- Hát ezt nem hiszem el!

Atsushi teljesen fel volt háborodva azon, ami történt. Nem így tervezte a dolgokat. Nem is hozott magával, annyi ruhát. És egyébként sem, így volt eltervezve. Úgy volt aznap hazamehetnek és ezért megígérte Kyouka channak, hogy elviszi abba az új cukrászdába, ami nyílt nem messze az irodától. De így telefonálhatott neki, hogy sajnos csúszni fog ez a program. És Kunikida sannak is azt mondta elkészül a jelentésekkel a hét végéig. Ami szintén nem fog sikerülni.

Dűlt borult a hétvége, amit tervezett. Mindent nem lehetett másfél, vagy két nappal arrébb tolnia. Így nem csoda, ha morgott a változások miatt. De mindemellett magát is szidta, mert nem kellett volna az utolsó pillanatokra hagynia a munkáit. Mert így hallgathatta, hogy Dazai megint rossz hatással van rá. Holott most még az ő munkáiból is átvállalt egy-kettőt.

Aku egy szót sem szólt. Még küzdött, hogy úgy tudjon viselkedni, ahogyan Atsushi kérte. De igazából régen sem szólalt volna meg ebben a helyzetben. Csak csöndben várta volna, mikor kotródik már el Jinko a közeléből. Akkor szólalt volna meg csupán, mikor már felidegesítette a fiú hangja.

De most ez nem így volt Ryuu örült, hogy még egy éjjelt egy fedél alatt tölthet vele. Viszont mikor követte a szállásukra, belé nyilallt valami. Az hogy most lenne esélye megtenni valamit. Valamit, amivel kiengesztelheti. Talán. Nem volt biztos benne, de félt is, hogy mit fog szólni. Ellöki e majd, ha megteszi? Volt benne egy kis gondolat, hogy de hát mégis csak elfogadta őt. És azt mondta alhat még vele. Na, jó nem így mondta, de ezt jelenti.

- Akutagawa neked már megint, mi bajod van?

Pöckölte meg az orrát a tigris. Ryuu hót vörös volt már a gondolatai miatt. És nem segített az, hogy annyira közelről láthatta megint a szerelme arcát. És legfőképpen azokat a napfelkelte színű szemeit.

- Beteg vagy? Nehogy lázad legyen nekem, mert nem akarlak ápolni!

Tenyerét a homlokára simította, amibe a feketehajú beleborzongott. Nem nagyon érintette meg korábban kedvesen őt. Erre amióta megszálltak itt egyre több alkalommal történik meg.

- Nem vagy forró.... vagy csak az én kezem túl meleg? – simogatta tovább.

- Nagyon kellemes...ez amit csinálsz...

- Félre beszélsz, biztos jól vagy?

Már a homlokukat érintette össze, de még mindig nem érezte forrónak Ryuu bőrét. Ellenben a fekete forrónak érezte már a világot. Lassan megint eleredt az orra vére is. Ketten voltak egy szálláson. És Atsushi bőre az övéhez ért sóhajtása az ajkára fújta a forró levegőt. Nem bírta tovább.

Kihasználta, hogy Atsushi annyira közel volt hozzá felemelte a fejét és megcsókolta a fiút. Atsushi döbbenetében elhúzta volna a fejet de Ryuu ment utána. Még nem akart elválni az ajkaitól. Becsukta a szemét is. Tudta, hogy ezért szidást kaphat, de úgy érezte muszáj ezt a csókot ellopnia tőle. Arra viszont nem számított, hogy a tigris viszonozni fogja.

Pedig megtörtént. Atsushi egyszer visszacsókolta majd, ahogy Ryuu szemei kipattantak elhúzódott a feketétől. Aki értetlenül bámult maga elé, de főleg a napfelkelte szín szemekbe és az ajkakra, amik az előbb még az övéihez értek.

- A-Atsushi?

- Jobban érzed magad ettől?

- A-azt hiszem...

- Értem. De lehetőség szerint ilyet ne csinálj gyakran, és főleg ne olyankor, amikor valaki lát minket megértetted?

- Igen... és sajnálom...

Hajtotta le a fejét viszont a mosolyát, azt nem tudta visszatartani. Örült annak, hogy viszonozta. És hogy nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy máskor is megcsókolhatja. Nagyon gyorsan vert a szíve, még ha nem is értette Atsushi, miért változott meg szinte egyik pillanatról a másikra.

Igazából Atsushi maga sem értette miért foglalkozik, így a sárkánnyal, amióta az övé lett. Nem kellett volna ilyen értelmet kapcsolni hozzá. De valamilyen okból az, hogy a tulajdonává vált, együtt járt azzal, hogy azt akarta jó legyen neki mellette.

