Félénken Ditke vállán pihentette az állát, amíg vártak, hátulról átölelte a lányt. Még mindig alig hitte el, pedig azóta saját szemével is látta, hogy igaz. Nem mondták el azonnal mindenkinek, Val és Otisz úgyszintén hallgattak róla, így senki sem támadott nekik kérdésekkel, amikor még ők maguk sem fogták fel igazán. Azt hitték, idővel sikerül majd, tudatosul bennük, mi történt. De eltelt egy hét. Aztán még egy. És mire észbe kaptak, már április közepe volt, Ditke hasán már látni lehetett, hogy várandós, mégis meg kellett kérniük Otiszt, hogy vegyen neki pár bő pulóvert, hogy el tudják rejteni mások elől.

Múlt héten elkísérte Ditkét az egyik ultrahang vizsgálatra. A szíve végig hevesen vert, erősen fogta a lány kezét, és amikor meglátta a kisbabáját a monitoron, még a könnyei is megeredtek. Boldognak érezte magát. Komolyan örült, hogy ez megtörtént, mégis félt. Rettegett, hogy mindent elront majd, a gyerek pedig gyűlölni fogja.

Ráadásul azt is észben kellett tartania, hogy már nem tarthatták magukban sokáig a dolgot. Komplett tervet raktak össze Ditkével, hogyan mondják el azoknak, akiknek feltétlenül szükséges. Ádóval kezdték, elvégre a főnökükkel lehetett a legfontosabb, hogy megbeszéljék a továbbiakat. Szeben nagyon görcsölt rajta, hogyan mondhatnák el neki, Ditke viszont egy egyszerűbb megoldást választott. Amint Ádó elfordult a géptől, és jelezte, hogy figyel rájuk, szimplán elé tette az ultrahang képet.

– Ó! – Ádó pedig mosolyogva, jókedvűen vette a kezébe, de pár másodperccel később gondolkodás ült ki az arcára. – Ó... Hm. – A tarkóját vakarva nézett rájuk, tekintete időnként visszavándorolt a fotóra. – Te, Szeben! Hallottál már a kotonról?

– Jelöléskor? – Szeben enyhe dühvel nézett a főnökére, mire Ádó ismét pár másodperc gondolkodásba kezdett. – Be vagy te kamillázva?

– Touché! – bólintott Ádó, aztán Ditkéhez fordult. – Van bármilyen terved? Rugalmas vagyok, úgyhogy szinte bármit meg tudunk beszélni.

– Addig dolgozni akarok, amíg csak lehet. És utána sem szeretnék tétlenül otthon ülni. Ha megengeded, akár olyat is csinálhatok, hogy Szeben hazahozza nekem a papírokat, én otthon elvégzem a munkát, aztán ő visszahozza neked.

– És neked ez rendben van így? – Szebenre nézett, mire a srác felemelte a fejét Ditke válláról. – Hogy dolgozni akar gyereknevelés mellett?

– Azt csinál, amit akar – bólintott Szeben. – Semmiben sem fogom korlátozni. És nem egyedül fogja nevelni a gyereket. Jövő hónaptól szeretnék áttérni az esti műszakokra, ha megengeded. Otisz már be is jelentkezett nálam, hogy segít kibővíteni a ruhatáramat. Így nappal én tartom majd a frontot, este meg Ditke.

– Értem. – Újabb másodpercekre csendben maradt, gondolkodva nézett a monitorjára. – Ami azt illeti, úgyis beszéltem már Konival, hogy digitalizálni fogjuk a dolgokat. Úgyhogy lesz majd két laptop az itteni gép mellett, amik közül az egyiket én viszem haza, a másikat te. – Ditkéhez fordult, akinek ekkor egy ragyogó mosoly jelent meg az arcán.

– Köszönöm szépen!

– Most meg menjetek! Koni mondta, hogy valami vacsorát rendeztek a falkának.

– Veled is számoltunk – felelt Szeben, miközben tett pár lépést az ajtó felé Ditke kezét fogva.

