Hat órakkor az ébresztő keltett mindkettőnket.

- Nem tudnád kidobni? – Fordult meg Shon az ágyban.

Mivel én sem bírom az ébredést, és szerintem morcosabb vagyok bárkinél, ha rosszul keltenek ezért Shonhoz vágtam a telefonom. – Dobd ki te, közelebb vagy az ablakhoz!

- Áu, te most tényleg hozzám vágtad – nézett hátra, hogy mit is – a telefonod? – húzta el száját kacéran – Na, akkor nézzük meg milyen fotók vannak benne.

- Ne – ugrottam ki fekhelyemről a fiú ölébe vágódva hirtelen, mert egyből felébredtem a kijelenésére. – Ne.. – de nem tudtam folytatni, mert nyelnem kellett egy nagyot, hisz végül csípőmre tette egyik kezét.

- Bocsánat, nem fogdoslak – emelte le rólam mancsát – Csak nem szerettem volna ha ugrálsz rajtam vagy belém térdelsz esetleg, ezért fogtalak meg.

Nem sértődtem meg, talán kicsit élveztem is a helyzetet. Legalább magamnak be kell vallanom. – Jó, add vissza a telefonom! – nyúltam keze után.

– Félsz, hogy a szexi pasidról meglátom a képeket? – adta át mobilom.

- Hogy kiről? – néztem rá, majd vissza a készülékre, ahogy kikaptam ujjai közül, szeerintem elmentek neki otthonról.

- Hát akivel együtt élsz, a pasidról. – tette most már combomra egyik kezét.

- Héj, el a mancsokkal, nincs tapi heteró!

Meglepetten, védekezve helyezte maga mellé kezeit. - Nem volt szándékos, de ha leszállnál rólam sokat segítene! – vágott vissza.

Fintorogva visszamásztam az ágyamra, de nem szóltam többet hozzá, csak bementem a fürdőbe ruháimmal.

- Nem válaszolsz? – kiáltott utánam.

- Semmi közöd hozzá kivel élek! Készülj össze, ismerjük meg a falut, amiből kinőtt a pincészet. – ezzel magára hagytam.

.......

Shon egyértelműen feltűnő személyiség volt mellettem, bár nem miattam. A falu női szemei mind rá szegeződtek. Kissé már idegesítő is, ahogy néhányan odajöttek megkérdezni, az időt , vagy hogy vajon híresség -e, esetleg modell, bár mit, csak hozzá szólhassanak.

Természetesen nem hibáztatom őket. Férfias, izmos testalkata elég kívánatos volt, és a sötétkék póló csak jobban kiemelte kék szemeit. Haja izzadó homlokára lógott, amitől kicsit nedvesebbek lettek tincsei, és ettől még szexibb az összkép. A sokadik érdeklődő után legszívesebben hazamentem volna, vagy bezártam volna Shont valahova, mikor a rendezvény útikalauzát nézegetve egy mentőövet találtam.

- Hé, itt született valami híres festő, akinek a szülőházát galériává alakították, menjünk nézzük meg! – rángattam karjánál.

- Seya, ennek mi köze a munkánkhoz? – értetlenkedett.

- Mindig csak a munka, gyere már, jó lesz. – rángattam tovább magammal, hátha végre nyugtunk lesz.

- Rendben, menjünk. – Egyezett bele erőszakosságom láttán.

Akkor most már csak annyi a dolgom, hogy a kiállításon vagyis, a házban tartsam még másfél órát amíg feltehetőleg végre lemegy a nap, és nem szúrják ki a többi árnyék közül, hogy nyálcsorgatva félpercenként leszólítsa valaki.

Kicsit talán el is számoltam magam, mert mire kiértünk, nem félhomály fogadott. Az éjszaka teljes sötétsége borult a falura.

- Jó sokáig nézted az utolsó képet – jegyezte meg Shon lépkedve mellettem.

No csak milyen figyelmes lett – Ja, tetszett.

- Ennyire? – érdeklődött szemöldökét homlokára húzva.

- Miért kérdezed megveszed nekem? – vágtam rá vissza, kissé eltaszítva magamtól.

- Hagyjuk, inkább válasz valami mást! – pásztázta körbe az árusokat – Kajálni szívesen meghívlak, már ennék valamit.

Bólogatva siettem előre elfogadva ajánlatát. Elméláztam, miközben a földes úton haladó hömpölygő tömeget bámultam.

