Atsushi látta mit okozott a feketének. Forró volt a teste verejtékezett, fázott, reszketett, de úgy tűnt legalább most boldog. Viszont miközben rá nézett egyre hullottak a könnyei. Hiába ült mosoly a száján a szemei már homályosak voltak a könnyektől. Mivel a hátán feküdt ezért az arcán végigfolyó cseppek lassan megnedvesítették a párnát, amin feküdt. Valamint fehér végű tincsei is vizesek lettek lassan göndörödtek más irányokba.

Akutagawa nem volt képes abbahagyni, bármennyire repesett a szíve az örömtől. Sajnos a bűntudata hamar utat talált magának a mellkasában, és fájdalmat költöztetett az öröm helyére. Tudta jól, hogy most Atsushi megint utálja, amiért olyanra vette rá, amit nem akart. Megint két énje küzdött a felszínen maradásért a testében.

Atsushi látta ezt látta, hogy szenved így igazából az a harag, amit nem sokkal korábban érzett nem gyűlöletbe csapott át, hanem sajnálatba. Eképpen fogalmazta meg magában azt, hogy merre akar tovább menni a feketével.

- „Ez a se veled se nélküled felállás nem vezet sehová... - gondolta – Kénytelen leszek feladni a régi terveimet. Akutagawa ugyan olyan makacs, mint egy évvel ezelőtt. Nem fogom tudni akarattal megváltozatni. Nem fogja hagyni magát..."

A már csak szipogó sárkány szeme mellől letörölt még egy könnycseppet. Tényleg sajnálattal nézett rá. És Ezt Ryuu is észlelte valamennyire.

- Akutagawa... - hajolt közel hozzá - Mond meg nekem, miért nem hallgatsz rám?

- A-Atsushi.... én.... én... sajnálom...

- Válaszolj! Miért kellett ezt kiharcolnod, már megint?

- Én.... úgy éreztem ez az egyetlen esélyem erre. Mert többet biztosan nem fogsz beengedni az ágyadba. Vagy most, vagy soha.

- Aku-

- Tényleg sajnálom, hogy megint magamra haragítottalak.

- Akutagawa... - hajolt oda egészen a füléhez, mellkasuk ismét összeért, mikor mindketten levegőt vettek - Ha még egy alkalom lesz, mikor ellenszegülsz nekem... onnantól kezdve, halott ember vagy a számomra... megértetted?

- I-igen m-megértettem...

- Ezt akartam hallani... – emelkedett el megint tőle, de még ott támaszkodott a feje mellett két kézzel - Nem akarom, hogy még egy ilyen történjen...

- Tudom... De.... – elég sok szünetet hagyott mielőtt folytatta volna ez kicsit felkeltette a tigris kíváncsiságát - Én nem bánom, hogy most ellenszegültem...

- Mi?

- Most... ha később el is fogsz dobni, akkor is legalább egy célt elértem. Hogy-

- Ki ne mond... Tudom... megint magadra gondolsz...

- Nem... most nem...

- Mi? Akkor miért-

- Egy pillanatnyi élvezetet nyújthattam neked.

- Aku-

- Éreztem.... Neked is jó volt... Egy kicsit... Hiszen... te is elmentél... igaz?

Óvatosan emelte a felette magasodó fiú arcára a kezét, aki beleborzongott abba a gyenge érintésbe. Nem tudott elszakadni a másik szemétől. Még sosem látta, így ennyire hálásnak és boldognak.

- Én egyetlen Atsushi-m....

Túl gyenge és fáradt volt ahhoz, hogy többet mondjon. Keze visszahullott a mellkasára. Csak mosolygott onnan alulról, ahogy figyelte a döbbent tigrist maga felett.

- Nagyon szeretlek Atsushi....

A megnevezett teljesen lefagyott. Főleg a korábbi érintéstől és újra és újra azoktól, amiket mondott neki a sárkány. Nem fogta fel, hogy lehet most ennyire más. Nem mondott neki semmit. Viszont egy valamin felett nem tudott elmenni. Hogy miért hagyott ki egyet a szívverése, mikor azt mondta "Én egyetlen Atsushim"? Sosem volt az övé. És nem is tervezte. De akkor miért volt ilyen hatással rá az az egy mondat.

- Atsushi... jól vagy?

- I-igen... m-most megyek, tusolok egyet.... te meg aludj! Holnap megint olyannak kell lenned, mint régen. Mert ez a mostani éned nem elég maffiózós ahhoz, hogy kifizessenek minket.

