40. fejezet The End
~Eren szemszög~
Miután felöltöztem visszamentem a nappaliba ahol finom illatok keveredtek a levegőben. Palacsinta hmm. Mosolyogva mentem be a konyhába ahol a Senpai igazi háziasszony módjára főzőcskézet. Odamentem hozzá, és hátulról átöleltem és a hajába pusziltam.
-Mindjárt kész-mondta majd az utolsó palacsintát is a serpenyőbe rakta.
Egy utolsó puszi után ott hagytam, kimentem a nappaliba majd a távirányítót a kezembe véve keresgéltem valami jó filmet. Hát nem volt. A minimaxon láttam a My little pony-t és ott hagytam. Tökre tetszett, erre Levi-senpai elsétál előttem be állva a tv elé. Lerakta a kanapé előtti kisasztalra a kaját, ránézett a tv-re és mint egy fogyatékosra úgy nézett rám.
-Elkapcsolod vagy én kapcsoljam el-ült le mellém kezébe véve a távirányítót.
-De ne kapcsold már el!-kaptam idegesen a kapcsoló után.-Ezt még nem láttam.
-De nem érdekel-azzal kikapcsolta a tv-t majd duzzogva meredtem magam elé.-Na Eren ne durcizz már-kezdte bökdösni az arcom.-Egyél inkább palacsintát.
Azzal elém tolta a palacsintával megrakott tányért, mire arcomon egy kisfiús mosoly foglalt helyet és mohón falni kezdtem.
-Ez mennyei volt-dőltem hátra hasamag simogatva.-Senpai te nem eszel?-néztem rá csodálkozóan.
-Tudod, nem szeretem annyira a palacsintát.
-Akkor miért csináltál?-döntöttem neki a homlokom.
-Mert tudom hogy szereted-puszilt az orromra.
Fejemet ölébe hajtottam, lehunytam szemeim.
-Héjj ne aludjál!-rázogatott nevetve.
-Nem alszom-motyogtam kómásan.
-Ahha...-mondta, majd elkezdett csikizni.
-Sen-Senh-Senhpaihh ne cshikhizhz!
-Akkor nem alszol?
-Neheem, cshak hhhagydhh abbha.
-Oké. Nézzünk filmet.
Kéf film megnézése után csak kicsit fáradtam el. Ezért csak egy kicsit aludtam el. Ahogy Levi-senpai is csak egy pöppet alukált el. A lényeg hogy mindketten Arminék veszekedésére keltünk.
-De Mikasa-túrt Armin a hajába.-Ha idegesít akkor miért válaszolsz neki?
-Mert nem hagyom hogy a vitát ő nyerje meg-válaszolta Mikasa telefonjába mélyedve.
-Miről van szó-ültem fel,majd megdörzsöltem a szemeim.
-Az a homofób leszbikus liba irogat nekem hogy a csókunk óta egyfolytában rám gondol meghogy szerelmes belém.-forgatta meg a szemét a lány.
-Hoppá igazi láv sztori-bolond módjára kezdtem csapkodni magam körül, mire fejbe vágtam a még fekvő Levi-senpait.
-Kösz Eren-dörzsölte meg a fájó pontot.
-Bocsi-pusziltam meg, majd egy lassú csókba invitált.
-Eren-mondta Armin fülig pirulva.-Ne előttünk. Menjetek szobára.
-Már megvolt-mondta Levi tök nyugodtan, mire az arcom Armineval együtt égni kezdett, Mikasa pedig vérben forgó szemekkel nézett Levire.
-Törpe, megrontottad?!
-Ebbe ne menjünl bele-legyintett Armin, majd kitört belőlünk a nevetés.
Levi a vállamra hajtotta a fejét, majd lágyan belepusziltam.
Nem hittem volna, hogy valaha szeretni fog, sőt még azt se, hogy két év után emlékezni fog rám. De örülök, hogy így alakult.
Nagyon szeretem Levi-senpait❤
The End
________________________________
Ide is elérkeztünk. Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat késtem az új résszel de nem volt iKhlet. De szereztem iKhlet tablettát🔝😜
De am, remélem nem lett annyira nyomi :d
Még jön a köszönetnyílvánítás, aztán befejezem ezt a könyvet.
Ma még hozom a köszönetnyílvánítást, addig is ne hiányoljatok annyira😂❤
Bye bye❤🔝
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro