Ryuu riadtan ébredt fel, mikor feje mellett elkezdett csörögni a telefonja. Nem tudta elképzelni ki keresheti hajnali 3-kor, amikor ma nincs munkája sem, ami eddig eltartana. Nem feledkezett meg ilyen dolgokról, pláne hogy ha éjszakázás volt, akkor Higuchi napokkal előtte már felajánlotta, hogy alhat nála. Természetesen elengedte a füle mellett sosem járt még a nőnél. Akkor sem mikor még nem érzett szerelmet a tigris iránt.

Az óta meg főleg nem. Sőt egyszer le is ordította a szöszi fejét, hogy fogja már fel végre, hogy Atsushit szereti, és ne akadékoskodjon már tovább. Hihetetlen módon Higuchi nem mondta el senkinek, hogy az egykori ellensége elrabolta az ifjú végrehajtó szívét. De nem is hagyta abba a fekete démon bálványozását.

Ahogy kotorászott a sötétben a megfelelő káromkodást kereste, amivel elhajthatja a szőkét a picsába, amiért felébresztette. Persze csak abban az esetben, ha tényleg ő kereste.

Nem hitt a szemének amikor Atsushi számát pillantotta meg a kijelzőn. Majdnem kiesett a kezéből is az eszköz, de a nagy kapkodásban sikeresen felvette.

- A-Atsushi? Sz-szia! M-miért hí-

- Most azonnal gyere ide!

És le is tette. Ryuu csak pislogott nem értette. Hová menjen? És miért? Csak ennyit akart mondani? Mi lehet vele? Miért nem volt ideges a fiú hangja? Csak fáradt volt, de nem mérges vagy ilyenek. Akkor látta, meg hogy van egy üzenet is a telefonjában. Szintén tőle jött. Egy utcanév, egy házszám, egy kapucsengő, és hozzá tartozó nyitó kód, egy emelet és egy ajtószám állt benne. Valamint szintén egy parancs.

- Fél órán belül itt legyél az ajtó előtt!

Az üzenetet 5 perccel az előtt küldte, hogy telefonált volna. Csak eszébe jutott az elküldés után, hogy valószínűleg a fekete már alszik, ezért nem is nézi majd meg a mobilját. Így inkább fel is hívta pluszba, de nem akarta megint elmondani, így csak az utasítást adta át. Mert tudta látja, majd most már az SMS-t is.

Aku kipattant az ágyából és olyan gyorsan öltözött, ahogy tudott. Nem is vett fel mást csak az otthoni fekete nadrágját meg Rashomon-t és a cipőit. Nem foglalkozott a kinézetével még a tükörbe sem nézett bele. Csak bezárta az ajtaját és már rohant is. Mert nem volt éppen közel az a lakás. Ha még pizsamából átvedlik utcai viseletbe, akkor biztosan nem tudja teljesíteni a parancsát.

Rohant, ahogy csak tudott. Még Rashomon-nal háztetőkön is ugrált, hogy hamarabb odaérjen. De megérkezett. Beütötte a kódot nyílt a zár. A lift szabad volt már ment is felfele az emeletre. Majd levegő után kapkodva megállt a fekete ajtólap előtt. És bekopogott, mert minden perc számított.

Nyílt az ajtó.

- Atsushi itt vagyok! Remélem nem késtem so-

A tigris berántotta magához a lakásba és az ajtó becsukódott mögötte. Akut meleg ölelés fogta körbe. Nem éppen erre számított. Ahogyan arra a jóleső felsóhajtásra sem, amit a tigris kiengedett magából.

- Mi tartott eddig? – suttogta mialatt beletemette arcát Aku fekete hajába, nagyot szippantott a régen érzett illatból, ami a sárkányra jellemző volt.

- M-mennyit késtem?

- 2 percet és 30 másodpercet...

- Szá-számoltad? – lepte meg a pontos számítás.

- Igen.... – morogta miközben még inkább magához őlelte.

- A-Atsushi?