Az otthonos kis falu a földön lévő lampionok miatt fényáradatban úszott. Az árusok közt meghúzódó emberek együttese vidáman töltötte meg hangzavarral a levegőt.

Jó érzés ebben a falusi közegben lenni. Gyerekkorom jutott róla eszembe. Anyámmal, mostoha apámmal és testvéremmel több évig éltünk hasonló környezetben, a hegyekben. Mígnem 12 éves koromban apámat áthelyezték rendőr lévén a közeli nagy városba. Azzal indokolta a felettese, hogy túl jó munkát végez, és nagyobb kihívásokra van szüksége. Anyám nem ellenezte, mi bátyámmal pedig örültünk a változásnak. A barátaimat ugyan ott kellett hagynom, de megegyeztünk, hogy tartjuk a kapcsolatot. Azóta se tudom mi van velük. Nem, nem vagyok ennyire szörnyű barát, csak az évek meg a távolság megtette hatását. Mindazonáltal szívesen emlékszem vissza az összes csínyre, a napközit helyettesítő kirándulásokra, a hegyekre. Persze, jól éreztem magam a városban is. Még nem jött el az az idő, hogy feladjam a fiatalságom, a bulizást, az ambiciózus énem ami vágyott a megmérettetésre, hogy visszaköltözzek ebbe a nyugalomba.

Shonnal csendben sétáltunk, mikor egy ismerős arcra lettem figyelmes. Csak emlegetni kell az ördögöt, és megjelenik. Azt hittem káprázik a tekintetem, mert Kai állt előttem a baráti társaságával. Egyszerre öntött el a hideg és a meleg. A gyomrom is összeszűkült, mintha a reggelit akarná kipréselni magából a torkomon keresztül. Pedig már jó régen ettünk. Meg kell úsznom ezt a találkozást, hisz olyan alpári tud lenni, és mégis csak a főnököm keresztfiával vagyok itt. Nem mondhatnám, hogy boldoggá tett annak az embernek a látványa, aki gyerekkoromtól kezdve a legtöbbet tudta rólam, mégsem ismert. Próbáltam tanítványom másik oldalához simulva észrevétlen lenni. Ám sikertelenül.

- Seya!- kiáltott fel, mikor meglátott ő is, kezeit széttárva, mintha meg akarna ölelni. Nem értettem ezt a gesztust, hisz sosem voltunk ilyen szoros kapcsolatban, de nem hagyott elmélkedni. Társamra nézett majd rám. Szeme érdeklődően csillant, majd egy vigyorral odakiáltotta hangosan – Legutóbb jól seggbe dugtál! – lépkedett közelebb, s veregette meg végül a vállam, én pedig azt hittem elsüllyedek szégyenemben. 

Kai szereti kihúzni nálam a gyufát, lejárat, aztán röhög a markába. Nem tudom miért, de minden adandó alkalommal, ha találkozunk az a célja, hogy feldühítsen. Mintha nem lenne elég a mellettem álló, még ezt is ideeszi a fene. A probléma ott kezdődik, hogy el kell viselnem mert a féltestvérem. Különben már megütöttem volna. Bár talán a legtöbb testvéri kötelék ilyen.

Jobb esetben évente egyszer látom, karácsonykor, tehát mégsem mondanám annyira rossznak a kapcsolatunk. De most nincs szerencsém, hisz itt áll előttem, pedig messze még a december.

- Te mit keresel itt? – érdeklődöm figyelmen kívül hagyva megjegyzését.

- A fesztiválra jöttünk, aztán most mégis itt kóválygunk az utcabálon. – grimaszolt, s elemelve tekintetét a tömeget pásztázta - A csajok meg akarták nézni, de elvesztettük őket!

Ezen természetesen nem lepődtem meg amilyen részegek, érdekes volt, hogy magukról tudnak.

- Mennyit ittál? – húzom fel a szemöldököm állát megfogva, hogy a szemébe nézhessek. Ám mintha meg sem hallott volna két barátjához fordult kiszabadítva arcát ujjaim közül . – Hé, menjünk oda ahhoz az édességes bódéhoz.

Tudomást sem vett rólam. Ennek megörülve, és leginkább hogy nem kell miatta tovább szégyenkeznem léptem távolabb Shont csuklójánál húzva, hogy ott hagyjuk őket.

Mikor már elég messze kerültünk tőlük elengedtem a fiú kezét.

- Ő tudja, hogy meleg vagy? – Kérdésére azonban újra gyorsítottam kicsit, mire ő próbálta tartani velem a lépést.

