- Én is téged....

.

.

.

.

.

.

- Hu?

Akutagawa felébredt az éjszaka közepén jó pár órával az után, hogy szeretkeztek Atsushival. Mintha hallott volna valamit. A fiatal férfira nézett, akit szeretett, és aki még mindig átölelte őt, ahogy aludtak.

- Masaka? Atsushi....

Egy pár szót hallott csupán. Nem tudta, hogy álmodott e vagy valóság volt? De valamiért úgy érezte megtörtént. Tényleg azt mondta neki a tigris, hogy Én is téged!

- Atsushi.... nee... Atsushi! – kezdte el ébresztgetni a fiatalt.

- Mmmm? Mi van?

- Mondtál valamit? Az előbb? Hallottam valamit! Te mondtad? Mit mondtál?

- Miről beszélsz hajnali... 4 órakor... utoljára órákkal ezelőtt beszéltem hozzád... aludj vissza.... és ne ébressz fel megint ilyen ostobasággal.

- U-um... gomen....

Feküdt vissza a szerelme mellkasára nem vert gyorsabban a szokásosnál a szíve. Nem hazudott. Nem értetté miért hallotta azt hogy Én is téged... Álmodta az egészet?

- Atsushi...

- Igen?

- Szeretlek...

- Tudom.... de most már aludj végre...

- Rendben gomenne...

Lassan sikerült neki visszaaludnia mialatt nem mozdult Atsushi mellkasáról. Hallgatta a szívverését és azt figyelte, hogyan emelkedi és süllyed vele együtt a mellkasa.

Atsushi viszont nem tudott megint elaludni. Most nem hiszen meghallotta.

- „Picsaba...Pedig azt hittem már akkor aludt.... minek kellett neked meghallani? Mostantól folyton gyanakodni fogsz... Meg.... úgy fogsz viselkedni mintha... járnánk..."

Igaza lett. Attól a naptól kezdve Ryuu amellett, hogy sokkal többet mosolygott gyakrabban kezdeményezett. Ha valahová mentek, akkor közelebb sétált, ha lehetett megfogta a kezét. De csak pár pillanatra. Sosem sétáltak kézen fogva. De gyakrabban megölelte. Éjjelente már ő bújt a fehérhajúhoz és nem várta meg, hogy Atsushi ölelje át.

Sőt volt, hogy arra is vállalkozzon, hogy megcsókolja őt. Nem is akárhogyan.

A közös nyomozás folytán találkoztak párszor. Dazai és Chuuya is ott voltak így játszották, hogy nincs közöttük semmi. Még mindig nem merték elmondani a mentoraiknak, hogy egy fedél alatt laknak. Azt meg, hogy pár héttel korábban lefeküdtek egymással és élvezték, pláne nem.

Arról, persze tudtak, hogy Aku szerelmes. Illetve Chuuya tudta, hogy Atushi a fejebe vette, hogy életben tartja Ryuu-t. De azt, már nem, ami a kettejük külön látogatásán történt. És hogy milyen kapcsolat alakult ki a fiatalok között.

Beszélgettek az eseményekről, ami egyértelműen kezdett kapcsolódni, mind két szervezethez. Mert az áldozatokról előbb vagy utóbb kiderült, hogy valami módon ismerték vagy az irodát vagy a maffiát. Volt informátor, kuncsaft, fegyverkereskedő, támogató, de egyik sem olyan, aki a halálával nagy vizet mozdított volna meg. De akkor miért? Ez volt a kérdés. Mire ment ki ez a játék?

Dazai és Chuuya éppen összevesztek két információn, hogy hova is tartozik az ügyben és elindultak volna vissza a helyszínre, hogy pontosan azonosítsák, amit láttak. Ezt a pillanatot használta ki Ryuu is.

Mikor az idősebbek hátat fordítottak nekik, Atsushi elé lépett és az ajkaira tapadt. Gyors csók volt nem is keltett feltűnést. Már ment is tovább. Csupán Atsushi állt lefagyottan, mint akiben megállt a motor.

