Nikol teljesen összezavarodott. Ez a férfi egy perce még pofon vágta, és fegyvert szorított a fejéhez, most pedig úgy esett neki, mint élete szerelmének. A keze elkalandozott, Nikol pedig felugrott.

Most rajta volt a sor, hogy pofont osztogasson. A tenyere Noel puha arcán csattant. Közel sem akkorát, mint amit ő kapott, de ez is megtette a hatását.

- Normális vagy? – Szipogott.

Noel úgy nézett rá, mint aki szellemet lát. A szája tátva maradt, az arca bal oldala pedig pirulni kezdett.

- Te most pofon vágtál engem? – Vonta fel a szemöldökét.

- Te is megütöttél! – Vágott vissza Nikol. Továbbra is potyogtak a könnyei, és reszketett, mint egy falevél.

- Jó, de azért nekem kicsit nagyobb a tekintélyem, mint neked.

- Az nem számít! – Emelte fel Nikol a hangját. – Akkor sem helyes rám erőltetned magad miután megfenyegettél!

Noel felröhögött.

- Ha nem vetted volna észre, mi nem csinálunk helyes dolgokat. – Felkelt, és Nikol elé lépett. – Azért is hálás lehetnél, hogy életben hagylak, amiért megütöttél.

Nikolból kiszaladt egy epés kacaj. Még mindig folytak a könnyei, de túl abszurdnak találta a helyzetet. Valami megtört benne. Rettegett, de azt is tudta, hogy bosszút kell állnia azért, amit Vincével tettek.

- Oh, hát igazán hálás vagyok! – Üvöltött a karjait széttárva Nikol. – A pofonért is, amitől majdnem lerepült a fejem!

Noel keresztbe fonta a kezét, és halvány mosollyal végigmérte a zokogó lányt.

- Fogalmad sincs arról, hogy működik a maffia, mi?

- Nem, de nem is érdekel! – Nikol nehezen vette a levegőt. A szoba hirtelen fullasztóvá változott. Csillagokat látott. – Mind megrohadhattok ott, ahol vagytok! Mocskos bűnözők!

Noel felröhögött.

- Jó nagy a szád. – Nikollal ellentétben nyugodt volt.

- Épp most halt meg a tengerimalacom, mit vársz tőlem? – Zokogott Nikol. – Tárjam szét a lábaim?!

Nem gondolta meg, hogy mit mond. Noel szeme felcsillant. A tekintete semmi jóról nem árulkodott.

- Nem is rossz ötlet. – Vigyorgott. Felkapta Nikolt, és az íróasztalra dobta. – Mit szólnál egy bocsánatkérés szexhez?

A nagy lendületben lesöpörték a reggelis tányért, ami csörömpölve darabokra tört a szőnyegen.

Nikol hátába beleállt az egér.

- Nem! – Visította, de nem ért vele semmit.

Noel a combjába markolt, és a lábai közé fúrta magát. Nikol megpróbálta eltolni magától, de rá kellett jönnie, hogy a férfinek igen is van súlya. Próbálta megrúgni, de csak a levegőben kalimpált. Noel a nyakát kezdte csókolgatni, ő meg azt hitte, hogy el fog ájulni. Lepillantott, és egy kicsit megnyugodott, hogy csak a fegyver nyomja a hasát, amit Noel ébredés után nadrágjába tömött.

- Hagyjál békén! – Nyöszörgött.

Noel mellkasának feszítette a tenyerét, de a férfi a kemény íróasztalra nyomta.

Hiába próbálta elfordítani a fejét, Noel az arcába markolt, és megpróbálta lesmárolni.

Nikol kétségbeesetten kutatott bármiért, amivel megvédhetné magát. Vakon keresgélt az íróasztalon, közben majd megfulladt Noel reggeli leheletétől. Aztán a kezébe akadt valami.

Nem nézte, hogy mi az, csak ütött. Egyenesen a férfi halántékára. Noel felkiáltott. Elengedte, aztán hátrébb tántorodott. Nikol még rúgott egyet a férfi gyomrába, mielőtt levegőért kapkodva felült.

Noel lihegve figyelte. A homlokából vékony vércsík folydogált.

Nikol a kezére pillantott, amiben még mindig görcsösen szorította a tárgyat. Egy tűzőgépet. Az ütéstől az egyik kapcsa Noel bőrébe fúródott.

