Atsushi kinyitotta a szemét. Reggel volt már valamennyire a nap első sugarai bevilágítottak a szobába. A tigris az oldalán feküdt bár nem ugyan abban a pózban, amiben elaludt. Tudta jól, hogy álmában szokott párszor átfordulni ezen nem csodálkozott. Egyik kézfejével kitörölte a csipákat a szeméből. Mikor egy nagyobb sóhajtás után kinyújtotta a kezét, akkor hasított belé a felismerés.

Tegnap este Akutagawa a karjai között aludt. És ő is úgy szunnyadt el, hogy a maffiózó még ott van. Bár Ryuu-t hamarabb nyomta el az álom. Akkor már nem volt szíve kihajtani őt a nappaliba. De nem is akarta volna ezt tenni vele. Csak figyelte milyen nyugodt most.

Kicsit félrehúzta az egyik hosszabb tincsét és a füle mögé igazította. Akkor feküdt legutóbb ilyen békésen mellette, mikor megmentette az életét. Annak a karjaiban alhatott akkor, aki elkapta, mikor eldobta az életét. Ahogy most Atsushi mellkasához bújva valahogy olyan idilli volt a kép.

Ryuu kapaszkodott Atsu pólójába, halkan szuszogott. Meg megrezdült, ahogy álmában történt valami. Kicsit jobban bújt hozzá beletemette az arcát a fiatal mellkasába. Kicsit összébb is kuporodott. Atsushi végigsimította a hátát, ennek hatására Ryuu megnyugodott, valami rossz történhetett az álomvilágban. Atsushi érintése kellett neki ahhoz, hogy megint úgy aludjon, mint előtte. Hozzásimult a szerelméhez, apró nyögések hagyták el a száját.

Atsushi nézte a száját, ahogy kicsit eltátva vette a levegőt. Még érezte mennyire forróak a párnái mikor csókolja őt. Óvatosan megérintette most is puhák és kellemesen melegek voltak. Már ez is hozzá tartozott. Egy apró puszit adott rá mielőtt őt is elnyomta a fáradság.

De most eltűnt. Üres volt mellette az ágy. És már kezdett kihűlni is a helye a matracon. Felült és a fejét kapkodva nézett körbe. Nem látta sehol. Egyre rosszabb érzése támadt.

- Akutagawa! - kiáltotta rémülten és pattant ki az ágyból, hogy a keresésére induljon.

Arra viszont nem számított, hogy a fekete pont ekkor fog belépni az ajtón. Szerencsétlennek még megszólalni sem nagyon volt ideje, mert a tigris egyből rávetette magát. Aku megtántorodott egy pár lépést hátrált, ahogy Atsushi testével találkozott. De messzebb nem jutott, mert a fehér hajú egyből összefonta körülötte a karjait.

- A-Atsushi?

- Baka! – szorította még jobban magához.

- H-he? – lepte meg még inkább Akut.

- Ne merészelj még egyszer ilyet tenni!

- M-miről beszélsz?

- Azt mondtam maradj mellettem! – nézett egy pillanatra a szemébe majd rántotta vissza megint az ölelésébe és temette arcát a fekete tincsek közé – Maradj mellettem! Mit nem értettél ebből?

- É-én csak kávét hoztam neked. Én-

- Megvárhattad volna, hogy felkeljek! Vagy hagyhattál volna valami üzenetet! Eltűntél mellőlem! Én- Én meg... Azt hittem, amiért nem adtam rendes választ mentél, hogy végezz magaddal! A frászt hoztad rám! Ne csinálj ilyet!

- A-Atsushi t-te a-aggódtál értem?

- Persze, hogy aggódtam! Aggódok, azért ami az enyém!

- A-a t-tiéd?

Aku szíve először könnyebbült meg amióta választottja visszatért az életébe. Azonnal patakokban kezdtek el folyni a könnyei. Hamarabb fogta fel a teste, mint az elméje a hallottakat. Hiszen mire megértette, hogy Atsushi elfogadta az ajánlatát már sírt. Onnantól csak még közelebb akart lenni a szívhez, ami most kivételesen hevesen zakatolt. Miatta. Remegő kézzel ölelte át a magasabb törzsét és csak sírt és sírt.

- A-Atsushi... j-jól hallottam? A-Azt mondtad, hogy...

- Igen... az enyém... Ezt mondtam! Baka! Mond, szerinted, miért csókoltalak meg tegnap este?

- Nem hittem, hogy pont emiatt... É-Én azt hittem, mert nem fogadtál el... Helyette el-elbúcsúztál tőlem...

- Hülye.... akkor nem adtam volna, ha nem fogadtalak volna el....

