Akutagawa miután elrejtőzött az egyik próbafülkében végre kitörölte a fejéből egy időre azt, amit beszéltek róla a korukbeli két srác. Nagyon rosszul estek neki azok a szavak. Legszívesebben, elválasztotta volna a nyakuktól a fejüket. De tudta, hogy Atsushi azért nagyon mérges lenne. Csak ez volt annak az oka, hogy ők még életben voltak.

Elég sok időt is töltött odabent, mert azért sok ruhát összeválogatott rövid idő alatt és mindet lassan vette fel. Mert azért sokfelé jártak a gondolatai. Ahogy nézte magát a tükörben mindig maga mellé képzelte Atsushit is hogy illene e majd hozzá ez a viselete. Tudta, hogy feleslegesen tervezget. Hiszen nem nagyon lesz olyan, hogy ők ketten megint közös programot csináljanak. Ezt sajnálta, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit. Atsushi nem tűri meg maga mellett huzamosabb ideig. Hiába az övé már.

Majd felemelte az utolsó darabot is. Nagyokat pislogott, mikor rádöbbent mellé nyúlt az első választás során. Egy koktélruha volt az, amit a kezében tartott. Nőkre tervezett fekete selyem anyagból melyen megcsillant a fény.

- „Ez meg mit keres itt?"

Kérdezte magában, de rájött tényleg ő vette le, mikor elkullogott a tigris közeléből. Csak akkor még nem figyelt melyik részlegről választott. Odadobta arra a kupacra, ami nem kellett neki. De mielőtt teljesen elengedte eszébe jutott valami.

- „Vajon... ha ebben lennék.... tényleg lánynak néznék ki?"

Túl nagy volt a kíváncsisága. Ismét megfogta a fekete anyagot. Maga és a tükör közé tartotta. Nem tűnt tőle másnak. Így nem volt változás. Hiszen nem volt rajta. Végül is győzött a kíváncsisága.

Felvette. A vékony fekete farmert magán hagyta így olyan volt mintha harisnyát viselt volna alatta. De végül rávette magát, hogy attól is megszabaduljon és azt is levette. Nézte azt az idegent a tükörben. Nem ő volt az. Csinos fiatal lánynak nézett ki, akinek egy kicsit hosszabbra kellene hagynia a haját és már döglenének utána a pasik. Hiába nem volt domború sem a mellkasa sem a fekete attól még megváltozott. Ugyanis a ruha úgy volt megvarrva, hogy néhány kis párna is volt elrejtve benne. Gömbölyített az egyébként deszka laposságán valamennyit. Nem az a gyilkos volt, aki egykor.

Elpirult. Szégyellte, hogy eddig is képes volt elmenni. Rájött nem akar ilyen lenni. Nem akarta, hogy Atsushi ilyennek lássa. Azt sem szerette, hogy olyan mélyre süllyedt, hogy eldobta az életét. De ha megtudná, hogy még mélyebbre ásta magát azért, hogy a hasznára váljon akkor biztosan meggyűlölte volna őt még jobban.

- Nem vagyok eszemnél. Idióta vagyok ilyesmire tényleg nem vetemedhettem volna! - kezdte el lehúzni a ruha zipzárját

- Akutagawa mi tart már ennyi ideig? – hallatszott odakintről, Atsushi igazából aggódott, kicsit mert hallotta a korábbi sóhajtását a feketének és nem tudta mire vélni.

És választ meg sem várva húzta félre a függönyt. Nem várt látvány fogadta. És akkor még finoman fogalmaztam. Ryuu-nak még volt annyi lékel jelenléte, hogy meg tudott fordulni. Így Atsushi szemből is láthatta ezt az Akut, akit még sosem. És akiről még csak feltételezni sem merte volna, hogy ilyesmire vállalkozik.

Úgy egy percig bámulták egymást egyetlen szó nélkül. Akutagawa elsüllyedt éppen szégyenében. Míg Atsushi retinájába beleégett a kép. Egy csinos fiatal lány képe, aki olyan reménytelenül szerelmes belé. Gyorsabban vert a szíve, mint eddig bármikor, ha Aku viselkedése okot adott erre. Érezte, ahogyan a vér az arcába szökik. Felemelte a kezét, hogy a szája elé tegye. Valamiért úgy érezte, ha nem teszi az orra vére is megeredhet.

