~Eren szemszög~

Suli után fáradtan sétálgattam haza. Szerencsére nem lakok messze a sulitól így nem kell kilométereket sétálnom plusz buszoznom mint az előző sulimban.
Gondolom érdekel titeket,hogy miért mentem át másik suliba. Az ok a szüleim válása volt. 15 évesen szüleim úgy gondolták, hogy jobb ha velük maradok. Mikor betöltöttem a 17-et akkor gondoltam, hogy most már elég idős vagyok az egyedül éléshez. Anyámék a munkájuk miatt külföldre mentek, én pedig visszaköltöztem a régi házunkba. Visszavettek a suliba, és minden kezdődött elölről.
Semmi és senki se változott. Csak Levi-senpai. A régi rosszfiús énjét leváltotta egy éltanuló diáktánácséra. Most így visszagondolva, fogalmam sincs, hogy mit ettem benne annyira. Utálom amiért ilyen durván  elutasított... Utálom mindenért.

Kinyitottam az ajtót és bementem. Levettem a cipőm, leraktam a táskám,ledobtam magamat a nappaliban lévő kanapéra és kezembe vettem a telóm. Felléptem facebookra és a kezdőlapot nézegettem. Ijedten dobtam el a készüléket, amikor csipogni kezdett és megláttam Armin bevillanó chatfejét.

Armin: Errenn!! Mizsuu?
Me: Cs Armin. Semmi, ehes vagyok😅 veled?
Armin: Hallod! Majdnem meghaltam mikozben hazamentem😱
Me: Nem is te lennel😂
Armin: Hahahahahahahahaha.....Bazdmegmagad❤
Me: En is szeretlek Armin❤
Armin: En most nem annyira😏
Me: Nade megyek, kajas vagyok, enni kene😛 Majd beszelunk
Armin: Kk😉

Kikullogtam a konyhába és kitártam a hűtő ajtót. Nagyokat pislogva kukkoltam az üres hűtőt.
-Ejjnyee-motyogtam.-Hát itt nincs semmi.
Lehajtott fejjel csaptam zsebre a pénzemet és a telefonom, felkaptam a cipőmet és elindultam a legközelebbi boltba. Fülembe dugtam a fülhallgatót és csendben szeltem a nyugodt, szeptemberi utcákat. Kellemes levegő csapta meg az arcom, hajamat lágyan kapta fel. Egy pár pillanatra megálltam és az ég felé néztem. A felhők lassan szelték az eget, mintha velem együtt minden megállt volna. A felhőkben egy kettétört szivet fedeztem fel. Nem vagyok babonás, sőt nem is hiszek az ilyen dolgokban... De pont így éreztem magam 2 éve. Akkor is pont ugyanilyen idő volt. És ugyanilyen felhőket láttam az égen. Levettem tekintetem az égről és tovább mentem a boltba.

Megvettem mindent ami kellett, majd unottan mentem haza. Fülemből max hangerőn ment a zene, közben majdnem elütöttek (írói megj.: velem is ez történt ma😂), de végül csak sikerült biztonságban hazaérnem.

Bementem a házba, készítettem magamnak egy szendvicset, felmentem a szobámba, leültem az ágyamra, leraktam magam elé a leptopom és elindítottam az egyik kedvenc horroromat.

~Levi szemszög~

Egész nap Eren dühös szemeit éreztem magamon. Nagyon fájt, égetett a tekintete. Amit mondott az szívszaggató. Nem vagyok az az érzékeny típus, de ez a szivemig hatolt. Próbáltam nem rá gondolni, de akárhányszor egyedül voltam a nap folyamán (úgy értsétek, hogy Hanji nem szövegelt nekem) bevillant az agyamba.

Utolsó óra után még néhány dolgot el kellett intéznem mint a diáktanács elnökeként. A klubok szórólapjait kellett rendszereznem és odaadnom a klubb felelőseinek hogy rakják ki őket.
-Majd adnom kell Hanjinak is...-motyogom,majd az összes biosz-kémia klubb szórólapját egy stócba raktam.
-Leviiii-mondta a terembe berontó Hanji.
Emlegetett szamár.
-Pont keresni akartalak-mondtam, majd felkaptam az óriási papír köteget és a kezébe nyomtam.-Tessék, máris kirakhatod.
-Segítesz?-bociszemekkel nézett rám, ami köztünk szólva a frászt hozta rám.
-Nem-rezzenéstelen arccal válaszoltam.-Még szét kell válogatnom a többi szórólapot is. Esetleg kérd meg Miket.
-Kértem de nem ér rá-felelte lehajtott fejjel a barna hajú lány.
-Szar ügy-vállamat megvonva válaszoltam, mire sértődötten kapta el a fejét.
-Köcsög vagy
-Köszönöm-köptem oda unottan.-Kell még valami? Kicsit zavarsz...
-Itt maradok amíg azt nem mondod, hogy segítesz.
-Akkor itt leszel egy darabig....
És végül csendben maradt. A mai napig áldom azt a pár percet amíg csendben volt. Hangosan kezdett sóhajtozni közben a nevemet motyogts,mire idegesen néztem rá.
-Hagydd már abba!-csattantam ki teljesen, mire incselkedve nézett rám.
-Abbahagyom haaaa~-az a-t elnyújtva hajolt a képembe.-Ha segítesz.
Nagy sóhajtás közepette bólintottam, mire ujjongva le elém a szórólapok felét.
-Én kirakom a kémia terem elé, te rakd a bejárathoz-mondta majd sietősen elviharzott.
Összeráncolt szemöldökkel indultam a bejárat felé.
Mindig eléri hogy segítsek az olyan dolgaiban amiket neki kéne megcsinálnia.
Hogy csinálja?
Én is megakarom tanulni...

Remélem tetszett😊
Ha igen, csillagozzatok😉