- Szó sem lehet róla! – Csóválta a fejét Francis. – Nem hiányzik, hogy Noel szétrúgja a seggem. Amit úgy is megcsinál, ha meglátja a ragtapaszt az orrodon.

- Nem kell tudnia, hogy veled szereztem.

- Keveredj bajba anélkül, hogy engem belevonnál! Így is van elég bajom.

Nikol vigyorogva megforgatta a szemét.

- Ezt úgy mondod, hogy te kevertél bajba az előbb.

Francis felsóhajtott, és kinézett az ablakon.

- Karma, miért teszed ezt velem...? – Nyöszörgött.

- Oké, figyelj. – Fordult felé Nikol. – Üzletet ajánlok.

Francis felvonta a szemöldökét.

- Legyél mára a kísérőm, és vigyél el néhány helyre. Cserébe nem fogom elmondani Noelnek, hogy miattad tört el az orrom.

Francis szeme megvillant.

- Kezdesz belejönni a mi stílusunkba. – Válaszolt elismerően.

- Na, mit mondasz? – Nikol a fickó felé nyújtotta a kezét.

- Nem.

- Akkor azt fogom mondani Noelnek, hogy az akaratom ellenére elhurcoltál, verekedésbe kevertél, és súlyosan megsérültem. Ez hogy tetszik? Kettőnk közül nekem hinne.

- Tudod... – Francis felé fordult, és a szemébe nézett. – Nálunk előbb vagy utóbb minden infó a főnökhöz jut, ha szeretnénk, ha nem. Noel valószínűleg abban a pillanatban megtudta hogy leléceltél, amikor kitetted a lábad a bázisról.

Nikol hangosan nyelt egyet.

- Ne parázz, még nem kerestet. – Francis a hüvelyk ujjával megvakarta a homlokát. – Ha azt is tudja, hogy velem vagy, nem is fog.

- Úgy tudtam, hogy nem bír.

- Hát nem vagyunk puszi pajtások, az biztos. De azért ülsz most mellettem, mert elég ideje ismerjük már egymást ahhoz, hogy engedjen téged velem lógni.

- Azt hittem, hogy azért, mert kiszöktem amíg fürdött.

Francis elvigyorodott.

- Noel sem síkagyú. Ha annyira nem bízna benned, bezárta volna az ajtót.

Nikol lehajtotta a fejét. Hiába érezte Francis mellett szabadnak magát, rá kellett jönnie, hogy nem az. A szeme sarkából figyelte, ahogy a fickó elfordítja a kulcsot. Felzúgott a motor.

- Nem akarok visszamenni. – Mondta, és kikapcsolta a biztonsági övét. A kilincsért nyúlt, pont amikor kattant a zár. – Engedj ki a kocsiból!

Villámló tekintettel Francisre nézett.

- Sajnálom, Nikol. – Volt vállat vigyorogva a fickó. – De mára ennyi volt a program.

Nikolnak rá kellett ébrednie, hogy Francis nem fogja kiengedni. Elgondolkozott, és eszébe jutott, hogy mit mondott neki a férfi. Ha el akarsz szökni, üss le. Felnézett.

- Francis... – A hangja bizonytalan volt.

- Hm?

- Milyen erősen kell megütni valakit ahhoz, hogy elájuljon?

- Emberfüggő. – Vont vállat a fickó, és rámarkolt a kormányra.

Nikol ökölbe szorította a kezét. Elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy Francis visszavigye.

A következő pillanatban pedig ütött. Francis állát találta el, olyan erősen, hogy a fickó feje az ablaküvegnek vágódott.

- Mi a... – Francis az állát dörzsölve, összezavarodva nézte a zilált nőt.

Nikol pedig nem habozott, újból neki ugrott. Megragadta a dzsekije gallérját, oldalra húzta, aztán a szélvédőbe vágta Francis fejét.

Lihegve nézte, ahogy a fickó eszméletlenül eldől. Életében először erősnek érezte magát.

Nem vesztegette az időd, feloldotta a zárat, kiszállt a kocsiból, és megkerülte. Kinyitotta a sofőr oldal ajtaját, és kihúzta Francis ájult testét a kocsiból. Feltűnt neki, hogy annyira nem is nehéz, mint amire számított.

