Richárd igen sok nőnek szerzett már gyönyört, látta, ahogy az orgazmus megszünteti a határokat, ahogy elvész a kontroll és minden gátlás, és tagadhatatlan, hogy mindig élvezte ezt a pillanatot, de soha senki nem volt annyira gyönyörű, mint Nefelejcs. Senkinek nem gyöngyözött így a verejték a testén, senkinek nem olvadt el így a tekintete a mámorban, senkinek nem lágyultak ilyen törékennyé a vonásai, senki még csak meg sem közelítette azt a tökélyt, ami Nefelejcs. Richárd csak nézi őt, a nyugalmat és békét az arcán, a szemében, a szégyenlős, boldog mosolyt, a leheletnyit kipirult bőrt, és közben érzi a még mindig heves szívdobogást. Egyszerűen csak tökéletes. Ez a pillanat, ami történt, és Nefelejcs.

A lány nagyot sóhajtva az oldalára fordul. Richárd nem veszi el a kezét, inkább a lány mellére csúsztatja, és kissé szórakozottan a mellbimbóját dörzsöli. Az apró kis gyöngy pillanatok alatt megkeményedik, és csókért ágaskodik.

Richárdnak tetszik, hogy a kezdeti félénkséget félretéve most már nincs Nefelejcsben semmi szemérmesség. Mindig is imádta a női test puhaságát és lágyságát, mindig elbűvölték az ívek, hajlatok, gömbölyded formák, és mindig szerette, ha egy nő meztelenül is épp olyan természetesen viselkedik, mintha fel lenne öltözve. Bár általában a teltebb nőket vonzóbbnak látja, sosem volt ellenére a szélesebb csípő és az sem zavarta, ha egy nő hasa nem tökéletesen lapos, de Nefelejcs vékony, finoman izmos, ugyanakkor mégis lágy teste mindenestül elbűvöli.

Gátlástalanul legelteti a tekintetét Nefelejcs meztelen idomain. Őszintén örül, hogy magán hagyta a farmert, mert az legalább valamennyire elrejti a merevedését. Nefelejcsnek nem kell tudnia, hogy mennyire kívánja, hogy mennyire szeretne beletemetkezni és elveszni benne. Ez a pillanat az övé, hadd élvezze anélkül, hogy azon kelljen töprengenie, mivel viszonozhatná a gyönyört. Mert Nefelejcs ilyen, nemcsak kapni akar, adni is.

– És most? – kérdi a lány kába hangon. A tekintetében édes bizonytalanság játszik, tényleg olyan most, mintha még szűz lenne. Talán bizonyos értelemben az is. Legalábbis Nefelejcs. Hilda nem, a teste nem, de Nefelejcs igen.

Richárd úgy érzi, küzdenie kellene a vágy ellen, hátrálnia kellene, nem pedig elébe menni, mert Nefelejcs ártatlan, ő maga pedig a legkevésbé sem az. A lány derekára csúsztatja a kezét, és a szemébe néz.

– Ugye tudod, hogy a többit is akarom? – szólal meg újra Nefelejcs, mielőtt Richárdnak akár esélye lenne kinyitni a száját. – Ne érts félre, ez csodálatos volt, tényleg, szavakkal leírhatatlan, de téged akarlak, ezek után csak még jobban. Akarlak, nem fogom megbánni és nem fogom meggondolni magam.

A férfi ajkára féloldalas mosoly szökik. Igen, tudja, hogy Nefelejcs akarja, és nincs is ellene kifogása. Bár mi tagadás, talán jobb lenne, ha lenne, jobb lenne, ha képes lenne nemet mondani, de a fenébe is, ő sosem volt és soha nem is lesz egy átkozott gáláns lovag. Akarja a lányt, ennyi, és így, hogy Nefelejcs is akarja, semmi, a világon semmi nem vehetné rá arra, hogy ne tegye a magáévá.

– Meggondoltad magad? Nem akarsz? – kérdi félénken a lány, és a szemöldöke összefut az aggodalomtól.

Richárd közelebb hajol hozzá, és egy apró puszit nyom az orra hegyére.

– Nincs senki és semmi, amit jobban akarnék nálad – közli. – De nem foglak sürgetni. – Gyengéd csókot lehel a lány szájára, de esélye sincs elhúzódni, mert Nefelejcs a tarkójára csúsztatja a kezét, közelebb vonja magához, és elmélyíti a csókot.

