Shon szemszöge

Reggel az ablakon beszűrődő fényre ébredtem mikor Seya elhúzta a függönyt. Szólni akartam, de még nem ment, csak annyira voltam képes, hogy feltartsam karomat szemem elé helyezve, majd a másik irányba forduljak.

- Ébren vagy? – jött a kérdés.

Ki ne kelne fel egy ilyen ébresztőre! Duzzogtam, de nem mondtam ki hangosan. Amikor megjelent az ágyam előtt két comb. Karcsú, mégis izmos, bőre selymesnek tűnt, hibátlannak. Szinte kiabálták, hogy érints meg. De nem tehettem, mert én nem akarok egy ilyen helyzetbe kerülni. Jó, tudom, részegen az ember sok mindenre képes, mint a buli estéjén jómagam. Bár akkor se tudtam mi ütött belém, hisz én a nőket szeretem, soha se vonzódtam férfiakhoz. Mikor ő leült velem szembe, hogy igyunk, valahogy mégis magával ragadott, és a sok feles meg is tette hatását. A lábam magától követte a mosdóba, én nem tudtam ellene tenni, és mire feleszméltem már a hajamba túrt, és szája édesebb volt a méznél. Ezért hát megragadtam, az ölembe húztam, és nekinyomtam a falnak, ahol aztán.. huh még visszagondolva is felébreszti alvó férfiasságom. Érzéki volt annyi szent, de szerencsére jött a haverja? Vagy szeretője? Így nem történt nagyobb baleset. Nem gondoltam volna hogy egyszer itt fog állni előttem, és közelít..a feneke?

- Mi- Mit csinálsz? – ült le az arcomtól nem messze az ágyamra.

- Kölcsönveszem a laptopod, hogy bejelentkezzek a főnöknél. Baj? – nézett hátra válla felett.

- Nem. – Az emlékek megnehezítik az életemet. Az is megijeszt, hogy az ágyamra ül, azokkal a szép gömbölyű... most kell abbahagynom! – Megyek zuhanyozni!

- Este már zuhanyoztál nem? – ráncolta össze homlokát értetlenül.

- De, csak leizzadtam. – válaszoltam.

- Segítsek?

Erre a kérdésre visszafordultam a fürdő bejáratából. – Nem kell, inkább kulcsra zárom az ajtót.

Seya szemszöge

Reggeli után a nap további része munkával telt. Mamoruval kimentünk a földekre ahol megmutatta a szőlőfajtákat, és segítettünk leszedni őket, vagy legalábbis egy részét. Én folyamatosan járattam a metszőollót kezemben, míg Shon néha megszakítva tevékenységét a szüretelő házhoz hordozta a gyümölccsel teli vödröket.

Mikor egyik ilyen alkalommal visszatért, csak arra lettem figyelmes, hogy nincs rajta póló. Őszhöz képest jó idő volt, na meg a kis csapatunk is elég gyorsan szedett, így kimelegedhetett. Ámulva figyeltem ahogy újabb két vödröt emel fel hátat fordítva nekem. Izmai megfeszültek, barna karjain kidomborodtak az erek, csábította a szemeimet meztelen felsőtestének minden egyes részlete.

Ekkor döntöttem úgy, hogy abbahagyjuk az önkénteskedést, hogy ebédelhessünk, mielőtt kikészülne derekam a sok hajolgatástól, és kisebbik énem a látványtól. Bár még dél sem volt, társam is díjazta az ötletem, hisz elég korán kezdtük a napot. Persze hozzá tett az is, hogy egyikőnk sem volt hozzászokva az effajta fizikai munkához, már nagyon éhesek voltunk.

Meglepődve figyeltem az asztalnál, ahogy Shon elengedve magát játszik az étellel. Kiválogatva az epret a pudingból félretolta a tányér szélére. A zselés sütemény többi részét pedig elkezdte majszolni. Valahogy rajta felejtettem szemeim, szinte bámultam, elkalandoztam széles vállán, és csúszott lejjebb tekintetem csábító felsőtestére, ami nem rég még fedetlen volt. A gondolatra zavartan hümmögtem egyet, s mivel túl nyugodt volt ez a pillanat, újra menekülőre fogtam magam képzelgéseim elől, sebesen társalgásba kezdtem. Át sem gondoltam, hogy hangozhat az ő részéről mikor megkérdeztem tőle.