Ezzel kimászott mellőle, és egyenest bezárkózott a fürdőbe. Ott most neki volt szüksége a hideg zuhanyra. Az óta, hogy Aku úgy szólította gyorsabban kalapált a szíve. Ez pedig egyáltalán nem tetszett neki. Szorította a szíve felett a mellkasát. Nem akarta, hogy ilyesmit képes legyen kiváltani belőle a fekete.

Tudta jól nagyon nagy baj lesz belőle, ha enged ilyesmiket megtörténni. Esze agában sem volt viszonozni a maffiózó érzéseit. Mégis, most az a gyenge érintés, és azok a lágy szerelmes szavak, amiket neki mondott. Valamit csak elértek.

Hosszan állt a víz alatt mire normalizálódott a szívverése. Nem akart úgy visszamenni, hogy nem teljesen ura a testének. Lassan teltek neki a percek, de végül úgy ítélte elfojtotta azt, ami elindult volna. Kiment és benézett a hálóba. Akutagawa már elaludt. Nagyon ki volt fáradva. Nem csodálta, hogy nem tudott tovább ébren maradni. De úgy aludt el, hogy teljes felsőteste kilógott a takaró alól.

Atsushi betakarta. Nem akarta, hogy megfázzon. Főleg amennyire izzadt volt az aktus után. Aggódott érte. Ott aludt aznap este mellette. De nem ért hozzá. Az ágy szelére húzódott. Nem akarta, hogy közelebb legyen a fekete. De azt sem hagyta, hogy ki dúrja a saját ágyából. Mikor neki eleve a kanapén kellett volna tölteni az éjjeleket...

...

Másnap Ryuu úgy ébredt, hogy mellette üres és hideg volt az ágy. Fájt neki. Tudta, hogy Atsushi most biztosan nem akar vele egy levegőt szívni. Hiába adták egymás szájába az éjjel. Megsimította a helyet ahol kellene lennie választottjának. Ki volt simítva a lepedő. A takaró is szépen összehajtva pihent az ágy végében. Mintha nem is ketten feküdtek volna itt még egy órával korábban. Felkelt és látta, hogy más is hiányzik a szobából. Atsushi már összecsomagolt. Elhagyta az alvóhelyüket.

Ryuu olyan üresnek érezte a helyet mintha tényleg ott sem lett volna. Egyetlen bizonyítéka arra, hogy nem álmodta az éjjelt az volt, hogy a telefonjában várta egy üzenet. Csak ennyi.

- Előre mentem.

Igaza volt. Nem akarja még látni sem. Csak annyi időre hajlandó egy helyen lenni, ameddig feltétlen muszáj. Tudta, hogy ez lesz mégis marta a szívét. De nem törölte ki az üzenetet. Hiszen ezzel Atsushi megadta neki a telefonszámát is. Nem tudta a sajátját honnan ismeri. De feltételezte, hogy az ő telefonjából bogarászta ki. Megfürdött, felöltözött és reggelizett gyorsan, mielőtt a megadott időre csatlakozott a tigrishez.

Ő már a kapuban várta. Nem emelte fel a fejét érkezesére. Csak csengetett. Hamarosan megjelent a tegnapi komornyik. Valamint egy korukbeli lány.

Nagyon szeles mosollyal fogadta őket és vezette be az ifjú úrhoz. Aki nem mellesleg a kisasszony féltestvére is volt. A lány sokat csacsogott befelé arról, hogy mennyire várja már őket. És hogy mennyire fog örülni. Meg, hogy milyen nagyon sajnálja, hogy rabolta az idejüket. És hogy plusz fájdalomdíjat is hajlandó fizetni, nekik mivel megvárták.

Atsushi nem mondta, hogy csak amiatt csinálta, hogy kifizessék. És többel tartozik, mint egyszerű hálapénzzel. Csak forgatta a szemét, hogy mi minden lényegtelen dolgot megoszt velük. Még azt is, hogy ők egy apától származnak, de az anyjuk nem ugyan az a személy. De az apjuk megengedte neki, hogy itt éljen. És hogy ő mennyire szereti az ő fivérét. De, hogy igazából férjet keresne magának.

- Elnézést... - szakította félbe a tigris a lehető legudvariasabban - De... Nem igazán vagyunk kíváncsiak az életedre... nem ezért jöttünk...

- Sumimasenseshita! - fogta meg hirtelen a lány a karját - Nem akartam kellemetlen tényező lenni. Csak nagyon izgalmas ez a mai nap a látogatásotok miatt és ilyenkor nehezen állom meg, hogy ne beszéljek össze-vissza.