Olyan szenvedélyesen és lelkesen csókol, annyi odaadással, ami megőrjíti Richárdot. Az ágyéka lüktet, a testében dervistáncot lejt a vágy. Nincs egyetlen egy olyan porcikája sem, ami ne könyörögne Nefelejcsért.

A lány fenekére csúsztatja a kezét. Mennyeien édes és formás fenék, Richárd szeretne rá csókot lehelni, aztán addig nyalogatni a gerince ívét, míg Nefelejcs remegni nem kezd.

Nefelejcs keze a tarkójáról a vállára, majd a mellkasára siklik. Az érintésétől Richárd odalent még keményebbre duzzad.

– Nem akarok várni – motyogja Nefelejcs szinte a szájába, a szavak vágytól kuszáltak.

Richárd a hátára fordul, húzza maga után Nefelejcset. A lány karcsú lábára szorítja az egyik a kezét, a másikkal a csípőjét ragadja meg. Hiába van rajta a farmer, nem állja meg, hogy felfelé ne lökjön. Nefelejcsből szaggatott sóhaj szakad fel, de nem húzza el a száját, vadul és hevesen csókolóznak tovább. Nefelejcs csípője ritmikusan mozog, Richárd nem biztos benne, hogy a lány egyáltalán tudatában van-e ennek. Nem bánná, ha a farmer varázsütésre eltűnne róla, ha már most érezhetné Nefelejcs nedves forróságát, ha becsusszanhatna oda, ahová már napok óta olyan emésztően vágyik.

Nefelejcs kiegyenesedik, kezét a mellkasára támasztja. Zihálva kapkod levegőért, a melle édesen, kívánatosan emelkedik és süllyed. Richárd feljebb csúsztatja a kezét a lány csípőjéről, és egy pillanatra behunyja a szemét, mikor a kezébe veszi a mellét, de aztán néznie kell őt újra. Nézni kell, ahogy a keze Nefelejcs mellére zárul, ahogy a lány hátraveti a fejét, és leheletnyit eltátott szájjal felnyög. Richárdból is rekedtes nyögés szakad fel, ahogy a lány mellbimbója a tenyerének feszül.

– Ha rajtad marad a nadrág, úgy nehéz lesz – incselkedik vele Nefelejcs, bár a szavak kacér élét elveszi, hogy halvány és pihegős a hangja. A lány keze lassú ösvényt rajzol a mellkasától a hasáig, kitérve íveket és szabálytalan, kanyargós formákat rajzol a bőrébe, az ujjbegyével és pillanatokra a körmével is megérinti, egészen addig, míg Richárd egész testét be nem borítja a libabőr. A lány elégedetten mosolyog, miközben ujjai már a bokszer szegélyénél járnak.

Bár izgató a gondolat, hogy Nefelejcs meglovagolja, de Richárd attól tart, a lánynak ez most túl sok lenne. A kacérkodása ellenére a mozdulatai még bátortalanok, bár felfedezésre éhes, de egyértelmű, hogy még nem mer nyíltan kezdeményezni. Azt szeretné, ha Nefelejcsnek tökéletes lenne ez az élmény, és abba nem fér bele, hogy zavarban érezze magát amiatt, hogy az övé az irányítás.

Richárd elvigyorodik, és egy gyors mozdulattal maga alá fordítja a lányt. Nefelejcs felsikkant, aztán már a hátán fekve a szájához kapja a kezét, hogy elnyomja a kuncogást.

– Fogsz még hangosabban is sikítani – ígéri Richárd.

– Oké – leheli a lány huncut mosollyal az ajka szegletében.

A férfi feláll az ágyról, és Nefelejcs sóvár tekintetétől kísérve kigombolja a farmerját. Nefelejcs kíváncsian bámulja a kezét, alig pislog. Richárd vigyorogva tolja le magáról a nadrágot, és majdnem hangosan felnevet, mikor a lány szeme elkerekedik. A visszafojtott hangok viszont egy pillanattal később rekedtes nyögésként szakadnak ki belőle, és hiába látja, alig hiszi el, hogy Nefelejcs minden szemérmesség nélkül felül és megérinti.

A lány mohón és ártatlan kíváncsisággal kulcsolja rá a kezét, és olyan lassan, őrjítően finoman mozdítja meg, amitől Richárd majdnem összecsuklik. Nefelejcs másik keze előbb a combján játszik, aztán lustán a hasizmaira téved, majd feljebb a mellkasára, és vissza.

