Inosuke szemszöge

Kellemes álmomból egy ismerős de mégis idegesítő károgás ébresztett fel. Nem elég, hogy tegnap éjjel végeztem egy eléggé rizikósan végződő küldetéssel. Szerintem három óránál többet biztos nem aludtam, sajog az egész testem. Legalább kettő bordán el is tört és a karom is fáj meg úgy érzem el tört egy ujjam, de a nagy Inosuke-samát ez nem állíthatja meg!

-Menj innen te!- ordítottam a varjúra aki minden bizonnyal új küldetést jött adni.

A varjú le szállt annak a fának az ágára aminek az árnyékába még pár perce azzal a személlyel álmodtam aki mindent többet jelent számomra.

-Kár kárr, most azonnal indulj a legközelebbi faluba kárr! Tömegesen tűnnek el ott az emberek! Már több tapasztalatlan démonölő is ott hagyta a fogát kárr!

-Indulok háháháháhhhh!-szöktem fel a kissé kényelmetlen alvó helyemről, mintha nem is érezném az est szokatlannál is kemény küldetésnek a nyomait.

A maximális sebességemmel futtam a kis falu felé ott hagyva a varjút. Pár perc alatt oda is értem, amikor megpillantottam Őt, aki egy aranyos lánnyal beszélt valamiről.

-Oh, itt van Inosuke is!- jött elé boldogan egy rozoga ház mögül Monjiro vagy Kenjiro akinek köszönhetően ezen a küldetésen sem tudok kettesben lenni Zenitsuval. Remek!

-Na kit kell kinyirjak hehe?!- ordítottam az épp megérkező személy pofájába, de fél szemmel még mindig Zenitsut figyeltem akit épp megpofozott a csaj.

-Mi az, hogy megütöd őt te cafka?! - mentem a lány felé akinek a könny felgyűlt a szemében és rohamosan hátrálni kezdett.

-Inosuke!- szólt kissé mérgesen a fiú akit reménytelenül titokban szeretek. -az én hibám volt ő nem tehet róla.- szólt Zenitsu hozzá nem illő férfias hangon és a lány elé állt amitől a szívem fájdalmasan dobbant eggyet.

-Chh, oké.-mondtam kissé rekedtes hangon és elindultam Panjiro felé.- Eddig mit tudni az emberek eltünéséről?- kérdeztem a mindig boldog fiútól.

- Körbe jártam a falut és az egyik házból erős démon és vér szag árad.- szólt komoly hangon és egy a többinél nagyobb ház felé mutatott.

De.. - szólt megszeppenve Zenitsu mögött lévő lány.- Az a falu vezetője aki nagyon sokat segít az embereknek, és most is nyomoz az eltűnt emberek után.

- Akkor ő a tettes!- szóltam magabiztosan.

- Inosuke! Nyom nélkül nem ölhetünk meg senkit! Ki tudja, hogy ő nem is démon hanem ember és ártatlan az ügyben??!- szólt nekem halkan a vörös hajú Tanjiro.

- Biztos nem ő a tettes! Ő soha nem bántana minket!- szólt magabiztosabban a lány.

- Mindent meg teszünk a falu és a te biztonságodért!- szólt az arany hajú, aki mindig megdobbogtatja a szívem a lány felé fordulva.- de meg kell látogatjuk a falu vezetőt, mert az is lehet ha az ő élete is veszélyben van.

- Na jól van, induljunk!- szólt Monjiro és intett, hogy kövessük.

- Héjjj Monjiroooo lassabban! - szóltam neki, mert arra lettem figyelmes, hogy Zenitsu nem bírja annyira a tempót.

- Tan-ji-ro! A nevem Tanjiro! Jegyezd már meg.- szólt, és kicsit lelassított.

-Ch, mindegy nekem.- szóltam nyugodtan amikor beért Zenitsu.

Zenitsu kis idő múlva közvetlen mellettem futott és az édes, őszinte mosolyával rám nézett.

-Köszönöm Inosuke.- mondta gyengéd hangon úgy, hogy az előttünk lévő ne hallja meg. A mosolyától megállíthatatlanul kezdett gyorsan dobogni a szívem. Az a mosoly. Az a mosolyal úgy nézett rám, mint akit soha nem akar elveszíteni.