Aku erre csak még jobban bújt a tigrishez. Nem hitt a fülének, de szeretett volna. El kellett hinnie, hogy tényleg megtörtént. Kapaszkodott a fiatalban és nehezére esett nem azt hajtogatni neki, hogy Szeretlek Atsushi! Pedig ezt kiabálta volna, de tudta, hogy Ezt a tigris annyira nem tűri. Még akkor, sem ha most csak ketten vannak.

Hát mégis elfogadta őt. Nem dobta el. Már van miért életben maradnia. Atsushi mellett maradhat. Nem kergeti el. Nem gyűlöli annyira, hogy ne akarjon a közelében lenni. Bár nem szereti, mégis engedi, hogy vele maradjon. Aggódott érte.

Atsushi kihúzta magát a korábbi görnyedt görcsös testtartásból, amiben ölelte a feketét. Nézte egy kicsit az előtte állót. Sosem látott még ilyen Akutagawa-t. Nagyon szerencsétlenül nézett ki. Ez a fajta sírás inkább önmagára volt régen jellemző, amikor még az árvaházban élt. És most egy felnőtt férfi a karjaiban ugyan úgy bőg, mint ő akkor gyerekként.

Bármilyen furcsa is volt a helyzet Aku örült. Örömkönnyek folytak az arcán. Évek óta most először érezte magát boldognak. Amiért az Ő Atsushija elfogadta.

Atsushi nem bírta sokáig nézni a szürreális Ryuut. Hamar zsebkendőt kerített és a maffiózó kezébe nyomta. Szüksége is volt rá egyből az orrát fújta. Erre az időre elengedte Atsushi-t így a tigris szabadon visszasétált az ágyhoz. Fél kézzel húzta magával Akut is. Leült hátát a falnak támasztva.

- Na ... hagyd abba... teljesen kifordulsz önmagadból, ha így viselkedsz....

- Sajnálom... én- én csak...

- Tudom... gyere ide...

Aku odaült közvetlen Atsushi mellé az ágyra. Nem is tudott volna máshova ülni, mert a tigris húzta magához. Mikor elhelyezkedett szinten a falnak dőlve, akkor Atsushi egyik kezét az arcára simította. Megremegett az érintéstől. Még sosem történt köztük ilyen.

- A-Atsushi?

A fiú egyik fehérbe váltó tincsét a füle mögé igazította, majd odahúzta a fejét a vállára. Aku még mindig remegett egy kicsit. És lélegzetvisszafojtva várta, hogy mit tesz még vele szerelme.

- Nyugodj meg egy kicsit. Nem ismerek rád Akutagawa... ez nem te vagy...

- Gomen... - bújt kicsit jobban a vállához – Tudom, hogy nem ilyennek ismersz... De... most nem lennék képes színlelésre... Nem akarok olyan lenni, mint amilyen voltam. Nem akarlak többé bántani!

- Tudom...

- Szeretlek Atsushi...

- Igen... Tudom...

- Sajnálom!

- Na... Szedd össze magad. Reggeli után megyünk a megrendelőhöz. Tudtommal egy hidegvérű gyilkos maffiózót vár. Nem egy ilyen bőgőmasinát.

- Igazad van... - szipogta

- Na, látod. Szóval kösd fel a gatyádat és legyél olyan, mint régen legalább a mai napra...

- Rendben... de... – emelte fel a fejét és törölte ki a könnyeket a szeméből, már képes volt megállni, hogy ne sírjon tovább.

- De?

- Sokáig biztosan nem tudok olyan lenni...

- Kár...

- Atsushi?

- Bevallom, hiányzik az az Akutagawa, akire régen felnéztem és tiszteltem

Ryuu nem szólt semmit. De az ujjai megrándultak majd lassan megszorították a lepedő anyagát. Tudta miért mondta ezt el neki Atsushi. Az, aki régen volt sosem akaszkodott volna így rá. Nem kellett volna ennyit foglalkoznia vele. És nem süllyed annyira mélyre, hogy öngyilkos akarjon lenni. Ha nem szeret bele... vagy ha csak nem hagyja el magát ennyire... Más lett volna a vége... Atsushi szabadon élhetett volna úgy, hogy csak nagyritkán találkozik vele.

Aku tudta, hogy minden, amit tesz azért, hogy mellette maradhasson zavaró valamennyire a fiatalnak. És hogy sosem fogja viszonozni az érzéseit. Eleve veszett ügy volt az egész. Mégsem engedett. A makacssága megmaradt. Még ha minden más meg is változott a személyiségében. Szerelmes volt és nem volt hajlandó erről lemondani.

- Akutagawa....

Törte meg a csendet a fiatalabb mielőtt a maffiózó mindéképpen elaludt volna a vállára hajtva a fejét

- Igen?

