Kyara

Reggel a telefonom csörgésére tértem magamhoz. Ránéztem az órára, hajnali hatot mutatott.
- Ki a jó bánat keress engem ilyenkor?
Vajon ki? Persze, hogy Tom.
- Csak nem hiányzom? Nem bírod ki, amíg haza érsz?
- Nagyon vicces vagy. De nem ezért hìvlak.
- Akkor mond gyorsan és ne zaklass. Aludni szeretnék még. - ásítottam bele a készülékbe.
- El kell, hogy keserítselek kisszivem, de már nem fogsz visszaaludni.
- Mi? Miért? - értetlenkedtem.
- Hát az úgy van, hogy Camille nem tud bejönni melózni, mert beteg lett a kisfia és nincs senki más elérhető csak te. - adta a magyarázatot, de egyáltalán nem lettem boldog tőle.
- Mégis, hogy a jó francba gondolják ezt? Mindig minket kell baszogatni akinek nincs családja? Én is ember vagyok, nekem is szükségem lenne a pihenő napokra. Nem akarok gonosz lenni, de elég érdekes, hogy Camille fia minden hónap valamelyik szombatján beteg lesz. Vagy ez csak nekem tűnt fel? - háborogtam
- Nem. Nem csak neked. De mit tudsz csinálni? - tudom, hogy ő is tanácstalan és nem tud mit tenni az ügyeletvezető döntése ellen.
- Jó oké. Egy óra múlva ott leszek. Addig bírd ki még.
- Oké. Egy angyal vagy. - hallottam a hangján, hogy megkönnyebült.
- Pff. Na persze. Angyal mi? - morgolódtam.
- Aha ez csak természetes. - nevetett - na siess várlak. Pusz
- Pusz. - majd rám rakta a telefont.

Nagyon mérges lettem. De mit tud csinálni ilyenkor az ember? Bemegy, mert muszáj.
Gyorsan összeszedtem magam, majd a lakást elhagyva, beültem az autómba és elindultam a kórház felé.

Beérve az ajtón már fogadó bizottságom is volt. Tom jött felém kitárt karokkal.

- Ne haragudj cicavirág nem tehetek róla. - szorított magához.
- Nem rád haragszom, ne hogy azt gondold. Csak erre az egész szar helyzetre vagyok egy kicsit pipa. Rohadt fáradt vagyok, alig aludtam. - panaszkodtam
- Tudom, de legalább vasárnap van és ilyenkor nincs olyan sok meló.
- Persze, hogy nincs. - mondtam szarkasztikusan - Csak a rengeteg családi ebéd miatt elrontott gyomrok, ittasan autóba ülők. Soroljam még?
- Nem kell. Jó tudom, de legalább nincs a főnökség. - vigyorgott
- Ja az kellenne még ma. A sok okoskodó. Na jól van. Mond el gyorsan kivel mi van aztán menj pihenni.

Átöltöztem, majd elmentünk együtt levizitelni, megbeszéltük a folyamatban lévő vizsgálatokat. Ezután Tom lelépet.
Nővérpulthoz léptem a lányokkal is beszéljük át a dolgokat, mire végeztünk, a fotocellás ajtón belibbentek a mentősök.

- Mosolygós szép reggelt a hölgyeknek. - vigyorgott Henk a mentőssrác. - csak nem újra itt találom a kedvenc doktornénimet?
- Te csak hallgass - intettem le - na mond mit hoztatok?

Elmondta, majd távoztak.
- Akkor kezdődjön a nap. - morogtam magamban. Mostanában nagyon sokat morgolódok, de ez van.
Pörögtek a betegek, jöttek-mentek.
Hamar eljött a délután is.
Most éppen várom a következő pácienst.
- Mi lesz a következő Susie? - kérdeztem a nővért aki velem volt.
- A kolléganőnk Karennek a fia elesett otthon és valószínűleg eltört a csuklója.
- Szuper. - mondtam
- Öhm... Te nem ismered Karent ugye?
- Szerintem nem. Miért? - értetlenkedtem
- A fia egy híres ember és rohadt jól néz ki. - áradozott - Úgy hívják...

Nem tudta tovább mondani, mert nyílt az ajtó. Én még gyorsan elrendeztem a papírokat az asztalon míg köszöntötték egymást, majd megfordultam és megdermedtem az ismerős arcra és hangra.