– Dolgom van sajnos. A könyvelő ma küldte át a múlt havi költségvetést, és elvileg valamiből sokkal több van a raktárban, mint a leltár mutatja, úgyhogy az éjszaka nagy részét számolással fogom tölteni. – Sóhajtozva nyomkodott valamit a gépén, majd szőke hajába túrt, enyhén megtépte a tincseit. – Vagy a hajnalt is. De nektek jó szórakozást!

***

Már a halántékát masszírozta idegességében. Kezdte megbánni, hogy ajtót nyitott, azt pedig még inkább, hogy igent mondott a nővérének. Enci a konyhába vezető boltívnek támaszkodva, egy teli borospohárral a kezében, vigyorogva nézegette Valt, aki a mosogatógépet kötötte vissza a helyére. A nő időnként az alsó ajkára harapott, néha még kis nyögéseket, kuncogásokat is hallatott, és éppen csak nem fojt a nyála.

Anit még a másik oldalán ülő Zsil sem tudta megnyugtatni, pedig mindent beleadott, hogy ölelésekkel és kedves szavakkal elterelje a figyelmét a nővéréről. Már majdnem sikerült neki, Ani pont hagyta volna neki, hogy maga felé fordítsa és megcsókolja, azonban minden nyugalma szertefoszlott, amikor meglátta, hogy a nővére elindul befelé a konyhába.

– Enci! – szólt rá halkan, de erőteljesen, mire a nő megtorpant, értetlenül nézett rá. – Mi az istent csinálsz?

– A hátán fekszik a csap alatt – vonta meg a vállát vigyorogva Enci. – Gondoltam, szexi lenne, ha fölé állok, mint a pornókban szoktak az autószerelőkkel.

– Hagyd békén! Kapcsolatban van, és majdnem tíz évvel fiatalabb nálad.

– Attól még gondolhatom dögösnek. – Beleivott a borába, majd visszasétált a nappaliba, és oldalvást leült a fotelbe. – De tudod, kin lovagoltam volna már hat éve is addig, amíg csillagokat nem lát? Az exeden.

– Uram isten... – Ani lehajtott fejjel szorongatta az orrnyergét, miközben Zsil a hátát simogatva próbálta tartani benne a lelket.

– Amikor megtudtam, hogy zenél is, szívesen kiénekeltettem volna vele a legmagasabb hangot, amit ki tud szorítani magából. Sőt, még most is hátradönteném a drágát, pedig az a kék haj iszonyat buzisan áll neki. Egy barna festék csodákat tenne vele, meg a bugyimmal is a látványától. Csodálkozom, hogy te még nem próbáltál meg a gatyájába jutni, hugi. Ő legalább magasabb nálad.

– Enci!

– Na, jó! – Zsil hirtelen felállt a kanapéról, majs kivette a borospoharat Enci kezéből.

– Hé!

– Eleget ittál.

– Ezt nem egy nagyra nőtt óvodás fogja nekem megmondani. Add szépen vissza a piámat, Zsülike!

– Ha itt akarsz maradni, be fogod fejezni ezt a hisztizést, és Ani cukkolását, megértetted? – Dühösen nézett a nőre, Ani pedig úgy érezte, még sosem látta ennyire vonzónak Zsilt. – Menj ki, és mosd meg az arcod! És ma már csak vizet ihatsz.

Enci megilletődve felállt, és határozatlanul elindult a fürdőszoba felé. Amint a nővére elhagyta a szobát, Ani felpattant a helyéről, Zsilhez lépett, aztán szorosan magához ölelte a fiút.

– Köszönöm.

– Senkinek sem fogom hagyni, hogy bántson téged. – Zsil egy apró puszit nyomott az arcára, mire Ani azonnal felemelte a fejét, hogy megcsókolhassa a szerelmét.

– Téged is bántott. Nekem is fel kellett volna szólalnom.