- Mostantól hozzám tartozol megértetted?

- Igen meg.

- És azt akarom, hogy ha mondok valamit, azt megtedd rendben?

- Értem...

- Vagyis ha legközelebb azt mondom, maradj mellettem egész éjjel akkor az az ébredésemig tart!

- Hoe?

Aku nem gondolt bele abba, hogy ha odaadja magát a fehérhajúnak és az elfogadja, akkor ilyet fog kérni tőle. Azt hitte, hogy ugyan olyan lesz minden, mint korábban. Hogy néha megérintheti egy pár percre vagy ilyenek. Esetleg, nagyritkán ha jól viselkedik, megcsókolja majd. De sosem fogja tudni miért, kapja éppen, hogy ne tudja, mit kell tennie ehhez. Arra egyáltalán nem számított, hogy Atsushi egyáltalán akar majd még egy takaró alatt feküdni vele.

Pedig a tigris belegondolt még ebbe is. Bár az igazi oka ennek csak annyi volt, hogy elérje Aku minden szavára hallgasson. És ennek logikus okai voltak. Ha Aku nekiadta mindenét, akkor ő felel mostantól érte. Hiszen elfogadta. És ezzel a felelősséget is Akutagawa tetteiért. Ha valami bajba kerül, akkor őt is elővehetik miatta.

De nem csak emiatt akarta, hogy hallgasson rá a sárkány. Tényleg megrémült, hogy valamit megint tesz magával. Nem akarta megint ilyennek tudni. Azért szerette volna, ha minden szavára hallgat, hogy tényleg tudjon rá hatni. Remélte ezzel talán visszahozza a régi személyiségét. Ha nem is teljesen, de legalább egy kis részét. Azt, amelyik ragaszkodott az élethez.

A-Atushi...

Igen?

T-Te még akarsz velem... v-velem aludni?

Mi? Ne- Én.... Én nem így értettem... Én...

Teljesen belevörösödött abba, hogy eszébe jutott az éjjel, ahogy belé kapaszkodva aludt. És mikor lepillantott a szájára eszébe jutott az utolsó apró kis puszi is. Valamint az a forró édes hosszú csók, amibe beleremegett a lelke is.

- Atsushi... - vette észre Ryuu is azt, hogy mennyire nézi a száját a másik.

A tigris akkor már egy kicsit meg is mozdult volna, de amiért megszólalt el tudta kapni a tekintetét. És válaszolni is képes volt, azaz kimagyarázhatta magát abból, amibe lökte a témát a rossz fogalmazásával.

- Nem úgy gondoltam, hogy akarok veled aludni! Csak azt akarom, hogy ha valamit mondok arra hallgass! És ne szegülj ellen nekem... Megértetted?

- Atsushi?... – kereste vele a szemkontaktust

Mert Atsushi nem akart rá nézni, lassan megfogta a fiatal kezét, aki erre végre megint rá nézett. Nekidöntötte a homlokát a fehérhajú homlokának úgy bólintott egy kicsit.

- Akutagawa... Megteszel mindent, amit mondok?

- Igen Atsushi...

- Helyes ezt akartam hallani.

- M-miért?

- Hm?

- Miért akarod ezt?

- Csak úgy...

Ryuu-ban megfogalmazódott egy kérdés amit, nem mert feltenni. De az lett volna, hogy lehet, valamilyen szinten bosszút akar állni rajta, azért az éjszakáért. Remegni kezdett, mert elképzelte milyen lenne, ha a tigris felette magasodna és belenyomná őt a párnák közé. És nem segített a kitérő válasz ezeken a gondolatokon.

- Akutagawa jól vagy?

Vette észre a másik hót vörös fejét és szabálytalan légzését. De mikor találkozott a tekintetük a szürke szempár tulajdonosa elszégyellte magát. Nem kellett volna ilyet gondolnia. Atsushi nem olyan. Nem fogja vele azt tenni, mint azon az éjjelen. Biztosan nem ezért akarja, hogy tegye, amit mond. Összeszorult a mellkasa. De nem akart tovább ennyire gyengének tűnni. Még akkor sem, ha tudta jól Atsushi gyengének tartja, bármit tegyen is most.

Elvörösödött arccal mászott ki mellőle. És nem mert megint ránézni szerelmére. Szúrta a mellkasát a tény, hogy ők sosem lesznek úgy. Nem érezheti milyen az, ha egymáshoz simulnak a testeik. Hiába vágyott rá. Az emlék már megfakult a sok fájdalom miatt, amit okozott. Így első együttlétüket nem szerette felidézni. De most, hogy fantáziált. Nem érezte helyénvalónak, ha szóbahozza.

- Akutagawa beléd meg mi ütött?