– Hogy lehet valami egyszerre ennyire kemény és mégis... olyan... lágy... – motyogja Nefelejcs teljesen elbűvölve, miközben tovább simogatja.

Richárd alig fogja fel a szavait. Csak az érzés létezik, ahogy Nefelejcs törékeny kis keze rákulcsolódik, és finoman szorítva simogatja. Nincsen benne semmi gondolat, semmi a világon, csak vágy van, vöröslő, kéjes, bűnös és éjsötét illatokkal teli vágy.

Nefelejcs egyre gyorsabban mozgatja a kezét, és Richárdból hörgésszerű morgások, nyögések szakadnak fel önkéntelen, amikor azonban a lány másik keze a fenekére téved, és ingerlőn belemarkol, úgy érzi, egy pillanattal sem bírja tovább.

– Óvszer – nyögi Richárd, miközben lefogja Nefelejcs csuklóját. Ha hagyná, hogy folytassa, elmenne, márpedig Nefelejcsben akar lenni, amikor ez végre megtörténik. Ráadásul a lány egyre merészebb, és olyan éhesen mered rá, hogy Richárd attól tart, a következő pillanatban kedve támad a szájába venni. Ami persze minden bizonnyal észbontó élmény lenne, ha csak elképzeli, hogy az a roppant csábos, édes száj körbeöleli a férfiasságát, megrándul és még keményebb lesz, de az is biztos, hogy akkor tényleg nem bírná tovább.

– Készültél? – sandít fel rá a lány.

– Én... – Richárd elakad. Nem mondhatja azt, hogy „sose lehet tudni" alapon mindig van a tárcájában óvszer, ezzel talán megbántaná Nefelejcset, mert azt sugallná, hogy bárhol, bárkivel és bármikor kész a szexre, pedig ez nem igaz.

– Semmi baj, Richárd, én sem vagyok szent.

A férfi leguggol, és megérintve Nefelejcs állát, kényszeríti, hogy a szemébe nézzen.

– Amióta megpillantottalak, ott a tónál, nem gondoltam más nőre, nem kívánok senkit rajtad kívül, senki nem kell, csak te. – Szenvedélyesen törtnek elő belőle a szavak, és csak ahogy lepattannak az ajkáról, döbben rá, hogy mennyire mélyen igaz, amit mond. Senkire nincs szüksége, csak Nefelejcsre, de ebben a pillanatban fogalma sincs, hogy mit is jelent ez pontosan. Jobbnak látja, ha most nem is gondolkodik ezen.

– Köszönöm – súgja szégyenlős mosollyal a lány.

Richárd keményen és gyorsan megcsókolja, aztán kisiet az előszobába. Remeg a keze, ahogy a kabátja zsebéből előhúzza a tárcáját. Nem is remegés ez már, inkább reszketés, és ez hihetetlen. Soha nem kívánt senkit annyira, hogy elveszítse a teste felett az irányítást, most viszont képtelen fékezni magát.

Nefelejcs még mindig az ágy szélén ül, amikor visszalép. Richárd gyengéden az ágyra nyomja, megcsókolja, aztán a lába közé térdel. Megfogja az óvszert, de még mindig remeg a keze. Nem érti, mi van vele, és kell pár ügyetlen másodperc, hogy rádöbbenjen, izgul. Sosem izgult még szex előtt – jó, talán kamaszkorában, a legelső alkalommal, de azóta nem.

– Richárd? – kérdi félénken Nefelejcs, miközben felkönyököl.

– Én... – Richárd megrázza a fejét. Nem akarja, hogy Nefelejcs szánalmasnak vagy bénának találja, mert nem ilyen. Mindig tudja, hogyan vigye el a partnerét a beteljesülésig, kreatív, ha kell, és nem, a rohadt életbe, sosem izgul. Sosem érzi ezt az idegesítő zsongást a gyomrában, és sosem dobog ennyire szédülten a szíve, és az is biztos, hogy soha nem remeg a keze.

Nefelejcs felül, és félretéve az óvszert, összekulcsolja az ujjaikat.

– Én is izgulok – vallja be a lány. – Pedig tudom, hogy fájni biztosan nem fog, de mégis olyan, mintha az első lenne. De félni nem félek, mert te vagy itt velem, és tudom, hogy... tökéletes lesz.

Richárd a lány szemébe néz.