Ez nem volt távol a valóságtól. Ryuu ajkai égették, mikor érintette őket. Ha nem válik, el tőle azonnal lehet viszonozta volna, sőt biztos. De így csak nézett utána, ahogy mosolyogva szedte a lábát a másik kettő után.

- Teljesen megőrít....

Sóhajtotta miközben a száját simogatta. Szerette volna megcsókolni. És várta is a következő lehetőséget, amikor visszaadhatta neki. Este mikor hazaért és az ajtóban találta Ryuu-t ahogy a cipőjét vette, mert boltba indult vacsora alapanyagért, ahogy elhaladt mellette megragadta a karját. Maga elé perdítette és megcsókolta. Egy kicsit még nyitva volt a szeme, hogy lássa Ryuu arcát, de hamar becsukta csak élvezni akarta, hogy megint megtette.

Viszont, akkor sem gabalyodtak hosszabb időre egymásba. Mert Ryuu-nak mennie kellett. Visszatérve pedig nem folytatták. Csak elpirultan figyelte őt a fekete. Hiszen az a csók hirtelen érte, nem volt semmilyen előzménye.

Egyre több alkalommal történtek ilyenek. Mind a ketten tudták, hogy ha így folytatják ki lesz jelentve, hogy járnak. És az is biztos lesz, hogy le fognak bukni a barátaik előtt is. Mégsem bírták ki, hogy ne tegyenek semmit egymás közelében.

Atsushi egyik este úgy lépett be a lakásba, hogy az üresen várta. Vagyis hát a lényeg nem volt benne. Ryuu még nem ért haza. Pedig aznap neki kellett volna hamarabb végeznie. A mobiljában nem talált üzenetet a késés okáról. Felhívta, de hosszú kicsengés után sem vette fel senki. Kezdett aggódni, mert nem szokott ilyet csinálni. Mindig jelezte, ha valami történt. Most miért nem? Valami baja lett?

Már éppen pánikba esett volna mikor nyílt az ajtó. Ryuu fáradtan sétált be rajta. Köszönt, de mire becsukta az ajtót, Atsushi már odaért és a karjai közé zárta.

- A-Atsushi?

- Hol voltál? Megijesztettél! Azt hittem történt veled valami!

- Atsushi... gomenne.... bent tartottak jelentést tenni. És elment az idő sajnálom.

- Ne ijessz rám így még egyszer!

- Rendben... jól esik, hogy aggódtál értem....

- Már hogy ne aggódnék.... mikor.... mikor...

Az ajkaira hajolt. Ryuu fogadta a csókot és viszonozta. Kölcsönös volt. Atsushi megint kimutatta, hogy szerelmes a feketébe. Akutagawa pedig viszonozta neki. Hiszen ő hamarabb volt szerelmes, mint a tigris. Már nyilván való volt, hogy egymásba zúgtak. De még mindig nem mondták ki. Atsushi nem merte elmondani neki. Szégyellte, hogy ez megtörtént. Bármennyire is akarta a maffiózót. A párjaként tekintett rá, hiába nem viselkedett vele úgy. De ilyenkor éreztette vele. Mit érez valójában.

- Atsushi....

- Ryuu.... én...é-én....t-

Megkordult a gyomra. Bele is pirult, mert éppen valamit ki kellett volna mondania. De Ryuu nevetése elvette a bátorságát is.

- Mindjárt csinálok valami vacsorát Atsushi....

Nyomott meg egy csókot a magasabb szájára és elindult a konyha felé. De nem jutott el odáig. Mert Atsushi elkapta a kezét. Megállította, de nem mert a szemébe nézni közben.

- Nem megyünk el vacsorázni?

Ahogy kimondta még nem érezte ennek a súlyát. De mikor Ryuu kis nyögését meghallotta már leesett neki, hogy lehet nem így kellett volna fogalmaznia.

- A-Atsushi... te... v-vacsorázni ak-akarsz v-velem... k-kettesben?

