Mondták már, hogy az unalom felemészthet de sose gondoltam volna, hogy ennyire ezer dolgot tehetsz vagy tehetnél de legbelül mintha elloptak volna valamit tőled. Megnézheted a világ összes filmjét, megsüthetted a világ összes sütijét, bármit megtehetsz. De az unalom olyan dolog hogy nem tudsz mit csinálni igy érzed pedig csak nincs semmi kötelező dolgod és elkéne töltened az időd azzal amit szeretsz csinálni.

De mi van ha én nem szeretek semmit csinálni?

Egy dolgot szeretek csinálni vele lenni. De ő nincs itt és még magam se tudom mit tegyek, hogy elteljen az idő amit ő boldogan tölt nélkülem. Féltékeny vagyok hogy ő tud boldog lenni nélkülem én meg ő nélküle nem. De ha elmondom neki azt fogja hinni beteg vagyok vagy hogy nem vagyok normális.

Mit tegyek?

Üljek tétlenül?

Nézek ki a fejemből?

Valahogyan nem erre vágyok arra vágyok, hogy az agyam kikapcsoljon és velem legyen. De ő most boldog. Akkor ez önző húzás lenne. Nem?

Itt ülök írom ezt a valamit és bármit tehetnék kimehetnék, filmezhetnék, beszélgethetnék a családommal mégse teszem. Mert nekem most unatkoznom kell. Ezt műveli velem a testem és lelkem. Bármit megadnék újra egy olyan éjszakáért amikor a kezében tartott és tudtam hogy senki nem bánthat.

Most még a fejemben se élek. Mondogatom hogy nincs életem nincsenek barátaim de ez mind miattam van. Én nem keresem őket soha én nem vagyok képes írni nekik. És én panaszkodok. Én mondom hogy az életet csak túl kell élni de mivan ha ennél többre vagyok hivatott? Lehet néha meg kell tenni azt amit egyáltalán nem szeretnénk csak azért hogy az legyen amit nagyon szeretnénk. Itt egy világjárvány itt egy háború nap mint nap rengeteg ember hal meg. De én nem akarok köztük lenni én élni akarok és ezt is fogom tenni. Vége a hisztiknek, hogy nincs életem vége annak, hogy nem edzek, hogy nem köteleződők el. Most mindent megfogok tenni hogy az a kislány legyek aki voltam. Nem fogok félni megmutatni a valódi énem nem fognak érdekelni a kritikák élni akarok.

Mert ez a végzetem.