Még egy nap.

Még egy szörnyű nap.

 Úgy érzem mintha az április elseje előre jött volna és én a világ ellen lennék. A világ bolondot játszik velem.

Ma egész nap mindenki azt mondta hülye vagyok és soha nem leszek okos. Már annyit hallom hogy kezdem elhinni hogy a sok tanulás nem segít mert az ilyen kis elitsulis dögök úgy döntöttek én hülye vagyok. De fasza. Annyira kiugranék ilyenkor az ablakon csak a földszinten vagyunk berácsozott ablakokkal.

Nem eszek nem veszek levegőt fuldokolok. Fuldokolok a fájdalmamban. És van amikor Ő sem segíthet. Van amikor semmi nem segíthet.

Olvasási válságban vagyok én aki mindig olvas, akinek a kaja a nyugi bogyója nem eszik. Nem tudom megmondani a miértjét ezt teszem magammal és kész. Saját magam nehezítem és most neki kell állnom a tanulásnak de igy nem megy. Talán csak ez segíthet, hogy leírom. És sírok egy nagyot a gépem elött.

Reggel apa kezdte a kínzásom napközben az osztálytársaim folytatták. Most meg már én magamat kínzom az emlékekkel.

Mindig elgondolkozom miért posztolom. Mert azt akarom, hogy emberek tudják mi van a fejemben és hallják azt az óriási segélykérésem. Meg, hogy aki ismeri ezt tudja és lássa, hogy nincs veszve minden remény.

A csillagok mellet ez a másik kedvenc szavam remény. Annyi mindent takar és rejt magában. 

Ilyen és ehez hasonló gondolatok keríngenek a fejemben bárcsak itt lenne Ő és eltüntetné ezeket a gondolatokat gondokat. Lehet azt mondtam nem segíthet de Ő mindig segit mert egy főnyeremény, és az enyém. Nála jobb dolog nincsen az életemben. Köszönöm. <3