- Mi? Mármint- nem! Vagy de akarok vacsorázni, - csak nem úgy - Vagyis hogy- é-én... n-nem úgy...é-értettem...h-hogy r-ra-randevú...

R-randevú..

- Dakara chigamasu! Nem hívtalak randira! É-én...én csak arra gondoltam, hogy most fáradt vagy és így nem kellene nekem főznöd...

- É-értem.... r-rendben m-menjünk...

- Most megsértődtél?

- Nem... nem sértődtem meg. Csak kicsit beleéltem magam... gomen... nem kellene mindig túlgondolnom... hiszen... n-nem vagyunk e-egy pár....

Kimondta és mindkettejüknek fájt az, hogy ez megtörtént. Kicsit bánta, hogy megtette. De tudta, hogy egyszer ki kell jelentenie ezt, hogy Atsushi érezze, mennyire megrekedtek ezen a ponton. És ha akar, akkor változtasson rajta.

A tigris elengedte a kezét. Szégyellte magát, hogy még mindig csak itt toporognak. De a makacssága erősebb volt. És már azt sem merte volna kimondani amit korábban meg akart tenni. Csak nézett maga elé egészen addig míg Ryuu, el nem indult a hálószobájuk felé.

- R-Ryuu?

- Átöltözök. Így nem mehetek le egy étterembe. Mert még bajba sodorlak, ha felismernek...

- I-igaz... de ne öltözz ki nagyon.

- Rendben.

Bár ezt mondta sokáig válogatott. Atsushi megunta és utána ment. Ott állt a szekrénye előtt, egy csomó már felpróbált ruha körében. És próbálta megtalálni azt, amivel nem tűnik ki a tömegből, de azért Atsushi-nak is tetszeni fog.

A fiatal nézte egy kis ideig a tükörben magát szemlélő társát. Majd odasétált hozzá és átölelte kezei a hasán pihentek ahogy hátulról átkarolta. Állát pedig a vállára helyezte. Ryuu megfeszült az érintéstől, de elengedte magát a bizsergés miatt, ami végigfutott rajta.

- Így tökéletes vagy. Ne válogass tovább.

- Gomen sokáig eltartott?

- Igen. Egyre inkább éhes vagyok...

- Most már mehetünk... ha... szerinted így jó leszek.

- Az leszel...

- Arigatou...

- Ryuu...

- Igen?

- Te... ezt randiként kezeled... a fejedben... igaz?

- I-igen.... l-lebuktam...

- Le.... már akkor, mikor megláttam mennyit válogatsz.

- Bocsánat...

- Menjünk most már...

- Rendben.... - motyogta mire Atsushi kiment magára hagyva a gondolataival - "Nem ellenkezett az ellen, hogy randevúként kezeljem...."

Nézett utána a fehérnek. Majd követte őt az előszobába. Atsushi nem nézett rá csak vette a kabátját hogy vére elindulhassanak. Szótlanul sétáltak egymás mellett azt sem beszélték meg hogy hova mennek enni. Csak megálltak a sétálóutcától nem messzire, az első olyan helyen, ahonnan finom illatok szűrődtek ki. Egy kétszemélyes eldugottabb asztalt kaptak.

Tudtak is hogy miért. Ryuu nem mondott a bemenetelkor sem semmit. És a vékony testalkata valamint a kicsit elegánsabb kabátja miatt megint nőnek nézték. Egy párnak hittek őket.

Majd csak a vacsora felszolgálása után kezdtek megint egymásra nézni és Atsushi törte meg a csented. Sokat gondolkodott azon, hogy elmondja e Ryuu-nak azt, hogy mit hallott hónapokkal, sőt lassan már egy évvel korábban abban a szentélyben. De azok a szavak foglalkoztatták már egy ideje. Meg akarta vele beszélni ezt. Mert a helyzet eléggé kezdett hasonlítani arra, ami kettejük között volt.

- Nee... Ryuu...

- Ah... I-igen?

- Mi volt ez a hang?