Francis feje lecsuklott, így miközben Nikol az út szélére húzta, és egy fának támasztotta, nem láthatta, hogy a fickó halványan mosolyog.

Visszasietett a kocsihoz, épp akkor, amikor Sofia kilépett a bárból.

- Á, Nikol, még itt vagytok!

Kiáltott oda, de Nikol rá se nézett.

A szíve zakatolt, ahogy beült a kocsiba, és elhajtott.

Sofia értetlenül követte a tekintetével, aztán észrevette Francist, aki a fa tövében feküdt.

Felkiáltott, és a fickó elé futott. Letérdelt hozzá, és ülő helyzetbe segítette. Francis közben cigit húzott elő a zsebéből, és meggyújtotta.

- Francis! – Sofia végigsimított a fickó arcán. – Jól vagy? Mi történt?

- Leütött a csajszi. – Dünnyögött Francis, a homlokát dörzsölve.

- Nikol? – Sofia aggodalmasan pislogott. – Miért?

Francis vállat volt, és nehézkesen feltápászkodott. El kellett ismernie, hogy ezúttal Nikol egész erőset ütött. Annyira eltökélt volt megszökni, hogy megpróbált leütni egy veszélyes bűnözőt. Ettől egészen megkedvelte a nőt.

- Fel kell hívnom Noelt. – Sóhajtott, és elővette a telefonját.

- Ráérsz vele! – Fújt Sofia, és kedvesen megragadta a karját. – Gyere be, és ülj le. Poppy készít majd neked valami italt.

Francis elhúzta a kezét, és odébb lépett. A homloka még mindig sajgott, úgyhogy az ütközés helyét dörzsölve a füléhez emelte a telefont.

- Inkább kérd meg, hogy törjön jeget.

Sofia bólintott, és visszasietett a bárba.

Francis telefonja kétszer csöngött ki, mielőtt Noel felvette.

- Mit akarsz, kerti törpe?

- Meglépett a barátnőd. – Nézte az úttesten hagyott keréknyomokat Francis. A vonal másik vége hallgatott. Tudta, hogy Noel mindjárt elkezd üvölteni. – Magával vitte a kocsim.

- Niki?! – Noel hangja remegett, Francis pedig nem tudta elrejteni a vigyorát.

- Tökös csajszi. – Röhögött. – Leütött, amikor megtudta, hogy vissza akarom vinni hozzád.

- Te kis... – Noel élesen belefújt a telefon mikrofonjába. – Hogy tudott téged ő leütni? Tök gyenge.

- Kezdők szerencséje... – Francis kipiszkált egy vércsomót az orrából, és elpöckölte.

- Na ide figyelj! – Szűrte Noel a fogai között. – Azonnal keresd meg, értve vagyok? Különben...

- Különben mi lesz? – Vonta fel gúnyosan a szemöldökét Francis. – Kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd a Főnök, ha megtudja.

- Ne merészelj erről szólni a mamának! – Noel azonnal lecsillapodott, és habozva folytatta. – Csak keresd meg, és ez az egész el lesz felejtve... Kérlek.

Francis várt egy kicsit a válasszal.

- Jól van. – Sóhajtott végül kedélyesen. – De akkor jössz nekem egy szívességgel.

Nikol olyan erősen taposta a gázpedált, hogy megfájdult a lába. A szíve még mindig zakatolt, és görcsösen szorította a kormányt, a vágott sebek ellenére az ujjain. Nem akarta elhinni, hogy megcsinálta. Megszökött.

Kicsit rosszul érezte magát Francis miatt, de azzal nyugtatta magát, hogy úgy se fognak többet találkozni. Lefékezett egy piros lámpánál, és a kijelzőre pillantott.

- Jaj ne... – Az autóban kevés volt a benzin.

Nikol rájött, hogy nincs nála pénz, se személyi, se buszjegy, se telefon, így nem fog kijutni a városból.

- A fenébe! – Mérgesen megütötte a kormányt.

Azon gondolkozott, hogy mit csináljon.

- Oké, Nikol. – Mély levegőt vett. – Minden rendben lesz. Ha leállt az autó, keresel egy rendőrséget, és bejelented, hogy elraboltak. Biztos van ebben a rohadt nagy városban valahol rendőrség.

