Két nappal később Atsushi is esti melót kapott ezért aznap délelőttje teljesen szabad volt. Ahogyan a maffiózónak is. Ezért erre a napra időzítették a bútorboltba a látogatásukat. Sikerült pont olyan időpontban érkezniük, amikor csak néhány vevő lézengett az áruházban. Ez szerencse volt, mert Aku még így civilben is képes volt feltűnést kelteni. Óvatosnak kellett lenniük.

Kellett a fenének hogy valaki rájuk hívja, a zsarukat, mikor éppen a légynek sem akarnak ártani. Bár remélték, hogy a maffiózó jelenlegi kinézetével nem fognak lebukni. Akutagawa azokban a ruhákban érkezett, amiket még együtt vettek. Vagy hát inkább együtt voltak a boltban mikor kiválasztotta őket. Kicsit furcsa volt Ryuu-nak nem tetőtől talpig feketében lenni. De azért el tudta viselni. Mert így jobban passzolt a szíve választottjához.

Atsushi mikor összetalálkoztak reggel meg is dicsérte a kinézetét. Mondta neki hogy jól áll neki az is, ha nem mindig olyan, mint egy démon vagy egy gyilkos. Ryuu éppen emiatt hót piros fejjel ment be vele az épületbe. Annyira zavarba jött, hogy Atsushi bókolt neki. Bar sejtette, hogy nem éppen ennek szánta.

Ahogy sétáltak az áruházban a fiatal kinézett egy ágyat valamint a hozzá tartozó matracot és rávetette magát. Könnyedén huppant a tetején bele is süppedt. Nagyon puha volt. A hátára fordult és ránézett az ágy végében pislogó társára. Aku sosem csinált ilyet nem csoda, ha nem tudott vele mit kezdeni.

Nyújtotta a kezét a tigris, mint aki segítséget kér, hogy felálljon. De nem ez volt a célja. Mikor Ryuu segítőkészen megfogta a kezét, megint magával rántotta. Ott landolt közvetlenül mellette és koppant a feje a másik mellkasán.

- Atsushi miért csinálod ezt velem?

- Mert akartam, hogy te is kipróbáld. Szerinted ez milyen?

- Túl puha! Ebből nem fogsz felkelni.

- Igaz... ráadásul, ha én nem kelek ki az ágyból esélyes, hogy te sem fogsz majd.

Ryuu elpirult. Mert más gondolatok töltötték meg a fejét, mint a tigrisnek. Gyorsan felült, hogy ne lássa mennyire zavarba hozta őt a másik ismét, aznap már nem először... Atsushi is felült valamiért elégedettség töltötte el a zavartságát látva. Közelebb is hajolt hozzá és a fülébe suttogott.

- Mikre gondoltál Akutagawa...?

Borzongás futott végig a testén a feketének, ahogy az a mély, doromboló hang megszólalt, annyira közel mellette. Hirtelen fordult a magasabb felé, akiről azt hitte addigra már elhúzódott tőle. De nem így volt. Csupán egy centi volt közöttük, mikor Ryuu ijedtében megfordult.

Mindketten meglepődtek, amiért ilyen közel volt a másik. Aku még a levegőjét is elfelejtette kifújni, amit hirtelen szívott be. Teljesen elveszett a tigris, ritka színű szemeiben. De közben, nem mert megmozdulni sem. Még fejében éltek a gondolatok, hogy mit csinálhatnának naphosszat egy ilyen puha ágyban. És most Atsushi teste annyira közel volt az övéhez.

Vágyainak nagyon nehezen parancsolt. De még tartotta magát. Egészen addig amíg Atsushi egy pillanatra le nem nézett Ryuu szájára. Nagyon hosszúnak tűnt az az egy pillanat. Aku annyira szerette volna, ha most megint megcsókolja. Akarta azokat az ajkakat érezni. Már olyan régen érinthette őket utoljára.