- G-gomenne... csak... még nem dolgoztam fel, hogy így hívsz... örülök neki nagyon csak mindig meglepsz vele

- É-értem...

- Mit szerettél volna kérdezni?

- I-igazából nem kérdés lett volna....

- Hanem?

- Egy dolog... ami velem történt, amíg... amíg el voltam tűnve...

- Mi történt veled akkor?

- Egyik téli napon, mikor egy innen elég messzi szentélyben kaptam szállást akkor történt... Igazából nem is én vagyok a fő szereplője ennek.... én a szomszéd szobában voltam akkor....

- Akkor mi történt a másik szobában amit el akarsz mesélni?

- Valaki tanácsot kérni érkezett a szentélybe. Nem láttam az illetőt. Még a hangját sem hallottam. Csak azt amit válaszolt neki a szentélyt vezető szerzetes.

Ryuu bólintott és várt, hogy Atsushi folytassa a beszámolót. Valamiért feszülten érezte magát. Tudni akarta, miért hozott fel ilyen történetet a tigris, és hova akar kilyukadni vele.

- Az alapján amit válaszolt a szerzetes az illetőnek kapcsolati problémája lehetett. És segítségre volt szüksége hogy kibékítse a párját.

- Mit válaszolt neki?

- Azt mondta nem ér semmit az, ha sokszor mondja neki azt, hogy szereti mert a szónál fontosabb az, hogy mit érez a másik fél. Mert csak a másik ember tudja igazán eldönteni azt, hogy szereti e vagy sem. Ha a párja úgy érzi, hogy rossz neki megbetegíti, tehernek érzi ezt a kapcsolatot, akkor nem szereti a másik. Ha jól érzi magát, bízik a másikban és könnyebbnek érzi az életet vele, akkor szereti őt az illető. Ezt mondta neki a szerzetes. Nem elég a vallomást ismételgetni, mert az van, hogy elhalványul. Csak az számít, mit érez az ember itt.

A saját szívére mutatott. Jól esett neki kimondani ezt a dolgot, mert nem akart egyedül töprengeni ezen. Hiszen ő is szerelmes volt már. Csak remélni tudta, hogy Ryuu megérti, mit akar mondani és nem veszi sertésnek vagy ilyesmi.

- É-és.... te mit érzel Atsushi?

- Hu?

Nem számított arra, hogy Ryuu a témát arra használja majd, hogy kihúzzon belőle egy vallomást. Bár igazából ez most a saját szerelmének valós létére utaló kérdés volt. De Atsushi felelhetett volna úgy is, hogy azzal elárulja magát a fekete előtt.

- Mit érzel ezek alapján?

- É-én.... - vakarta a tarkóját mert nem készült válasszal.

De tudta most nem azt várja, hogy az mondja szereti őt. Nem. Most arra volt kíváncsi a fiatal maffiózó, hogy Atsushi érzi e azt, hogy szereti őt Ryuu.

- Érzem...

- Hu?

- Érzem, hogy szeretsz Ryuu.... bízok benned... könnyebbnek érzem magam melletted.... mintha... jobb lenne a világ mint nélküled... k-kellemes....érzés.... v-ve-veled...l-lenni....

- Atsushi?

Ryuu nem hitt a szemének. A tigris már piros volt mindenütt mint a rák. Tényleg nem hitte el. Atsushi lényegében kimondta, hogy szeret vele élni. Mellette lenni. Ryuu boldogságát nem tudta kifejezni hiszen érzi a fiatal, hogy szereti. Megint kigördült két könnycsepp a szeméből mert még mindig nem kezeli jól ezeket az érzéseket.

Atsushi először kicsit megijedt a könnyek láttán de rájött, hogy most nem bántotta meg. Boldog mert ezt a választ szerette volna hallani. Atsushi az asztal felett átnyúlva letörölte a könnyeket a szeme alól.

Megnyugodott, hogy a fekete is boldog mellette. Már csak azt nem tudta, hogy mikor és hogyan fog kiderülni, hogy lényegében ők már egy párt alkotnak.