Nem felelt egyszerűen csak felkapta és a halóba vitte. Maga mellé dobta az ágyra és mikor betakarózott úgy ölelte át, hogy a füle Ryunosuke szíve felett legyen. Hallgatta, ahogyan dübörög odabent életben tartó szerve. Aku nem értette miért így fekszik rajta a tigris. Eddig, ha átölelte is, akkor mindig a fiatal volt kívül. Most hogyhogy éppen ő került oda? Miért cseréltek hirtelen?

- A-Atsushi t-te mit?

- Hallani akarom... hallanom kell, hogy ver a szíved!

- Atsushi... - remegett meg a lelke, amiért ezt hallotta a szájából. – „Hallani akarja, hogy kalapál a szívem? Miért? Mi történhetett vele?"

- Hol voltál? – nem nézett fel a szemébe csak a mellkasába fúrta az orrát, és közben szorosan átölelte a vékony test törzsét.

- M-micsoda?

- Hol voltál? Amióta visszajöttünk nem hallottam felőled! Egy hónapja nem kerültél elém... Ennyi idő alatt máskor legalább háromszor látlak. Most miért nem?

- V-vártál?

- Mo-mondhatjuk...

- A-Ats-

- Utállak.... – véste karmait a sárkányba úgy, hogy már a pólóján át is érezte. Atsushi nem akarta elengedni őt. Ezért kapaszkodott belé ennyire.

- Mi?

- Amióta eljöttünk nem tudok aludni.... ez a te hibád!

- Az enyém?

- A tiéd! Miattad... vagy nem tudok elaludni, vagy ha sikerül, akkor rémálmaim vannak!

- Ré-rémálmaid?

- Igen... meghalsz... mindig meghalsz. Megölöd magad a szemem előtt és én, nem tudlak megállítani. Mindig ez van! Minden éjjel! Egy hónapja nem tudok aludni miattad!

Egyre jobban szorította a törzsét és Aku megértette. Atsushi azért hívta ma ide, hogy itt legyen. Ha megint rémalma van és felébred, tudja, hogy életben van. Mert amiért eltűnt folyamatosan kételyek között feküdt. Nem tudta él e még a maffiózó, vagy már rég megölte magát, esetleg megsebesült és az végzett vele. Nem bírta ezt a bizonytalanságot tovább.

- Aku...

- Igen?

- Amióta nem láttalak...

- Nem... – nem kellett befejeznie a kérdését, Ryuu már olvasott a cselekedeteiben. Most először érezte úgy, hogy van annyira közel a szívéhez, hogy megérti. - Nem sérültem meg... nem ártottam magamnak sem. Hiszen megígértem neked. Gyógyulnak a korábbi sebeim is. Nincsenek újak...

- Ezt akartam hallani...

- Tudom... ezért mondtam el... életben vagyok Atsushi... nem buktál el..

Megint nagyot dobbant Atsushi mellkasa, mikor ezt meghallotta. Tényleg ettől retteget. És most megint elakasztotta lélegzetét a fekete. Arcát, hogy elrejtse belefúrta a másik fekete pólójába. Jól esett neki, hogy azt mondta. De nem vallotta volna be neki. Inkább szorította, hogy ott maradjon mellette. Egyetlen nyugodt éjszakát kívánt csupán.

Ryuu simogatta beletúrt a hajába is. Nem akarta, hogy rémálmai legyenek. Ha már annyira elkeseredett, hogy már képes volt felhívni a lakására, akkor ez a minimum, amit megtehetett érte. És érezte, hogy lassan tényleg elalszik. Sokkal könnyebben, mint a korábbi éjjeleken. Végre.

Úgy 10 perc múlva, mikor már Ryuu is majdnem elszunnyadt, mert megnyugodott és feldolgozta, hogy Atsushi vele akart aludni. Akkor kezdett megint mozgolódni a tigris. Magában beszélt.

- Aku... Akutagawa... ne! Ne csináld! ... Várj... hagyd abba.... Aku... ne... Akutagawa.... Ne.... Akutagawa.... Ne hagyj itt! Akutagawa!

- Atsushi!

Felébresztette. Fájdalmas ébredés volt. Nem is tudta hol van abban a pillanatban. Patakokban folyt róla a víz. Reszketett. Fázott. Zihálva vette a levegőt.

- A-Akutagawa? – vette észre, hogy még mindig mellette van.

