- Hova mész?
- Lestranget keresem éppen.
- Mostanában elhanyagolsz a társasága miatt, Roxy.
- Ash, ez nem igaz, te is tudod!
- Azért keresed most is őt?
- Nem. Azért, hogy megmondjam neki, hogy most kivételesen nem tartok igényt a csapatépítő kikapcsolódásra. Múltkor sem lett jó vége.
- Tényleg? – ámult el a barna lány. Az utóbbi hetekben barátnője ritkán vacsorázott vele és elmaradtak a szokásos eszmecseréik jelentős része is. Ha nem a kviddics csapattal töltötte az idejét, szőke barátnője esténként a Griffendéles bajkeverőkkel készült valamire, délutánonként pedig Perselussal jártak valamerre, és Ashleynek rosszul esett, hogy őt nem hívták el. Soha.
- Tényleg – mosolyodott el a szőke – veled szándékoztam tölteni a napot.
- Álmodom, vagy valóban visszakapom a barátnőmet? Csípj meg!
Roxanne nevetve csóválta a fejét. Ő maga is észrevette, hogy a párbaj óta valahogy kevesebb ideje jutott Ashleyre, és hiába volt emiatt bűntudata, nem tudott a helyzettel mit kezdeni. Úgy érezte, végre sikerült beilleszkednie a Roxfort diákjai közé, végre otthonra lelt. James előszeretettel cukkolta a kviddicsbeli teljesítménye miatt és gyakran alkonyatkor rendezték le a vitáikat, mikor senki sem használta már a pályát. Arra pedig meg mert volna esküdni, hogy néha Sirius csodáló pillantással néz felé, és hiába egyeztek meg abban, hogy előbb tökéletesítik a patrónus bűbájt, a Black fiú többször megpróbálta rávenni a lányt, hogy tanítsa meg nekik azokat az igéket, amiket ő korábban tanult.
- Most nem alkalmas – felelte egyszer.
- Megegyeztünk, hogy mindenkinek segítünk a patrónus bűbájban először, igaz? – mondta máskor.
- Sajnálom, ma nem megy. Fáradt vagyok – jött egy újabb kifogás. És habár a Black fiú nem adta fel a kérlelést, Roxanne a hetek alatt sem adta be a derekát. Ő maga sem tudta, hogy mi az oka annak, hogy ódzkodik a tudása megosztásától, de egyszerűen nem ment neki.
- Jössz reggelizni? – rázta vissza a merengésből Ashley hangja a lányt, aki csak bólintott és már a küszöbön túl volt fél lábbal.

A Nagyteremben a szokásos nyüzsgés fogadta őket és mindkét lány mosolyogva vetette bele magát a tömegbe. Azonnal csatlakoztak az alapzajt okozó diákok sorába. Lestrange szokás szerint magával szemben foglalt helyet a szőke lány számára s mivel Daelinnel kéz a kézben jártak – noha nem szó szerint – így rögtön két helyet kellett fenntartania.
- Jó reggelt – köszönt teli szájjal Haneda, a csapat egyik hajtója, ahogy a két lány helyet foglalt. Nem volt túl gyakori, hogy Yurika is a csapattal reggelizett, őt általában a késői vacsorákon lehetett látni, természetesen a konyhában, nem pedig a tanárok szeme előtt.
- Ünneplünk valamit? – kérdezte a barna hajú lány derűsen, ahogy leült Roxanne mellé.
- Úgy kérded, mintha a csapat tagja lennél. Szerencséd, hogy ennyire bírjuk Malfoyt, különben te sem lehetnél itt.
- A csapat tagja vagyok! – vágott vissza azonnal a harmadéves, mire heten nevettek fel hangosan – valakinek lelkileg is támogatnia kell a csapatot és lelkesítenie, nem?
- Ott a pont – értett egyet a csapatkapitány.