Akutagawa felől, ekkor érezték meg azt a fenyegető sötét aurát, amit még az is érzékelt, aki nem volt jártas a harcokban és az áldottakkal kapcsolatos dolgokban. Mindketten a sárkányra pillantottak. Ryuu-nak nagyon kicsi kellett ahhoz, hogy elszabadítsa Rashomon-t és a lányt kettészelje vele. Viszont a fekete démon formálódása megrémítette, annyira hogy még közelebb akarjon bújni a fiatalabbhoz.

Atsushi tudta, hogy azzal a saját halálos ítéletét írná alá. Ezért óvatosan kettejük közé lépett, hogy Aku figyelmét elterelje. Bár nem szívesen ment közelebb a sárkányhoz.

- Szerintem őt jobban zavarta, mint engem. Én a helyedben most csendben maradnék. Mert, ha ő megtámad nem biztos, hogy meg tudlak védeni.

Ebben azért volt valami. Mert nagy eséllyel, ha Ryuu támad, akkor elsősorban szétválasztja egymástól őket. Hiszen nem a csacsogása zavarta, hanem az, hogy hozzáért. Belekapaszkodott Atsushi-ba és közelebb is bújna, ha engedné neki a fehér. Ezt nem bírta elviselni.

- S-sajnálom, hogy gondot okoztam...

Atsushi rámosolygott, hogy kicsit megnyugtassa. De látszott, hogy erőltetett mosoly volt. Majd lassan elhúzta a karját, hogy ez se idegesítse a mögöttük sétáló személyt.

Aku viszont továbbra sem higgadt le. Mivel az a némber mégis kapott Atsushi kedvességéből. És még rá is mosolygott! Vesznie kell! De nem tehette. Atsushi hátranézett rá, úgy, azzal a hideg tekintettel és annyit tátogott neki, hogy fogja vissza magát. Aku engedelmeskedett.

Tudta mi a tét, ha nem fogad neki szót. Mostantól minden szavát teljesíteni akarta. Legyen az bármilyen egyszerű, vagy éppen számára sértő feladat. De tudta Atsushi nem olyan. Ő nem fogja ugratni és ostoba dolgokat csináltatni vele. Inkább csak arra számított, hogy akkor fog parancsolni neki, hogyha olyat csinál, ami a tigrisnek gondot okoz. Inkább csak olyanokra kellett neki számítani, hogy mit ne tegyen. Amire már meg is volt az első példa. Nem ölheti meg azt a némbert.

Bent az úrfi mindennek tűnt csak fivérnek nem. Gyermeki arca, teste, és viselkedése alapján maximum, annyi idős lehetett, mint Q. De a lány állította, hogy 2 évvel nála idősebb. Nem kötöttek bele, mert nem akartak a kelleténél többet maradni. Csak beszélgettek vele egy kicsit, amíg ki nem fizette őket.

Ryuu nem buktatta le saját magát. Ugyanis végig olyan fejet vágott, mint aki mindjárt megöl valakit. Vagy a csajt vagy a tesóját, amiért állandóan hozzáértek Atsushi-hoz. A tigrist is idegesítette, hogy ennek a kettőnek ilyen érintésmániája van... de nem szólt érte. Tűrte, mert sokat fizettek ezért.

Végül csak eljutottak odáig, hogy szóba kerüljön a jutalom. Miután Ryuu-nak átnyújtotta az adatokat tartalmazó adathordozó eszközt. Egy csekkfüzetet vett elő a fiú és jól látható számokkal felvéste az összeget a papírra. Majd, mikor éppen leírta volna Ryuu nevét a fekete megszólalt.

- Írja az egészet a tigris nevére. Nekem letiltották a számlámat, majd ideadja a részemet belőle.

Atsushi értetlenül nézett fel rá. De aztán rájött, hogy meggyeztek abban, hogy Aku az övének egy részét is odaadja, hogy eljöjjön erre a küldetésre. Így annyiban hagyta a dolgot. Igaza volt egyszerűbb, ha az egész egy személynél van most még.

Ezután még egy kis ideig maradtak majd távoztak. Atsushi egyből a legközelebbi bankba szedte a lábát és tetette át a pénzt a számlájára. Mielőtt még meggondolná magát így utólag a testvérpár.

A bankból kilépve Atsushi jobban érezte magát, mint valaha. Sosem látott még ennyi pénzt, de a tudat, hogy most ez az összeg az ő számláján csücsül fenomenális érzés volt. Már csak haza akart menni. És végre nem úgy járni-kelni, hogy egy maffiózó minden mozdulatát követi.

Yokohamába érve egyből különvált volna Aku-tól, de azért egy valamit még meg akart kérdezni.

- Akutagawa

- Igen?

- Mi a számlaszámod? Csak hogy tudjam, majd mikor már átutalhatom, ne kelljen kérdeznem.