– Azt leszarom, hogy nekem mit mond, mert sosem érdekelt a véleménye. Téged viszont igen. – Egy ujjával megsimította Ani orrát, ezzel egy halk nevetést csalva ki a lányból. – Különben is, megvolt benned az akarat, hogy rászólj. Ez már fejlődés, és büszke vagyok rád érte.

Újabb csókot osztottak meg, ám azonnal elváltak egymástól, amikor odakintről ajtónyitódást hallottak.

– Salve! – Val hirtelen felült a konyhában, mosolyogva integetett valakinek az előszobába.

– Otisz húsz perce téged vár. – Szeben szólalt meg, mire Ani és Zsil azonnal az előszoba felé indultak, mielőtt Enci találta volna meg először a fiút.

– Ani megkért, hogy tegyem vissza a mosogatógépet. Nemsokára végzek vele.

– Az jó, mert nem tudjuk lenyugtatni, hogy nincs semmi bajod, csak a szomszédban vagy.

– A vámpír balhé miatt még egy ideig ilyen lesz – nevetett elérzékenyülten Val.

– Bocsánat. – Amint kiért az előszobába, Ani elképedve nézett Szebenre, és legszívesebben Valt is kihívta volna ide, hogy lássa az arcát. – Ezt most jól értettem? Vámpír?

– Neki nem is mondtad? – Szeben egy pillanatra a konyha felé fordult, és a hangok alapján Val inkább visszatért a mosogatógéphez, mintsem válaszolnia kelljen. – A bátyja átváltozott vámpírrá, és megtámadta őket.

– Te erről tudtál? – Elképedve nézett Zsilre, aki csak habogva elfordult tőle, a tarkóját dörzsölte. – Miért én tudok meg mindent utoljára?

– Kettőt tippelhetsz! – Szeben a szemét forgatva dőlt a falnak, amitől Ani arca égni kezdett. – Viszont... Most bizonyíthatsz. Szeretném, ha átjönnétek vacsorázni, miután Val végzett.

– Jó lenne, de itt van a nővérem, és ha egyedül hagyom, megint ki akarja majd dobni a fél ruhatáramat.

– Nem gáz, ő is jöhet. Ádó úgyis lemondta.

Aniban még a vér is megfagyott, ahogy meghallotta maga mögött a fürdőszoba ajtó nyitódását.

– Szia, Szebaba! – Enci incselkedve integett Szebennek, aki csak összevont szemöldökkel, értetlenül intett vissza.

– Akkor majd gyertek! – Azzal kisétált a lakásból.

– Felveszek valami csinit! – Enci pedig azonnal elindult a vednégszobába.

– Nagyon haragszol? – kérdezte aggódva Zsil.

– Igazából nem – sóhajtott Ani. – Meg tudom érteni, miért nem szóltatok. Csak szar, hogy nem tudom, mivel nyerhetném el a többiek bizalmát.

– Majd most megtudod. – Legnagyobb meglepetésére Val szólt hozzá a konyhából, majd meg is jelent az ajtóban.

– Ezt hogy érted?

– Meglátod. Szeben akar mondani fontosat.

Val követte Szebent az ajtón túlra. Ani és Zsil még megvárták, amíg Enci összekészül, és csak utána mentek át a szomszédba. A lány gyomra kavargott. Nem tudta, mit akarhat mondani Szeben, és ha ez nem lett volna elég, még a nővére is egy nagyon rövid, nagyon kivágott ruhában jelent meg mellettük, ami hasonló világoskékben tündökölt, mint Szeben haja.

Folyamatosan Zsil kezét szorította, amíg átmentek Val lakásába. Még a fűszeres hús illata sem nyugtatta meg, pedig érezte rajta, hogy marha sült a konyhában. Ditke és Koni mosolyogva álltak a tűzhely előtt, a kedvenc ételeit főzték vacsorára, Otisz pedig még rózsaszín koktélokat is kevert nekik. Majd amint meglátta őket, azonnal letette a keverőpoharat, és Zsilhez lépett. Kihúzta magát, fejét enyhén felemelte, és kinyújtotta a kezét.

– Weasley!