A visszapillantóban szembenézett a tükörképével. Egy pillanatra nem ismerte fel benne magát. A szeme tág volt, de közben csillogott. Az arca egyszerre tükrözött elszántságot, és félelmet. Kicsit kócosabb volt a megszokottnál, a tapaszt pedig átitatta a vér az orrán.

- Remek... – Morogta kelletlenül, és végig húzta az ujjait a haján, hogy kifésülje.

Ha már a rendőrségre megy, nem akart úgy kinézni, mint egy őrült.

Kicsit ideges volt, mert eddig még sosem kellett hatósági segítséget kérnie. Egyszer jöttek a kávézóba, hogy kidobjanak egy nőt, aki bunkón viselkedett, de akkor sem ő hívta őket, hanem az egyik munkatársa.

Mély levegőt vett. A kijelzőre pillantott. Már nem maradt sok benzin a tartályban. Lefékezett egy piros lámpa előtt, aztán bekanyarodott egy utcába. Az autó lassulni kezdett. Még pont volt annyi ideje, hogy lehúzódjon az út szélére.

Leállította a motort. Kis ideig csöndben ült az autóban. Semmi kedve nem volt kiszállni. Nem akarta elhinni, hogy megcsinálta. Hihetetlenül büszke volt magára. Elképzelte, hogy mit fog csinálni, ha végre hazajut. Mondjuk forró fürdőt vesz. A gondolat jól esett neki, de nem mosolygott. Ha haza is jut, egy üres lakás fogadja, Vince nélkül.

Kiszállt a kocsiból, és becsapta az ajtaját. Nem tudta, hogy hol van. Oké, most az első dolgom az, hogy keressek egy rendőrséget. Megfordult, és majdnem elnevette magát. Nem akart hinni a szemének. Az autóból pont egy rendőrség előtt fogyott ki a benzin.

Besietett. A recepción eligazítást kért, aztán egy kis cetlivel a kezében leült a váróteremben.

Csak annyit mondott, hogy feljelentést szeretne tenni. Aztán amíg várt, rájött, hogy nem biztos, hogy ez volt a legjobb szó. Mire sorra került, annyira ideges volt, hogy remegett a hangja.

- Jó napot... – Gyürködte a papírfecnit.

A pult mögött ücsörgő férfi fáradtan felnézett.

- Jó napot... – Lassan egy papírért nyúlt, és Nikol elé csúsztatta. – Ha feljelentést szeretne tenni, töltse ki ezt a lapot.

Nikol átfutotta a szemével.

- Várjon, nekem nem ez kell... – Motyogta, aztán közelebb hajolt az üveghez. – Segítenie kell nekem, elraboltak, és-

A férfi félbeszakította.

- Hölgyem, tisztában van azzal, hogy a rendőrség idejét vesztegetni bűncselekmény?

- De igazat mondok! – Emelte fel a hangját Nikol. – Keressen rá a nevemre az eltűnt emberek listáján! Nikol Rabinovitz!

A férfi nem válaszolt. Valamit írt a számítógépen.

- Az efajta panaszt nem nálam tudja elintézni. – Szólalt meg végül.

Nikol értetlenül pislogott.

- Akkor hol?

A férfi felsóhajtott, és beszélt valakivel a mikrofonon.

- Itt végigmegy a folyosón. A hármas szobában várják.

Nikol lába remegett, ahogy felkelt.

- Köszönöm... – Motyogta.

A szíve a torkában dobogott, ahogy bekopogtatott a hármas ajtón. Nem érkezett válasz, úgyhogy benyitott. A szoba üresen fogadta. Kicsit tétovázott, mielőtt belépett.

Leült az asztalhoz, és keresztbe tett lábbal várt.

Nem sokkal később két férfi lépett be az ajtón. Az egyik szőke volt, a kezében iratokkal. A másik arcát dús pofaszakáll fedte.

Kedvesek voltak, hoztak neki vizet. Ismertették vele a jogait, aztán az egyik férfi hangrögzítőt tett az asztalra.

- Az ön neve Nikol Rabinovitz, igaz?

- Igen.

A két férfi átvizsgálta a papírokat.

- Az adatok szerint önt június harmadikán jelentették eltűnt személynek. O'bergben lakik. El tudná mondani, hogy hogyan került Newbergbe, és hogy hol tartózkodott ezalatt az idő alatt?