Noel nem szólt semmit, csak figyelte Nikolt, aki úgy tartotta felé a tűzőgépet, mint valami fegyvert. Megcsóválta a fejét, majd besétált a fürdőszobába. Aztán mint valami hisztis kisgyerek, becsapta maga után az ajtót. Nikol egyedül maradt. Pihegve, egy idegen férfi nyálával borítva. A kabátja ujjával megtörölte a nyakát, és remegő lábakkal lecsusszant az íróasztalról. Még mindig nem akarta elhinni, hogy mi történt, abba pedig bele se akart gondolni, hogy a férfi meddig ment volna el, ha nem vágja fejbe. A biztonság kedvéért hatásosabb fegyver után nézett, az esetben, ha Noel újból próbálkozik. Az asztal másik sarkán heverő borítéknyitóra siklott a tekintete. Épp utána nyúlt, amikor a fürdő ajtaja kinyílt. Összerezzent, és véletlenül leverte az egyik mappát. Villámgyorsan megfordult.

Noel friss öltönyben, nadrágban, hófehér ingben, és fekete lakkcipőben lépett ki a fürdőből. A homlokán keletkezett sebet egy fehér ragtapasszal fedte, a haját pedig ismét gusztustalanul csillogósra zselézte.

- Pont ma kellett így elintézned. – Morgott.

- Mert nem tudod visszafogni magad! – Nikol hangja még mindig remegett.

- Tárgyalni megyek. – Jelentette ki Noel, mintha meg se hallotta volna.

- Köztünk legyen szólva, szerintem kevésbé vennének észre kép pici pöttyöt, mint egy bazi nagy fehér pacsnit a homlokodon. – Morogta kelletlenül Nikol. Egy mosolyhoz hasonló vicsort kapott válaszul.

Figyelte, ahogy Noel teletömi a ruháját fegyverekkel, aztán az ajtóhoz sétál.

- Majd este jövök. – Közölte, aztán széles vigyorral hozzátette. – Csak semmi rosszalkodás.

- Este? Addig mit fogok enni? – Aggodalmaskodott Nikol.

Noel nem válaszolt. Kifejezéstelen arccal a földön heverő reggelire pillantott, aztán vissza Nikolra, majd kulcsra zárta az ajtót.

Nikol érezte, hogy elvörösödik a feje. Dühös volt, és utálta a tehetetlenség érzést. Annyira meg nem volt hajlandó megszégyenülni, hogy a földről egyen. Még ha belülről égeti is az éhség.

Közelebb sétált a törött tányérhoz, közben pedig azon gondolkozott, hogy elég élesek-e a porcelánszilánkok ahhoz, hogy elvágják egy igazán izmos férfi torkát. Felvette az egyiket, és végig húzta rajta az ujját. Megkordult a hasa, a tekintete pedig a piszkos szőnyegen heverő ételre csúszott.

- Ne is gondolj rá! – Morogta magának, majd mérgesen a szoba másik felébe hajította a szilánk darabot.

Ha már Noel nem volt a közelben, úgy döntött, hogy kihasználja az alkalmat, és besietett a fürdőbe. Semmi kedve nem volt megvárni, és végighallgatni a „nélkülem mész fürdeni?" dumát. Magára zárta az ajtót, és kibújt a ruháiból. Nem tudta, mennyi ideje rabolták el, de a ruhái már kezdtek büdösödni. Lefejtette magáról a leggingst, és ahogy meglátta az anyagra ragadt apró tengerimalac szőrszálakat, bekönnyesedett a szeme. Egyáltalán nem volt felkészülve Vince elvesztésére, és ez jobban fájt neki, bárminél. Nem értette, hogy Noel hogy lehet ilyen gonosz, és úgy érezte, hogy bele fog őrülni, ha belegondol, hogy szemétbe dobták Vince holttestét. Vince nem csak egy agyatlan állatka volt. Szerette őt, felismerte, beszélgetett vele, ha éhes volt, kaját követelt, és játszadozott is. Igazi személyisége volt. Nem pedig egy kedvtárgy, amit kidobnak, ha elromlik. Nikol dacosan összevonta a szemöldökét, és letörölte a csordogáló könnyeit. Ha otthon lett volna, most szomorú zenét hallgat, amíg forrófürdőt vesz, és nutellát töm magába, de tekintve, hogy elrabolták, meg kellett elégednie egy zuhannyal. Egy zuhannyal, amiben Noelnek garantáltan volt már pár izgalmas köre. Talán Fatimával.

Megengedte a csapot, és a szappanért nyúlt. Dühösen dörzsölte a bőrét, leginkább a nyakát, és az arcát, ahol Noel hozzáért. Gyűlölte Fatimát, gyűlölte a férfit, a világot, amiért egyáltalán léteznek maffiák, de a legjobban a helyzetet gyűlölte. A zuhany alá állt, és hagyta, hogy a víz az arcába hulljon. Így könnyebben viselte a bőrén végig gördülő könnyeket. Sosem gondolta volna, hogy ilyen fájdalmas lesz Vince elvesztése. Legszívesebben egy párnába üvöltött volna, vagy egy sarokba kuporogva bömböl. Sosem volt az a sírós fajta, de ez most mindennél jobban megviselte.