– Malfoy! – Zsil pedig hasonlóan viszonozta a gesztust, aztán egy színpadias kézfogás után mindketten nevetni kezdtek.

– Pedig már majdnem cukinak gondoltalak – nyafogott Enci, majd Otiszt kikerülve besétált a konyhába, és vinnyogva köszönt Szebennek.

– Ez ki volt? – Otisz kérdőn nézett Anira, aki egy pillanatra összerezzent, amint meglátta a srác fogait.

– Te tényleg Val miatt aggódsz, amikor ez történt veled?

– Val majdnem meghalt. Én csak agyarakat növesztettem, és kicsit allergiás lettem a napra.

– Meg lett egy... – Gondolkodva meredt Otisz arcára, az azt átívelő sebekre, de nem tudta, hogyan fejezhetné ki magát. – Igazából vonzó sebhelyed.

– Tényleg vonzónak gondolod? – Meghatottan mosolygott, és amint Ani bólintott, közelebb lépett hozzá, a lány döbbenetére megölelte. – Köszönöm.

Ani csak kényelmetlenül megpaskolta Otisz hátát, aztán égő arccal megigazgatta a haját, amint Otisz elengedte. Bementek a konyhába, majd mind leültek az asztalhoz, amíg Ditke és Koni átvitték oda az ételeket. Enci azonnal befoglalta a Szeben melletti helyet, így Val azonnal eggyel odébb csúszott, hogy Ditke a párja mellé ülhessen.

Mindenki szedett magának, Anit pedig kimondottan meglepte, hogy Ditke nem csak véresre sütötte a húst, még egy vastag darabot is levágott magának belőle. Még sosem látta mást enni, mint zöldségeket, húsból pedig maximum csirkét és halat. Ekkor pedig még repetát is szedett magának, miközben Konival és Otisszal beszélt arról, hogy talán kicsit túlsütötte a húst.

Enci pedig eközben folyamatosan Szeben figyelméért küzdött, pedig bárki számára nyilvánvalóan látszott, hogy a srác foglalt, ráadásul a másik oldalán ülő lány a párja. Elvégre, amikor megérkeztek, Szeben éppen Ditkét ölelte, és egy csókot is megosztottak.

– Azt mondtam, hogy elhagyott a vőlegényem? – Lebiggyesztett ajkakkal vette elő az egyetlen témát, amije még maradt, ám látszólag Szebent ez sem érdekelte. – És most a huginál kell laknom, amíg anyáék szereznek nekem egy ágyat otthonra.

– Az kemény – bólintott Szeben. Hangjából nem csak hiányzott az együttérzés, már talán egyenesen idegesítette Enci nyivákolása.

– De ez azt jelenti, hogy újra piacra kerültem. Facér vagyok.

– Kafa. – Szeben idegesen Ditke vállára hajtotta a fejét, íriszei pár másodpercre aranyba örvénylettek, mielőtt a lány illata lenyugtatta volna.

– Tudsz esetleg egy jóvágású srácot, aki segítene javítani a kedvemen?

Ani már nyitotta a száját, hogy rászóljon a nővérére, amikor a nő hirtelen Szeben combjára markolt. A srác dühösen morogva pattant fel a székéből, a levegőt halk reccsenések szelték át, ahogy fülei átalakultak, karmai kinőttek, pólója alól pedig egy bozontos, kék farok bukkant elő.

– Elegem van! – Vett pár mély lélegzetet, aztán Ditkéhez fordult. – Tudom, hogy máshogy akartad, de én kezdek megőrülni. – Ani felé nézett, még el is lépett Enci közeléből, és inkább Ditke mögött állt meg, kezét a lány vállára tette. – Ditkével babát várunk. Azért dobtuk össze ezt a vacsorát, mert el akartuk mondani. Szebben és finomabban, de nem bírtam tovább, ne haragudj.

