Ben. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az Ben volt. Bármennyire is fáradt voltam, és összeragadt a szemem, nem bírtam elaludni. Csak forgolódtam az ágyban, és átkoztam magam, amiért túlságosan bele... Megtetszett.

Egy idő után feladtam, és elővettem a telefonom. Átfutottam az értesítéseimet, és láttam, hogy egy régi ismerősöm, egy lány, még gimiből, írt nekem.

Lauren: Hé, Joe, mi újság van veled?
Lauren: Rég beszéltünk...
Lauren: Tegnap megnéztem a Bohém Rapszódiát, és...

Nem néztem meg, mit írt, nem is válaszoltam neki, de elgondolkodtam. Leraktam a mobilomat. Egy nagyon vad ötlet jutott eszembe, bár egy kicsit aggódtam is miatta. Ezután szinte már éreztem is, ahogy leragadnak a szemhéjaim, és nemsokára álomba merültem.

Reggel a telefonom ébresztett. Összeszedtem magam, majd a csomagommal együtt lementem a lépcsőn. Ben már a konyhában volt, és... reggelit készített. „Hé, Joe, csináltam reggelit, meg gondoltam, csinálok neked szendvicseket az útra." Jézusom ez mennyire édes... Valaki kapjon el...

„Köszönöm! Nagyra értékelem!" mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott. Esküszöm ez a mosoly fog a sírba vinni.

Leültem az asztalhoz, Ben pedig egy tányért tolt elém. Ő is helyet foglalt mellettem, majd mindketten nekiláttunk. „Annyira fogtok hiányozni januárig..." mondta Ben, és egy kis időre abbahagyta az evést. „El se hiszem, hogy már majdnem a végénél járunk. Nemsokára már nem lesz rá több okunk, hogy találkozzunk."

„Ne..." néztem rá szomorúan. „Ne is mondd!" Ben keserűen mosolygott. „Tudod, hogy igaz." „Persze, de nem akarok emlékezni rá..." „Bocsi." nevetett, és én is megenyhülten kuncogtam.

A reggeli elfogyasztása után beültünk Ben kocsijába, és a repülőtér felé vettük az irányt. Már csak pár percem volt, amit az ő társaságában tölthettem, és ez nagyon elvette a kedvem az újbóli repüléstől.

„Meg is érkeztünk." Ez volt az a mondat, amit most a legkevésbé akartam hallani. Inkább egy 'Menjünk el valahova együtt!' vagy 'Nagyon tetszel nekem, Joe.' esetleg egy 'Sze-

Nem. Nem! Még csak ne is gondolj rá, Joe! Te sem... Te sem... Hiszen nem is vagy meleg...

Kiszálltunk, én kivettem a bőröndömet, majd Ben felé fordultam. „Köszönök mindent!" próbáltam mosolyogni. „Igazán nincs mit, Joe!" mondta, majd szorosan megölelt. Mivel nem voltam felkészülve rá, egy kicsit hátratántorodtam, de sikerült megőriznem az egyensúlyomat. Visszaöleltem, és belefúrtam az arcomat a vállába. Bárcsak örökké így maradhatnánk.

„Hát akkor..." nézett rám Ben azokkal a zöld szemeivel „Legyen jó utad!" „Köszi! Nemsokára látjuk egymást!" kezet fogtunk, ő visszaült a kocsiba, én pedig elvegyültem a reptéren lévő tömegben.

Minden rendben ment, sikeresen felszálltam a gépre, majd az is sikeresen felszállt. Már csak 8 órát kellett kibírnom az otthonomtól távol. Bár elég kényelmetlen volt az ülés, álomra hajtottam a fejem, ugyanis nagyon fáradt voltam.

Nem aludtam sokáig, amikor felébredtem pedig előhalásztam a telefonom, bedugtam a fülhallgatómat, és zenét hallgattam. Aztán meguntam, majd az előttem lévő ülés háttámlájába épített képernyőn filmet néztem. Mindvégig csak azt vártam, hogy végre megérkezzünk.

A repülő aztán valamikor csak leszállt, én pedig végre otthon lehettem. Ahogy kiléptem a reptér ajtaján, és végre New York-i levegőt szívhattam, megkönnyebbültem. Olyan jó érzés volt.

Taxiba szálltam, és az ismerős utakon hazafelé tartottam. Megköszöntem a sofőrnek, majd a hosszú utazás után végül a lakásomba léphettem. Mivel nem volt itthon szinte semmi étel, elugrottam vásárolni. Később összedobtam valami kaját, majd lezuhanyoztam. Mivel teljesen össze volt zavarodva az időérzékem a sok időeltolódástól, totál hulla voltam. Így már délután négykor fogtam magam, és lefeküdtem.

Aztán persze ennek is megvolt a hatása, ugyanis hajnali négykor már felpattant a szemem. Hirtelen emlékeztem, hogy Ben Cardy ott bujkál a bőröndömben, így hát muszáj voltam... Megint... Egy videót csinálni...

„Ugh... De jó, hogy itthon lehetek." kezdtem, majd leguggoltam. „Agh, imádom. De! Kezdjük az elején!" (...) Kinyitottam a bőröndöt. „Hé, haver, haver!" imitáltam Ben hangját. „Már két napja vagyok itt bent!" a szabad kezemmel még egy kicsit mozgattam is a kartont, hogy így még 'élethűbb' legyen. „Alig kaptam levegőt! Segíts ki innen!"

Instagramon még mindig elvoltak a robot-dínós videómmal, úgyhogy úgy gondoltam, még nem teszem fel ezt, a legújabbat. Talán majd pár nap múlva. Hadd teljen el egy kis idő a videók felrakása között. Aztán eszembe jutott, hogy Lauren írt nekem.

Lauren: Hé, Joe, mi újság van veled?
Lauren: Rég beszéltünk...
Lauren: Tegnap megnéztem a Bohém Rapszódiát, és amikor megláttam a neved a mozivásznon, nagyon meglepődtem!
Lauren: Nagyon tetszett a film! :)

Te: Szia Lauren!
Te: Örülök, hogy tetszett! :)
Te: Nincs kedved valamikor összefutni egy kávéra?

Ha tetszett, vote és komment légyszi :3