Ryuu akkor, amiatt a mozdulat miatt tudott végre reagálni valamit Atsushi érkezésére. Egyszerűen kilökte őt az öltözőfülkéből és visszarántotta a függönyt miközben kiabált vele.

- Ne gyere be! És ne nyiss be ilyen hirtelen! Baka!

- A-Akutagawa?

- Miért kellett neked pont most érdeklődnöd utánam? Azért jöttem ide, hogy kicsit egyedül lehessek, és ne gondoljak folyton rád! Minek kellett rám nyitnod? Szólhattál volna, hogy be akarsz nézni!

Sírva fakadt. Látta! Nem csak egy pillanatra, hanem alaposan megfigyelhette. Összeroskadt miközben továbbra is szorosan markolta a függönyt, hogy ne tudjon Atsushi visszamenni.

Atsushi elhátrált egy pár lépést, ezért belátott a függöny alá, és ahogy megpillantotta a térdein reszkető Ryuu-t, majd a lehulló cseppeket nem tudta visszafogni magát. Visszalépett felrántotta a függönyt, amitől Aku megint két lábra ugrott és hátrált egészen addig míg Atsushi karjai el nem kapták és át nem ölelték.

A függöny visszahullott. Eltakarta őket. Eddig sem láthatta más, hogy mi történt, de ezek után már Atsushi sem akarta, hogy valaki megpillantsa őket. Nem tudta mit tegyen annyiban volt biztos csupán, hogy most ott akar lenni közvetlenül mellette és át akarja ölelni. De hogy miért ezt maga sem értette

- A-Atsushi? – remegett Ryuu hangja miközben próbálta kiszabadítani magát az ölelésből, hogy el tudjon menekülni, hogy Atsushi ne lássa őt tovább. – Eressz el! Menj innen!

- Hülye! – kiáltása nyomán a sárkány megdermedt - Mit gondoltál, mikor ezt felvetted? Hogy nem foglak meglátni? Egyáltalán minek van ez most rajtad?

- Nem akartam, hogy láss! – Ha akarnám szerinted így reagálnék arra, hogy itt vagy?

- Akkor miért-

- Csak teszt volt. – vágott a szavába hogy ne fogyjon el a lendület a hangjából.

- T-teszt?

- I-igen... hogy valóban olyan lányosan nézek e ki. De nem akartam, hogy te megtudd ezt! Annyira kínos ez az egész! Felejtsd el! Felejtsd el, hogy így láttál! Miért nyitottál be?

- Mert mondjuk aggódtam? Szerinted? Öngyilkos hajlamod van. Muszáj néha rád néznem, hogy tudjam rendben vagy!

- A-aggódtál?

- Igen... van hogy aggódom érted. Ne kérdezz hülyeségeket! És ne is csinálj hülyeségeket! Most őszintén miért gondoltad, hogy fel kell ezt venned?

- ...én... – elcsuklott a hangja, beletemette fejét a fiatal mellkasába és végig gondolta a tetteit. Ha már így alakult meg is kérdezheti...

- Hm?

- Atsushi...

- Igen?

- M-most tényleg lánynak tűnök?

- Most mondtam, hogy ne beszélj ilyeneket-

- Én csak kérdezem! Kérlek, válaszolj!

- Akutagawa?

- Szeretném tudni... Milyennek tűnök most?

Akutagawa szorította Atsushi frissen vásárolt pólóját. A mellkasánál kapaszkodhatott belé, mert mikor a tigris elkapta védekező állásban találta. Most is úgy érezte bár elpárologna vagy felébredne ebből az eseménysorozatból. És pár órával korábban lenne mikor még Atsushi karjaiban feküdt vele egy ágyban.

- A... A hangod... – felelt halkan a tigris, hiába lepte meg, hogy Ryuu-t ilyesmi foglalkoztatja úgy érezte válaszolnia kell neki méghozzá őszintén.