Ani ledermedt. Zakatolt a szíve, miközben hol Szebenre, hol Ditkére nézett. Nem tudta, mit mondhatna. Azt sem tudta, mit érzett az információ hallatán. Egyetlen dologra tudott csak gondolni. A húsra, amit Ditke olyan jóízűen evett. Hallott már róla, hogy kevert fajú pároknál a várandós nők hajlamosak olyasmiket kívánni, amit a születendő gyerek enne, vagyis jó eséllyel ki lehetett találni belőle, melyik szülő faját fogja örökölni. És nagyon úgy tűnt, hogy egy kis vérfarkas van úton náluk.

– Tipikus... – Enci a szemét forgatva nyúlt az italáért, majd felhajtotta a koktélt. – Mindegyik a vékony cicababákra megy. Aztán majd lesz pislogás, amikor a tündérbogarad elhagy, mert felszedsz pár kilót. Mindegyik ilyen bige felszínes, buta, és csak a pénzedre vagy a külsődre megy, csak szólok.

– Fogd már be a pofádat! – Ani éppen csak vissza tudta fogni magát, mielőtt egyenesen üvölteni kezdett volna a nővérével, ám még így is olyan hangosan szólt rá, hogy Otisz hirtelen befogta a fülét, majd Val mellkasához bújt. – Fogalmad sincs róla, miért vannak együtt. Ahogy arról sem, miért szereti Ditke Szebent. Nincs jogod ilyeneket mondani róluk. Ha csak feleannyira szeretted volna a vőlegényedet, ahogy Ditke szereti Szebent, most nem itt osztanád a fene nagy eszedet csatak részegen, hanem még mindig a kurva esküvődet tervezhetnéd. Nem zavarlak el innen, mert betudom az alkoholnak, de ha holnap nem jössz át hozzájuk józanon, hogy bocsánatot kérj, akkor tőlem aztán az utcán is elalhatsz, amíg anyáék meg nem csinálták a szobádat. Most pedig menj vissza a lakásba, és feküdj le!

Enci tágra nyílt szemmel nézett a húgára, majd pár kínzóan hosszú másodperccel később felállt, és kibotorkált a lakásból. Anit már az sem érdekelte, ha nem oda megy, ahová küldte, csak kerüljön minél messzebb a falkájától.

– Köszönöm. – Ditke halkan, könnyes szemmel szólt hozzá, miközben szorosan megfogta Szeben kezét a vállán.

– Gratulálok a babához! – Még magát is meglepte, amikor ösztönösen elmosolyodott. De az igazság az volt, hogy tényleg örült nekik. Szeben és Ditke boldogságának.

***

Hatalmas szerencsének érezte, hogy Otisz másnapra bevállalta a reggeli műszakot. Semmi kedve nem volt az éjfélig tartó leltározás után korán felkelni, és bemenni a bárba. Azt hitte, legalább fáradt lesz, mire hazaér, ám hiába fetrengett az ágyában, nem tudott elaludni.

Az elméje folyamatosan azon az ultrahang képen pörgött. Annyiszor elképzelte már, milyen lenne kézbe fogni a saját kisbabáit. Először biztosan félne, elvégre az újszülött szirének alig lehettek nagyobbak, mint egy vörösszárnyú keszeg. De idővel imádná ölelni a gyerekeit, velük úszkálna a kerti tóban, és boldogan nézné végig, ahogy megtalálják életük párját, lehetőleg könnyebben, mint ő. Tíz éve minden éjjel erről álmodott, és azóta mindennap úgy érezte, le is tehet róla. Aztán jött Koni, és végre újra színes lett a világ. Újra mert családról, boldogságról, kiteljesedésről álmodni. Addig csak a munkája volt neki.

Ugyanazt csinálta, amit minden hasonló alkalommal, ha szétcsúszott a gyerektéma miatt. Magához vett egy üveg édes martinit, egy doboz szasimit, elindította a Várandósok című filmet, aztán a nappaliban ülve teleette magát drága lazaccal, és addig ivott, amíg sírni nem kezdett.