Talán a sírástól, talán azért, mert már napok óta nem használta az asztma sprét, vagy a meleg víz gőzétől, de egyre nehezebben vette a levegőt.

Elzárta a csapot, és óvatosan kilépett a zuhanyzóból. Szárazra törölte magát, aztán visszabújt a piszkos, izzadtságszagú ruhákba.

Kilépett a fürdőből, a pára pedig árnyékként vonult utána.

Nikol az ablakhoz sétált, és kihajolt a párkányon. Mélyet szippantott a levegőbe, ami ilyen magasan tisztábbnak érződött, mint lent a városban. Csillapítani akarta a torkát szorongató, fullasztó érzést, mégis úgy fújtatott, mint egy mopsz.

Lassú, mély lélegzeteket vett, de tudta, hogyha nem jut gyógyszerhez, nemsokára bajban lesz. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy Noel még egy jó ideig nem jön vissza. Talán mire visszaér, ő már halottként terül el a szőnyegen. A gondolattól végigfutott a hátán a hideg, aztán eszébe jutott, hogy Vince valószínűleg sokkal rosszabbul járt. A szíve elszorult, ahogy belegondolt, hogy szegény pici tengerimalac az utolsó lélegzetvételéig reménykedve várta. Nikol észre se vette, ahogy az ablakkeretbe vájja az ujjait.

Kiüresedett tekintettel nézte a várost. A magas épületeket, a felszálló szürkésbarna füstöt, és az autókat. Szóval ez Newberg... Fancsalogva elhúzta a száját. Ocsmány egy hely.

Habár a város kinézetre semmiben sem különbözött attól, ahol ő lakott, minden porcikájával utálta.

Ellökte magát az ajtótól, és megszédült. Eddig észre sem vette, hogy csillagokat lát. Tudta, hogyha elájul az akár az életébe is kerülhet. Kezdett pánikolni, ami nem segített a helyzeten. Egyre hevesebben vette a levegőt, és nem tudott lecsillapodni. Ijedtében az ajtóhoz rohant, és miután a kilincs rángatásával nem jutott semmire, kiáltozni kezdett. Remélte, hogy most az általában kihalt hallban tartózkodik valaki, aki meghallja, és segít rajta. Az ajtóra mért ütései egyre gyengültek, végül pedig térdre rogyott. Már alig jött ki hang a torkán. Úgy tátogott, mint egy partra vetett hal, és felkészült rá, hogy percek kérdése, és a karjai közt Vincével, örömtáncot rop a Mennyországban. Az égiek viszont aznap nem voltak ilyen kegyes kedvükben.

Egy alak karjai közt ébredt. Az idegen térde a hátába fúródott, a karja pedig a fejét tartotta. Nikol édeskés ízt érzett a szájában, és végre kapott levegőt. Felköhögött. Az alak pedig durván megpróbált egy ismerős alakú csövet fúrni az ajkai közé.

Nikol szeme kipattant. Kezdett magához térni. Felpillantott a megmentőjére, és örömmel nyugtázta, hogy nem Noel az. Az ő karjaiban ugyanis nem szívesen ébredt volna, de így még egy kis ideig élvezhette, hogy kap levegőt. Az alak, aki a kezei közt tartotta, feszülten figyelte. A tekintete piszkoszöld, és a borostyán színei között lehetett. Rövid, fekete haját gondosan hátra simította, egyenes orra alatt bajusz húzódott, ami egybeolvadt az arcán gondozatlanul elburjánzott borostával. Nikol még sosem látta a férfit, de hálás volt neki, amiért megmentette az életét. A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Hál istennek, már azt hittem, hogy kipurcantál.

- Hát, közel voltam hozzá. – Dünnyögte Nikol, aztán felült. A férfi kérdés nélkül hagyta, és felegyenesedett. – Köszönöm, hogy megmentettél.

- Semmiség. – Legyintett a férfi, aztán Nikol ölébe dobta a kék inhalálót. – Noel mondta, hogy vegyek neked egy ilyet. Nem tudtam, hogy milyen ízt szeretsz, de szerintem ez haldoklás közben annyira nem is számít.

Nikol bólintott, majd végignézett a férfin. Az inget, és zakót viselt, akárcsak Noel, de sokkal idősebbnek tűnt, amiről a pocakja is árulkodott. Nikol rögtön észrevette a nadrágszíjához csatolt pisztolytartót, és elhúzta a száját.