- Itt vagyok.... élek... csak álmodtad... nem történt semmi.... látod, életben vagyok.... itt vagyok veled....

- Aku....

- Nem hagylak itt.... veled maradok...

- Umm....

- Szeretlek....

Atsushi szívét melegség töltötte el. Most nem zavarta, hogy ez megtörtént. Ryuu próbálta megnyugtatni. Nem nézte le amiért most gyenge. Csak vigyázni akart arra, akit szeret. Atsushi pedig most először hagyta is neki.

- Aku....

- Igen?

- Köszönöm....

- Hu?

Atsushi feljebb csúszott, kicsit és a nyakához bújt a feketének. Bújt, mint egy cica, aki a megfelelő pontot kereste. Ryuu mozdulni sem mert, azt hitte most ő álmodik. De közben érezte, most először, tényleg hálás neki. Egy pillanatra sem engedte el végig hozzásimulva feküdt nem mosolygott ugyan, de mintha kicsit jobban érezte volna magát.

Atsushi tényleg így gondolta. Most riadt fel egy újabb rémálomból, de mivel ő ott volt vele és egyből felriadása után segített neki, elmúlt az a félelem. Képes volt megint visszaszunnyadni. Tudta, hogy most már nem kell tartania a rémálmoktól. Ryuu épségben fekszik mellette. Nem hal meg míg mellette van. És nem árthat magának sem.

- Aku...

- I-igen Atsushi?

- Ide fogsz költözni....

- He?

- Ide.... ide költözöl.... itt... itt fogsz... lakni.... együtt... velem.... mellettem.....

Elaludt. Visszaaludt de Ryuu-nak álmatlan éjjelt sikerült ezzel okoznia. Mert nem tudta elhinni, hogy tényleg azt mondta neki, hogy odaköltözhet hozzá. Nem. Ez nem kérdés, vagy felajánlás volt. Nem.... ez parancs. Ryuu-nak oda kell költöznie hozzá.

Nem hagyott alább a pulzusa, hiszen olyan édes volt, ahogy még az elalvás közben ezt motyogta és még mindig hozza bújt. Nyakán és a mellkasán érezte, ahogy Atsushi odalélegzi a forró levegőt. Nem tudott aludni. Azt hitte soha többé nem engedi majd be az ágyába. Erre ő maga hívta ide. Mi minden történhetett vele, mióta utoljára látták egymást? Elképzelni sem tudta. És azt sem, hogy mi fog még ezek után történni, ha majd egy lakásban laknak.

...

Reggel Atsushi hamarabb ébredt, mint máskor. Kipihent volt és remekül érezte magát. Végre nem úgy kellett kelnie, mint a mosott széklet. Nyújtózott egyet. Egyedül elgémberedett karja fájt, ami az éjjelt a maffiózó alatt töltötte, ahogy átölelte a feketét. Kihúzta alóla, hogy át tudja mozgatni. Erre Ryuu ébredezni kezdett.

- Atsushi...

- Gomen... nem akartalak felkelteni... aludj vissza... még nagyon korán van.

- Jó...

Fordult a hátáról Atsushi felé és kuporodott oda a fehérhez. Atsushi nagyon aranyosnak találta, ahogy próbál bújni, de nem kérdez, mert nem meri. Odafeküdt mellé, hogy ne fázzon. Mert látta kicsit remegett.

- Búj ide nyugodtan, ha szeretnél.

- Szabad?

- Igen... szabad....

Nem kellett neki többször mondani, fejét a fehér mellkasához fúrta. És közelebb simult a takaró alatt.

- Fázol?

- Kicsit... a futonod nem tartja a meleget....

- Majd veszek egy ágyat...

- Atsushi...

- Igen?

- N-nagyon nagy baj lenne, ha majd csak hétvégén pakolnék? A héten mindig késő este végzek....

- U-um...

Atsushi tudta, miért kérdez és ez baj volt neki. Emlékezett, hogy volt egy ilyen vágya az éjjel, de nem tudta, hogy kimondta e valóban, vagy csak gondolta? De ezek szerint valóban kimondta, hogy Aku költözzön hozzá. Nem készült erre válasszal. Zavarba jött, hogy tényleg erre kérte. És hogy Ryuu természetesen engedelmeskedett neki.