- Nincs körítés bele a közepébe. –nyugtáztam hangosan- Nem, te se közlöd minden ismerősöddel, hogy hetero vagy.. Nem tudja, csak be van szívva!

- Tessék? – érdeklődött, bár láttam, hogy összeáll fejében a kép. Mégis elérte hogy megálljak, és tekintetét keresve a szemébe mondva nyomatékosítsam a tényt.

- Be van szívva! – Ismételtem tagolva szavaimat. Először nem akartam, hogy megtudja, de feldühített az egész.– Bulizik, ilyenkor mindent megtesz a szórakozásért.

- Akkor még nem dugtad meg? – faggatózott őszintén, és hiába meredtem rá úgy mint aki le akarja gyilkolni, folytatta – Honnan ismered?

Megforgattam szemeimet, dühös voltam de nem csak rá, így vállaimat megrántva válaszoltam a második kérdésére, remélve, hogy ezzel kielégítem az elsőt is. – A féltestvérem. – ennek értelmében lezártnak tekintettem beszélgetésünk.

Mikor már visszatértünk az árusok közötti sétánkhoz, próbáltam megtörni a közénk álló csendet.

- Egyébként el sem hinnéd, hogy fegyverszakértő.

- Hát, inkább tűnt bandatagnak. – mosolyodott el – Eléggé különböztök. Éreztem ahogy szemével végig mér. Valóban, mellette sokszor kisebbségi érzetem van. Öltözködésben is eltérünk, de Kai a tetoválásait sem takargatta. Míg nekem nem volt telerajzolva a testem, főleg a munkám miatt. Fontos a jó megjelenés. Testvérem most is széles vállaira ujjatlan fehér inget húzott , mint mindig ha bulizni ment. Így izmos karjai fedetlenül maradtak volna, ha a rajzok nem díszelegnének rajta. A fehér ing azért kellett, hogy a mellkasán lévő tetoválások felkeltsék a figyelmet, hisz ha úgy esett rá a fény átlátszott. Két évvel idősebb volt nálam, tisztelnem kellene, de mivel ismerem az életvitelét, hát nehéz rá felnézni az biztos.

A hűvös szellő átfújt rajtam, amitől libabőrös lettem. Nappal nagyon meleg volt, ám estére túlságosan is lejjebb tekerte a jó isten a hőfokot.

- Fázol? – fordult felém társaságom, de még válaszolni sem hagyott, már behúzott egy étterem ajtaján.

- Jó estét! – köszönt, a felénk közeledő felszolgálónak.

- Maguknak is! Két személyre? – ejtett egy széles mosolyt vendéglátónk.

Shon helyeselt, mire egy szépen megterített kisasztalhoz vezetett minket ami a fal mellett állt. Helyet foglaltunk, aztán az étlapokat elénk tette, amit már bejövetelünk óta kezében tartott, s magunkra hagyott.

- Hamarosan megbánod az előző kijelentésedet – lapozgattam a menüt.

- Mármint? – húzta fel szemöldökét figyelmet fordítva rám miközben elhelyezkedett.

- Hogy veszel nekem valamit, avagy meghívsz. Látod az árakat? – nem tudtam máshogy kifejezni magam, mert kellemetlenül érint ha nem én fizethetek.

- Örülök, hogy aggódsz – csípett bele arcomba – Csakhogy elfelejted ki vagyok.

Elütöttem kezét, egy mérges tekintet kíséretében, és már nem is érdekelt mennyi pénzt nyúzok le róla. Valahogy mindig sikerül valakinek az idegeimen táncolni. Normális ez? Vagy több önuralmat kellene gyakorolnom?

Mindent összeválogattam az étlapról. Előétel, leves, főétel, desszert, és egy jó minőségű üveg bor.

- Huh, te aztán tudsz élni – csukta össze az étlapot Shon, odanyújtva a pincérnek miután ő is rendelt.

- Bírnék én többet is, de megkímélem a pénztárcád- löktem hozzá flegmán.

- Az alakod nem erről árulkodik. – nézett végig ismét rajtam, a mai napon már nem is tudom hányadjára, de észrevéve magát tovább folytatta – Bár az tény, hogy nem ismerjük egymást.

Én csak hallgattam. Most valóban bókolt? Vagy mit szeretett volna ezzel? Sokszor pimasz, de tettei kedvességről árulkodnak. Hirtelen jött ötlettől vezérelve kezembe vettem az irányítást – Játszunk!