- Noel esetleg azt nem mondta, hogy duplasajtos hamburgert is hozz nekem?

A férfi zsebre dugott kézzel felnevetett.

- Nem. Csak ezt mondta. – A fejével a szipkára bökött. – Meg azt, hogy vigyázzak veled, mert szökős vagy.

Nikol felmordult. Még mindig a földön csücsült, de egyáltalán nem érezte olyan veszélyben magát, mint Noel közelségében.

- Mondjuk nem néz ki úgy, mintha emiatt kéne aggódnom. – Tette hozzá a férfi.

- Szívesen kifutok az ajtón, és megkergethetsz, ha annyira akarod. – Morogta epésen Nikol, de csak jóízű kacagást kapott válaszul.

- Ha nem haragszol, kihagynám a lehetőséget. – Felelte a férfi, aztán megpaskolta a térdét. – Fél éve meglőttek, azóta nem nagyon tudok futni.

- Részvétem. – Morogta kicsit se barátságosan Nikol. Iróniának szánta, de úgy tűnt, hogy a férfi komolyan veszi.

Bólintott, aztán felsóhajtott.

- Na, én megyek. Még dolgom van. – Nikol nem is akart belegondolni, hogy miféle dolga lehet egy bűnözőnek. – Próbálj meg nem meghalni nekem.

- Várj! – Nikol utána kiáltott, utána felkelt. – Nem tudnál hozni nekem valami kaját?

A férfi tekintete elkomorult.

- Noel csak annyit mondott, hogy asztma inhaláló sprét szerezzek valahonnan, mert idézem, kurvára horkolsz. – Nikol elfintorodott. – Csak azt teszem, amire megkért. Nem akarom nála kihúzni a gyufát.

- De éhes vagyok! – Nyafogott Nikol.

A férfi az ajtóban állt, de hagyott maga mellett egy kis rést, ahol talán ki lehetett futni. Nikol csak egy fejjel volt alacsonyabb nála, de a férfi zakóba rejtett izmos karját figyelve megállapította, hogy nem jutna messzire. Főleg úgy, hogy pár perce még eszméletlenül feküdt a földön.

- Az nem az én problémám. – Közölte a férfi. Már épp zárni készült az ajtót, amikor Nikol elé ugrott.

- Kérlek, ne zárd be! Nem fogok elszökni, ígérem.

A férfi tekintete lassan elsötétült, és unottan felsóhajtott.

- Noel azt is mondta, hogyha nem tudsz viselkedni, bilincseljelek az ágyhoz.

Nikol ijedten hátrált egyet. Nem tudta, hogy a férfi komolyan beszél-e, de inkább nem akarta megtudni. Eddig kedves volt vele, és olyan jól elcsevegtek, mintha ismernék egymást.

A férfi egy ideig figyelte, ahogy Nikol ijedten az ajkába harap, és még levegőt is elfelejt venni.

- Én is így gondoltam. – Bólintott, majd becsukta az ajtót.

Nikol tehetetlenül hallgatta, ahogy a kulcs a zárban kattan, aztán a földre roskadt. A kezébe vette az asztma sprét, és az ujjával végigsimított rajta. A férfi kétségkívül megmentette az életét, de valószínűleg csak Noel miatt tette.

Mérgesen kifújta a levegőt, és újra a földön heverő ételre pillantott. A virsli megszáradt, és összerongyosodott. A tükörtojás maradéka még ugyan olyan frissnek tűnt, de bele ragadt a szőnyeg koszos tartalma. Elhúzta a száját. Már fiatal korában is válogatós volt, és nem evett meg akármit. Nem értette, hogy Noel hogy gondolhatta komolyan, azt, hogy felegye a földről. Mintha csak valami kutya lenne.

Felkelt, és a tányér törött darabkáihoz sétált. Lehajolt, és felvette az egyiket. Úgy gondolta, hogy jól fog jönni, ha Noel újra megpróbálja ráerőltetni magát. Megkerülte az ágyat, és a párna alá helyezte a tányérdarabot, hogy kéznél legyen. Úgy gondolta, hogy egy pisztolyt is magához vesz.

A polchoz sétált, és lábujjhegyre állva a kezébe vette az egyik fegyvert. Nehéz volt. Nehezebb, mint amire számított. Akkor volt először fegyver a kezében, és végigfutott a gerincén a hideg. Elképzelte, ahogy lepuffantja Noelt, de egy pillanat alatt elhessegette a gondolatot. Részben azért, mert tudta, hogy a klán emberei rögtön agyonlőnék, de abban sem volt biztos, hogy képes embert ölni. Ahogy Noeltől látta, a cicanadrágba tűrte a fegyver csövét, majd ráejtette a pólót, hogy eltakarja. Nem volt biztos benne, hogy egy fegyver hogy marad meg a nadrágban, de a leggings gumija megtartotta.