- Nem akarod igaz....

- Mi?

- Csak álmodban beszeltél... n-nem akartál idehívni...

- Baka!

Ölelte magához a gyengébbik felet. Nem akarta visszavonni, amit kimondott. De érződött rajta, hogy nem készült fel erre. Valamit ki kellett találnia, hogy Aku ne érezze kényszernek egyikük részéről sem ezt a dolgot.

- Figyelj Akutagawa....

- I-igen...

- Ide fogsz költözni! Világos?

- A-Atsushi?

- Megmondtam, hogy tálalok neked valami feladatot, amivel hasznomra lehetsz! Kezdetnek az tökéletes, hogy segítesz az elalvásban és abban, hogy kipihenjem magam.

- Örülök... hogy segíthetek neked...

- Na, látod nem vagy haszontalan.... M-meg egyébként is....

- Hum?

- Nem... semmi! Felejtsd el!

Kimászott mellőle és inkább ment a konyhába, hogy valami reggelit kaparjon össze. Nem sok dolga volt, amúgy sem szokott főzni. Pláne nem vásárolt két személyre. Valamit mégis keresni kellett.

A tükörtojás mellett döntött, mert azt még ő sem tudta elrontani. Igazából csak kellett neki valami, amivel lefoglalja a kezeit. Még magas volt a pulzusa. Amikor inkább témát váltva elmenekült, arra gondolt, hogy ez lényegében közös. Mármint a lakás. Abból a pénzből vette, amit ketten kaptak. Bárhogy is nézte, ha csak egyedül ment volna, vagy ha tényleg felezik, akkor nem tudott volna belőle lakást venni. Tulajdonképpen ez a kettejük ingatlanja volt már. Hiába volt Atsushi nevén. És azt is tudta, hogy nagy eséllyel emiatt sem tudna benne egyedül nyugodtan aludni.

Reggeli után Atsushi látta, hogy Ryuu nem tud, mit kezdeni magával. Nem nagyon akar menni... ami mondjuk logikus volt mert ugye bár Atsushinál van kettesben vel. Naná hogy nem szívesen távozik. De mást sem csinált. Nem is öltözködik. Mert nem volt mit felvennie. Csak az volt nála, amit az éjjel rajta volt. Annyira rohant hozzá. Nem tűnt úgy, mint aki nagyon hamar távozni fog.

- Valami baj van Akutagawa? – lépett mellé és nyújtott át neki egy bögre kávét.

- N-nem nincs! A-Arigatou... - vette el a saját adagját - Csak még nekem nem kell mennem, dolgozni. Mondtam, hogy késő este lesznek bevetéseim. Ezért délelőtt szabad vagyok. Utána lesz, egy eligazítás aztán hazamegyek a holmimért. Majd Chuuya san hív, hogy hol találkozzunk, mikor az akció kezdődik.

- És ez most minden nap így lesz?

- Tegnap nem így volt, de igen most a hétvégéig, az esti műszakban vagyok.

- Értem... akkor... majd ha elmégy a kulcsot hagyd a lábtörlő alatt rendben?

- Várj, te most itt akarsz hagyni a lakásodon?

- Igen... Nekem nemsokára mennem kell. De nem akarlak kirakni. Hiszen odakint esik az eső....

- A-Arigatou...

Ryuu megint látványos pirulásba kezdett. Hiszen látta, hogy Atsushi sem áll stabilan ezen a talajon. Kettejük között van valami, amit nem tudott megnevezni, de melegséggel töltötte el. Talán mégis érez valami pozitívat iránta a szerelme, és nem csak folyamatos közönyt.

Aznap hamarabb végzett a tigrisfiú, legalább két órával a munkaideje előtt elengedték, hogy már ne segítsen többet, mert akkor Dazai nem fogja megcsinálni a saját papírmunkáját. Atsushi egyetértett ezzel, de nem tudta mivel tölthetne el az idejét. Aztán eszébe jutott, hogy elvileg Aku-nak is most van ideje hazamenni. Rátelefonált.

- A-Atsushi? Szia... i-igen? – ez alkalommal már nem esett pánikba a hívástól, de ettől még nem tudta magabiztosabban felvenni.