- Hm?

- Túl mély a hangod. Ezért nem vagy olyan, mint egy lány...

- „Túl mély?"

Ismételgette magában ezt a szót. Tényleg csak ennyi miatt nem olyan? Hallotta, hogy gyorsabban dobog Atsushi szíve amióta megkérdezte. Zavarban volt ő is. Lassan felemelte a fejét, hogy a fiatal szemébe nézhessen. Emiatt a mozdulat miatt a másik engedett a szorításán. Már csak a karjait fogta, de ott is érezte, hogy remeg. A vállai és karjai fedetlenek voltak Atsushi ujjai zsibbadni kezdtek, ahogyan a bőrét érték. Akutagawa is érezte, hogy Atsushit nem úgy zavarja a tény, hogy most lány, mint máskor a próbálkozásai. A tigrist zavarba hozta az, aminek beöltözött. Ryuu nyelt egy nagyon mielőtt megint szóra nyitotta a száját. Más hangon szólalt meg.

- Ha így élnék veled, akkor tetszenék neked? Atsushi....

Az a hang, ami a torkát elhagyta egy lányé volt. Vékony, lágy és gyenge volt, remegett minden szónál és érezhetően majdnem elcsuklott. Mint aki még jobban rettegett, amiért a témánál maradt. Most kivételesen az elpirulás és a zavara ellenére képes volt hosszan a másik szemébe nézni. Úgy látta, ahogy korábban még nem.

Atsushi megfeszült szemei tágra nyíltak, az álla leesett, az arcán vöröses folt terjedt még inkább széjjel. Levegőt nem vett bent tartotta, mintha meg akarná állítani az időt. Pupillái össze voltak szűkülve a döbbenettől. De aztán hirtelen kitágultak. Kifújta a bent tartott levegőt. Miközben nekidöntötte Ryuu-t a tükörnek.

Az ajkaira tapadt és úgy csókolta, mint még soha. Vadul és nyálasan, nyelvesen, harapva, mint aki elvesztette az eszét. Azt nem, de az önuralmát igen. Beletúrt Aku fekete hajába, míg ajkait falta a tarkóját is tartotta, hogy ne akarjon elmozdulni tőle. De nem tett volna ilyet. Próbált bekapcsolódni a csókba, több kevesebb sikerrel. Nem érdekelte más csak, hogy Atsushi teste a sajátjához ér. Ahogy Aku belekapaszkodott a vállaiba a fehérhajú meztelen combja alá nyúlt, fél kézzel felemelte és odanyomta magát a feketéhez.

Ryuu belenyögött a lökésbe. De nem ellenkezett egy pillanatig sem. Bár a döbbenettől ereje sem lett volna rá. Atsushi úgy viselkedett, mint aki bármelyik pillanatba letépi a kisestélyit róla és magáévá teszi, ott a függöny mögött. De mikor levegőért elválltak kezét, amivel eddig a combját marta, hogy lökni tudjon rajta most a tükörnek csapta Aku feje mellett. Zihált, de nem szakította meg a szemkontaktust a feketével.

- A-Atsushi?

- Soha többé ne merj ilyet tenni!

- Mi-micsoda mi-

- Meg ne lássalak még egyszer így lánynak öltözve! Világos!

Nagyon apró bólintást kapott válaszul. Akutagawa remegett, mert nem értette mi történt. Miért változott meg kétszer is ennyire hirtelen a tigris viselkedése.

Atsushi miután látta a bólintást elengedte a sárkányt és kiviharzott az öltözőből. Nem is állt meg addig, míg vissza nem ment a szállásukra. Ott becsukta a szobája ajtaját és a kulcsot is elfordította. Semmi kedve nem volt megint összetalálkozni a feketével.

Feküdt az ágyán, de a retinájába égett a kép, ahogy ott áll előtte. Fülében csengett még a hangja, ahogy lányosan megszólalt. És még zsibbadt a szája a vad csókolózás miatt, amit váltottak. Ami viszont a legjobban zavarta az a saját reakciója volt.