A nap elkövetkezendő óráit azzal töltötte, hogy az ablakon kibámulva figyelte az úttesten robogó autókat. Az ajkai kicserepesedtek, mivel a férfi vizet sem hagyott neki, a fürdővízről pedig nem tudta, hogy iható-e.

Amikor megunta az autók nézegetését, az ágyra henteredett, és percenként az órára pillantott. Az idő hihetetlenül lassan telt, az éhség pedig már lassan lyukat égetett a hasába.

Kutakodni kezdett, hátha talál valami könyvet, amivel elvonhatja a figyelmét az éhségről, de csak pornómagazinokat talált. Már meg sem lepődött. Az egyikben ráakadt egy kopott képre. Látszott rajta, hogy nagyon sokat forgatták.

A kép egy nőt ábrázolt, aki kísértetiesen hasonlított rá. Egy túlméretezett pulóveren kívül, ami lecsúszott a vállán, nem viselt semmit. Az ágyon ült, ahol most Nikol is, terpeszben, a kezeivel a lábai között. Az egyik, formás melle félig kilátszott, hosszú, szőke, hullámos haját lófarokba fogta, az ajkait vörös rúzs fedte, és fekete tussal szépen kihúzta a szemeit. Vékony karikafülbevalók, és egy nyaklánc díszítette. Az arca kipirult, és bágyadt mosollyal nézett a kamerába.

Tehát ő Fatima. Állapította meg Nikol, miután visszacsúsztatta a képet a lapok közé. A nő, akinek most azt köszönheti, hogy itt van.

Lassan kezdte sejteni, hogy milyen szerepet játszhatott Noel életében. Valószínűleg a szeretője volt, vagy esetleg a barátnője. Ahogy ebbe belegondolt, picit megenyhült a haragja. Nő legyen a talpán, aki kiáll egy ilyen gusztustalan alakot, mint ez a Noel. Felsóhajtott. Eszébe jutott, hogy Noel el akarta raboltatni a nőt, aki talán már csak azért van életben, mert Nikol úgy néz ki, mint ő.

Unalmában már másodjára lapozta át a pornómagazint, mire sötétedni kezdett. Sosem hozta lázba a meztelen testek látványa, de ennél érdekesebben egyelőre nem talált. A lapok azokra a képekre emlékeztették, amiket a kamionosok szélvédőjére tűzve szokott látni. Elgondolkodott, hogy a férfiak mit találnak csábítónak két zsírpárnán, de nem jutott sokra.

Felkelt, hogy felkapcsolja a lámpát. Amikor az ajtóhoz ért, lépteket hallott. Vaskos, dühös lépteket. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy kihez tartoznak, a zár ugyanis kattant, a kilincs lenyomódott, az ajtó kinyílt. Pont eltakarta Nikolt, úgyhogy nem látta, amikor Noel belépett. A dereka köré fonta a kezét, hogy gyorsan tudjon cselekedni, ha esetleg használnia kéne a fegyvert.

Noel gyanakodva, lassan csukta be az ajtót maga mögött. Még nem vette észre Nikolt, és azt méregette, hogy megint megszökött, vagy csak bujkál. A fehér tapasz már nem volt a homlokán.

Aztán a szeme sarkából észrevette Nikolt, és elvigyorodott. Nikol megszorította a hasát, vele együtt a pisztoly markolatát.

- Megkaptad a spét? – Vonta fel a szemöldökét.

- Igen. – Morogta Nikol. – Még életben vagyok. – Nem tudta figyelmen kívül hagyni Noel kezében himbálózó fehér műanyagzacskót, amibe a gyorskaját szokták pakolni, és összefutott a nyál a szájában.

- Charlie mondta, hogy elájultál. – Noel az éjjeliszekrényre rajta a zacskót, aztán elkezdte kigombolni az ingujját.

- Majdnem meghaltam. – Javította ki Nikol.

Noel közömbösen, mint akit a legkevésbé sem érdekel, megvonta a vállát.

- Rohamom volt, és még segítséget se kérhettem, mert be volt zárva az ajtó. – Nagyon zavarta, hogy Noel arcán még csak az aggodalom, együttérzés vagy megbánás szikrája se csillan.

Elsétált Nikol mellett, és anélkül, hogy rá pillantana, a lábával berúgta az ajtót. Elfordította a kulcsot, aztán az öltönyzsebébe csúsztatta.