Valahányszor gyengédebben viselkedett vele, mint szeretett volna megriadt kicsit saját tetteitől és utána próbált minél tovább közömbös lenni a feketével. De ez nem mindig sikerült neki. Most viszont erősnek kellett lennie a tegnap éjjel után könnyen átcsaphatott a kapcsolatuk másik útra. Ha Ryuu többet gondol a kedvességeibe, mint a valóság, akkor csak össze fogja törni. Vissza kellett állítania a kapcsolatukat a korábbi pozíciójába.

- Gyere, menjünk... - terelte a témát.

- Hová?

- Mondtam, hogy nekem nincs elég cuccom, hogy még egy napot maradjunk. Szóval keresünk valami boltot és veszünk pár ruhát. Neked sem árt

- Nekem?

- Igen. Mert csak a maffiához kapcsolódó gönceid vannak. Ezekben nem tudsz velem sehol megjelenni.

- V-veled?

- Igen ve- Mármint nem úgy értem!

Mind a ketten elpirultak. Atsushi szavaiból úgy jött le mintha több időt akarna Ryuu-val tölteni ez nem így volt. De a rossz fogalmazása miatt, megint ilyen helyzetbe kerültek. Egyáltalán nem értette miért csinálja ezt. És miért kezd mindig gyorsabban verni a szíve mikor Aku szürke szemeiben megcsillant a remény.

- „Valahányszor olyan szemekkel néz, rám nagyobbat üt a mellkasom! Ez így nem lesz jó. Most is úgy néz. Annyira szerelmes, hogy minden szavamra figyelnem kell. Tessék megint megcsináltam. Azt hiszi megbocsájtottam neki, vagy ilyenek! Hogy azt akarom, hogy gyakrabban találkozzunk, hogy menjünk együtt valahová. De én nem akarom, hogy ezt higgye! Vagy, hogy így tekintsen rám. Mosolyog. Nem tudja leplezni mennyire, örül annak, hogy ezt mondtam. Nem értem. Mégis miért ennyire jó érzés, ha azt látom, hogy mosolyog?"

- A-Atsushi... én...

- Ki ne mond! - tette tenyerét a szájára, hogy elhallgattassa.

- Hmpf?

- Nem akarom hallani! – „Ha megint kimondja, hogy szeret, engem nem tudok, mit csinálok vele, de hogy falra mászok az biztos!"

- Hmm?

- Elég volt mára ebből! Én most megyek vásárolni! Te meg csinálj, amit akarsz!

Ezzel bement a szobájába és a tárcáját előkerítette. Majd távozott volna. Ehhez el kellett mennie a még mindig ugyan azon a ponton ugyan olyan szomorúan egyhelyben bámuló Ryuu mellett. Egyszerűen ki akarta kerülni. De mikor a kilincsért nyúlt, akkor Aku hátrakapott és megragadta a kezét.

- Akutagawa?

- Ne hagyj itt!

- Mi?

- Ne hagyj magamra Atsushi kérlek! Had menjek veled!

Szomorúak voltak a szemei. Az a korábbi szerelmes csillogás tovatűnt. Már csak az a könyörgés és félelem maradt rengeteg szomorúsággal a szürke szemekben, amelyek egyre fénytelenebbek lettek. Csak mellette akart lenni. De Atsushi korábbi kijelentése miatt pillanatnyi boldogsága elszállt. Görcsösen szorította a csuklóját, hogy ne hagyja őt egyedül.

Atsushinak megint szúrni, szorítani kezdett a szíve. Elkapta a tekintetét nem tudott a szemébe nézni. Túlságosan sok érzelmet keltett benne. Főleg úgy, hogy semmit sem akart érezni. Pláne nem az ő közelében.

- Akutagawa

- Ígérem, nem leszek útban! De ne hagyj egyedül! F-fáj....

- He?

Erre az egy szóra már felkapta a fejét. Megint az alacsonyabbra nézett az piros fejjel nézte a padlót alattuk. Tudta, hogy nem kellett volna azt mondania, hogy fáj. Csak őszinte volt. A gondolat, hogy magára hagyja, hogy kisétál az ajtón fájt Ryuu-nak. Tudta, hogy visszatérne. De mégis olyan volt mintha ki akart volna sétálni az életéből.

- A-azt mondtad tegnap, hogy az fáj, ha hozzád érek.

- I-igen tudom... de...

- De? Milyen de? Ugye nem hazudsz nekem? És nem akarod kihasználni ezt!

- Nem hazudok! Tényleg fájt, mikor megcsókoltál. Annyira szorít a mellkasom olyankor. Nem kapok levegőt. Olyan mintha megfulladnék. Mert tudom, hogy nem viszonzod az érzéseimet. Ez a mostani másfajta fájdalom

- Milyen?

- Félelem...

- Micsoda?