Nikol érezte, ahogy elszorul a torka.

- Elraboltak. – Kezdett bele. – Noel fogvatartott, és csak most sikerült megszöknöm.

- Ez a Noel a barátja?

- Nem, dehogyis... – Rázta a fejét Nikol. – Azt hiszem... – Elhallgatott. Nem tudta, hogy jó ötlet-e elmondani a rendőrségnek, hogy a majom drogokkal foglalkozik. Nem ismerte a maffiát, de azt tudta, hogy a besúgókkal nem bánnak szépen. – Ő tartott fogva. Nem is ismer, csak hasonlítok az exére. Bezárt egy szobába...

Nikol csöndben a pohárért nyúlt, és kortyolt egyet a hideg vízből.

- Mi történt a kezével? – Kérdezte a szőke rendőr.

- Ohh ez... – Mutatta Nikol a vágásokat. – Noel megpróbált... – Elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait. - Lenyomott az ágyra, és volt nálam egy törött tányér darab amivel megpróbáltam megvédeni magam... Csak véletlen magamat vágtam meg vele.

A két rendőr csöndben összenézett.

- Emlékszik az elrablójára? – Kérdezte a szakállas.

- Igen. – Motyogta Nikol. – Noel Brunier a neve. Magas, ilyen ovális feje van, fekete haja, ami két oldal felnyírt, és felül hátra zselézi mindig... Kék szeme van, és horgas orra...

- Noel Brunier? – Ismételte a szőke, aztán a társához fordult. – Victoria Brunier fia?

- Nem tudom... – Vont vállat a szakállas.

- Aha az lesz az... – Dörzsölte az állát a szőke. – Az aki börtönben volt drogfogyasztásért.

Aztán előre hajolt, és kikapcsolta a hangrögzítőt.

- Mindjárt jövünk. – Mosolygott Nikolra, aztán a társával együtt kisietett az ajtón.

Egy mappával tértek vissza.

Nikol csöndben figyelte, ahogy képeket raknak elé az asztalra.

- Felismeri valamelyik képen az elrablóját? – Kérdezte a szőke.

Nikol előre hajolt, és alaposan megvizsgálta a képeket. Az egyiken rögtön észrevette Noel mugshotját. A képen fiatalabb volt, finom vonásokkal, és kócos hajjal, de a dühös, kék tekintete megegyezett.

- Ő az! – Mutatott a képre.

A szőke elvette tőle, és hümmögve megnézte. Aztán megmutatta a társának is.

- Biztos, hogy ő az?

- Igen biztos. – Bólogatott Nikol. – Csak azon a képen fiatalabb. Meg a haja most kicsit más...

A szőke egy kis ideig hallgatott. Csöndben figyelte Nikolt, aztán felkelt a székből.

- Sajnáljuk, de nem tudunk segíteni. – Sóhajtott, és kitörölte a felvett hanganyagot.

- Tessék? – Kiáltott fel Nikol. – De hát -

- Ugye tisztában van vele, hogy pénzbírsággal jár, ha hazudik a rendőrségnek?

- De én nem hazudtam!

- Majd meglátjuk, hogy a vádlott személy mit gondol erről.

- Ne, ne szóljanak neki! – Nikol torka elszorult. Úgy érezte, hogy el fog ájulni.

A szőke felvonta a szemöldökét.

- Nem akarok vele többet találkozni! – Nikol a kezébe temette a fejét. – Én csak haza akarok menni!

- Akkor visszavonja a vádakat?

Nikol a fejét rázta. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történik. Azt hitte, hogy itt majd segítenek rajta, de ehelyett ezerszer rosszabbá vált a helyzet. Biztos volt benne, ha a rendőrség szól Noelnek, pár nap múlva a folyóból halásszák majd ki a feldarabolt testrészeit.

- Igen... – Motyogott erőtlenül.

Nem akarta elhinni, hogy Noelnek ekkora a hatalma. Miért félnek tőle a rendőrök, ha már egyszer letartóztatták?

- A társam kikíséri.

Nikol mérgesen felnézett.

- Nem kell! – Morogta. Olyan dühös volt, hogy alig kapott levegőt. – Kitalálok magamtól is.

Mielőtt kiviharzott a rendőrségről, erősen becsapta maga után az ajtót.