Már homályosan látta a tévét, az arca égett, végtagjai zsibbadtak. Mögötte nyílt a bejárati ajtó. Ádó felült a kanapén, és Konit látta meg az előszobában. Bár nem tudta, miért hívta így azt a szűk részt, elvégre egybeolvadt a konyhával és a nappalival.

– Jól vagy? – Koni aggódva nézett rá, mire Ádó a falon lógó, teljes alakos tükör felé fordult.

Arca kipirult az alkoholtól, szeme bedagadt a sírástól, haja pedig kócosan meredt mindenfelé a fetrengéstől. Kicsit szégyellte magát, de annyira azért nem, hogy ne igyon még egy nagy kortyot a martiniből.

– Mennyit ittál meg? – Közelebb jött hozzá, kivette a kezéből a majdnem üres üveget, aztán kiitta belőle az utolsó három kortyot.

– Csak ezt. Szomorú voltam.

– Ne magyarázkodj, én is beittam otthon. Szebenék babát várnak, és kicsit féltékeny lettem miatta.

– Te is akarsz babát? – Meglepetten meredt Konira, aki ekkor bólintott, majd szomorúan a kanapé támlájára támaszkodott.

– Kiskoromban az egyik műanyag baba volt a kedvenc játékom a nevelőotthonban. De szerintem nem meglepő, ha egy árva családról álmodik. Még úgy is, hogy a szexualitásom miatt hamar le kellett mondanom róla. Aztán még a likantrópia is képbe jött. Vérfarkasnak nem adnak gyereket ebben az országban.

– De, ha lehetne, mikortól vállalnád be?

– Akár most – vonta meg a vállát. – Benned biztos vagyok, sosem akarnálak elhagyni, és nem vagyok bulizós fajta, aki visszasírná a "fiatal éveit". – Idézőjeleket rajzolt a levegőbe, Ádó pedig nem bírta megállni, hirtelen feltérdelt a kanapén, hogy megcsókolhassa Konit, még a srác ingének felső pár gombját is elkezdte kioldani.

– És mi van, ha azt mondom, velem nem lenne lehetetlen?

– Ezt hogy érted? – Koni kipirult arccal suttogott, puha keze Ádó nyakára simult, onnan pedig be a pólója alá, a hátára.

– Szirén vagyok, kincsem – nevetett, majd széttolta Koni ingét, meztelen derekára csúsztatta a kezét. – Nálam vannak az ikrák.

– Várj! – Zavartan megrázta a fejét, és kicsit megpofozgatta magát, mintha egy álomból akarna felébredni. – Most azt akarod mondani, hogy terhes lehetsz?

– Nem a hagyományos értelemben, de más a testfelépítésem, mint a többi lénynek. Persze, ez csak vízben jön elő. Jelenleg egy terméketlen pasival vagyok egyenlő. Szirén alakban viszont van egy üreg az uszonyomban, amiben az ikrák vannak.

– Ez... – Egy pillanatra elgondolkodott, majd zavartan felnevetett. – Fura. Ne haragudj, nem tudom máshogy mondani.

– Semmi baj. – Mosolyogva újabb csókot nyomott Koni ajkaira, hüvelykujjával finoman simogatta az arcát. – De mit mondasz? Benne lennél egy közös családban?

– Igen. Meg kicsit kíváncsi is vagyok, milyen a szirén szex.

– Akkor engedjek vizet a kádba? – Egy kacsintással koronázta meg a kérdést, szíve pedig hevesen vert, ahogy Koni beharapta az alsó ajkát, majd fülig vörösödve bólintott.

***

Kíváncsian méregette Csanádot maga mellett. Az elf ugyanúgy egyenes háttal, keresztbe tett lábbal, emelt fővel, az ölében összekulcsolt kézzel ült, akár azon a késő őszi napon, amikor annyi év után újra találkoztak. Ő viszont a szék szélén pihentette a hátsóját, lábát széttárta, karját összefonta maga előtt, nem merte teljesen felemelni a fejét, gerince pedig olyan görbének tűnhetett, mintha azt akarná tesztelni, tud-e vele egy kört alkotni. Minden Misztikumügyis, aki elment mellettük, úgy nézett rá, mint egy darab kutyaszarra, Szeben azonban még örült is neki, hogy idegesítheti az elfeket, amíg Ditke érkezését várták.