Vacsora után, mikor kiléptek az utcára javában esett már a hó. Nem fújt a szél és hatalmas pelyhekben szállingóztak a fehér pamacsok az égből. Ahogy egymás mellett sétáltak gyakran pillantottak rá a másikra. Atsushi-nak több alkalommal is elindult a keze a sárkány ujjai felé. De mindig visszahúzta. Félt megfogni a kezét.

Máskor volt valami indok ami miatt megérintette és utána úgy tettek mintha csak véletlenül elfelejtették volna, hogy fogják egymást. De most ha megteszi nem lesz ilyen magyarázkodásra kibúvó. Emiatt gondolta meg magát folyton. Viszont fázott a keze Ryuu tenyere nélkül.

De ezzel nem csak ő volt így. Sőt Aku egész testeben fázott. Kezdett reszketni mikor Atsushi megint felé nézett. Akkor esett csak le neki, hogy Ryuu-n most nincs sál. És mivel amúgy is baja van a torkával és fázós is ezért őt rosszabbul érintette a hideg. Még akkor is ha belülről azért be volt nála fűtve rendesen.

- Ryuu fázol?

Tette fel az ostoba butyuta kérdést, hogy beszélgetést kezdeményezhessen a sárkánnyal. Miközben kérdezett megállt így Aku is megtorpant. Majd mielőtt válaszolhatott volna Atsushi letekerte a nyakáról saját sálját. Átlendítette Aku felett.

- A-Atsushi?

- Jobban kellene figyelned arra, hogy védve legyen a nyakad. Ha megfázol nekem akkor szabit kell kivennem, hogy ápoljalak

- ...á-ápolnál engem ha megbetegednék? - mosolyodott el.

- Igen...

- A-Arigatou....

- Nem kell mindent megköszönnöd. És folyton bocsánatot sem kellene kérned. Együtt é-lakunk.... m-meg kell oldanunk az ilyeneket....

Megint elpirult miközben igazgatta Aku nyakán a sálat mert idegességében nem tudott mit csinálni a kezeivel. Ezt Ryuu is észrevette ezért megfogta a kezeit. Nem mozdította el őket csak fogta, hogy Atsushi a közelében maradjon.

- Atsushi... én ... nem tudom elmondani, hogy mennyire halás vagyok neked...

- M-miért? N-nem is csináltam semmit....

- De igen... nem tudom, hogy mi változott meg közöttünk.... de... mostanában egyre inkább úgy érzem... ú-úgy érzem mintha....sz-szeretve lennék...

- Ryuu... - döntötte a sárkány homlokának a sajátját - Te voltál az igaz?

- M-Micsoda?

- Te voltál az aki akkor abban a szentélyben segítséget kért. Nemigaz?

- A-Atsushi... é-én...

- Igaz? Ryuu....

- I-Igen... én voltam az...

- Sejtettem...

Megcsókolta a feketét. Gyengéden és nyálasan. Hosszan lassan csókolóztak. Atsushi keze Aku derekán pihent míg másikkal az arcát simogatta. Sokáig csinálták míg Ryuu el nem tolta magától ijedten a fiatalt.

- Jön valaki - nézett oldalra idegesen mert tudta, hogy Atsushi nem szereti ha valaki látja őket együtt.

- Nem érdekel - húzta vissza magához a feketét

- Atsushi?

- Nem zavar, ha meglátnak. Vagy ha bárki megtudja

- A-Atsushi?

- Legszívesebben kikiabálnám a világnak.

- M-micsodát?

- Hogy te senki máshoz nem tartozhatsz csak hozzám!

Megint az ajkaira tapadt az idősebbnek és nem vált el tőle. Bár az a két beszélgető személy elhaladt mellettük nem hagyta abba Ryuu ajkainak kényeztetését. Igaz hogy azok ketten Akut lánynak nézték de Atsushi, akkor is ezt tette volna, ha Ryuu fiúsabbnak néz ki. Szerette és csókolni akarta meg tovább. Kijelentve ,hogy Ryuu az övé és csak az övé