2011. Augusztus 31

A suli előtti utolsó nap. A velem egykorú lányok többsége vagy izgatottan várja, hogy megkezdje középiskolai tanulmányait, új barátokat szereshessen és ehhez hasonlók, vagy már a gondolatától is elfogja a hányinger. Nos ha választanom kéne, inkább az utóbbit választanám. Nem mintha nem lennék izgatott, de az idegesség általában mindig győzedelmeskedik felettem.
De azt hiszem talán nem ártana megejtenem egy rövid bemutatkozást. A nevem Violetta Castillo és néhány napja lettem 16 éves. A családommal csak nem rég költöztünk vissza Buenos Airesben. Az apám Germán építészmérnök, aki egy nagy céget irányít. Az anyukám öt éves koromban meghalt, a feladatait és a pozícióját a testvére Angeles vette át, de jobban szereti ha Angienek hívják. Mi ketten nagyon jól kijövünk, tényleg olyan, mintha a második anyukám lenne.
Apa és Angie bár nagyon igyekeznek hogy jó szüleim legyenek, sajnos nem igazán megy nekik. Mivel apámnak rengeteg a munkája, így nem töltünk együtt túl sok időt, így szinte fogalma sincs arról mit szeretek és mit nem. Angie pedig egyszerűen túl fiatal ahhoz hogy egy ennyidős lánya legyen, mint én. Ami a tanulmányaimat illeti, mivel országról országra utaztunk, így sosem tudtam része lenni egy közösségnek, ám ez szerencsére most megváltozik. Angienek hála felvételt nyertem a Stúdio On Beat nevű intézménybe. Ez a hely akár egy sima középiskola is lehetne, hisz olyan alap tárgyakat tanulunk mint történelem, idegennyelvek, ám emelt óraszámban tanulunk zenét, vannak ének és táncóráink is. Egyszóval maga a paradicsom számomra. Apu azt mondta, anyu imádta a zenét szóval az anyatejjel együtt a zene iránti rajongást is magamba szívtam. Azt említettem már, hogy rettenetesen ideges vagyok? Csak mert az vagyok. Persze nem azért mert félnék hogy nehezen menne a beilleszkedés, csupán még nem énekeltem sosem nyílvánosan. A szobámban lévő plüssállatok nem számítanak vagy igen? A lényeg, hogy a legnagyobb félelmem még mindig az, hogy totál beégek majd a többiek előtt. És ha már a többieknél tartunk, nem akarok túlbuzgó lenni, de már előre lecsekkoltam az osztályom többi tagját, legalábbis nagyon igyekeztem. Van köztük argentín, olasz, spanyol, mexikói és még francia is. Ezek alapján valódi nemzetközi osztály leszünk, ami szerintem tök király. Így legalább lesz esélyem más kultúrákat és országokat megismerni, igaz pár országban éltem már, így azt hiszem nem lesz gond közös nevezőre jutni velük.

A mai utolsó nyári napot Angievel kettesben töltöttük. Mivel apu mily meglepő az irodájában ücsörög, így egymásra vagyunk utalva. Angie kitalálta azt a fantasztikus ötletet, hogy vásároljunk be a sulira. Ezzel nem is lett volna baj, viszont a velem egykorú lányok már nem az anyukájukkal/nagynénjükkel mennek a plázába, hanem a barátnőikkel. De mivel nem szerettem volna megbántani az érzéseit, így belementem hogy tartsunk egy csajos napot. Végülis, izgalmasabb mint otthon ülni és halálra izgulni magamat a holnap miatt.

- Ehhez mit szólsz? - kérdezte Angie már a pláza egyik üzletében. Egy rövid, halvány rózsaszín szoknyát tartott a kezében. Be kell valjam, tökéletesen ismeri az ízlésemet, épp ezért sem értem miért kellett nekem is ott lennem. Persze nem kifejezetten ruhát akartunk venni, hanem olyan dolgokat amik szükségesek lehetnek az iskolában: Tollak, jegyzetfüzet, szótár és hasonlók. Sajnos akárhogy nyafogtam, Angie ezekből nem engedett. Cserébe viszont mivel jó kislány voltam és nem hisztiztem túl sokáig, kaptam két hatalmas csokis palacsintát. Most mit mondjak? Nagyon édesszájú lány vagyok.
Hát így telt a suli előtti első napom, holnap pedig show time!