Kissé könny gyűlt a szemembe, hogy végre kaptam egy kis jelet, hogy van nála esélyem. Gyorsan elfordítottam a fejem és egy halk szívesen hagyta el a számat. Próbáltam nem mutatni a gyengéd énem jelét amivel épp, hogy sikerrel jártam. Szerencse hogy a vaddisznó fej miatt nem látszott, hogy egy megkönnyebbült könnycsepp lefolyt az arcomon.
Amire feleszméltem már a ház háta mögött voltunk, készen az észrevétlen behatolásra. Át másztuk mindhárman a szokatlanul magas kerítést. Egy óriási udvarban találtuk magunkat.
Tanjiro egyből át váltott kutyába és szaglászni kezdett. Sétált pár métert és utánna legugolt egy a földet kezdte szagolni.

-Ezen a ponton nagyon erős a démon szag.- mutatott a föld felé egy pontba és utánna könnyedén bele szúrta a kardját a földbe, ami kiderült, hogy nem is föld, mert pár szurkálás után a fába(?) egy kis lyuk lett amin befértünk mindhárman.
Egy két méter zuhanás után egy eléggé tágas sötét alagútban találtuk magunkat. Tanjiro óvatosan elindult előre, mi meg pici hatásszünet után követni kezdtük őt. Az alagút kissé kezdett vékonyodni, ezért egyre jobban préselődött hozzám ijedtében Zenitsu. Pedig lett volna még elég hely a hátam mögött, de a közelsége boldoggá tett.
Pár perc settenkedés után egy végre újra tágasabb lett az alagút. Hirtelen Tanjiro megállt.

- VIGYÁZZATOK!- ordította torka szakadtából de késő volt, mert engem egy nállam alacsonyabb, vörös hajú, velünk egykorúnak kinéző démon fiú kezdett el egy kézzel folytogatni. Nem tudom, hogy, hogy de egy-két másodperc múlva minden elsötétedett. Pedig több idő alatt veszítjük el az eszméletünket iylne helyzetben.

Zenitsu szemszöge

Amire észbe kaptam Inosukét egy alacsony démon kezdte el folytogatni, de mire Tanjiro a segítségére ugrott volna Inosuke eszméletét vesztette. A démon felém ugrott komor arccal ami miatt pánikolva egy eléggé érdekes mozdulattal kitértem előlle és Tanjiro mögé futtam Inosuke mellé. Hirtelen a démon elé vett egy tűhőz hasonlító kis tört és hirtelen azt Inosuke hasába szúrta. Ezt látván nekem fájdalmasan nyílalt a melkasom, és az egész testem hirtelen átjárja a mérhetetlen düh. Éreztem ahogyan az erek kiduzzadnak a fejemen, fénysebességgel elé vettem a kardom és le akartam vágni vele a démon fejét de elvétettem, a démon kikerülte a támadásomat és Tanjirot próbálta leszúrni de ő ügyesen kitért előle és le tudta vágni a démon bal kezét. De sok mindent nem ért el vele, mert pár felém jövő támadás közben vissza nőtt. Amikor folyamatosan Tanjirot támadta kissé kizökentett és újra el kezdtem pánikolni, hogy még fogok halni, de amikor Inosukéra néztem újra erőt kaptam magamon és egy hirtelen mozdulattal levágtam a démon fejét. Igen. Szeretem Inosukét. Már egy ideje. De ma amikor megláttam a küldetés elején akkor bizonyosodtam meg, hogy tényleg szeretem. Pedig az előtt mielőtt megismertem volna, annyira vágytam arra, hogy távol, minden veszélytől egy aranyos lánnyal össze házasodjak. Mondjuk NEZUKO-CHANAL. Ő tényleg nagyon aranyos. De csak Inosuke miatt tudtam eltörölni kicsit a haszontalan, pánikkal teli énemet. Amikor láttam őt, hogy tehetetlenül fekszik a földön, talán már a halálán, akkor hirtelen valami megváltozott bennem. Úgy érzem, hogy akár száz démont is meg tudnék ölni érte. Nem, talán ezret is! De térjünk vissza a történéshez: A démont sikeresen megöltem a villám lélegzetemet használva. Még én sem hittem el, hogy a félememet legyőzve megöltem a démont. De gyorsan amire észbe kaptam a sérült Inosukéhoz futtam. Még mindig eszméletlen volt.

