Kyara

Csak meredtünk egymás szemébe nézve, még mindig iszonyat közel volt hozzàm a szàja. Nyeltem egyet és zavartan elfordítottam róla a tekintetemet.
Ő megköszörülte a torkát, majd megszólalt.
- Bocsi. - ennyit mondott, semmi mást, majd leszállt rólam és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felülni.
Zavart volt a tekintete, amit nem is csodálok, mert valószínűleg az enyém is ilyen volt. Szaporán vettük mindketten a levegőt, néztük egymást és nem szóltunk semmit. Szerettem volna oldani azt a feszültséget, ami beállt közénk, de arra jutottam, hogy talán még sem kellene ebben a pillanatban mondanom semmit.
Liam leült mellém a kanapéra és arcát a kezébe temette.
- Ne haragudj. Nem akartam ezt. Nem tudom mi ütött belém hirtelen. - mondta és elgondolkodva rám nézett - vagyis, de tudom. Azt is tudom, hogy te is érzed. De nem akarok semmit sem elsíetni. Veled nem. Eddig mindig beleestem ebbe a hibába. Még egyszer nem akarom ezt. - szórakozottan piszkálgatta a farmerja rojtjait.
- Mire gondolsz? - kérdeztem értetlenül, bár sejtettem mire gondol, de nem akartam kimondani, mert az az igazság, hogy féltem tőle. Nem Liamtől, hanem azoktól az érzésektől, amiket felébresztett bennem, amiket nem akartam, hogy életre keljenek. Félelemmel töltött el, hogy ilyen rövid idő alatt, ő miatta a felszínre törtek. Igen, ez az én számomra félelmetes dolog volt. Nem vagyok olyan érzelmes lány, aki hisz a szerelem első látásra dologban. Az mély tiszta érzelmeknek, hosszú, vagy legalábbis hosszabb idő kell, hogy kialakuljanak. Nem lehet, hogy csupán pár nap alatt létre jöjjenek. Nálam nem. De tudtam, hogy most nagy bajban vagyok.
- Ugyan már Kyara. Ne mond, hogy te nem veszed észre azt, ami zajlik köztünk, amikor egymás közelébe kerülünk. Tudom, érzem, hogy megrémít ez téged, de hidd el, hogy engem is. - a kezem felé nyúlt, majd vissza is húzta a sajátját, mielőtt elérhette volna vele az enyémet. Lesütöttem a szememet, nem szóltam semmit.
Liam sóhajtott egyet, majd elfordult tőlem.
- Nézünk valamit? - kezébe vette a távirányítót, bekapcsolta a tévét és böngészni kezdet a csatornák között.
- Amit szeretnél. Nem nagyon szoktam nézni. Általában nincs rá időm.
Mosolyogva felém fordult.
- Akkor most kerítünk rá. - vigyorgott és tovább nyomkodta, majd megállt egynél. - Na ez jó lesz. Láttad már? -kérdezte, mire én a fejemet ráztam. - Akkor ezt nézzük. - döntötte el, majd elégedetten hátra dölt a kanapén.
Kicsit fusztrált a tudat, hogy elvileg én vagyok itthon és ő a vendég, mégis én érzem magam kényelmetlenül. Mocorogtam a kanapén, amit Liam jókedvűen figyelt.
- Jól szórakozol? - kérdeztem bosszúsan.
- Ami azt illeti igen, eléggé. - felnevetett, majd tovább nézte a filmet.
- Örülök neki. - zsörtölődtem, amire ismét csak egy bájos nevetést kaptam válaszul.
- Na gyere ide. - mondta és ezzel egy időben magához húzott. A fejem a mellkasára került, egyik karját a derekamon hagyta pihenni.
Moccani sem mertem. Éreztem és hallottam is a szíve egyenletes, nyugtató dobbanásait. Bátorságomat elővéve, ráhelyeztem egyik kezem a hasára és ott is hagytam. Éreztem, hogy egy puszit nyom a hajamba, és szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy mosolyog.
Keze amivel ölelt mozogni kezdett, kicsi köröket rajtolt az ujjaival a csípőmre. A szívem eddig is gyorsabban vert, mint ahogy kellett volna, de ettől a mozdulat sortól, még őrültebb tempót vett fel. Lehunytam a szememet, mélyen beszívtam a levegőt, készültem megszólalni, amikor Liam megelőzött.
- Nem bírom tovább Kyara, ne haragudj.
Felemeltem a fejemet, értetlenül néztem rá. Ő is a szemembe nézett.
- Mit nem bírsz tovább?
- Ezt a feszültséget, ami köztünk van. Elkell mennem. Most. - végig simított rajtam, majd óvatosan eltolt magától és felállt.
Próbáltam megküzdeni a csalódottságal ami elöntött. Mire is számítottam, talán arra, hogy megcsókol? Valójában igen, arra számítottam. De nem ez történt. Végig néztem, ahogy öltözködik, és én nem mondtam semmit. Nem mondtam, hogy maradjon. Azt sem akartam, hogy elmenjen.
Visszajött hozzám, megpuszilta a homlokomat, majd hozzádöntötte az övét.
- Hívlak majd. - mondta és felegyenesedett.
- Oké. - suttogtam vissza.
Néztem, ahogy kimegy az ajtón.
Ott maradtam a kanapén a gondolataimmal. Fogalmam sincs meddig ültem egy helyben mozdulatlanul. Arra lettem csak figyelmes, hogy a telefonom beérkező üzenetet jelez.
Nagy sóhajtások közepette feltápászkodtam, majd a táskám keresésére indultam, amiben ott lapult a telefonom. Az előszobában találtam rá. Kivettem a készüléket, majd megnyitottam az üzenetet.
Liam üzent.

"Haza értem. Köszönöm ezt az estét neked. Álmodj szépeket!"

Mosolyogva bepöttyögtem a választ, majd lehunytam a szememet.
Nincs több kétségem arra, hogy valójában belezúgtam-e, vagy csak hirtelen fellángolás varázsa ez. Nem érdemes tovább tagadnom, mert igaza van én is érzem.