Shon szemszöge

Az éttermi beszélgetésünk utáni nap, amit csak munkával töltöttünk szinte elröppent. Korán keltünk, korán feküdtünk. Rengeteget tanultam Seya-tól. Értelmes, kellemes személység volt. Bár mintha távolságtartóbb lett volna azóta. Ami nem baj, örülök, hogy nem kényszeríti rám magát.

A negyedik napon viszont nagyon lassan kelt fel a fényes csillag az égen, reggelinket fogyasztva ért minket utol, bár a felhők olykor-olykor eltakarták. Minket mégsem ez foglalkoztatott elsődlegesen, mert ámulva figyeltük a személyzetet hogy sürög – forog.

Seya nem bírva kíváncsiságával a someliénél érdeklődött, hogy mi történik, majd maga mögött hagyva kiment a telefonját szorongatva kezében. Mikor visszajött, váltott pár szót Rennel, és komótosan újra maga elé vette kihűlt reggelijét, mintha mi sem történt volna.

- Nem mondasz semmit?

Ja, – emelte rám tekintetét – este lesz egy 30 fős rendezvény, amire nincs elég felszolgálójuk. Legalábbis ezt mondta – biccentett a somelié felé, aki rákacsintott - Felajánlottam a segítségem, és hamarosan idejön Alex és Ariss.

- Aha, és nekik mi közük van ehhez? – kérdeztem, hátha lesz alkalmam összerakni a képkockákat.

Megrágva a falatot válaszolt.

- Ők azok akik segítenek. Figyelsz te egyáltalán? – felháborodva nyitotta el ajkait miközben újra hozzá emelte a harapásnyi ételt.

- Ilyen gyorsan leszervezted? – döbbentem le.

- Pont együtt lógtak. – bólogatott vállat rántva – Alex ma nem dolgozik, de egyébként felszolgáló. Örül, hogy segíthet, kell neki a pénz. Ariss meg..róla annyi, hogy van tapasztalata sok mindenben – húzta el a száját.

Nem tudtam mire vélni válaszát, de nekem végül is mindegy, amíg nem én futkározok az emberek közt. – Azt nem árulták el miért vannak kevesen?

- Elvileg ma hajnalban derült ki, hogy bajban vannak. Mert mára betegedett le az egyik felszolgáló. A másik korábban lemondta a melót, de azt hitték meglesznek nélküle is.

Nem értettem mi közünk ehhez, ám folytatta tovább, mintha belelátna gondolataimba.

- Én csak összehoztam a munkáltatót és a munkavállalót. A többi rajtuk áll- majd huncutul felém fordult – Hogy hívjuk ezt szakzsargonnal?

Mindenre számítottam volna csak erre a kérdésre nem. Kizökkentett teljesen. – Hogy mi?

- Te gyerek... – sóhajtva méregetett mintha nem várt volna mást. – Kereslet és kínálat, ezt se tanították a suliban?

Miközben mellém állt megborzolta hajam, amit fogalmazzunk úgy, hogy nem szeretek, ezért elkaptam csuklóját. – Ezt ne csináld. – A dühtől forrt a fejem, mert éreztem, hogy megint játszik velem.

Némi ijedséget láttam szemeiben megcsillanni, ezért higgadtságot erőltetve magamra kacérkodtam – Akkor nem kezeltél gyerekként, mialatt a nyelvemet becézgetted. – húztam közelebb, megnyalva ajakim. S mikor már a száját bámultam, egy másodperc töredéke alatt realizáltam, hogy túl messzire mentem. Elfordulva engedtem el, majd gyorsan visszaindultam szobánkba.

Egész délelőtt az eddig elkészült fotókkal munkálkodtam, hogy kibővíthessem velük a prezentációt.

Szobatársam meg sem jelent, bár nem bántam, mert így tudtam végre a munkámmal foglalkozni. Pár óra elteltével azonban unatkozni kezdtem, ezért rávettem magam, hogy körbenézzek lent.

A borozó bejáratához lépve megláttam Seya-t két idegennel teázgatni az egyik asztalnál.

A dögös szőkésbarna hajú mégis baba arcú vele szemben ülő lány két cofban hordta haját. Egy hálóing szerű ruha volt rajta. Vagy valami aszerű. Nem szégyellem, hogy nem értek a ruhákhoz, hisz férfi vagyok. Csak annyi jutott eszembe, hogy takart mindent, mégis kifejezetten jó állt neki. Derekán egy szalaggal volt összekötve, ami talán még inkább gyermeteg kisugárzást adott neki. Ám mégis szexin lapult rá kiemelve domborulatait.