- Félek... rettegek attól, hogy nem jössz vissza! Hogy ki mégy azon az ajtón és nem jössz vissza. Hogy nem láthatlak többé. Ettől félek. Annyira, hogy már fáj! Atsushi kérlek, maradj az életem része!

- Akutagawa....

Mikor meglátta, hogy egy újabb sírási roham kezd kialakulni Aku arcán, akkor hirtelen magához rántotta a fiút karjai közé zárta. Szorosan ölelte. És mikor elkezdett a vékony test remegni akkor szólalt csak meg.

- Baka.... az enyém vagy. Miért sétálnék ki az életedből?

- Atsushi?

- Nem foglak eldobni. Ettől nem kell félned. Érdet?

- Igen... Arigatou....

- Na, szedd össze most már magad. Olyan, vagy mint egy lány. Vagy amilyen én voltam régen. Azt hittem utáltad azt a gyenge fiút, aki voltam.

- Ez nem igaz

- Hm?

- Sze- ... - megállt tudta a tigris nem bírja, ha vallomást tesz. De ahogy felnézett rá úgy látta most kivételt tesz, mert hallani akarja, milyen magyarázattal szolgál a fekete - Sze-szerettelek.... t-talán már az óta, hogy.... e-először együtt harcoltunk....

- Akutagawa?

A sárkány a tigris mellkasának döntötte a fejét. Remegett a hangja mégis folytatta. El akarta mondani. Őszinte akart lenni a kiszemeltjével. Remélve, hogy közelebb kerülhetnek egymáshoz. Mert hiába lett Aku Atsushi tulajdona. És hiába aludtak egymás mellett. Még mindig egy hatalmas szakadék választotta el őket egymástól.

- Tudom, hogy te nem így érzed. De.... én... nekem mindennél többet jelent az, hogy elfogadtál és melletted maradhatok.

- Akutagawa...

- N-ne taszíts el....

- Nem foglak... mellettem maradhatsz...

- Arigatou...

- De most már tényleg menjünk rendben

- Um...

Ezzel Atsushi óvatosan megfogta Ryuu ujjait, és ahogy megfordulva kiment a szállásról húzta magával. Ryuu nem vette le a szemét a tigris kezéről, ahogy fogta őt. De öröme nem tartott sokáig. Amint mosolyra görbültek volna ajkai meghallotta, hogy valakik szembe is jönnek velük. Elhúzta a kezét. Majd félreállt, hogy a szembe jövők is elférjenek.

Atsushi tudta miért tette. Mert arra kérte ne csókolja meg, ha más is látja. De a kézfogás még rendben lehetett volna.

- „Ennyire fél? Biztosan. Attól fél, hogy még ha éreznék is valamit iránta, akkor azt szégyellném és csak a négy fal között akarnám tudni a titkot."

Hátranézett a feketére. Lógatta a fejét. Nem is vette észre, hogy a tigris figyeli. Atsushi nagyot sóhajtott, de annyiban hagyta, nem akarta pátyolgatni. De így is szorította a mellkasát, hogy megint szomorú.

Akutagawa sokáig nem szólalt meg megint. Csak követte a másikat lehajtott fejjel. Párszor rápillantott a kézre, ami olyan óvatosan húzta korábban maga után. Párszor megrándultak az ujjai hogy újra meg kellene fognia. De mindig jött valaki, amikor meg akarta tenni. Így inkább lemondott róla. Találtak a településen egy ruhaboltot. Főleg a helynek megfelelő ruházatokat lehetett venni. De bentebb sikerült rálelni arra a részre ahol normális viseletet is kaptak.

Atsushi válogatott az időjárásnak megfelelően. Míg Akutagawa mellette állt és csak figyelte, milyen darabokat választ ki. Egészen addig csinálta ezt, amíg észre nem vette, hogy a tigris már nem is vesz le semmit a helyéről, hanem őt nézi. Gyorsan arrébb sétált és maga is elkezdett nézelődni a ruhák között. Érezte még magán a színes szemeket.

- „Nem kellene ennyire ráragadnom. Nem szereti. De... Olyan, kellemes mellette lenni. Nem csinálni semmit, csak ott lenni mellette és nézni. Megnyugtató érzés. De nem szabad... nem tehetem, mert el fog kergetni. Nem akarom! Vele akarok maradni! De nem fojthatom meg azzal, hogy nem hagyok neki teret... Pedig..."

Az ujja beleakadt egy ruhába. Nem figyelte, hogy merre ment. Vagy, hogy milyen öltözet az. Levette és a karjára terítette. Majd átfordult a másik sorba onnan is levett egy fekete pulcsit, azt is az előzőre dobta. És ment tovább, visszafelé, de mégis Atsushit kikerülve.

- „Pedig.... olyan jó lenne vele kézen fogva sétálni. Odabújni a mellkasához. Csókolózni vele... randevúkra járni... egymás karjaiban elaludni..."