- Mit tettél volna, ha belépsz, és a holttestembe ütközöl az ajtóban?! – Nikol egy bocsánatkérést próbált kicsikarni a férfiből, de legmélyen tudta, hogy egy bűnöző nem tesz ilyet.

Noel megfordult.

- Az attól függ, hogy mennyire hűlt ki a tested. – Vigyorgott, a tekintetében sötét csillogással.

Nikol megrázta a fejét, mintha nem hallotta volna jól a választ.

- Nem értem. – Motyogta, mire Noel vigyora még szélesebbre húzódott.

- Nem is baj. – Ledobta a zakóját.

Az ing hátán egy hatalmas izzadtságfolt éktelenkedett, de Nikol nem tudta sokáig figyelni, ugyanis az is követte a földön heverő zakót. Noel háttal állt előtte, az élre vasalt fekete nadrág alól pedig kilógott az alsója. Lecsatolta magáról a fegyvert, hogy a polcra rakja, de egy pillanatra megállt a keze a levegőben. Aztán a válla fölött Nikolra pillantott.

- Lenyúltad az egyik Berettám? – Röhögött.

Nikol értetlenül pislogott rá.

- Az mi? – Ha tippelnie kellett volna, a szó egy luxus alkohol nevére emlékeztette.

- Na, ne hülyéskedj velem, hol van. – Fordult felé Noel.

- Mi? – Kérdezte ismét, most már cseppet ingerültebben Nikol.

- Te most hülyének nézel? – Noel sem igyekezett megőrizni a türelmét.

- Nem, csak nem tudom, hogy miről beszélsz. – Mentegetőzött Nikol.

- A pisztolyomról. – Noel tett felé egy lépést. – Hol van.

Nikol szíve megdobbant. Igyekezett eltűntetni az arcára kiült félelmet. Lábujjhegyre emelkedett, és a nyakát nyújtva a távolból végignézett a polcon heverő fegyvereken. Fogama se volt arról, hogy Noel számontartja a fegyvereit.

- Nincs a helyén? – Rebegtette ártatlanul a pilláit. – Nem lehet, hogy hátraesett a szekrény mögé?

Noel összepréselte az ajkait, és kifújta a levegőt. Végignézett Nikolon, aki feszengve, a karját még mindig a dereka köré kulcsolva ácsorgott az íróasztal mellett.

- Veled meg mi történt? – Röhögött gúnyosan. – Farkad nőtt, amíg távol voltam?

Nikol a nadrágjára pillantott. Azzal nem számolt, hogy a pólója csak a fegyver markolatát takarja, és a pisztoly a nap elhaladtával a hasa közepére csúszott, ami egyáltalán nem mutatott előnyösen a testhez simuló leggingsben.

- Nem. – Motyogta, közben vöröslő fejjel lejjebb húzta a pólója alját. – Ne bámulj már!

Noel túl fáradt volt egy hülyét játszó lánnyal vitatkozni. Idegesen felsóhajtott, aztán pár jókora lépéssel a lány előtt termett, megragadta a karját, és feltűrte a pólóját. Nikol kiesett az egyensúlyából, és a falnak csapódott a háta. Noel egy pillanatig a hasát bámulta, aztán széles mosollyal megcsóválta a fejét, és kirántotta Nikol nadrágjából a pisztolyt.

Nikol nem merte felvenni a szemkontaktust. Noel karja a mellkasának nehezedve a falnak szegezte, ő pedig még mindig kipirult arccal nézte a szőnyeget. Noel olyan közel hajolt, hogy megérezte az ezúttal mentolos leheletét.

- Ezt. – Emelte a pisztolyt Nikol arca elé. – Elveszem, mielőtt még meglőnéd vele magad.

Nikol nem szólt. Rettentően kínosan érezte magát. Még akkor sem tudott a férfire nézni, amikor az elhúzódott tőle, és a fejét csóválva átlépett a ruhakupacon.

- Ilyenekben ne utánozz le, kismajom. – Méltatlankodott.

- Te vagy a majom! – Morogta az orra alatt Nikol.

Noel úgy tűnt, hogy nem hallja, mivel miután visszatette a pisztolyt a helyére, a nadrágját is letolva az ágyra dobta magát. A magazinok lapjai megsuhogtak mellette. Oldalra pillantott.

- Látom, elfoglaltad magad. – Vigyorgott, közben végigmérve a még mindig a sarokban ácsorgó Nikolt.

- Nem találtam egy értelmes könyvet sem. – Morogta Nikol. Az arca pedig tűzforróba vágott, ahogy Noel az egyik lapjánál fogva felemelte a magazint.

