! figyelem !

! kérem vigyázzanak, perverzség 12 óránál !

Joe szemszögéből (oké szerintem ezt többször nem írom ki, kivéve, ha valaki más szemszögére váltok)

„...Hé..." hallottam, mintha víz alatt lennék, és a felszínről szólna valaki. „Hé, Joe! Ébredj..." Valaki rázta a vállamat. Levegőért kapkodva nyitottam ki a szemem. Még mindig a repülőn voltunk, Gwilym ült velem szemben.

Nehezen lélegeztem, a homlokom izzadt. Gwil most levette a kezét a vállamról. „Minden rendben, Joe?" kérdezte. „Nyögdécseltél, miközben aludtál, és összeráncoltad a homlokod. Valami rosszat álmodtál?" „I-Igen, azt hiszem..." hazudtam, és elvettem a felém nyújtott pohár vizet.

„Mennyi van még hátra az útból?" kérdeztem. „Még vagy három óra." válaszolta Rami. „Köszi!" mosolyogtam rá, majd elnézést kértem a srácoktól, és elmentem a klotyóra.

„Baszki..." sóhajtottam, lehuppantam a zárt vécécsészére, és kigomboltam a nadrágom. „Ahh..." nyögtem, amint a kis... problémám... kiszabadult a helyéről. Nem tudom elhinni, hogy ez pont most történt... Bennel... Bennel álmodtam, és... Ez hogy lehet?

Újra eszembe jutott Ben félmeztelen felsőtesttel. Nem... Ez így nagyon nem oké...

Magamhoz nyúltam. A hüvelyk- és a mutatóujjammal két oldalról körbefontam a merevedésemet, majd lassan végighúztam őket rajta. Ezután az ellentétes irányba mozdítottam őket, a péniszem hegyéhez érve egy pillanatra megállva. Ekkor teljesen ráfogtam, és így folytattam tovább. A másik kezemmel befogtam a szájamat, hogy tompítsam nyögéseim hangerejét. Mindeközben Benre gondoltam, és szinte hallottam a fejemben azt a gyönyörű mély hangját. Elképzeltem, ahogy kimondja a nevemet... „Joe..." Én pedig az ő nevét nyögtem „B-Ben..."

Egy wc papírt használva letisztítottam magam, majd miután felhúztam a nadrágomat és megigazítottam a ruhámat, kezet mostam. A tükörben ellenőriztem, hogy felvállalható állapotban vagyok-e, majd kiléptem a folyosóra, behúztam magam mögött az ajtót, és elindultam vissza a többiekhez.

„Jól szórakoztál?" kérdezte Gwil önelégülten vigyorogva, amikor visszatértem hozzájuk, Rami pedig hangosan felnevetett. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Gondolkodj, Joe! Valamivel csak ki tudod húzni magad ebből...

„Mi van, már szarni se lehet nyugalomban?" vontam össze a szemöldököm és visszaültem a helyemre. Vajon ezt így beveszik...?

„Nyugi már!" nevetett Gwilym. „Csak szívatlak!" Huh... Ez meleg helyzet volt.

„Mit szólnátok ahhoz, ha kártyáznánk?" kérdezte Rami, és elővett egy pakli francia kártyát. „Okés, én benne vagyok!" szólt Gwilym. Én is próbáltam inkább erre koncentrálni. Nem pedig Benre.

„Nem akartok egy kis zenét hallgatni?" kérdeztem huncutul vigyorogva. „Várj, kitalálom, mire gondolsz!" mondta Gwil, majd gondolkodó fejet vágott. „Fogadjunk, hogy a Queen-re!" vigyorgott, én is elvigyorodtam, és bólintottam. Rögtön be is raktam az első dalt, amit kiadott a YouTube – mi mást, mint a Bohemian Rhapsody-t.

Miközben Rami kiosztotta a lapokat, mind énekeltük a dalszöveget. Gwilym és én pedig még léggitároztunk is hozzá. Egy kicsit olyan volt, mintha visszakerültünk volna a film forgatásának idejébe.

Amíg mi játszottunk, a dalok folyamatosan váltották egymást. „Az enyém a pikk király!" vigyorogtam, és leraktam az asztalra. Biztos voltam a győzelmemben. Gwilym-re néztem, már csak az ő lapjára vártunk. „Pikk ász!" csapta rá a kártyáját az enyémre drámaian. „Háhá!"

„Aj, ne már!" biggyesztettem le az ajkamat. Ekkor beindult a Show Must Go On. Gwilym sóhajtott. „Úgy fogtok hiányozni..." mondta, majd végignézett rajtunk. „Máris elszomorodtam, hogy egy ideig nem fogjuk látni egymást..." „Ne is mondd!" sóhajtottam most én is.

Ezután eldöntöttük, hogy nem fogunk több szomorú dalt hallgatni, hogy ne múljon el a jókedvünk, és ne emlékezzünk arra, hogy nemsokára szét kell válnunk. De sajnos a gép aztán ereszkedni kezdett. „Mindjárt megérkezünk." mondta Rami, és elhúzta száját.

A sikeres landolás után mind összeszedtük a cuccainkat, majd érzelmes búcsút vettünk egymástól. Nem akartuk elhúzni az elköszönést egészen addig, amíg kiérünk a reptérről, mert tudtuk, hogy a média már odakint vár minket. Így hát, amikor elhaladtunk a fotósok előtt, mindannyian semleges arcot vágtunk.

Mind beültünk egy-egy taxiba, és elhajtottunk. Minden perccel, amivel közelebb kerültem a helyhez, ahol az éjszakámat terveztem eltölteni, egyre idegesebb lettem. Nem is figyeltem az utat, annyira összekuszálódtak a gondolataim, így amikor az autó megállt a ház előtt, azt hittem, szívrohamot kapok.

„Minden rendben van, uram?" kérdezte a sofőr. „I-Igen, csak már nagyon fáradt vagyok." próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. Kifizettem a férfit, majd kiszálltam, és hátulról kivettem a bőröndömet. A csomagomat magam után húzva elindultam a kis ösvényen a bejárati ajtó felé.

Becsöngettem, és vártam. A szívem úgy kalapált, mint még soha, a homlokom izzadt. Nem hallottam semmi mocorgást belülről. Lehet meggondolta magát... Lehet nincs is itthon... Most még vissza tudnék menni a taxihoz, esetleg elmehetnék egy hotelba, vagy valami...

Hallottam a kocsit elhajtani. „Francba..." szitkozódtam félhangosan. Ekkor kulcs fordult a zárban, és az ajtó kinyílt. „Joe! Szia!" mosolygott rám Ben azokkal a zöld szemekkel, én pedig azt hittem elájulok. Hosszú lesz még ez az éjszaka...

Nem tudom, hogy a jövő heti részt hogyan fogom tudni megírni, ugyanis osztálykiránduláson leszek. De amint lehet, felrakom azt is. Addig is láv jú gájz 💖