- Kyara. - nyögte Liam is, látni lehetet rajta, hogy őt is megdöbbentette a viszontlátás.
- Liam. Te lennél Karennek fia aki eltörte a csuklóját? - ķérdeztem mosolyogva, miután magamhoz tértem.
- Hát izé... Ez egy vicces sztori. - jött zavarba.
- Azt elhiszem.
- Akkor szerintem mi ki is megyünk. - szólt Karen, majd Susievel elhagyták a vizsgálót.

- Ketten maradtunk. - mondta Liam - Egész nap azon gondolkodtam, hogy mikor hívjalak fel, amit nem vennél tolakodásnak.
- Miért akartál felhìvni? - kérdeztem halkan.
- Hiányoztál.
- Majd el is hiszem. Na muti a kezed. - nyúltam érte.
- Tényleg hiányoztál - motyogta az orra alatt. Nagyon aranyos volt. Eleresztettem egy kis mosolyt.
- Ahogy elnézem ez valóban eltört. Fogunk csinálni egy röntgent és akkor majd biztosak lehetünk benne. Előtte kitisztítom a szilánkoktól és összevarrom ez a mély vágást. Oké?
- Oké. Au! - Kiáltott fel amikor elkezdtem kiszedegetni a szilánkokat.
- Elmeséled, hogy mi történt?

Sóhajtott egy nagyot, majd elmesélte a tényleg vicces, és egy kicsit talán ciki balesetét.

Amikor hozzá értem, bizsergés cikkázott át a testemen. Próbáltam nem törődni vele, de egyszerűen nem ment. Olyan óvatosan csináltam neki, ahogy csak tudtam, de még így felszisszent néha.

- Egyébként nem azt mondtad, hogy nem dolgozol ma?
- De. Én is úgy tudtam. - mosolyogtam rá. - helyettesítenem kell.
- Értem. Kérdezhetek valamit?
- Már kérdeztél. - mondtam tök komolyan, mire olyan arcot vágott amin ismét nevetnem kellett. - Miért ne kérdezhetnél?
- Mikor láthatlak újra? - Annyira cuki fejet vágott hozzá, hogy teljesen szét folytam a széken.
- Nem tudom Liam. Én állandóan melózok, te koncertezel, meg minden olyan dolgot csinálsz, ami ezzel jár. Szerinted jutna egymásra időnk? - kérdeztem, és magamban arra jutottam, hogy valószínűleg nem.
- Kerítek rá időd, hogy tudjunk találkozni. Figyelj Kyara! Fontos vagy nekem. Tudom, hogy csak tegnap találkoztunk először, de te is érezted azt a vonzalmat kettőnk között. Ki kell derítenünk együtt, hogy hová vezet ez. Nem hazudok, ha azt mondom, ilyet nem éreztem, egyik volt barátnőmnél sem. Pedig szerettem őket. Nagyon is.

Ittam a szavait, és próbáltam felfogni. Igen, én is éreztem azt amiről beszélt. Nem tudom, hogy jó vége lenne ennek az egésznek ha bele megyek. El kell ismernem, nem biztos, hogy kibírnám-e ha nem találkoznék vele többet. Az, hogy ma itt van és látom, érzem, örömmel tölt el.

- Mondj valamit kérlek. - nézett rám könyörgő szemekkel.
- Oké találkozzunk. - mondtam, mire felvidult az arca és csillogó szemekkel nézett rám.
- Nem lesz semmi gond ígérem. Tudom mitől tartasz, és meg is értem. Rajongók, média, a fiúk, de hidd el megoldjuk, ha úgy akarod akkor nem is kell tudniuk róla. - nagyon bepörgött, így már rákellett szólnom.
- Liam! Ne mozgolódj! Maradj nyugton, mert éppen most foltozlak össze.
Amint kész lettem, elküldtem a röntgenre, ami gyorsan kész is lett, majd bekötöztem a kezét és elmagyaráztam neki, hogy miért kap csak sínt, nem gipszet.
- Értem amit mondasz. És öhm meddig dolgozol ma? Hétig. Miért?
- Csak kérdeztem. - de nagyon vigyorgott. - Köszönöm, hogy rendbe raktál.
- Ez a dolgom. Nincs mit megköszönöd.
- Rendben. Akkor én megyek is. Kereslek majd. Szia Kyra.
- Szia Liam.

Távozása után fáradtan döltem hátra, úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Gyorsan összeszedtem magam, és mentem a következő pácienshez.
Lassan végre eljött a megváltó, a váltó kollégám személyében.
Megcsináltuk a szokásos vizitet, majd átöltöztem és elindultam kifelé. Ahogy kiléptem, egy ismerős hang köszönt rám.
- Szia Kyara!