Akkor csókolóztak utoljára mikor még a kisvárosban az utolsó éjszakán szeretkeztek egymással. Az óta Atsushi még csak rá sem nézett Aku szájára. Nem hogy megérintette volna. Most viszont olyan hosszasan figyelte. És még a szeme is csillogott közben.

Érezte, hogy a fiatalabb keze közelebb mozdult az övéhez. Eddig is majdnem egymást érintettek a takarón. De most már tulajdonképpen összekulcsolódtak. Ryuu látott valami vágyakozásszerűt Atsushi szemeiben. Úgy érezte ő is akarja mégsem merte kérni a csókot tőle. De valahogy jelezni akart neki. Lassan remegve becsukta a szemeit.

A tigris kicsit sóhajtott. mikor ezt megtette. De végül mégis közelebb mozdult a fiúhoz. Nem csókolta meg. Pontosabban nem szájon. Csak az arcára nyomott egy puszit. Majd felállt és ment tovább. Mintha mi sem történt volna.

Ryuu belevörösödve simogatta arcán annak a helyét. És értetlenül nézett szerelme után. Mi volt az a kis szusszanás, mielőtt megtette? És mi volt az a pillanatnyi vágy, mikor lenézett a szájára. Lehet, hogy Atsushi meg akarta csókolni?

Nem töprenghetett tovább, mert már majdnem eltűnt a látóteréből, ezért ő is folytatta az utat. Sietett Atsushi után, de valami megállította a lépteit. Már nem a tigris kötötte le a figyelmét. Megállt és hagyta, hogy kiszemeltje távolodjon tőle.

Atsushi gyors léptekkel haladt, mert nem akarta, hogy Ryuu észrevegye, mennyire elpirult ő is. Tényleg volt neki egy olyan érzése, hogy meg kellene érintenie a maffiózó ajkait. De mikor becsukta a szemeit kijózanodott, ezért lett belőle csak puszi. Ha Aku nem teszi, az ajkain kötött volna ki. És ez zavarta. Még nem érzett ilyet korábban. Ha megcsókolta, akkor azt valami más miatt tette, de saját tudatából.

- „Azaz hogy mégsem." - torpant meg mivel eszébe jutott az a nap a ruhaboltban – „Akkor sem tudtam, hogy mi történik velem. Miért csókoltam olyan vadul? Miért váltotta ki azt belőlem? Ez így nagyon nincs rendjén!"

Tenyerébe temette arcát, ahogy zavarával küzdött. Minden megint eszébe jutott majd végül az az egy mondat is.

- „Én egyetlen Atsushi-m"

- Ááá! Elegem van! Miért? .... Miért éreztem azt abban a pillanatban, hogy azt akarom, hogy így nézzen rám minden alkalommal?

Elengedte magát... Ahogyan a védelmét is leeresztette. Óvatosan nézett hátra remélte, hogy Ryuu nincs közvetlenül mögötte és nem hallotta, amit kimondott. Szerencséje volt. Aku messzire volt tőle. Oldalról látta őt. Ahogy éppen valamit nagyon figyel. Nagyot nyelt, ahogy végignézett rajta. Minden, amit látott Ryuu egész lénye az övé volt. Erre gondolt, ahogy elindult a lába szinte magától a fekete felé.

Úgy ment vissza hozzá, hogy Aku egyáltalán nem vette észre. Még akkor sem mikor pont mellette volt. Ezért Atsushi inkább mögé lépett, hogy rájöjjön, mi köti le ennyire a figyelmét. A maffiózó szemszögéből már leesett neki. Egy kész berendezett nappalit figyelt a másik sorban. Az, ahogyan meg volt csinálva tetszett Atsushinak is.

Sejtette, hogy Aku is azért nézi, mert próbálja kettejüket elképzelni benne. Odahajolt hozzá és a válla felett suttogott bele a fekete fülébe.

- Azt a nappalit szeretnéd?