Ahogy kezdett szépen lassan minden eltűnni az asztalokról, baglyok hada özönlött be a terembe, meghozva ezzel a postát. A diákok izgatottan kaptak a csomagok, levelek, újságok és egyéb szállítmányok után, de természetesen nem mindenki reggeliét szakították félbe a tollas állatok. Rabastan izgatottan bontotta ki a levelet, amit egy szürke iskolai bagoly a lekváros pirítósának tetejére dobott, de pár pillanat után elkomorult. Nem sokan figyeltek a másikra, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, de azért akadtak szemfüles diákok.
- Minden rendben? – kérdezte óvatosan Roxanne.
- Igen – bólintott a végzős fiú – azt hiszem ez neked jött.
- Nekem? – vette át a felé nyújtott levelet a lány és meglepődve látta, hogy valóban neki címezték a levelet. Még inkább megilletődött, mikor a feladó személyében a bátyja nevét fedezte fel.
- Levelet kaptál? – nézett fel a saját csomagjából erre Ashley is – ki küldte?
- Lucius.. – érkezett a bizonytalan válasz.
- Olvasd fel! – mondta gondolkodás nélkül barátnője - Amióta itt vagy egyszer sem kaptál levelet, érdekel mit írt! És – tette hozzá – én is mindig felolvasom neked.
Ez igaz volt, azonban annyi különbséggel, hogy Roxanne sosem kérte, Ashley magától osztotta meg a személyes gondolatokat vele.
- Drága húgom! – kezdte halkan a szőke hajú. Örült, hogy nem kíváncsi mindenki arra, hogy mi folyik a családjában – Korai terveim szerint látogatást tettem volna Roxmortsban, azonban a munka a Minisztériumban közbeszólt, így ezt a tervemet hanyagolni lettem kénytelen. Remélem jól telik az éved Skóciában. Nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy ezt a levelet elküldtem neked, kérlek, ennek megfelelően mérd fel a jelentőségét. Mindenesetre szeretnék gratulálni neked, hisz apánkat sikeresen több ezer mérföld távolról is kihoztad a sodrából, mikor hírét kaptuk a kis párbaj incidensednek. Örömmel hallottam, hogy győzelmet arattál a felsőbb évessel szemben, nem hozva szégyent a Malfoy névre.
Mértékkel szegd meg a szabályokat, nem szeretnélek nyár előtt itthon látni, Lucius – fejezte be megszakítás nélkül. Bizonyos részeket azonban nem olvasott fel hangosan, nem akarta még véletlenül sem senki tudtára adni, hogy a Durmstrangban szűrték a leveleket és Lucius ide már nagyobb lelki nyugalommal mert baglyot küldeni, ahogy azt is megtartotta magának, hogy boldog születésnapot kíván neki fivére. Azt a részt, mely a Narcissával való kapcsolatáról szólt, pedig egyenesen átugrotta. Ő sem tudta, mire akart kitérni az idősebb Malfoy, nem érdekelte.
- Csak ennyi? – nézett csalódottan az ifjabb boszorkány – azt hittem, valami izgalmas hírt közölnek veled.
- Akkor nem ismered a családomat eléggé – csúsztatta a levelet talárja zsebébe Roxanne egy apró mosoly kíséretében. Megengedte magának, hogy Rabastanra pillantson, de a fiú arcáról nem tudott sok mindent leolvasni. Nem tudta, hogy mennyit olvasott el belőle, mielőtt átadta volna a levelet a címzettnek, és a Malfoy lány remélte, hogy ha tud is valamit, nem hozza szóba.
- Egyébként Lestrange – törte meg a kettejük közé ereszkedő csendet a szőke – ma nem tudok veletek lemenni Roxmortsba.
- Hogyhogy? – szinte természetesnek tűnt, hogy szombatonként együtt van a csapat, noha nem minden alkalom volt pihenés, sokszor napnyugtáig edzettek, de akkor utána együtt vacsoráztak. Más volt, hogy nem kellett már invitálni, magától csatlakozott.