Átsietett az úton, aztán felrúgott egy kukát. Legszívesebben üvöltött volna. Még azt is el tudta képzelni, hogy ha újra meglátja Noelt, beleereszt egy adag lövedéket. Aztán rájött, hogy nem hozott magával fegyvert.

Ahogy sétált az utcán, rájött, hogy ha a rendőrség nem akar semmit tenni, akkor tulajon képpen érinthetetlen. Csak meg kell említenie Noelt, és bármit megúszhat.

Beült egy cukrászdába, és rendelt magának egy tortaszeletet. Lassan majszolta, közben a felszolgálókat, és az eladót figyelte.

A cukrászdában nagy volt a forgalom, percenként ki be jártak az emberek. Senki se foglalkozott a sarokban ücsörgő Nikollal. Tudta, hogyan kell nem feltűnően viselkedni. Az évek alatt, amíg a kávézóban dolgozott megtanulta, hogy mik a jelei annak, ha valaki fizetés nélkül akar lelépni. Egy pillanatra el sem akarta hinni, hogy ő maga is erre készül.

Összeszedte a villával a tortaszelet utolsó morzsáit is, aztán kért egy pohár vizet.

Megitta, aztán várt egy kicsit. A pultnál hatalmas sor állt, úgyhogy úgy érezte, hogy eljött az idő. Megtörölte a száját, felkelt, aztán kisétált.

Nem gondolta, hogy ilyen egyszerű lesz majd. Gondolatban már felkészült, hogy megállítják, és közli, hogy nincs pénze, aztán azt is, hogy nyugodtan hívják ki a rendőrséget. Persze semmi ilyesmi nem történt. El se tudta képzelni, hogy elkövetett egy bűncselekményt. Ha egy hónappal ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy le fog ütni valakit, ellop egy autót, és fizetés nélkül távozik a cukrászdából, kineveti.

Mégis ezúttal semmit se érzett. Nem volt bűntudata, és a szíve sem zakatolt az izgalomtól. Nyugodt maradt. Vagy lehet, hogy már annyi kellemetlenség érte, hogy lekapcsoltak az érzelmei.

Sokáig ballagott a városban. Semmit sem ismert, tudta, hogy eltévedt. De valahogy mégsem érdekelte. Még három helyre ült be enni, és lépett le fizetés nélkül.

Ahogy járta az utcákat, ráesteledett. Nem akart a sötétben botorkálni, úgyhogy beült egy bárba.

A pulthoz sétált, és helyet foglalt az egyik piros, párnázott széken. Az állát a kézfejére támasztotta, és végignézett a választékon.

A zene elviselhetően hangos volt.

Kért egy frissítő italt hat jégkockával, és citromkarikával. Nem szerette az alkohol ízét, de ezúttal kellett neki valami. Körülnézett. A tekintete találkozott egy férfiével. Rövid szőke haja volt, és dús szakálla. Nem volt egyedül, még két barátja társaságban ült az egyik asztalnál. Nikol azon gondolkozott, hogy hogy kell flörtölnie ahhoz, hogy valaki meghívja. Abban biztos volt, hogy a felrepedt orr nem valami hívogató látvány, de azért a férfire mosolygott. Az viszonozta a gesztust.

Aztán elfordult, és várt. A szeme sarkából látta, ahogy a barátai biztatják az alakot. De a férfi nem kelt fel a helyéről.

Nikol várakozás közben megitta a pohár tartalmát. Aztán még egyet. És még egyet.

Az órára sandított. Tíz perce ült a bárban, de máris egy örökkévalóságnak tűnt. Türelmetlenül hátra fordult. A szőke férfi még mindig ott ült, és az italát bámulta. A társa pedig, aki a fülébe suttogott, most Nikolt. Nikol nem találta vonzónak, de azt Noel mellett megtanulta, hogy a helyes emberek nem mindig kedvesek, szóval köszönés képpen felvonta a szemöldökét. A férfi elmosolyodott, és ugyan így tett. Aztán Nikol intett a fejével, visszafordult az italához, aztán várt.

Nem sokkal később valaki helyet foglalt mellette. Nem lepődött meg, amikor a férfi mosolygós arca nézett vissza rá.

- Helló. – Motyogta.