– Érdekes, hogy még senki sem jött ide szólni – nevetett Csanád. – Bár talán a Daróczi ügy miatt nem mernek szórakozni veled. Kicsit még én is megijedtem tőled a felvételek láttán. Kétszer szúrt meg, te mégis tovább támadtál, nem adtad fel, és...

– Borzalmasan terelsz – szólt közbe Szeben. – De nem kell ezt csinálnod. Nem rád haragszom, amiért még nem kapták el. Igazából nem is értem, miért hittem, hogy ezúttal nem hagy cserben ez a tetves Hatóság.

– Azért hívtak ide, hogy többet tudjanak segíteni.

– Ezt még te sem hiszed el... – fújtatott idegesen Szeben, miközben a szeméig húzta a kapucniját, és hátrahajtotta a fejét. – Kurvára idegesít, hogy még egy olyan barmot sem tudnak kézre keríteni, aki konkrétan megpróbált megölni minket. Ráadásul pont most.

– Mert mi van most?

Szeben azonnal kiegyenesedett, majd elővette a tárcáját, abból pedig az ultrahang képet, és Csanád kezébe adta. Az elf egy pillanatra ledöbbent, aztán meghatottan elmosolyodott.

– Tudjátok már a nemét? – Visszaadta a fotót, miközben eldörzsölte a könnyeket a szeme sarkából.

– Lesz egy keresztfiad.

– Nekem? – Meglepetten fordult Szebenhez, szeme pedig ismét megtelt könnyekkel.

– Beszéltem Ditkével, és beleegyezett. Sőt, azt mondta, lecsapna, ha nem téged kérnélek fel. De eszembe se jutott mást kérni.

– Ha bármiben szükségetek lenne segítségre, nyugodtan hívjatok.

– Biztos, hogy lesz, mert én már most pánikolok kicsit miatta – nevetett Szeben. – Fogalmam sincs, mit kell majd csinálnom. Hogyan kell apának lenni?

– Egy nagyon fontos tanácsot tudok adni. – Szeben vállára tette a kezét, arcán pedig egy biztató mosoly jelent meg. – Legyél olyan ember az életében, aki elől azt sem akarja majd eltitkolni, ha esetleg szabályokat szegett, aztán bajba került.

– Azt hogyan érhetem el?

– Legyél olyan apa, amilyen alfát szeretnél a falkád élére! Megbízható, védelmező, de ne korlátozd. És mindig legyél ott neki, ne hanyagold el. A legfontosabb pedig, hogy még akkor is érezze, mennyire szereted, ha éppen haragszol rá.

– Kösz. – Akaratlanul elmosolyodott, miközben megfogta Csanád kezét a vállán.

Kicsit nyugodtabbnak érezte magát. Mellkasát elárasztotta a melegség. Tényleg úgy érezte magát Csanáddal, mintha a saját apjától kapott volna tanácsot, és bármit megtett volna, hogy sose térjen el tőle. Olyan apa akart lenni, mint Csanád, hátha egyszer a saját fia is ugyanolyan szerencsésnek fogja érezni magát, akár ő.

Ditke öt perccel később érkezett meg Val és Otisz társaságában. Mind a négyüket bevezették egy tárgyalóhoz hasonló, üvegfalú szobába, ahol egy hosszú asztal egyik oldalára ültették őket, a másikra pedig három elf nyomozó ült, két férfi és egy nő.

– Mint tudják – kezdett bele a nő, miközben Ditke az asztal alatt Szeben kezéért nyúlt –, sajnálatos módon még nem tudtuk előkeríteni se Daróczi Károlyt, se Zsoldos Matteót. Viszont lenne önöknek egy kedvező ajánlatunk.