- Csak kéreti magát, igaz? – nézett rá Nott vigyorogva, miután letette a poharát – olyan nincs, hogy ne gyere.
- Pedig most be kell érnetek nélküle – csatlakozott Ashley is a beszélgetéshez – csajos napot tartunk. Ketten.

A fiúk nem törődtek bele egykönnyen, de végül hagyták, hogy a két lány a saját terve szerint töltse a napot. Nem volt túl eseménydús, de annál inkább feltöltötte mindkettejüket lelkileg. Kibeszélték a legutóbb olvasott regényeiket, amiket egymásnak ajánlottak, megírták a számmisztika beadandóikat, értékelték néhány diák megjelenését és személyiségét, sőt még Roxmortsba is tettek egy gyors sétát, Zonko csodabazárjában szereztek egy hónapra elegendő édességet.
- Szerinted melyik csapat fog nyerni? – kérdezte a barna hajú Mardekáros a pálya felé tartva miközben egy epres spagetti gumicukrot próbált egyben a szájába tuszkolni.
- Nem tudom. A Griffendélesek csapata nem kezdő, nagyon összeszedett és az elmúlt évekről való beszámolóitok után inkább nekik szurkolnék, de a Hugrabugosok csapata is erős. A Hollóhát ellen nyertek, szóval...
- Három galleon a Griffendélesek vereségére – szakította félbe Ashley.
- Öt, hogy nyernek – vigyorgott a szőke.
- Nagyon magabiztos valaki. Vagy csak ... - nézett rá sejtelmesen vigyorogva, de Roxanne nem értette, mire céloz. Zavartan nézett rá.
- Csak mi?
- Semmi, semmi – legyintett a barna hajú. Szerencséjére nem tudott több kérdést feltenni neki a szőke, a tömegben elveszett a hangjuk.
- Tartom az öt galleont – súgta oda nem sokkal azután, hogy a Griffendélesek szereztek pontot elsőre.

A mérkőzés végét már nem várta meg Ashley, szürkületkor feladta a szurkolást a Hugrabugosoknak, bár őszintén bevallotta, hogy amiatt szurkolt nekik ezen a mérkőzésen, hogy ne az oroszlán ház diákjai nyerjenek, és persze a pénznyeremény sem volt hátrány. Roxanne nevetve fogadta a megjegyzését, de nem fűzött hozzá mást.
- Kérlek, még éjfél előtt érj vissza! – búcsúzott el a lánytól Ashley – nem szeretnék megint a pakolászásodra ébredni.
- Nem tervezek sokáig kint maradni.
- Sosem tervezed, és mégis hajnalban esel vissza rendszeresen.
- Nem tehetek róla, hogy nem rohanok a falhoz percenként ellenőrizni az időt? – nevetett a szőke.
- Következő karácsonyra kapsz tőlem egy karórát. Rózsaszínű megfelel?
- Menj már! – rázta a fejét mosolyogva a Roxanne – elkésel a randidról.
- Ez nem randi! Tudod, kit érdekelnek a nyálas szerelmesek  – forgatta barna szemeit a fiatalabb boszorkány, de végül csak elindult vissza a kastélyba.
Alig egy fél órával később a kviddics is véget ért, Tullet, a Hugrabug ház fogója elkapta a cikeszt, igaz fájdalmas áron.
- Rosalie! – kiáltották többen is a zöld taláros lány mellett. Madam Hooch amellett, hogy lefújta a meccset és kijelentette, hogy a borz ház csapata csúnyán helyben hagyta a Griffendéleseket, azonnal a földön fekvő lányhoz rohant. A Mardekáros lány ezt a pillanatot tartotta a legmegfelelőbbnek az észrevétlen távozásra.

Nem egyenesen tartott a kastélyba, egy kicsit egyedül akart lenni, még mielőtt teljesen besötétedne. Nem volt konkrét célja, de arra eszmélt fel, hogy a tónál kötött ki. Szeretett ott lenni, egyedül, ahol csak ő létezett és a természet. De ezen az estén nem élvezhette sokáig a magányt.