- Szia. – Köszöntötte a férfi. – Patrick vagyok.

Nikol felvonta a szemöldökét. A férfi legalább kétszer annyi idősnek tűnt, mint ő. Fakó, barna haja ritkulófélben volt, a szemfehérje pedig sárgának tűnt a világoskék írisze mellett. Egy rongyos fehér inget viselt, és farmernadrágot.

Kezet fogott a férfivel.

- Nikol. – Mosolygott. Volt egy olyan érzése, hogy óvatosnak kellene lennie, de nem foglalkozott vele.

Patrick a pulton sorakozó poharakra pillantott.

- Nehéz nap?

- Ne is mondd. – Sóhajtott Nikol. – Sosem gondoltam volna, hogy az élet lehet ekkora szívás.

- Az orrod is ma történt?

- Aha. Be akartam verni egy pasi képét, de végül ő verte be az enyémet.

- Kellemetlen... – A férfi habozott. – Innál valamit?

Nikol rásandított.

- Meghívnál?

Patrick elmosolyodott.

- Hát, a mai nap után igazán megérdemled.

- Elfogadom. – Nikolnak nem sokszor ajánlották fel, hogy meghívják. Leginkább azért, mert egyedül élt, nem járt bulikba, se barátkozni, csak a munkahelyére.
Egészen jólesett neki, hogy olyasvalaki rendel neki italt, akinek szemmel láthatólag nincsenek rossz szándékai.

Azért figyelemmel tartotta az érkező poharakat, nehogy a férfi belecsúsztasson valami drogot.

Kellemesen elbeszélgettek, aztán pár óra múlva a férfi barátai odajöttek, hogy mennének haza.

- Elvigyünk? – Kérdezte Patrick Nikolt.

- Nem, köszi. Én még maradok egy kicsit. – Nikol kezdte érezni az alkohol hatását.

- Oké. – Mielőtt magára hagyták, a férfi elővett egy cetlit, és írt rá valamit. Nikol elé rakta. – Itt van a számom. Csörögj rám, ha épségben hazaértél.

- Köszi. – Mosolygott Nikol. Pontosan tudta, hogy nem fogja felhívni a férfit. Leginkább azért, mert nem volt telefonja. Zsebre rakta a papírcetlit.

Ismét egyedül maradt. Szédelgett, de nem az alkoholtól. Fáradt volt. Az órára pillantott. Hajnali egy múlt negyven perccel.

- Leülök az egyik asztalhoz. – Szólt oda a pultosnak. – Szeretnék még egy limonádét.

Lekászálódott a székről, és a sarokba ballagott. Remélte, hogy tud ott egy kicsit aludni, anélkül, hogy észre vegyék, vagy kidobják.

A kezébe vette a limonádét, és elhelyezkedett a puha ülésen. Pár percenként bele ivott. Azzal nyugtatta magát, hogy úgy is telt ház van, nem fogják észrevenni, ha kicsit elbóbiskol. Csukott szemmel hallgatta a zenét.

Nem figyelte a tömeget. A tömegből viszont észrevette őt valaki. A srác elgondolkozott azon, hogy mit keres Francis barátnője az ő területükön, aztán intett egy nagydarab fickónak, hogy kövesse.

Közelebb osont Nikolhoz, akinek lecsuklott a feje.

- Mi az? – Kérdezte mogorván a nagydarab.

- Itt van Francis csaja. – Vigyorgott a srác, akinek szőke fürtjei még inkább habcsókra hajaztak, mint legutóbb.

- Annak a tacskónak van csaja?

- Hihetetlen, mi? És még milyen tüzes. – Intett a fejével Nikol felé a srác.

A mogorva követte a tekintetét, aztán felszaladt a szemöldöke.

- Ez az a csaj, akiről meséltél?

- Aha.

- Aki bemutatott neked?

- Aha. – Vigyorgott a srác. – De az ő ujját nem fogjuk levágni. Túl szép hozzá.

Graham tisztán megmondta neki, hogy ne provokálják Francist, de a csajszi most az ő területükön volt.

- Na, gyere.

- Ez biztos nem csapda? – Követte a nagydarab.

- Majd kiderül. – Vont vállat a srác. – Figyelem már egy ideje, szerintem egyedül van.