- K-ki fog hűlni a kávéd. És a reggelinek is hamarosan vége van.

Ezzel kiment a nappaliba, hogy Atsushi fel tudjon öltözni. A tigris figyelmét nem kerülte el a fekete teljesen elpirult feje. És hogy mennyire tartja most a távolságot. Holott szerelmes. És mindennél jobban örülne, ha átölelné. Ezért nem is értette, hogy miért viselkedik így. Mire gondolhatott?

Akutagawa nem segített kitalálnia, hogy mi változott. Reggeli, közben sem mert a fiatalabb szemébe nézni. Csak piszkálta a tányérján lévő ennivalót. De nem volt étvágya. Azt remélte, ha Atsushi tulajdonává válik, akkor elmúlik az a rossz érzése, ami eddig kergette útján. De ez nem változott. Sőt mintha jobban szúrt volna a szíve.

- „Miért? Lehet, mert így közelebb lehetek, hozzá, de mégsem vagyunk egy pár? Sosem fog szeretni. Miért is szeretne? Nem szolgáltam rá, hogy így érezzen irántam."

Már könnyezett, mikor visszaértek a szobájukba. Most indultak volna a birtokra, hogy felvegyék a látogatásukért járó pénzt. Valamint az üggyel kapcsolatos adatokat. De mikor Atsushi megfordult és észrevette azt a nagy cseppet, ami éppen lehullott Ryuu álláról megdermedt.

- Akutagawa te sírsz?

- Mi? Jaj en nem! Én- csak-

Próbálta a felsője ujjával felitatni és letörölni arcáról a folyadékot. De nem sikerült. Nem tudta elállítani a fájdalmát. Atsushi megfogta a kezeit. Ekkor nyitotta ki megint a szemeit meglepetten látta milyen szomorú a fiú azért, amiért ő sír. És mire föleszmélt megcsókolta.

- Mh???

Atsushi tudta, hogy miatta sír. És hogy ez az egyetlen módja annak, hogy kizökkentse abból, amiben van. Nem tudta mire gondol éppen. De most a munkára kellett koncentrálniuk. Nem jelenhetett meg így senki előtt Aku. Ryuu lehunyta a szemét és nagyon óvatosan, de viszonozta Atsushi tettét. Kicsit félt, hogy nem engedi majd neki. De a tigris nem húzódott el. Engedte, hogy visszacsókolja. Csak az után engedte el.

- Szedd össze magad!

- A-Atsushi?

Úgy rémlik azt ígérted nekem, hogy megint olyan erős leszel, mint régen. Akkor lássam, hogy teszel érte! Dolgozunk! Ne gondolj másra. Csak a küldetésedre. És most legalább egy napig felejtsd el hogy szerelmes vagy!

- „Egy ilyen csók után nehéz ezt megtenni..."- gondolta magában. De kimondani már nem volt mersze. Igaza volt a tigrisnek. Nem lehetett ennyire gyenge. - Kérek egy percet.

- Kapsz 5 percet, hogy gyilkos aurát szerezz magadnak. Aztán indulunk!

- Uhm...

Bólintott és bezárkózott a fürdőszobába. Megmosta az arcát. Még pirosak voltak a szemei. De igazából a vérben úszó tekintethez jól jöttek. Csak nem tudta mit tegyen ahhoz, hogy megint úgy tudjon nézni, mint régen. Főleg, hogy Jinko-ra kellett így tekintenie.

Végül is kitalált valamit. Azt mondta magában, hogy ha nem teszi, amit kért tőle, akkor el fogja dobni. Elveszíti őt. Azt pedig nem engedhette meg magának.

Sikerült kimennie és Atsushi szemébe néznie úgy, mint régen. Mint mikor egy szaváért képes lett volna ketté hasítani a fiút. Atsushi elégedetten bólintott, majd elindultak a megrendelőjük felé.

Atsushi nem tudhatta, de Aku végig rá gondolt. Hiába tiltotta meg neki ezt tulajdonképpen. De a tény, hogy elveszítheti elég erős volt, hogy meg tudja tartani ezt az állarcát addig, amíg felveszik a nekik járó infókat és összeget.

El is értek a kapuba. Az őröknek jelezték, hogy kik és miért érkeztek. Elvileg várniuk kellett volna őket. De úgy néztek ki, mint akiknek nem szóltak az érkezésükről. Ami tulajdonképpen beigazolódott. Egy komornyik sietett eléjük és tájékoztatta őket, hogy a mestere, aki idehívta őket későbbre számította az érkezésüket. Ezért jelenleg házon kívül van.

De akkor még több fizetséget ígért nekik, ha holnap délelőtt 10 órára visszajönnek. És rengetegszer meghajolt előttük, hogy elnézésükért könyörögjön.