- Roxanne? – ejtette ki valaki a nevét halkan, óvatosan, kérdőn. A lány először azt hitte, hogy csak képzelődik, így nem tulajdonított nagyobb figyelmet neki, egészen addig, míg újra megszólították. Megfordult.
- Rabastan! – mondta meglepetten. Nem tudta, kire számított, de abban biztos volt, hogy nem a végzős fiúra.
- Megzavartalak? Mert ha egyedül -
- Nem, dehogy! Én is most érkeztem. Segíthetek?
- Nem, mármint igen. Nem akartam a többiek előtt odaadni – vett elő egy kicsi fehér dobozt Rabastan a háta mögül – mert úgy gondoltam, okkal nem mondtad, de.. boldog születésnapot.
A szülinapos lány meglepetten nézett a fiúra, aki nyilvánvalóan nem volt az ilyen akciókhoz hozzászokva, a szokásos magabiztosságának most nyoma sem volt. Nem tudta azonnal összerakni, hogy honnan szedte ezt a másik, majd beugrott, hogy reggel a végzős háztársa kapta meg az ő levelét.
- Ó! – mondta még mindig meglepettséggel az arcán – öhm... köszönöm. Igazán nem kellett volna.
- A reakciódat elnézve – jött még inkább zavarba a vörös hajú fiú – ez valami kód volt a kéretlen olvasók ellen?
A lány felnevetett.
- Nem, valóban ma van a születésnapom.
- Oh – emelte a tarkójához Rabastan az egyik kezét – most jön a de?
- Nem – rázta meg a fejét mosolyogva és belelesett a dobozba, mely egy nem túl nagy, egyszerű fehér mázzal díszített tortát rejtett. Meghatódva nézett a fiúra – egyszerűen nem vagyok hozzászokva, hogy bárki felköszönt. Köszönöm!
Rabastan úgy érezte, hogy az igazság rövidített és talán kicsit kiszínezet változatát hallotta, de tiszteletben tartotta a lány ki nem mondott kérését és nem kérdezősködött, annyiban hagyta.
- Most kicsit rosszul érzem magam, hogy én nem tudom, mikor van a szülinapod, és nem köszöntöttelek fel – vallotta be, ahogy sétáltak vissza a kastély felé.
- Ne legyen – nézett rá mosolyogva – egyébként is nyári gyerek vagyok.
- Szóval még nem késtem el?
- Egyáltalán nem. Jössz a konyhába? – állt meg a lány mellett három folyosó megtétele után – vagy még tart a lányos nap Daelin nélkül is?
- Később talán csatlakozom. Nem ígérek semmit, most viszont... még elintézek valamit.

A Nagyterem visszhangzott az örömkiáltásoktól, ami kivételesen nem a piros talárosok asztala felől érkezett. A Hugrabugosok olyan szinten örültek a győzelmüknek, mintha minimum a Házkupát tartanák a kezükben.
- Nem is játszottál, mégis jobban ki vagy bukva, mint én – fejezett be egy gondolatmenetet James, amikor odaért hozzájuk Roxanne.
- Örömömre szolgál, hogy végre nem lesz szóban az állítólagos gyenge teljesítményem – ült le Sirius mellé a lány. A fiúk nem foglalkoztak már vele, nem ez volt az első alkalom, hogy a lány nem a saját házának asztalánál étkezett, de még mindig elég sok Griffendéles nézett rá gyűlölködő pillantásokkal, amikkel próbált nem foglalkozni.
- Most nem alkalmas Roxy – duzzogott Sirius, de azonnal elpárolgott minden gondja, amint észrevette, hogy egy kis fehér dobozt rak az asztalra a másik.
- Kiengesztelő süti? – vetett rá magát azonnal a Black fiú minden kérdés nélkül és megkínálta vele a szemüvegest is – te vagy a legjobb, Malfoy! – motyogta teli szájjal.