Megkerülte az asztalt, és lehuppant Nikol mellé. Szorosan mellé húzódott, és átkarolta mögötte az üléstámlát. A nagydarab leült Nikol másik oldalára.

- Ébresztő, szépségem!

Nikol kinyitotta a szemét. A mellette ülő csávó lehelete alkohol szagú volt. Odébb csusszant volna, de egy másik alakba ütközött.

Jobban szemügyre vette a szőke hajút. Egy sörösüveget tartott. Valahonnan ismerős volt neki, a kerek arcával, és a habcsók hajával... Majdnem felugrott, amikor felismerte.

- Emlékszel még rám? – Vigyorgott a srác.

- Nem igazán... – Motyogta Nikol. Meglepődött azon, hogy mennyire higgadt maradt.

- Akkor segítek. – Hajolt közelebb a srác. Nikol elfintorodott. – Logan vagyok. Tudod, akinek bemutattál a bolt mögött.

- Ja, tényleg... Mert megfogtad a seggem... – Nikol belekortyolt a limonádéba. – Be kellett volna vernem a képed helyette.

Logan, és a nagydarab fickó, akit Nikol nem ismert, összenézett. A srác megköszörülte a torkát.

- És a tacskót hol hagytad?

- Kit?

- Hát a kis pasidat.

Nikol kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Francist. – Nyögte ki végül ingerülten Logan.

- Ő nem a pasim. – Röhögött Nikol.

- Há! Gondoltam. Túl jól nézel ki hozzá! – Logan keze Nikol vállára vándorolt. Beleivott a sörbe. – És, mit keresel itt?

Nikolnak fogalma sem volt arról, hogy ellenséges területre tévedt.

- Semmi közöd hozzá. – Nézett unottan Loganre, akit szemmel láthatóan meglepett a válasz.

Megköszörülte a torkát.

- Szomjas vagy? – Kérdezte nyájasan.

Nikol lomhán végig futotta a kínálatot.

- Hmmm. Margaritát még ma nem ittam. – Felelte.

Logan szúrós szemmel a nagydarabra nézett.

- Jól van, jól van... – Morogta az, aztán felkelt, és a pulthoz sétált.

- Jó az ízlésed. – Mosolygott Logan.

Nikol behúzta a nyakát. A srác képe olyan közel volt hozzá, hogy látta a pórusait.

- Te akarsz tőlem valamit? – Kérdezte.

- Csak ismerkedni. – Vigyorgott kajlán Logan.

Nikol kihasználta, hogy a nagydarab elment, és odébb csusszant.

- Akkor tartsd a távolságot. – Morogta, és eltolta a srác kezét.

Logan elhúzta a száját, és beleivott a sörbe.

- Szóval akkor Francis nem a pasid, hm? – Szólalt meg kis hallgatás után.

Közben a nagydarab visszatért az itallal, és lerakta Nikol elé az asztalra.

- Nem. – Sóhajtott nyűgösen Nikol. Megdörzsölte a szemét. – Csak barátok vagyunk.

Az italért nyúlt, a limonádéból átrakta bele a szívószálat, és alaposan megkevergette vele. Aztán Logan orra alá tolta.

- Mit akarsz? – Nézett értetlenül a srác.

- Igyál bele. – Dünnyögte Nikol. – Egyszer már bedrogoztak, és nem volt kellemes élmény. Csak meg akarok győződni róla, hogy a kis barátod, - Itt a nagydarab pasi felé bökött a fejével, - nem rakott bele semmit.

- Á! – Logan elvigyorodott, és elvette Nikoltól az italt. – Eszes lány vagy te.

Nikol alig láthatóan elfintorodott.

A srác lehajtotta az ital felét, aztán előre hajolt, és lerakta az asztalra.

- Nem rossz. – Csettintett a nyelvével.

Nikol figyelt, és várt egy kicsit. Logan szemmel láthatóan remekül érezte magát. A feje se csuklott le az asztalra. Nikol tekintete újra az italra vándorolt. Semmi kedve nem volt beleinni. Eszébe jutott valami.

- Van kedved egy játékhoz?

Logan szeme felcsillant. Nikol már ismerte ezt a nézést. Noel is hasonlóan reagált, amikor valami mocskos dolog futott végig az agyán.

- Milyen játékhoz?