A rajzom tökéletes lett (mint mondtam, erősen hasonlítok anyára). Egy almát rajzoltam, amibe beleharaptak:), és az alma közepébe lerajzoltam az öttusának a szimbólumát. Természetesen 5-ös lett.
-Ezt meg mire véljem, Antai-Kelemen?- emelte fel Bea rajzát Vladár. Szegény tanár nem bírja elviselni, hogy Cortez rajztudását örökölte Bea, nem Reniét.
-Tanár úr, nem értem mi a baj ezzel- mutatott a rajzra Bea.
-Az árnyékolások nem tökéletesek, itt elcsúszott a vonal, itt kiment a vonalból...Folytassam?- sorolta Vladár a(z őáltala hibának vélt) hibák felsorolását.
-Nem, köszönöm- mondta egy gúnyos mosollyal Bea.
-Egy jó indulatú négyes- csapta le az asztalra a lapot Vladár.
Bea csak a szemét forgatta, de csöndben maradt.
A csengő egyenlő volt számomra a megváltással. Miután elköszöntünk a többiektől, Kornéllal elindultunk.
-Bejössz?- kérdeztem Kornéltól, amikor már a házunk elött álltunk.
-Persze- válaszolta, majd beléptünk a házba.
Otthon minden a szokásos volt. Csak apa volt a szobájában, és miután beköszöntem neki, Kornéllal bementünk a szobámba.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, hosszan megcsókolt, és közben szorosan ölelte a derekamat.
-Mióta várok erre!- suttogta két csók között.
-És szerinted én?- kérdeztem, és belemosolyogtam a csókunkba.
Leültünk az ágyamra, és éppen az egyik alkalmazásomat mutattam meg Kornélnak a gépemen, amikor megyszólalt a telefonja.
-Szia apa... nem, nem láttam, miért?... senki sem tud róla semmit?... mi van?... ugye csak viccelsz?... azonnal indulok!- mondta határozottan, majd kinyomta a hívást.
-Mi a baj?- kérdeztem, amint láttam, hogy elsápad.
-Karol eltűnt. Hagyott egy üzenetet a hűtőn, hogy majd jön, amikor jön. Senkinek sem szólt arról, hogy hova mehetett- hadarta idegesen, majd beletúrt a hajába.
-Én lehet, hogy tudom- néztem a szemébe.
-Hol?- kapta fel azonnal a fejét.
-Egerben. Az anyjához ment- sóhajtottam.-Legalábbis azt terveztük, hogy hétvégén elutazunk oda a lányokkal, és persze Macuval. De nem gondoltam volna, hogy hamarabb megy.
-Gyere- ragadta meg a karomat.
-Nem mehetek. Mennem kell edzésre- néztem rá szomorúan.
-Rendben, megértem. Akkor felhívom Biáékat- bólintott, majd elment.
Elkezdett mardosni a bűntudat. Mekkora balfék vagyok! Edzés miatt nem segítek a barátomnak megkeresni a húgát? Miféle barátnő vagyok? Egyáltalán vagyok valaki? Vagy csak egy önző kislány, aki csak a saját céljait tartja szem előtt? Mert igen, egy kislány az, aki nem képes segíteni másokon. Ráadásuk egy olyan személyen, akit nagyon szeret. Argh.
Eldöntöttem.
Telefonáltam az edzőmnek, hogy a mai edzést személyes okokból ki kell hagynom, ő pedig rábólintott.
Amint letettem, rohantam Kornélékhoz. Szinte nekicsapódtam az ajtónak, majd nagyokat lihegve lenyomtam a csengőt.
Kornél anyukája nyitott nekem ajtót.
-Szia Noémi, hogy vagy?- mosolygott rám kedvesen.
-Egész jól, viszont Kornél itthon van?- lihegtem, és reménykedve néztem Korné anyukájára, aki szomorúan megrázta a fejét.
-Úgy tíz perce indult el Andrissal Egerbe.
Én csak kifújtam a bent tartott levegőt, elköszöntem, és futottam tovább Biáékhoz.
Idegesen csöngettem be a házukba, és amíg vártam a telfonomon írtam Kornélnak.
"Mégis megyek."
"Nem edzésen kéne lenned?"- jött azonnal a válasza.
"Nem. Ma nem megyek."
"Mi már úton vagyunk apával. Te merre vagy?"
"Most csöngettem be Biáékhoz. Majd találkozunk."
Elraktam a telefonomat, és felnéztem az előttem álló Macura.
-Hello- dőlt neki az ajtófélfának.
-Szia Macu. El tudnál vinni Egerbe?- néztem rá határozottan.
-Persze. Gyere- gyorsan kihozta a kocsikulcsát, és már be is ültünk a kocsijába.
Ezt szeretem Macuban. Nem szokott rákérdezni a miértekre, és mindig segít, ha megkérem.
Nagyjából tíz perce utázhattunk, amikor megcsörrent a telefonom.