- Van barátnőd?

Shon szemei kikerekedtek. Látszott, hogy nem számított erre a kérdésre.

- Miért érdekel?

Hevesen elvontam tekintetem arcáról. – Nem kell válaszolnod! – Emeltem fel védekezőn kezeimet. Ám ő nem bizonytalanodott el, sőt határozott mosollyal végig nyalt alsó ajkán a sütemény után. Újra zavarba jöttem, mert ez a mozdulata túl erotikusra sikeredett..

- Szerinted kikezdtem volna veled, ha lenne valakim?

– Nem tudom..- gondolkodtam el– Nem rég még azt mondtad nem vagy meleg, mégis amit eddig műveltünk az nem erről árulkodott. – Nyeltem egyet ahogy összeráncolta szemöldökét, de várta, hogy folytassam – Most meg azt mondod nincs senkid, de holnap kiderül, hogy vár a barátnőd. Nem mindig egyeznek a mondataid a tetteiddel. – Tolakodó kijelentésemre még én is meglepődtem. Miért érdekel ez egyáltalán? Ezért inkább visszavonulót fújtam. – Mindegy nem lényeg valójában. – Rántom meg vállaim tettetett nyugalommal.

Shon morcosan vizslatott, de nem szólt inkább, mikor Mamoru termett előttünk, hogy őt idézve szőlőtaposásra invitáljon minket. Így hát megindultunk utána.

Házigazdánk egy jó húszperces sétát tervezett meg nekünk, amin végig a tőle megszokott jókedvvel áradozott a munkájáról, az alkohol készítésről. Mintha meg akarna tanítani az összes csínyára, teljesen belefeledkezett. Néha már azt se tudtam hol volt mondandójának az eleje vagy a vége, csak a lényeget próbáltam kiszűrni belőle, mire megtorpant.

- Szüret után, itt összeülnek a családok, rokonok, barátok, és egy mulatság keretein belül tapossuk ki a gyümölcsből a nemes folyadékot. Ám mivel nagy a terület, ez a jövő hét elején fog megvalósulni, maguk meg addigra már otthon lesznek. Ezért rögtönöztünk a feleségemmel és a lányommal egy kis ízelítőt. – mutatott maga elé, mert mire befejezte mondatát már egy dombocska tetején voltunk ahol nem csak a gyönyörű virágos táj tárult elénk, hanem a nagy edény vagy kád szerű valamit is, ami a fűben hevert.

Magam sem voltam a látottakban biztos. Bár sokat tudtam a borkultúráról, azért a tudásom mégis hagyott némi kívánni valót. Több kérdés is felmerült bennem, a látottakkal kapcsolatban. Például, hogy a szőlővel teli falavórból hogy lesz kád, mert hát jóval kisebb mint amilyennek elképzeltem. Vagy, hogy ebbe tényleg bele kell lépnem? És ezt fogjuk utána inni? Mi van ha valakinek valamilyen bőrbetegsége van? Az egésztől kirázott a hideg.

Mintha meghallotta volna gondolataim, vagy talán csak az arckifejezésem láttán, de tovább mesélt.

- Többféle szüretelő kád van. Méretre is, de mindez manapság gépiesített. Ám mi hagyomány örzők vagyunk. – sandított felém, és rácsapva a vállamra sürgetett – No, tessék lábat mosni aztán uccu neki. Nem érünk rá itt, mert lemegy a nap, és hát maguké a szórakozás miénk meg a préselés, és az elrakás.

Túl feltűnően húzhattam el a szám, mert meghallottam Shon elfolytott nevetését. Házigazdánk lánya Leila szinte egyből fogta volna kezem, hogy a lábmosóhoz rángasson, de inkább Shon mancsát nyomtam tenyerébe. – Sajnálatomra elvágtam a talpam egy üvegszilánkkal. Nem olyan nagy a sérülés, de nem szeretném ha elfertőződne. – Vetettem egy féloldalas mosolyt társamra, aki hirtelen elvesztette jókedvét. – Leila, rád bízom a tanítványom.