- „Miért? Miért váltotta ki belőlem azt. Egyszerűen letámadtam. Még mindig érzem milyen volt megcsókolni. És... még mindig kemény... a fene vinné el! Nem hiszem el, hogy pont az ilyen lányok jönnek be! Mi másért vesztettem volna el a fejemet. Nem akarom, hogy ilyen legyen közöttünk. Mit fognak szólni az emberek vagy a többiek. Igaz, tényleg olyan most mintha egy fiúsan viselkedő lány lenne.... amíg meg nem szólal... de erre nem számítottam! Miért változtatta meg a hangját? Biztosan ő sem gondolta, hogy ezt fogom vele tenni. Akkor miért?"

- Atsushi? Odabent vagy?

Hallotta meg a feketét kopogtatni az ajtaján. Felült hirtelen megjelenésétől. És érezte, hogy megint bevörösödött a feje. Forrónak érezte a szobát. És mindezt, azért mert Aku megint megszólalt.

- Igen és egyedül akarok lenni! Ne zavarj!

- G-gomennasai.... a.. a korábbiért is... nem kellett volna... soha többé nem teszem...

Atsushi, érezte Ryuu hangján a bánatot. Tudta, hogy amit mond, betartja. De az elméjéből nem tudta kitörölni azt a lányt. Túlságosan erős érzéseket váltott ki belőle.

- Idióta... – Suttogta halkan majd fordult háttal az ajtónak. – „Nem így kellett volna ennek alakulnia. Én csak azért fogadtam el, hogy ne végezzen magával. De nem akartam a párommá tenni. Tudom, hogy ő azt akarja, de én nem! Én még abban sem vagyok biztos, hogy a fiúkat szeretem-e vagy a lányokat. Akutagawa miatt pedig esélyem sincs már, hogy kiderítsem. Főleg.... főleg ha.... ha... hogyha... ezt váltotta ki belőlem."

Visszagondolt arra mikor megszólalt. Mintha akkor nem irányította volna a testét. Csak azt érezte ezt akarja tenni vele. Ha nem kap észbe esélyes, hogy magáévá tette volna. Égett a bőre, az arca, a teste, minden pontja forró volt. Valamit tennie kellett az elméjével, hogy abbahagyja, de csak Akutagawa járt a fejében. Fülében hallotta, hogy mondja:

- Szeretlek Atsushi...

Fájt a mellkasa attól, hogy eszébe jutottak a pillanatok, mikor a közelében volt, mikor megérintette, mikor bújt hozzá, és legfőképpen mikor az ajkaihoz ért. Kezdett számára ez az egész idegesítő és zavaró helyzetből átcsapni utáltba. Elege volt abból, hogy így viselkedik, és hogy ilyen reakciókat vált ki belőle.

Felült az ágyban nem tudott kezdeni magával semmit. Úgy gondolta megmossa, az arcát, aztán egyedül fedezi fel a városkát. Mert addig sem kell egy fedél alatt lennie a maffiózóval. Mikor kinyitotta a szoba ajtaját, meglepő tényt észlelt. Akutagawa ott aludt az ajtófélfának dőlve, összekuporodva. Várta, mikor jön majd ki a szerelme és elszenderedett közben. Atsushi el akart mellette menni nem foglalkozni vele. De mivel régen sem volt ennyire kemény lelkű, most sem hagyhatta, hogy ott aludjon a földön. Óvatosan emelte fel menyasszonypózba vigyázott, hogy ne ébredjen fel. Mégis megszólalt.

- Atsushi...

- "Nem mondod, hogy máris felébredtél?!"

- G-gomen-ne...

- A-Akutagawa?

- Gomennasai Atsushi.... kérlek... ne... ne haragudj rám...

Ahogy Atsushi Ryuu-t az ágy felé vitte a fiú, mintha megérezte volna a másik jelenlétét bújt a fehér nyakához. Valószínűleg csak álomnak vélte. Mégis mosolygott. Hiszen, ha máshol nem is, de álmaiban vele lehetett. És elmondhatta neki mennyire sajnálja. Nem akarta magára haragítani. Csak mellett akart maradni és valamennyire hasznossá válni a számára.