Megrázta a fejét. Ezeket el kellett kergetnie. Nem lehetett! Jinko nem szereti. És soha nem is fogja.... Sosem fognak egy párt alkotni. Örülhet annak, ha néha megcsókolja őt, mert ennél többet ettől a kapcsolattól nem várhat.

- Te... szerinted? - hallotta meg két fiatal beszélgetését a háta mögött, megállt, és mint aki csak válogat hallgatózott, hogy miről van szó.

- Nem tudom. Furcsa. Mert te mit gondolsz róla?

- Szerintem tutira lány

- Mi? Miért lenne?

- Látod, hogy néz arra az albínóra? Bele van zúgva

- De ettől még lehet srác is nem?

Elsőre fel sem fogta, hogy ő a társalkodás témája, de az után, hogy már Atsushit is szóba hozták már beigazolódott a feltételezése. Az ő nemét találgatták. És még úgy is, hogy csak 10 perce voltak az üzletben leszűrték, hogy szerelmes a fiatalabba. Ennyire látszódna? Meglepte... De az hogy nem találták el, hogy mi a neme felidegesítette. Akutagawa feléjük fordult és olyan tekintettel, amitől amazok elfehéredtek majd a legrövidebb úton távoztak.

- „Még hogy én lány? Hogy képzelték, hogy én-"

- Akutagawa valami gond van?

- A-Atsushi?

- Miért kergetted el azokat a korunkbelieket? Mit tettek ellened?

- R-Rólam beszéltek... sütötte le a szemét, nem számított arra, hogy Atsushi is látja majd a jelenetet, de ezek szerint nem hallotta a témáját.

- Tényleg és mit mondtak?

- Hogy nem tudják eldönteni, milyen nemű vagyok...

- He?

- Találgattak... Azt hitték, hogy... én... Atsushi...

- I-igen?

- Tényleg úgy nézek ki, mint egy lány?

Lassan emelte a tigrisre a szemeit. De az a szomorúság, ahogyan nézett túl sok volt a fiatalabbnak. Félre tekintett. Ez elég volt a feketének, hogy ne akarja ő sem tovább nézni. Elsétált volna, hogy tovább keresgéljen, de mikor két lépésre eltávolodott Atsushi-tól meghallotta a suttogását.

- Nagyon lesoványodtál... egyáltalán nincs semmilyen alakod. Sem nőies sem férfiasnak nem mondható a kinézeted. De...

- Hm?

- Ne hallgass rájuk.

- Atsushi?

- Senki másra nem kell hallgatnod csak rám... mármint ilyen téren... rendben?

- Uhum...

Elpirult attól, hogy így fogalmazott. Úgy, mint, aki teljesen ki akarja sajátítani magának. Az összeszedett ruháját a szívéhez szorította és gyors léptekkel egy próbafülkébe sietett. Behúzta a függönyt. Most tényleg el akart bújni valahol, hogy Atsushi ne lássa mennyire zavarba jött.

El kellett terelnie a gondolatait. Ezért levette a kabátját és az ingét. Elkezdte volna felvenni a találomra levett ruhákat. Amikor meglátta magát a tükörben. Fehér volt, mint a hó. Nagyon lesoványodott, pont ahogyan Atsushi megjegyezte neki. Korábban nem érdekelte, hogyan néz ki. Most először figyelte meg magát ennyire a tükörben. Éppen csak nem látszottak ki a csontjai. De ha továbbra sem evett volna, akkor nagyon hamar elkerült volna abba az állapotba. Törékeny volt Rashomon nélkül. És feltűnt neki még valami.

- „Tényleg nehéz lenne erről a testről megmondani, hogy férfi. Mármint derék felett. Úgy nézek mi, mint egy nemtelen.... nem csoda, ha azok a suhancok sem tudták eldönteni..."

Sóhajtott egyet és felvette az első darabot a kupacból. Jól ált neki. Elfedte mennyire vékony igazából. És így csak egy egyszerű embernek tűnt. Nem egy maffiózónak.

- „Ebben megjelenhetek Atsushi mellett is..."

Ilyen szemmel válogatott. Próbálgatta a ruhákat. De ami nem illett hozzá egy másik kupacba dobta. Majd felemelte az utolsó darabot is. Nagyokat pislogott, mikor rádöbbent mellé nyúlt az első választás során. Egy koktélruha volt az. Nőkre tervezett fekete selyem anyagból melyen megcsillant a fény.

- „Ez meg mit keres itt?"

Kérdezte magában, de rájött tényleg ő vette le mikor elkullogott a tigris közeléből. Csak akkor még nem figyelt melyik részlegről választott. Odadobta arra a kupacra, ami nem kellett neki. De mielőtt teljesen elengedte eszébe jutott valami.

- „Vajon... ha ebben lennék.... tényleg lánynak néznék ki?"