Az említett beletörődve helyzetébe hagyta, hogy a lány feltűrje combjáig melegítő nadrágját. Ezzel megmutatva tónusos izmait, majd megmossa lábát, meghozva kedvét a továbbiakhoz. Láttam rajta, hogy jól esik neki a lány törődése. Persze eszembe jutott, hogy most én is kényeztetném azzal, hogy egy karót dugok le a torkán. De a java még csak ez után jött.

Shon belépett a falavórba a gyümölcshöz, ami a lábmosó mellett volt rögtön, hogy ne kelljen bepiszkítania csülkeit. Leila is bemosakodott, nehogy egyedül végezze a fiú ezt a „megterhelő" munkát. Számára már nem volt olyan egyszerű az átlépés, mert hiába volt rajta lenge szoknya, ami nem tartotta vissza, mégis kis lábai miatt lehetetlennek tűnt az átkelés. Tanoncom ezt észrevéve szabadította meg szenvedéseitől, mert egy könnyed mozdulattal derekára fogva áthelyezte. Súlya meg se kottyant neki. Én meg csak reménykedtem, hogy senki se vette észre a méregtől piruló arcom.

Mamoru bólogatott mintha várta volna kettejük közt ezt a kialakuló helyzetet. – Egy embernek nagy ez a kád, ne szégyenlősködjön, fogja szorosan a lányom derekát, mielőtt megcsúszna és kiesne. Addig visszamegyek törölközőért, mert úgy látom az elfelejtődött. De tapossák ám, mert nem lesz borocskánk – villantotta ki fogait ezzel otthagyva minket.

Shon Leilával nevetgélve lépkedett körbe-körbe az edényben mintha valamilyen táncot jártak volna. Míg az én vérnyomásom a fene se tudja miért de lassan az egekben járt. Leülve a fűbe morfondíroztam saját érzéseimen. Nem bántam meg amiért nem léptem bele abba a rettenetbe, de itt hagyott mindenki magamra. Talán ez lehet a baj. Ők ketten elvannak, a házigazda meg lelépett, és én csak nézem ahogy ez a két kölyök vihorászik előttem. De bár gyerekek lennének, mert akkor nem kellene végig néznem ahogy Leila kezei hol Shon vállán, hol a mellkasán hol pedig a nyakában tekeregnek. Hátravetettem fejemet a fűben, hogy legalább ne érezzem magam gyertyatartónak, és inkább az égen lebegő felhőket elemezzem, ezzel megnyugtatva szívem. Ám ez is csak újabb bosszúságot okozott, mikor megéreztem a hangyák mozgolódását hajamban. Egyből felpattantam ülő helyzetbe, összeborzolva hajamat próbáltam megszabadulni tőlük. Hogy kerülhettek ezek ide, nem lehetek ilyen szerencsétlen. Lassan az idegeim a végét járták, mikor két csupasz női lábfejet pillantottam meg. – Gyere Seya, nézd milyen keményen dolgoztunk. – nyújtotta kezét Leila. Igen, láttam mennyire „keményen".

Nem fogadva kedvességét feltápászkodtam, s indultam is volna utána, de elcsúsztam. Ő nem törölte meg lábát, hisz hozzá volt szokva a vidéki élet ezen kihívásaihoz, és nem is volt olyan esetlen mint amilyennek én éreztem magam abban a pillanatban. Szemeimet összeszorítva vártam, hogy az arcom a földdel találkozzon, ám ez nem történt meg. Karjaim alatt egy másik kezet éreztem ahogy alábújik, majd lapockámon állapodik meg. A fejem ugyan neki csapódott valami keménynek, de nem fájt, és így tudtam, hogy az nem lehet a föld. Kinyitottam pilláimat. Shon hevesen rázta a fejét, míg én mellkasán pihentettem arcom karjaiba simulva. Túl közel volt, kellemes illata elárasztotta testem, s légzőszervem egészen a gyomromig hatolva. Mert egy nagyobb csomó keletkezett benne. Tüdőmbe beszorult a levegő, és a szívem kihagyott egy ütemet. Fuldokolni nem akartam, a folyamatos mérgelődés így is lefárasztott már. Azt hiszem emiatt találta ki szervezetem a védelmi reakciót. Ketyegőm hevesen újra dobbant véremet felforralva, hasamban kellemesen csiklandozó érzést hagyva maga után. Ezzel megszüntette az egy nagy csomót sok kicsire.