- Nem, az igazából az eny – kezdett bele, de nem figyelt rá senki – lényegtelen – mondta egy szomorú sóhaj kíséretében, ahogy megdöbbenve nézte a születésnapi süteményét, aminek a nagy része egy pillanat alatt eltűnt. Peter sokkal bátortalanabbul nyúlt egy szelet után, de miután senki sem szólt rá, magabiztosan és jóízűen elfogyasztotta. Egyedül Remus volt az, aki a lány engedélyét várta.
- Nyugodtan vehetsz belőle te is – tolta a szőke fiú elé a dobozt lemondóan.
- Nem kérek, köszönöm – felelte Remus.
- Ragaszkodom hozzá!
A szőke fiú végül csak elvett egy szelet süteményt a lánnyal együtt mielőtt Sirius és James a harmadik adagra vetette volna rá magát.
- Egyébként szólni akartam, hogy holnap nem érek rá – mondta a Mardekáros miután befejezték a vacsorát.
- Kerülni akarsz minket? – kérdezte értetlenkedve James, de Sirius leintette a többiek legnagyobb meglepetésére.
- Jó, hogy emlékeztetsz, mi sem leszünk szabadok.
- Tényleg? – érdeklődött a lány.
- Igen – szólalt meg Peter is, mire mintha valami eszébe jutott volna a szemüveges fiúnak is, vadul bólogatni kezdett. A Mardekáros érezte, hogy valamit titkolnak előle, de nem tudta, hogy meddig mehet el a beszélgetésben anélkül, hogy bárkinél is átlépné a határokat, így inkább nem kérdezősködött.
Aznap este szavát betartva még éjfél előtt visszatért a hálószobájába és bár sejtette, hogy a barnahajú lányt ébren fogja találni, mégis meglepődött.
- Csupa meglepetés vagy ma – motyogta félálmában a fiatalabb.
- Te kérted – mosolygott rá a szőke, miközben kibújt az egyenruhájából és felvette a hálóingét - történt valami érdekes este?
- A-am – ásított Ashley – de majd holnap mesélek. Jó éjt, Roxy.
- Aludj jól Ash – mászott az ágyába a szülinapos lány is fáradtan s nem sokkal azután, hogy a párnára hajtotta a fejét, már aludt is.

A tavaszból hátra maradt hetek gyorsan elrepültek mindenki számára. Emma egyetlen pihenő napot sem nagyon akart hagyni, hisz a házkupára és a kviddics kupára is elég szép esélye volt a zöld háznak. De nem csak Crowden nem engedte a lazsálást, a tanárok az év vége közeledtével rájöttek, hogy még mennyi tananyag van vissza, amit le szeretnének adni, így a házi dolgozatok és beadandók száma is az egekbe szökött, amit annyira nem sajnált a szőke, hisz így egyre több indoka lett az éjszakai tanulástól való távollétére, egyre kevésbé kérlelték Siriusék, hogy tanítsa őket. A Perselussal való gyakorlásainak a száma is lecsökkent, de cserébe a könyvtárban tanultak néha ketten, mivel a fiú volt, hogy Lily társaságát választotta, vagy éppen Ashley élvezhette az övét. Néha az is megesett, hogy napközben az oroszlán ház diákjaival ült össze, bár olyankor a saját részéről nem igazán volt elmondható az érdemi tanulás.
A nyár beköszöntével az utolsó tanítási hetek is megérkeztek, magukkal hozva a vizsgákat és az év végi lakomát is, és habár minden szemfüles diák láthatta, hogy ki nyerte meg az éves versenyt, mégis büszkeséggel és boldogsággal töltötte el, mikor belépett a Mardekár címerzászlajával díszített Nagyterembe. Valamiféle megmagyarázhatatlan megnyugvás költözött a szívébe, és kijelenthette, hogy talán mégsem volt hiba ebbe az iskolába jönnie, talán mégis hasznos a háza, a második családja számára.