– Erre kíváncsi leszek... – motyogott az orra alatt Szeben, mire Ditke enyhén megszorította az ujjait.

– Két vérfarkassal könnyebben találnánk meg őket.

Az egyik férfi két papírt csúsztatott az asztalra. Már maga az ajánlat is felforralta az agyvizét, Szeben mégis azt találta a legdühítőbbnek, hogy nem Val és ő kapták meg a nyomtatványokat, hanem Otisz és Ditke. Otisz persze azonnal tolta is tovább Valnak a lapot, amikor a nyomozónő felpattant, és visszaadta neki.

– Az ajánlatot a tulajdonosoknak kell aláírni.

– Most ezt még egyszer! – Ditke értetlenül nézett a nyomozókra, Szeben pedig már halkan morgott az idegességtől.

– Fel akarjuk használni a vérfarkasaikat a nyomozásban – mondta nemtörődöm módon az egyik férfi. – A nyomkövető már önmagában rengeteget segítene, a másik pedig ismeri a vámpír szagát, vagyis könnyebben megtalálnák a gyanúsítottakat. De ehhez maguknak bele kell egyezniük, hogy használhassuk őket.

– Már bocsánat, de ők mindketten képesek meghozni a saját döntéseiket.

– Ez sajnos nem így működik. Az állatias agyuk nem fogja fel, mennyire fontos ez az ügy.

– Jobban felfogjuk, mint maguk! – Szeben agresszívan, és olyan hirtelen állt fel, hogy még a székét is feldöntötte, az asztalt a nyomozók felé tolta. – Sehova nem merem egyedül engedni a páromat, mert maguk majdnem három hónap alatt képtelenek voltak elkapni egy nyomorult elfet, aki ennél a kibaszott Hatóságnál dolgozott, és az egyik szolgálati lakásban lakott. Még a saját életemet is folyamatosan féltem éjszakánként, és akkor még nem is említettem, mihez fogunk kezdeni, ha a gyerekünket óvodába vagy bölcsődébe kell vinnünk. Majd félhetek minden délután, ha tíz percet kések, nehogy Daróczi kibaszott Károly érjen oda először?

– Kisasszony, kérem, fegyelmezze a vérfarkasát! – szólt a másik férfi Ditkének.

– Sosem láttam még a világon ekkora likantrofób barmokat! – Otisz hirtelen felpattant a helyéről, majd megfogta a két papírt, és háromszor félbe tépte őket. – Nem érdekel az ajánlatuk. Rizsázhatnak, amennyit csak akarnak, de még én is azt gondolom, hogy direkt nem tettek semmit az ügy érdekében, mert rejtegetni akarják Károlyt.

– Tudjuk, hogyan bánnak itt a vérfarkasokkal, és hülyék lennénk, ha hagynánk, hogy velük is ezt tegyék. – Ditke azonnal felállt, Szeben kezét fogva indult el az ajtó irányába, akár Otisz Vallal.

– A szüleid csalódottak lennének, ha most látnának, Edit – szólt utánuk a nő, Ditke azonban ettől csak még gyorsabban ment előre.

– A nagynénéd volt, akiről meséltél, ugye? – kérdezte Szeben Ditkétől, miután kiértek a Hatóság épülete elé.

– Igen, de leszarom, hogy elmondja-e nekik. Úgysem fognak megtalálni, és semmit sem tehetnek, hogy elszakítsanak tőled. – Szorosan átölelte Szebent, arcát a fiú vállába temette, mélyen beszívta az illatát.

– Mit csináljunk most? – tette fel a legégetőbb kérdést Otisz. – Szebennek igaza volt odabent. Amíg ezek a gyökerek szabadon vannak, konkrétan nyitott szemmel kell aludnunk. Pláne úgy, hogy Károly tudja, hol lakom, és ezen keresztül azt is, hogy Ditke hol lakik.

– Ugyanazt fogjuk tenni, mint a vérfarkas üggyel. – Szeben Valra nézett, aki habozás nélkül bólintott. – A saját kezünkbe vesszük a dolgot.