Atsushi szíve megint nem maradt nyugodt. Hangosan dübörgött attól, hogy Ryuu bőre az övéhez ért. Nem is hallott mást csak a fülében lüktető vért. Hamar letette a másikat a kanapéra, betakarta és bezárkózott a fürdőbe.

- „A francba már! Elegem van! Miért nem marad nyugodt!"

Ütött bele a falba annyira, hogy az egyik csempe megrepedjen. Másik kezével a mellkasát szorította, hátha elmúlik az az érzés. De nem történt változás. Hiába mosta meg az arcát. Pulzusa nem normalizálódott. És az a szúrás sem múlt el, ami körbe ölelte a mellkasát. El kellett mennie a szállásukról, hogy szabadon gondolkodhasson. És ne legyen tele a feje a maffiózó tetteivel.

Halkan hagyta el a nappalit. Gyors léptekkel az utcára ért és megindult gondolkodó bolyongásába. Nem volt célja neki, ezért messzire elbóklászott. Tudta, hogy ha ez így megy tovább, akkor örökre mellette ragad. Terveiben még szerepelt az, hogy Aku kiszeret belőle és miután továbblép, minden visszaáll a régibe. Hogy megint szabad lesz, és azt szereti, majd akit akar.

- „Szeretni valakit... még, szerelmes sem voltam soha... hogy is tudnék ezek után. Nem elég, hogy akkor rám erőszakolta magát, de most is rám kapaszkodott. Hogy találhatnék olyat, akibe bele tudnék szeretni?"

Úgy érezte felesleges ezen gondolkodnia, hiszen Aku úgy is elkergetné azt, aki esetleg randizna Atsushival. Nincs esélye, ezért akart mindet olyanná tenni, mint régen. Még akkor is, ha lehetetlen volt már.

Ahogy sétált talált egy régi szentélyt. Eléggé elhagyatottan állt, de egy idős papnő még mindig ott tisztogatta a Buddha szobrokat, mint akkor, mikor sokan jártak erre a helyre. Atsushi bentebb ment az oltárig. Dobott be pénzt az adományozóba és kívánt is.

- „Bárcsak rendeződnének végre a dolgaink és nem érezném egy ketrecben magamat miatta..."

Sóhajtott egyet majd kinyitotta a szemét. Az idős asszony ott állt mellette kicsit meg is ijesztette a fiút. De mikor összeszedte magát tisztelettudóan meghajolt a papnő előtt.

- Szép napot!

- Neked is fiam. Mi járatban vagy erre? Már hónapok óta nem volt senki, aki a szentély segítségét kérte volna.

- Én sem direkt érkeztem, csak erre sétáltam és megláttam. Az elmúlt fél évben gyakran kaptam szállást a hegyekben az ilyen szentélyektől. Gondoltam itt is illik kívánnom. Bizonyara szükség van a szentély fenntartásához.

- Ebben igazad van. De egyre kevesebben fordulnak az égiekhez segítségért.

- Igen ez sajnos a hegyekben is hasonlóan van...

Visszaemlékezett azokra a hónapokra, mikor ilyen elrejtett helyeken lakott. Mosolygott a nosztalgián. Aztán eszébe jutott egy alkalom. Egyszer fél füllel hallotta, ahogy egy pap segítő tanácsokat adott egy fiatalnak. Azok a szavak szépek voltak. És most, hogy megint eszébe jutottak valami értelmük is kezdett lenni. De akkor abban a helyzetben nem érdekelte különösebben.

Elköszönt a papnőtől és azokon a régi tanácsokon gondolkodva, ment vissza a szállásukra.

- Végül is igaza lehet... ez az Akutagawa egyáltalán nem hasonlít a régire. Tulajdonképpen egy másik személy...

Nem az, akit itt hagyott. Meg kellene ismernie. Mert már sosem fog visszaváltozni azzá a gyilkos maffiózóvá, aki azt tette vele. Az a személy talán örökre megszűnt létezni.