- Nincs letiltva a számlám. Kamu volt... Nem is kell átutalnod Atsushi.

- Mi?

- Az egészet neked adom. Hiszen olyan élményt nyújtottál nekem, amit nem tudok sem megvenni sem viszonozni. Remélem, kicsit kárpótollak vele, amiért ilyen elviselhetetlen voltam a napokban...

- De Aku ez rengeteg pénz!

- Költsd valami szépre... - adott neki egy puszit egésze közel a szájához - Atsushi...

Ezzel sarkon fordult és már el is tűnt egy sikátorban. Atsushi meg csak bámult utána, hogy ezt meg mi lelte? Égette az arcát Aku ajkainak nyoma. Hazaúton többször is megérintette és minden alkalommal egy pillanatnyi bizsergés futott át rajta. Ryuu most egy másodpercre olyan volt, mint régen. Gyors kiszámíthatatlan és zavarba ejtő. És forró... -

- Nem! Miért nem tudok másra gondolni?

Addig amíg Ryuu el nem ment mellőle, nem húzta a zsebét sem a tárcája. Zavarta, hogy a sárkány a teljes részét neki adta. Hiába nyugtatta magát azzal, hogy a maffiások 10x többet keresnek, mint ők az irodában. Nem esett neki jól, ha abból a pénzből kellett vásárolnia. Megegyezett magával, hogy jó, akkor azt az összeget békén hagyja és csak a pluszból fog élni mintha tényleg csak letétben lenne nála.

Ez egy hétig működött, utána megint zavarni kezdte, hogy ha kártyával fizet, valahol akkor a mobiljára érkezett SMS-ben még így is túl sok a számjegy. Ismét eszébe jutott az, ahogyan elváltak és a puszi is, ami még mindig zsibbasztotta, ha rá gondolt.

- Vegyél belőle valami szépet.

Hangzott a fülében. Elege volt. Tényleg el kellett költenie, mert egyébként nem volt nyugta tőle. Még egy hétig gondolkodott azon, mire van szüksége, ami nagy és ennyi pénz éppen elég rá. Csak akkor jött ötlete, mikor az ahavi számlák megérkeztek. És eszébe jutott, hogy a bérleti díjat sem fizette még be.

- Lakás! Veszek ebből a pénzből, egy saját lakást!

Jött neki az ötlet. Ami tökéletes is volt. Mert ugyan kijött a fizetéséből. De hogyha saját lakhelye lenne, akkor nem kellene bérleti díjjal bajlódnia. És az megmaradna neki. Tetszett neki az ötlet. Az, amiben most lakott amúgy is zsúfolt volt már. Főleg Kyouka chan cuccaival, akinek még a maffiás fizetéséből még mindig volt (ugyanis amíg ott dolgozott semmire sem költötte el és felhalmozódott) így azt vett, amit akart. És vásárolt is...

Tényleg szüksége volt már a tigrisnek egy saját zugra. El is kezdett keresgélni. Nem kellett neki nagy lakás. Elég volt egy háló meg, hogyha van olcsóbban olyan nappalis, ami a konyhával egybe van nyitva. Egész kényelmesen elférne és még vendéget is tudna fogadni, ha olyanja van.

Meg is lelte és pár napon belül már költözött is. Berendezte és igazából egész otthonosan érezte benne magát. Bár még kicsit üresnek tűnt, mivel Atsushinak nem volt annyi bútora, hogy rendesen be legyen rendezve. Most már jobban kellett volna éreznie magát.

De Akutagawa pénzének egy része még mindig megvolt. Nem vásárolt akkora kéglit, hogy mindkettejük jutalma eltűnjön a számlájáról. A fele még majdnem megvolt. De már kevésbé húzta a zsebét a fiatalnak.

Napközben már nem is érezte. Csupán az éjjelek voltak számára egyre nehezebbek. És így lassan a nappalok rovására is ment. Nagyon nehezen tudott elaludni a futonján. Ha viszont sikerült.... Pár órán belül rémalmokból riadt fel. Mindegyiknek közös témája volt.

Akutagawa, és az ő, saját keze általi halála.

Még egy hétig bírta. Ezzel már egy hónap eltelt az óta, hogy utoljára látta a sárkányt. Ezért is rosszabbodtak az álmai. Mert nem került a szeme elé. Nem tudta mi van vele? Miért nem keresi őt? Mi lehet vele? Megint ártott magának? Sérüléseket szerzett? Vagy még rosszabb? Nem bírta tovább.

Megkereste maga mellett a sötétben a telefonját. Majd kikereste Akutagawa telefonszámát.