A mellette ülő sötét hajút viszont felismertem, mégsem volt idegen. Ő az akivel együtt lakik. Alex? Talán így hívják. Valamiért rosszul esett ahogy Seya rá mosolygott.

A lakótárs, nevezzük így, észrevéve engem, felém intett. – Hello Shon gyere ide! - kiáltotta mintha régi barátok lennénk, pedig még a nevében sem vagyok biztos.

Seya felállt, majd megszokott hangnemében bemutatta a mellette lévőket.

- Alexal már ismeritek egymást. – biccentett a kezét nyújtó fiú irányába. Fogadtam üdvözletét, majd a hölgy következett, akin kicsit rajta felejtettem tekintetem. – Ő pedig Ariss.

A lány nyújtotta szendén kezét felém. Gyönyörű látvány volt. Barna bőre miatt zöld szeme szinte világított. Fedetlen nyakhajlatán egy virágmintás tetoválás díszelgett, ám valahogy ez is illett hozzá. Szinte angyali kinézete volt.

Seya észrevehette ábrándozásom, mert torkát megköszörülve lökte hozzám szavait. – Vigyázz vele, a látszat néha csal.

Ariss az elhangzottak ellenére sem sértődött meg, megjegyzések nélkül bájosan mosolygott. Szobatársam ezt látva csettintett egyet nyelvével, majd leült duzzogva.

- Most mi van? - Érdeklődött Ariss figyelemmel kísérve a fiú tetteit.

- Semmi. – vágta rá.

- Ti kértetek, hogy vegyek vissza, most meg az a bajod, hogy kussolok, és csak mosolygok! Rajtatok igazodjon ki az ember! – Sértődött meg végül a lány.

Ledöbbentett ez a reakció. A közvetlenségéről nem is beszélve, így inkább csak figyeltem a továbbiakban őket. Délutánba nyúlóan viccelődtek néha egy-egy érdekes régi történetet mesélve amibe egyáltalán nem is tudtam volna beleszólni. Alex végig kimérten viselkedett, míg Ariss olykor annál vehemensebben mesélt. Elvétve azért meg-meg állva rám nézett, mintha feszélyezve lenne a társaságomban, és valóban visszafogná magát.

Csodás délután. Miután befejeztem a körülöttem lévők elemezgetését Seya felé fordultam, aki az ablakon bámult ki. – Hahó, - szóltam rá, mire rám szegezte tekintetét – Hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni a közelükben, hisz épp kiteregetik a szennyest rólad.

Vállatrántva visszafordult az ablak felé – Megszoktam. Ők mindig ilyen hangosak, és ami megtörtént az megtörtént. Változtatni sem szeretnék rajta.

Ariss nem kis beleéléssel ezt a pillanatott választotta, hogy velünk foglalkozzon. Felém fordulva érdeklődött – Ez az izé, mióta tart köztetek? – Mutogat kettőnkre, mikor épp ittam volna. Kifejezése miatt félrenyeltem, ezért a tea fele a velem szemben ülő Alexen landolt. A múltkor is majdnem megfulladtam, lassan azt kell hinnem, hogy direkt akkor szólnak hozzám mikor eszek vagy iszok.

- Bocsánat – Nyújtottam felé egy zsebkendőt, ám valahol elégedett voltam tettemmel, mert végig egy mondat járt a fejemben „na ezt most megkaptad" . Féltékeny lennék? - Milyen izé? – húzom fel szemöldököm inkább a lányra koncentrálva.

- Hát azt én sem tudnám megmondani, ezért izé. De körbeír hatom. – vett egy mély lélegzetet, és szinte elhadarta - Ideérve nem jöttél egyből hozzánk, csak figyeltél minket, majd mikor közelebb hívtunk Seya frusztráltabb lett, és pironkodik azóta is. Mindeközben te őt bámulod. Szóval mi történt?

- Összevitatkoztunk. – Fonom kezeim mellkasom elé várva, hogy ebből mit hoz ki. Ekkor Ren mintha a segítségemre sietett volna elénk állt.

- Kezdjetek el készülődni, már nincs sok időnk. – kacsintott Seyára.

Na a másik meleg...