-Mégis miért nem vagy edzésen?- szólt bele köszönés nélkül anya.
-Mert Kornélnak segítek előkeríteni a tesóját- válaszoltam nyugodtan.
-És erről miért nem szóltál?
-Mert tudtam, hogy nem fogsz elengedni. De ne aggódj, nem vagyok egyedül- pillantottam a szememsarkából Macura, aki elmosolyodott.
-Tudom, hogy Macuval vagy. Vacsorára legyél itthon.-Azzal le is tette.
-Hogyhogy Egerbe szökött Karol?- tette fel a kérdést Macu egy idő után.
-Mert kinyomozta, hol lakik a biológiai anyja- sóhajtottam fáradtan.
-És te honnan tudtad, hogy odament?
-Megbeszéltük, hogy hétvégén nálatok alszunk a lányokkal, és levitetjük magunkat veled- válaszoltam könnyedén.
Macu csak elröhögte magát.
-Ennyire biztosak voltatok abban, hogy én elviszlek titeket?
-Igen- vontam meg a vállamat.
-Hihetetlenek vagytok- rázta meg a fejét hitetlenkedve.
Még beszélgettünk egy kicsit, de amikor elértük Egert, csak csendben figyeltük a tájat.
Erősen gondolkodtam. Karol azt mesélte, hogy az anyja az egri várnál lakik, egy sárgás épületben. Úgy döntöttünk, hogy leparkoljuk a kocsit, és gyalog megyünk tovább. Közben tárcsáztam Kornélt.
-Szia, merre vagytok?- szóltam bele.
-Karol anyjánál- mondta halkan.
-Mondanád a címet?
Miután lediktálta, futólépésben indultunk el a ház felé.
Az épület előtt ott állt Kornél az apjával, és idegesen nézelődtek.
-Sziasztok- öleltem meg Kornélt, majd rámosolyogtam Andrisra.
Andris és Macu megveregették egymás vállát, és némán ácsorogtak.
-És most?- kérdezte Macu.
-Felhívom Karolt- vettem elő a mobilomat.
-Mi már ptóbálkoztunk- csóválta a fejét Kornél.
Én mit sem törődve megjegyzésével tárcsáztam Karolt.
-Szia Noémi!- köszönt bele Karol boldogan.
-Hali, merre vagy?- kezdtem rögtön.
-Hát, izé, tudod...- kezdett el dadogni.
-Anyukádnál vagy?- sóhajtottam fáradtan.
-Igen. De már megyek is, mert neki is mennie kell, és nyilván így nem maradhatok a lakásában- hadarta összefüggéstelenül.
-Gyere le, itt várunk- kezdtem búcsúzkodni.
-Kik vannak veled?- hallatszott kissé ijedt hangja.
-Majd megtudod.- És azzal kinyomtam a hívást.
-Itt van?- szólalt meg egy idő után Macu.
-Aha. Mindjárt jön.- És amint ezt kimondtam, megjelent a kapuban Karol egy középkorú nővel.
Andris hirtelen megfeszült, és komolyan nézett feléjük.
-Sziasztok- integetett vidáman Karol.
-Most szépen hazamegyünk, és útközben elmagyarázod, hogy mit miért csináltál. Otthon pedig leülsz, és tanulsz. Értve?- fogta meg a karját szigorúan Andris.
-Na de Andris, hagyjál már egy kis szabad teret ennek a lánynak!- háborodik fel Karol anyukája.
-Te hagytad ott, szóval hagyd rám a nevelését, mint ahogyan évekkel ezelőtt is tetted- vágja oda dühösen, és elindultak (gondolom) a kocsijuk felé.
Én csak némán álltam Macu mellett, aztán amikor kicsit megtaszított, Kornélék után mentem.
-Köszi Macu! Mindent!- fordultam hátra mosolyogva.
Ő csak visszaintegetett, és megfordulva elkezdett az ellenkező irányba sétálni.
Andrisék kocsijában hátra ültem be, Kornél mellé. Megszorítottam a kezét, ami az ülésen pihent.
Rámkapta a tekintetét, és mélyen belenézett a szemembe.
-Ezt mégis, hogy képzelted?- csapott idegesen a kormányra Andris, miközben az autópálya felé tartottunk.
-Ne legyél már kiakadva- fonta össze a mellkasán a karját Karol.
-NE LEGYEK KIAKADVA? LESZÖKTÉL ANÉLKÜL, HOGY SZÓLTÁL VOLNA! ÉS ÍGY NE LEGYEK KIAKADVA?- ordított, miközben a kormányra csapott Andris. Soha nem láttam még így. Anyáék mindig egy szeleburdi, őrült rockerről meséltek nekem, aki mit sem tudott arról a szóról, hogy felelősségteljesség. De ő itt egy igen ideges apa.
-Bocsánat- motyogta Karol.
-Elmeséled, hogy mi történt?- suttogta Kornél egy hosszúra nyúló csönd után.
-Amikor megérkeztem....- kezdett bele izgatottan Karol.