a helye idén, hiszen ha valaki jobb nálatok, minden gondolkodás nélkül lecseréllek titeket – nézett egy eddig kárörvendő trióra, akiknek azonnal eltűnt a vigyor az arcukról.
- Seprűre! – adta ki a végső utasítást Nott, majd kezdetét vette a válogató.

Mindenki játszott minden poszton, noha előzetesen felmérte Nott, hogy kinek mi a vágyálma. Az már a Jamessel való edzés során kiderült, hogy a lány fogónak igen alkalmatlan, de nem a reflexeivel voltak gondok, egyszerűen nem tudta meglátni a cikeszt a levegőben. Háromszor szerepelt fogóként a válogató alatt, mind csúfos kudarccal zárult. Amilyen szerencsétlen volt azon a poszton, annyira remekelt őrzőként. Jamesnek igaza volt és nem bánta meg, hogy mégis jelentkezett. A közel négy órán át tartó repkedés és játék után be kellett látnia, hogy egészen élvezte a levegőben létet. Az összes játékos fáradtan szállt le, ki boldogan, ki elkeseredve, de voltak, akik a dühüket sem tudták palástolni. Csupán párszor tudta kifújni a levegőt a harmadéves lány, mikor Rabastan Lestrange lépett elé.
- Nos Malfoy – kezdett a mondanivalójába s csak azután folytatta, hogy a szürke szemek találkoztak a mélykék szempárral – elismerésem. Remekül játszottál. Legalább is az, amit őrzőként produkáltál, lenyűgöző volt. Terelőként is egész jó voltál.
- Nem kell a körítés – mosolygott a lány, holott tudta, hogy akkor szónokolnak, ha utána a fekete leves jön – csak mondd ki, nem kerültem be, igaz?
Rabastan meghökkent arccal vizsgálta a fiatal boszorkányt. Cseppet sem volt gúnyos vagy kárörvendő, mikor újra megszólalt.
- Nem. Sajnálom Roxanne.
- Ugyan! – legyintett a lány továbbra is mosolyogva. Számított rá, azonban nem mutathatta meg, hogy mennyire érintette mégis rosszul – legalább szórakoztam egy jót – felelte, majd a seprűt visszatette a fészerbe és elhagyta a pályát.
- Na? – érkezett mellé hirtelen James. Egy közeli fáról ugrott le, s a szeme alatti karikák jelezték, hogy nem aludt sokat.
- Egész jó volt egy lányhoz képest – érkezett meg Sirius is. A lány csak egy pillanatra méltatta őket, amíg megállapította, hogy valamiben mesterkedett a két bajkeverő, hisz hasonlóan kimerült volt mindkettő Griffendéles, majd vállat vont.
- Nem kerültem be.
A két fiú szótlanul ballagott a lány mellett és az, hogy még Sirius sem lökte a szavakat, ahogy szokta, csak még kényelmetlenebbé változtatta a helyzetet.
A Nagyteremben csatlakozott a trióhoz Peter is, Remusnak semmi nyoma nem volt. A lány egyszer próbált meg érdeklődni a fiú holléte felől, de mindhárman amilyen gyorsan csak lehetett témát váltottak. Roxanne nem próbálkozott többet, a fiúkkal leült a vörös-arany ház asztalához és nem érdekelte, hogy ő Mardekáros. Felkönyökölt az asztalra és megtámasztotta a fejét miközben fáradtan turkált a vacsorájában, de nem igazán evett bele.
- Roxanne ezerszer jobb, mint Blishwick – hallotta meg a legutóbb érkezők hangját. Féloldalasan hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon arról, jól hallotta e vagy csak képzelődik, de valóban Lestrange lépett be a terembe az oldalán Nottal.
- Tudom, de ismered a helyzetem. Meg van kötve a kezem. Az viszont tény, hogy a lány lekőrözi Jimbo-t.
- De hát...
- Lestrange, hát komolyan nem érted? Nem emlékszel, mi történt tavaly?
A fiú halkabbra fogta a válaszát, hisz Roxannéhoz már nem ért el a beszélgetés többi része.
- Én jól laktam, holnap találkozunk – állt fel a lány – jó éjt.
- De – kezdte Sirius értetlenkedve – még nyolc óra sincs.
- Nincs, de holnapra van egy hat oldalas beadandóm Bimbának, amit meg kellene írnom.
- Stréber – motyogta James.
- Hallottam Potter! – nevetett fel a lány, majd elbúcsúzott a triótól és kisurrant a teremből.