- Eszelős! – morgott Shon ezzel lazítva szorításán.

- Lehet ennél is kellemetlenebb? – motyogtam orrom alatt, lassan felemelve fejem, eltolva magamtól az izomkolosszust.

A fiú zavartan nézett szemembe – Hogy?

Nem voltam benne biztos, ám mintha némi pír jelent volna meg arcán. – Elengednél? – érdeklődtem enyhén felfújt arccal - Nem érezd magad kínosan, vagy szeretnél így maradni velem? – kacsintottam rá egy felszabadultabb perverz mosoly keretében. Nehogy feltűnjön rosszkedvvel fűtött hangulatingadozásom.

Leila ekkor már a kádnál volt édesapjával, aki ráparancsolt, hogy segítsen kimerni a nedűt egy másik szerkezetbe. Nagyon elfáradtam, és féltem, hogy nyűgösen még rosszabb reakcióim lennének az élet hozta helyzetekre, ezért rávettem Shont, hogy egy kis délutáni alvásra adtuk fejünket az utcabál előtt.

Szállásunkra visszaérve először ő ment fürödni. Nem telt el sok idő és egy fehér pólóba majd egy fekete boxerben jött vissza. Én mondom tátva maradt a szám látványára, ám továbbra is tettetnem kellett a nyugodt határozott személyiséget, ezért összeszedtem magam, s felkaptam a törölközőt. Észrevette, hogy jó alaposan végigmértem, mégis tartottam vele a szemkontaktust, valószínűleg ennek köszönhetően ledermedve állt az ajtóban, miközben sétáltam felé. Tetszett, hogy így megijedt, és miért is ne szórakozhatnék vele?

Közelebb érve lábujjhegyre álltam, hogy füléhez suttoghassam– Bent maradsz velem vagy kimész? Mert becsuknám az ajtót. – Ám mielőtt még arrébb léphetett volna ráfogtam csuklójára, hogy ne mozduljon, majd óvatosan végig nyaltam nyakától fültövéig. Mire behunyta szemét, s megborzongott. Még én is zavarba jöttem tetteimen, de valljuk be, nem számítottam erre a reakcióra, ezért visszahuppanva talpamra pár percig csak álltunk szótlan.

Kisvártatva észbekapott – Hibbant, perverz alak. – dörmögte kirántva kezét, hisz csuklóját még fogtam, majd az ágya felé vette az irányt rám se bagózva.

A zuhannyal nem bíbelődtem sokáig, kíváncsi voltam mennyire haragszik, így a gyorsan csak magamra csavartam a törölközőt, majd lazán kicammogtam.

Shon jobb karjával takarva szemét a hátán feküdt. Éreztem, hogy még nem alszik.

- Megvártál? – dőltem a bejáratnak tovább cukkolva őt.

Rosszalló tekintetét rám szegezve, realizálta, hogy nem sok minden takar mire szemei meglágyultak. Nagyot nyelve bámult.

- Tetszik a látvány? – érdeklődtem, ám szavaimra szinte egyből az ellenkező irányba fordult – Na, valld be, hogy jó, hogy nem öltöztem fel –ültem le az ágyamra, hogy megtörölhessem vizes tincseimet a törölközővel ami eddig a derekamon díszelgett. Reméltem, hogy még rám pillant.

- Beteg vagy. – Rázott le - Hagyj aludni! – S már nem fordult vissza.

Jobb kedvem lett, hogy ismét zavarba hoztam. A munkahelyen sem hiszem, hogy ezzel hencegne, szóval nem kell félnem, hogy kiderül bármi is ebből a kis privát szórakozásból.