Lev szemszög

Megint edzőmeccsünk lesz a Karasunoval. Nem tudom miért de imádok a Karasunoval játszani. Bennük igazi ellenfelekre találtam. Főleg a törpével. Első talákozásunktól kedvelem őt. Olyan kicsit, de mégis megállja a helyét egy olyan sportban amiben a magasság az előny, amiből nekem van bőven haha! Valahol belül tisztelem őt, és már várom a vele való találkozást. Most mi megyünk busszal hozzájuk.

Pár óra múlva meg is érkeztünk. Ahogy kiszálltam a buszból, minden porcikámat kiropoktattam. Hiszen ekkora test, mint az enyém nehezen fér el egy akkora helyen, mint egy busz. A Karasunosok már kint vártak.
-Chibi-chaaaaan!-futtam Hinata felé amint megláttam az arcát
-Liefuuuu! - szaladt felém, és már ugrott is volna a hátamra, mert újra szeretne magas lenni, múltkor is megengedtem neki de én az utolsó pillanatban félre álltam aminek köszönhetően eltaknyolt a földön.
-Mond normálisan a nevem, hanem nem hagyom, hogy felugroj a hátamra! - fordultam is meg, de Hinata a térdét szirongatta.
-Chibi-chan! Jól vagy? - futtam oda hozzá, hogy megnézzem, hogy mi lett vele. Az egyik térdén egy nagyobb horzsolál keletkezett, és a tenyerén még egy. Hirtelen nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, ezért felkaptam menyasszony pózba. De ő arra belém kapaszkodott, mint egy koala.
-Hahahah! Végre én is magas vagyok! - kiáltott mire többen is ide figyeltek.
-De Chibi-chan! Megsérűltél! El kell vigyelek a suliorvoshoz, hogy lekezeljék a sebeid! - próbáltam leszedni magamról, de szó szerint rám tapadt.
-Ahh, Karasuno edző! Hol a gyengélkedő? Hinata lesérült és nem tudom leszedni magamról. Rám ragadt! - páran amikor ezt meghallották felnevettek. De Sugawara-san ide jött. Leszidta Hinatát, de amikor ra jött, hogy bizony Hinata nem fog leszállni rólam, inkább elkísért minket, hogy valaki lekezelje a sebeit.
Út közben kevés diákkal találkoztunk, de persze mind kiröhögtek, hogy mit keres rajtam egy óriás de mégis kicsit koala. Amikor megérkeztünk, valahogy sikerült lehámoznom magamról Chibi-chant és leültettem az egyik ágyra. Sugawara elment azzal, hogy várjuk meg a nővért de ő most megy. Én is mentem volna, de muszáj maradjak Hinatával, hiszen miattam sérült meg.
-Lev. - szólt pár perc múlva. - Bocsi, hogy miattam maradunk le az edzőmeccsről, pedig már aaaannyira vártam, és gondolom te is. - Már állt volna fel, hogy bocsánatkérően meghajoljon.
-Semmi baj! Ne állj fel. Igazából az én hibám. Ha hagytam volna, hogy felugorj a hátamra, nem estél volna el. De most komolyan! Hol a nővér? Le fogunk maradni az egész meccsről. - inkább felálltam és el kezdtem keresni, valami fertőtlenítőt és kötszert, hogy lekezeljem a lábát. Amint megkaptam, letérdeltem a fiúhoz és véletlenül kicsit durván felrántottam a lábát, hogy normálisan hozzá férjek a sebhez. Hinata fájdalmasan felszisszentett, ami után nem győztem bocsánatot kérni. Egy kis vattára öntöttem a fertőtlenítőből és azt lassan hozzá nyomtam a lábához.
-Ez lehet ha fájni fog. - szóltam neki mire rá tettem a vattát. Ő hirtelen megfogta a szabad kezem és megszorította, ami miatt nagyon meglepődtem és leesett a vatta a földre. Vagyis csak leesett volna ha reflexszerüen nem nyultam volna utána és kaptam volna el. Ezután fel kellet emeljem a lábát, hogy be tudjam csavarni a kötszerrel. Utána a tenyerét is lekezeltem és raktam rá egy sebtapaszt.
-Lev, nem is tudtam, hogy ilyen jól értesz ehhez. - állt volna fel de én vissza nyomtam a helyére.
-Még nem vagyok kész. - adtam egy cuppanós gyógypuszit a lábán a kötésre ami miatt kissé elpirult. Tetszett a reakciója ezért megfogtam a kezét és mélyen a szemébe nézve arra is adtam egy puszit. - Oké, mostmár biztos, hogy meggyógyul hamar!-indultam volna is el de ő elkapta a pólóm és magával egy szintre húzott és adott egy puszit az arcomra. Ez után mindketten mosolyogtunk, mint a tejbetök és egymás arcát kémleltük. Hirtelen próbált felpipiskedni hozzám, de nem ért el. Látva a próbálkozásait, elmosolyodtam, és lehajolva hozzá adtam egy gyors szájrapuszit. Meg nem várva a reakcióját elfuttam, mint egy nagyra nőtt kisgyerek. Még hallotam, hogy pár másodperc után utánam kiált egy várj meget de én csak nevetve futottam az edzőterem felé. Még szerencse, hogy valamennyire megjegyeztem az utat.
Zihálva értünk be az edzőmeccsre ami már a közepén tarthatott. Páran felénk fordultak.
-Mi tarrott ilyen sokáig? - kérdezte az edzőm.
-Nem jött a nővér, ezért kénytelen voltam én lekezelni Chibi-chan sebeit. - az edző eggyet bólintott és már annyiban is hagyta. Hinatával sejtelmes mosolyak néztünk egymásra, tudva, hogy mindketten ugyanarra gondolunk, és ami a seb lekezelése után történt ismétlésre vár.

Huh... Már rég nem hoztam ide részt! És amúgy ez ma kb az 5. rész amit hozok a sztoriaimba xd. Ma nagyon bele jöttem.