– Ha találtál valamit, ami tetszik, csak szólj, és befejezzük a reggeli kis kalandunkat. – Kacsintott.

Ördögi vigyorral a képén az ágy alá csúsztatta a magazint, aztán az ölébe vette a zacskót.

Nikolnak ökölbe szorult a keze. Liftezett a hasa, ha vissza kellett gondolnia arra, hogy mit tett vele reggel a majom.

Figyelte, ahogy Noel kicsomagolja a zacskót, és egy hamburgert vesz elő. Nikolnak megkordult a hasa, ahogy a férfi beleharapott az ízletes húspogácsába.

- Találtam Fatimáról egy képet. – Motyogta bátortalanul.

- Aha, és? – Fordította felé a fejét teli szájjal Noel.

- Hát, csak... – Nikol a hamburgert bámulta. Kicsin múlott, hogy nehogy kicsorduljon a nyála.

- Jól néz ki, tudom. – Noel a párnára hajtotta a fejét. – Lehet, ezt a képet kellett volna odaadnom Travisnek, és akkor nem cseszi el. Mondjuk a legutolsó dolog amit akarok, az az, hogy rá recskázzon.

Nikol elgondolkodott. A kép egyáltalán nem tűnt izgatónak.

- Kis hülye, szerintem még pornót se nézett. – Ezt Noel úgy mondta, mintha ez valami szégyenletes dolog lenne.

Nikol összeráncolta a szemöldökét. Ha Noel igazat mondott, ebben az egyben hasonlítottak Travissel.

- Most mit nézel így? – Kérdezte Noel.

Nikol elkapta a tekintetét. Rossz szokása volt, hogy az arcára kiültek az érzelmei, ami a reggeli kávé felszolgálása egy Karen mellett sosem volt szerencsés.

- Éhes vagyok. – Morgott Nikol.

Noel a szeme sarkából a földön heverő reggelire pillantott, aztán vissza Nikolra, és megpaskolta maga mellett az ágyat.

- Nem jössz ide mellém? Olyan szar napom volt.

- A tárgyalás miatt? – Kérdezte Nikol, csak hogy eloszlassa a feszültségét. A legkevésbé sem érdekelte egy bűnöző napja. A tekintete akaratlanul is túl sokszor Noel alsójára kalandozott.

Noel válasz helyett komoran újból megpaskolta a matracot. Nikol annak reményében, hogy ő is kap hamburgert, elindult.

- Jó, de csak akkor, ha nem próbálsz meg semmit! – Morogta. Eszébe jutott, hogy a párna alá rejtette a törött tányér darabot, ami kis biztonságérzetet nyújtott a számára.

Noel figyelte, ahogy Nikol tisztes távolságban az ágyra ül, felhúzza a lábait, aztán a párnához csusszan.

Újból a hamburgerbe harapott, amiből már csak egy apró falat maradt. Nikol hangosan nyelt egyet, a hasa pedig megkordult.

Noel hűvös szemekkel figyelte. Látszott rajta, hogy arra vár, hogy Nikol feltegye a kérdést.

A dereka mellé rakta a zacskót, és Nikol felé fordult.

- Te mi jót csináltál, amíg én nem voltam? – A tekintetét egy újabb hamburger kicsomagolására összpontosította. – Azon kívül, hogy a cuccaim között kutakodtál.

- Á, semmi különöset. – Legyintett gúnyosan Nikol. – A haldokláson, és az éhezésen kívül.

Noel felröhögött.

- Szar napom volt. – Csóvált a fejét. – De te most feldobtad.

- Éhes vagyok. – Jelentette ki komoran Nikol. Cseppet sem érdekelte a majom érzelmi állapota, de a hamburger annál csalogatóbban hívogatta.

Noel szemkontaktust tartva vele mohón egy nagyot harapott a hamburgerbe.

- Kaphatsz. – Mondta rágás közben. – Egy csókért cserébe.

Nikol valahogy sejtette, hogy ez lesz a válasz. Noel mustártól és ketchuptól maszatos, zsíros ajkaira futott a tekintete, és elhúzta a száját. Az orra mellett kis fintor ráncok jelentek meg, ahogy belegondolt, hogy egy kajától maszatolt, idegen ajkaihoz érjen. Még ha az az idegen piszok jól is nézett ki. Belegondolt, hogy a férfi fogai közé uborka és sajtdarabok ragadtak, és végigfutott a hátán a hideg.

Noel széles mosollyal az arcán figyelte, mintha mulattatná Nikol reakciója.

- Nem kérnél inkább valami mást? – Mondjuk hogy takarítsam ki a vécét...