Ryuu ugrott is egyet mikor ijedtében hátra fordult... Volna, de addigra Atsushi átölelte hátulról a vékony testét nem perdülhetett meg. Csak a szíve ugrott ki a helyéről éppen. Felelni sem tudott az egyszerű kérdésre, mert még fel sem dolgozták az idegsejtjei. Éppen azzal voltak lefoglalva, hogy Atsushi karjai között volt a teste. És megint lefagyott.

- Nekem is tetszik. Lehet ilyen nálunk is. Ha szeretnéd.

- N-nálunk?

- Igen... nálunk... tudod Aku... Az... igazából a kettőnk lakása.

- M-micsoda?

- Ha nem adod nekem a pénz másik felét, akkor nem tudtam volna megvenni. Ez a kettőnk pénzéből van. És a bútorokat is abból szándékozom megvenni. Ezért ez a kettőnkké. Vagyis neked is van beleszólásod. Szeretnéd azt a nappalit?

- Cs-csak azért néztem, mert van egy ugyan olyan polcom, mint ami ott van....

- Utoljára kérdezem... szeretnéd a többit is köré?

- I-igen....

- Tudtam... de ne mindenről keljen nekem dönteni... legyél kicsit önállóbb. Rendben?

- U-uhum...

- Arigatou....

Atsushi belecsókolt az alacsonyabb nyakába, aki halk nyögést engedett ki a száján. De elengedte magát. Csak élvezni akarta amit Atsushi tesz vele. Legszívesebben megfordult volna, és az ajkaira tapad. Átkarolta volna a nyakát a fiatalabbnak és engedi, hogy tegyen vele, amit csak akar.

Viszont a tigris túl szorosan fogta ehhez. Tudta ő is, hogy ha engedi szembefordulni az idősebbet, akkor csókban, forrnak össze és bár ennek az ölelésnek nem tudott ellenállni még mindig nem akart ilyen jellegű felállást kettejük között. Egyszerre küzdött saját maga ellen mivel a másik fele, akit eddig nem ismert úgy látszódott szerette volna, ha van kapcsolata. Csak az esze tiltakozott Akutagawa ellen.

A teste már nem. Jó érzés volt mikor ilyet tehetett vele. De annak tudta be, hogy valószínűleg bárkivel csinálná, ezt jó érzés lenne. Nem Ryuu miatt érzi azt, hogy meg akarja csókolni. Hanem a csók érzése tetszik neki. És erre Akutagawa van kéznél éppen.

Mikor elengedte gyorsan elfordult tőle, hogy a feketének, ne legyen esélye még gyorsan lopni tőle egy csókot. És inkább továbbment. Pontosabban oda a kiszemelt bútorkupachoz. Felírta a számaikat, hogy minden meglegyen amit Aku akart. Csupán a polcot hagyta ki, mert arra emlékezett, hogy melyik volt Ryuu lakásán pont olyan.

Ezzel a nappali színe is eldőlt. Hiszen úgy nézett ki tökéletesen. Azt a festéket is beszerezték. Valamint a többi szobába valót is. Másnap összetolták a már meglévő bútorokat a szobák közepére és miután fólia alá rejtették őket neki láttak kifesteni a helységeket.

...

Onnantól kezdve Ryuu Atsushival lakott. Együtt keltek indultak munkába, este érkeztek csupán külön időpontokban. De a lakáson belül Ryuu Atsushi-val együtt evett, nézett TV-t, és ami a legfontosabb aludt egy ágyban.

Ryuu minden éjjel megérinthette. Az első pár napban, úgy egy hétig, csak egymás mellett feküdtek, de Aku odadönthette a fejét a fehérhajú vállára. Volt, hogy megfogta a kezét is. De ennél közelebb nem merészkedett. Atsushinak elmúltak a rémálmai. Így már nem ölelte olyan szorosan magához Akut, mint azon az éjjelen mikor odahívta.