-Inosuke, INOSUKE! -kiáltottam az egyre jobban kihűlő testű személynek akit rájöttem, hogy mindennél jobban szeretek. Levettem azt a fura vaddisznó fejet a fejéről, és elém tárult a nőies, aranyos de mégis kissé férfias arca.- Kérlek ébredj meg!- gyengén kezdtem el pofozgatni. Aztán hirtelen lassan kinyitotta a szemét és erőtlenűl elmosolyodott. Annyira megkönnyebűltem, hogy szinte már patakokban kezdtek el potyogi a könnyeim az arcomon át, Inosuke kezére amit szonogattam. Aztán csak úgy magától mozgott a testem és megcsókoltam. De amikor bejutást kértem volna a szájába, észbe kaptam és gyorsan el válltam tőlle. Az előttem lévő fiú nagyon megszeppent de mielőtt teljesen el húztam volna a fejem, erőtlenül megfogta az állam és vissza húzott egy hosszabb és szenvedélyes csókba.
Sajnos ez nem tartott sokáig, mert Tanjiro megzavarta ezt a pillanatot.

- Nem tudom, hogy mi van most de Inosukét gyorsan el kéne vinni egy orvoshoz, mert túl sok vért veszít!- szólt kétségbe esetten de mégis egy kis pirrel az arcán a látottak miatt.
Ebben én is igazat adtam neki és óvatosan felemeltük Inosukét és el vittük Shinobu-san házához, mert szerencsére közel volt a háza, ott egyből be vitte Shinobu segédjei és szobába, ahová nem hagyták, hogy mi is menjünk. Ezért az udvaron Kanao-chan társaságában kellet várjunk Inosuke állapotáról való híreket.
Kanao-chan nem egy beszédes lány, Tanjiroval ellentétben. De Tanjironak,  a nyomott hangulat miatt, még neki sem volt kedve beszélgetni.
Nagyjából egy óra múlva szólt egy nő, hogy bemehetünk Inosukéhoz, mert stabil lett az állapota, de időközben Tanjiro elment a volt helyszínre, hogy befelyezze a küldetést. Amikor meg kaptam a hírt szél sebesen szaladtam abban a szobában amiben a szerelmem tartózkodik.
Kopogás nélkül rontottam be a kis szobába. A fiú sápadt arccal feküdt az ágyban nyakig betakarózva, de amikor meglátott óvatosan felült, és érzelemmel teli mosollyal nézett rám. Oda siettem hozzá.

- I-I-Inosu...- nem tudtam befejezni, mert erőszakosan ( amennyire tudta a mostani állapotában) magához rántott és megcsókolt. Egyből bejutást kért a nyelvével meg sem várva, hogy felfogjam a helyzetet, de egyből meg is adtam neki. Lassú, de mégis érzelmes csók volt. Hamar el vállt töllem.

-Szeretlek.- mondtam neki teljesen vörös fejjel amin halkan felnevett.

- Én is szeretlek.- itt kicsit megállt, majd folytatta.-Igaz álmomban sem mertem volna gondolni, hogy valaha is lenne esélyem. Mert nekem mindig úgy tűnt, hogy a lányokat szereted. Annyit áradoztál rolluk, hogy milyen aranyosak meg minden.

Erre a kijelentésére megszeppentem, de egyből válaszoltam neki.

- Lehet, hogy aranyosnak gondolom a lányokat, főleg Nezuko-chant, de ők soha nem tudtak olyan érzéseket kiváltani belőlem, mint te. - Egy lágy puszit leheltem a homlokára, de közben levakarhatatlan mosoly ült az arcomra.- Én téged mindennél jobban szeretlek, és úgy érzem soha nem tudnék nélküled élni.

Erre Inosukének könny gyűlt a szemébe, de nem tudta vissza tartani és keservesen sírni kezdett. De ezeket már nem a reménytelenség könnyei voltak, hanem, hogy végre azzal a személlyel lehet akit már egy ideje mindennél jobban szeret.

Hogy ezután mi történt azt a ti fantáziátokra bízom 😏😁!