- Le is szophatsz, ha az jobban tetszik. – Vont vállat Noel. Olyan közönnyel ejtette ki a szavakat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Nikol arcát elöntötte a forróság, de nem azért, mert zavarban érezte magát. Szemmel láthatóan kirázta a hideg, és öklendező hangot hallatott. Tudta, hogy annyira sosem lesz éhes, hogy ilyesmire kényszerüljön.

- A csók sokkal jobban hangzik. – Motyogta.

Noel elégedetten vigyorogva lenyalta a száját, aztán a könyökére támaszkodva közelebb hajolt Nikolhoz. Ő nem mozdult. A kezeit a bokáin pihentetve farkasszemet nézett Noellel. Megkordult a hasa. Lassan előrébb billent, de esze ágában sem volt megcsókolni a majmot. A szeme a hamburgerre siklott, aztán amilyen gyorsan csak tudott, érte kapott.

Noel gyorsabb volt, a hátára gördült és elhúzta a kezét. Nikol a lendülettől előre esett, az arca pedig egyenesen a férfi hasába fúródott. Úgy pattant fel, mint egy vízbe dobott macska. Egyenes háttal visszaült a helyére, és próbált köddé válni. Még mindig az arcán érezte a férfi meleg bőrét, és az izzadtság szagát.

- Nem elég, hogy fegyvert lopsz, még a kajámat is megpróbálod lenyúlni. – Méltatlankodott Noel.

- Nem akarlak megcsókolni! – Morogta tehetetlenül Nikol.

- Előtted áll még a másik lehetőség is. – Emlékeztette komoly tekintettel Noel, mire elfordította a fejét.

- Azt sem! – Motyogta. Félig hátat fordított, és kinézett az ablakon. Érezte, ahogy Noel közelebb csusszan.

- Azt ugye felfogtad, hogy tőlem függsz. – Nikol nem válaszolt. A dühtől sírás szorongatta a torkát. – Ha nem adok kaját, nem eszel. Ha nem adok vizet, nem iszol. – Hallotta, ahogy Noel bekapja a hamburger utolsó darabkáját is. – Fogsz még te azért a csókért könyörögni.

Nikol ökölbe szorította a kezét. Azon gondolkodott, hogy meddig lesz képes ellenállni. Hiszen tisztában volt vele, hogy Noel bármit bűntudat nélkül megtenne vele.

- Annyira nem vagyok éhes... – Motyogta kelletlenül. Érezte, ahogy Noel visszafekszik az ágy másik oldalára.

- Pedig ez duplasajtos. – Vigyorgott, egy újabb kerek csomagocskát előhúzva.

Nikol a szeme sarkából rá pillantott. Hány hamburgert vett ez? Nézte, ahogy Noel jóízűen beleharap. Azt tervezte, hogy előttem eszi meg az összeset? Nem tudta, hogy egy milyen kínzási taktika, de azt érezte, hogy hatásos.

Fancsali képpel nézte, ahogy Noel az ötödik hamburgerrel is végez, aztán visszadobálja a papírgombócokat a zacskóba, és lerakja az ágy mellé. Aztán mint egy jóllakott óvodás meglapogatja a hasát.

Nikolra pillantott, és akaratlanul is elmosolyodott. A lány szemei szikrát szórtak, de olyan elkeseredett és fancsali képet vágott, hogy nem állta meg kuncogás nélkül. Talán még meg is szánta egy picit.

- Ne nézz így. – Vettette oda. – Holnap talán majd okosabb leszel.

Felkelt, hogy lekapcsolja a villanyt, aztán visszadőlt az ágyba, és pár másodperc múlva már aludt is.

Nikol dühösen nézte, egészen addig, amíg a szeme hozzá nem szokott a sötéthez. Figyelte Noel fel-le emelkedő mellkasát, közben azon gondolkozott, hogy el tudná-e vágni a tányérszilánkkal a férfi torkát. Még mindig érezte a gyorskaja bódító olajszagát, a hasa pedig dühösen megkordult.

Elgondolkodott a csók lehetőségén. Felidézte, amikor reggel Noel az ajkaira tapasztja a száját, miután lekevert neki egy akkora pofont, aminek talán még mindig látszik a nyoma. Habár a férfi ajkai puhák voltak, egyáltalán nem élvezte. Sőt, undorodott. Nem tudta, hogy mi változna másnapig, amitől meggondolja magát, főleg úgy, hogy Noel lefekvés előtt nem mosott fogat.

A végére itt egy gyors rajz Noelről. A szemét nem találtam el. Az első a sketch, a második egy kicsit letisztítottabb rajz.
(A rajzokat átraktam a "rajzok" könyvbe)