- Hamarabb végeztem ma. Most van időd hazamenni?

- I-igen. Miért?

- Felmehetek? Meg akarom nézni, milyen bútorokat hozol. Hogy illeszkedjenek, majd ahhoz, amit még venni akarok.

Két perc néma csend szűrődött át a vonal másik feléről. Aku kiejtette a kezéből a telefont. Ha áldottsága el nem kapja, ripityára törik képernyője a betonon. Nem hitte el, amit hallott. Az éjjelt Atsushi lakásán töltötte, és most ő akar felmenni hozzá. Azt hitte mindjárt felébred, mert ilyesmi nem történhet vele a valóságban.

- Aku... ott vagy? Haho.... Föld hívja Akutagawa-t! Hé... Ryunosuke!

Na erre már visszatért belé az élet. Mikor Atsushi kimondta a keresztnevét tényleg visszatért a sokkos állapotból. Gyorsan füléhez emelte a mobilt, hogy megint tudjon beszélni vele. De abban nem hitt, hogy képes lesz megszólalni.

- I-itt vagyok...

- Mi történt?

- S-semmi.... El-elküldöm a címet! Szia!

Ezzel letette. Nem bírt többet mondani annyira remegett. Inkább csendben megnyugodott miközben reszkető ujjaival elkezdte beütni a címét az eszközbe és elküldte a fehérhajúnak.

Atsushi megkapta és bár nem értette, mi történt a feketével, elindult a megadott címre. Kicsit magát sem értette. Miért cselekszik így. De rájött az éjjel, hogy tényleg jobb neki, ha ott van vele a fekete. És biztosan a lakás miatt nem voltak álmai. Mert az engedélye nélkül vásárolt a pénzéből. Ezért miután magához hívta lakni megnyugodott. Hiszen már a kettejük lakása lesz.

Felérve a maffiózóhoz. Látta a lakáson, hogy septiben takarított össze a fekete. Hogy ne rendetlenséggel várja választottját. A tigris körülnézett. És megállapította, hogy Aku-nak jó ízlése van. Jók lesznek ezek a bútorok a lakásba. Bár nem ártana a helyszínt esetleg kifesteni előtte...

Ryuu albérletben lakott. Ez jobb volt neki, hiszen a maffiózók ritkán telepedtek meg egy helyen. De most mégis megtörtént azzal, hogy az Irodataghoz fog költözni.

A halóba is benézett a tigris. Mert látta, hiába van sok pénze ő is olyan, mint Kyouka nem költi feleslegesen. És még az ő cuccaival sem tudták megtölteni teljesen a lakást. Leült az ágyra. Nem volt valami kényelmes. Jegyezte meg magában. Majd elkapta Ryuu kezét és magával rántva elfeküdtek az agyon.

- A-Atsushi, mit művelsz?

- Kemény az ágyad Akutagawa... nem tetszik...

- Nem az enyém... ez az albérlethez tartozik....

- Még szerencse így vehetek olyat, ami kényelmes.

- De miért rántottál ide?

- Gondoltam, ha ketten vagyunk, lehet puhább lesz. Tévedtem... na, mindegy. - ült fel az ágyon- A bútorboltba jössz te is! Hogy mindkettőnknek kényelmes legyen a fekhely.

- Te-te velem akarsz aludni minden éjjel? – kerekedett ki a szeme.

- Láttad a lakást nincs vendégszoba. És kanapém sincs, hogy ott aludj.

- N-nekem sincs kanapém...

- Na, látod. Marad az, hogy bent vagy velem a hálóban. És most mond, mi az, ami ebben a lakásban biztosan a tiéd, és amit mindenképpen hozol.

Akutagawa elmondta neki a kért információkat. És arra a megállapodásra jutottak, hogy elég nagy teherautó kell majd ahhoz, hogy az összes vásárolandó bútort egyszerre vigyék majd a lakásukra.

Abban is megegyeztek, hogy erről az összeköltözésről nem szólnak senkinek. Ha rájönnek a többiek, rendben van. De minél tovább legyen a kettejük dolga. Mert tudtak jól mit mondanának a barátaik, ha kiderülne ez az egész közöttük.