De egy hét elteltével megint kezdett közeledni a feketehajúhoz. Bár úgy feküdtek le aludni, hogy az ágy szélein helyezkedtek el. Ryuu ébredt arra az éjszaka közepén, hogy már Atsushi átöleli. Az ébresztette fel, hogy a füle mellett hallotta a fehérhajú szívének lüktetését. Nem csoda, hiszen addigra már a mellkasához simulva feküdt.

Aku egészen hozzászokott ehhez az élethez. Összeköltözött a szerelmével. Aki néha még nézett rá olyan csillogó szemekkel. Úgy tűnt egyáltalán nincs ellenére az, hogy együtt kell laknia vele. Ahhoz képest, hogy milyen volt a szállodában a kapcsolatuk sokat változott az idő alatt, amíg nem találkoztak. És még közelebb lettek egymáshoz amióta egy fedél alatt laknak.

Viszont feltűnt neki valami. Atsushi sosem főzött. Ha igen akkor is inkább csak kész ételeket javított fel egy kicsit. Vagy még azt sem. Legtöbbször dobozos ráment, előre sütött dolgokat ettek, meg tojást, mert az mindig volt otthon, és többször is rendeltek ételeket, innen, onnan. Ryuu gondolkodóba esett. Főleg, hogy még mindig nem volt olyan feladata, amivel Atsushi segítségére lehetett.

Egyre inkább haszontalannak érezte magát. Amikor elhatározta, hogy megpróbálkozik valamivel, ami talán nem sül el olyan rosszul, mint a korábbi próbálkozásai.

Egyik nap Atsushi-nál hamarabb ért haza. Meglátta, hogy megint dobozos ráment vásárolt és nem rakta el a szekrénybe. Elege volt belőle és tudta, hogy választottjának sem tesz jót, hogyha folyton ilyeneket eszik. Elpakolta a dobozokat jó mélyre a szekrények leghátsó részébe, hogy nehezebben találja meg őket a fiatal és döntött. Ma este ő fog főzni.

Bár korábban tükörtojásnál többet ő sem készített. De most meg fogja próbálni. Keresgélni kezdett receptek után. Olyanra volt szüksége, ami egyszerű és nem lehet elrontani. Meg nem utolsó sorban, amihez van itthon alapanyag. Mert a bolt, ami a legközelebb van a lakásukhoz az hamarosan zárni fog.

Eszébe jutott, hogy még régen Dazai san egyszer azzal fizette le a fiút, hogy vett neki pár tányér Chazuket. Felidézte azt az alkalmat. És Atsushi arcát, amikor evett. Szereti azt az ételt. Ebben biztos volt. Főleg ha le lehetett vele kenyerezni. És nem is bonyolult. Gyorsan elugrott a boltba még zárás előtt sikerült megvennie az alapanyagokat.

Hazatérve nekikezdett. Bár nagyon félt, hogy elrontja lassan kezdett összeállni a dolog. Mivel csak rizst, meg teát kellett főznie, ezért nem tudta elrontani sem. A többi hozzávalót feldarabolta, mivel azt majd csak tálalás előtt kellett belepakolni a tányérba. Meg akarta várni mire hazaér. Hogy tényleg a legfrissebb állapotban tehesse elé az alkotását.

Atsushi hulla fáradtan esett be a lakásba. Viszont, mikor köszönt volna megcsapta az orrát egy kellemes finom illat. El is felejtette, hogy nem mondta, hogy „Tadaima". Kibújt a cipőiből és nagyot szippantott a levegőből.

Kíváncsian követte a szimatát egészen a konyhába. Meglepetten látta, hogy Ryuu köténnyel a derekán mosogatott éppen. Először fel sem fogta, de mikor igen akkor nagyon aranyosnak találta. Mögé lépett és átölelte a derekát.

- A-Atsushi? – rezzent össze mikor megérezte a két kart a hasán összefonódni.

- Tadaima... - suttogta a tigris, ahogy a homlokát a fekete vállára döntötte.

- O-Okairi...

- Mit csinálsz?

- F-főztem... nem tesz jót, hogy folyton kész kajákat eszel... g-gondoltam... összedobok valamit...

- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.

- N-nem tudok... csak próbálkoztam... reménykedek benne, hogy ízleni fog majd.

- Szóval csak nekem csináltad?

Engedte el a derekát, hogy a fekete képes legyen megfordulni. Meg is tette nekidőlt a konyhapultnak. Atsushi pedig mellette támaszkodott, mind két kezével. Aku, ha akart volna sem tudott volna menekülni. De ez meg sem fordult a fejében. Szerelme karjainak ketrecéből nem tört volna ki.

- Magam miatt is, mert unom az előkészített ételeket.... de... igen... szeretnélek lenyűgözni. Bár tudom, hogy nem fog sikerülni....

- Ne legyél ilyen pesszimista...

- Gomen... csak... hát... a korábbi alkalmakkor, mikor próbáltalak akkor... visszájára sült el és megharagudtál rám... félek... kicsit...

Lehajtotta a fejét az utolsó szavai előtt. De igazat beszélt. Nem akarta, hogy megint úgy sikerüljön, hogy Atsushi dühös lesz. Reszketett is kicsit, ahogy kerülte a fiatal tekintetét.

- Jaj te...

Sóhajtotta, majd az idősebb álla alá nyúlt, hogy megemelje. Csak akkor kezdett megint beszélni mikor a szürke szempár végre csak rá nézett és nem kapta el oldalra folyton.

- Már ez is jól esik, hogy főztél nekem. Látod ez egy olyan dolog, amit értékelek. Csak ne akarj erőltetni olyat, ami nem megy. De finom az illata ezért szerintem nem rontottad el.

- Én is remélem...

- Egyébként, mit csináltál?

- Chazuket...

- He?

- Cha-Chazuket.... készítettem... n-neked... - pillantott félre miközben elpirult.

- A-Aku...

- I-igen?

Atsushi kihasználta, hogy visszanézett rá és megcsókolta. Ryuu-t hirtelen érte. Maximum egy dicséretre számított, és arra is csak majd a vacsora után, vagy közben. De nem értette, hogy miért csókolta meg most őt Atsushi. Ráadásul így.

Forró, nyálas, mély csókot kapott tőle. Egyik kezével az álkapcsát, arcát és nyakát simogatta, míg másikkal felültette a pultra. Mikor Aku kicsit kinyitotta a szemét azt látta, hogy Atsushinak is csukva volt eddig. Mikor ő is felnyitotta vágyakozást látott benne. Megint becsukta és megpróbált bekapcsolódni. Atsushi engedte neki. Hagyta, hogy viszonozza a csókokat. Sokáig kényeztették egymás ajkait mielőtt megint megszólaltak volna. Csak pár levegővételért váltak el egymás szájától.

- Ah-Atsushi-ih...

- Igehn? Aku...

- E-ezt miért? Miért kaptam?

- A kedvencemet készítetted...

- Hogy mi? A chazuke-

- A kedvenc ételem... és már majdnem 2 éve nem ettem... akkor kóstoltam utoljára mielőtt még eltűntem volna. És te most ennyi idő után csináltál nekem? Annyira jól esik!

- Atsushi?

- Arigatou... Aku... Arigatou...

Megint megcsókolta Ryuu-t és nem hagyták abba egészen addig míg Atsushi még bentebb nem csúsztatta a pulton Akut. Akkor megint lökött rajta egyet, miközben belemart a combjába. A sárkány jólesően nyögött fel kicsit hátra is döntve a fejét. Ezzel a mozdulatsorral viszont meglökték az egyik edényt. Ekkor döbbentek rá, hogy mennyire egymásba gabalyodtak. A tigris hót piros fejjel lépett el a pulttól hagyva, hogy Aku lemásszon onnan. Mindketten zavarban voltak főleg, amiért nem tudták mi volt ez az előbb közöttük.