Ez az, pontosan ezért ideges. Tökéletesnek kell lennie. Tökéletesnek, mert Nefelejcs számára most ez az első, ő pedig olyan kemény és pattanásig feszült, hogy talán spontán képes lenne elmenni, de azt akarja, hogy Nefelejcsnek ez legyen élete legjobb szeretkezése – azt akarja, hogy akkor is így érezzen, ha majd emlékezni fog. Hogy minden férfi, aki előtte volt, ne is létezzen többé, és ne csak azért, mert Nefelejcs nem emlékszik rájuk. Tökéletes akar lenni, nem egyszerűen csak jó, hanem minden ízében tökéletes.

– És nem azért lesz tökéletes – folytatja Nefelejcs –, mert sosem volt még ilyen, bár úgy hiszem, igazából valóban sosem volt olyan, amilyen most lesz, mert te... te vagy, és épp ez a lényeg. Miattad tökéletes. És... egyébként is biztos vagyok benne, hogy soha senki nem panaszkodott még a képességeidre, amit az előbbiek után nem is csodálok – pirul el a lány.

Richárd elmosolyodik. Talán mondania kellene most valamit, valamit, amivel Nefelejcs tudtára adja, hogy érti őt, de nincsenek megfelelő szavai, ezért inkább megszorítja a lány kezét, és lágy csókot lehel az ajkára.

Tökéletes lesz, igen, ha belegebed, akkor is, és nem megy el addig, amíg Nefelejcs legalább kétszer el nem élvez. Ha görcsöt kell kötnie magára, akkor is kibírja.

Az óvszerért nyúl, kibontja, és könnyedén felteszi – már nem remeg a keze. Tudja, hogy képes megmutatni Nefelejcsnek, milyen az igazi gyönyör, hogy milyen, amikor valaki csak vele törődik, amikor valakinek csak ő létezik, amikor ő az egyetlen valóság.

Számára most ő az egyetlen valóság.

Visszanyomja a lányt az ágyra, és fölé hajol. Játékosan épp csak súrolja az ajkát az ajkával, közben pedig óvatosan benyúl a lába közé. Tudni akarja, hogy Nefelejcs készen áll-e rá. Pontosan abban a pillanatban csap le a szájára, amikor becsúsztatja az ujját a szűk és forró résbe. Nefelejcs háta ívbe feszül, és vadul viszonozza a csókot.

Richárd kihúzza az ujját, majd visszanyomja, közben pedig a lány csiklóját dörzsöli. Csak akkor hagyja abba, amikor Nefelejcs nyöszörögve hátraveti a fejét és zihálva hozzápréseli a mellét – mámorító érzés ez a közelség, de még nincsenek elég közel.

Óvatosan és lassan hatol a lányba, hogy véletlenül se okozzon fájdalmat. Közben az arcára lehel csókokat, a nyakára és közvetlenül a füle alá. Ahogy egyre beljebb araszol a nedves forróságba, Nefelejcs vágyakozó nyöszörgése sóhajokba fullad. Amikor Richárd egészen betölti a lányt, megáll, felemeli a fejét, és megsimogatja a lány arcát. Azt akarja, hogy ebben a pillanatban Nefelejcs a szemébe nézzen.

Nefelejcs kábán pislog rá, a tekintetéből túlcsordul a kéj.

Richárd kijjebb húzódik, majd gyorsan és hirtelen előre löki magát.

Figyeli, ahogy Nefelejcs tekintetében megtébolyodott hullámokat vet a mámor, és érzi a férfiasságán, hogy a lány szorosan, meg-megremegve körbeöleli. Elképesztő, hogy mennyire érzékenyen reagál, hogy mennyire érzéki és vadító.

Ahogy újra kijjebb húzódik, Nefelejcs a dereka köré fonja a lábát, és húzva maga felé kényszeríti, hogy újra belehatoljon, mélyebbre, mint az előbb.

Csodálatos érzés a lányban lenni, mozogni benne. Jobb, mint amilyennek képzelte. Teljes és... tökéletes. Minden mozdulat és minden pillanat.

Nefelejcs egyre hangosabban sóhajtozik, Richárd pedig egyre gyorsabban mozog benne. Azt akarja, hogy elszálljon, hogy a gyönyör átrajzolja a vonásait és megolvassza a tekintetét.

Richárd karja megfeszül, ahogy kicsit feljebb tolja magát. Muszáj a másik kezével Nefelejcs öléhez férnie, át akarja billenteni őt a határon. Épp csak hozzáér a csiklójához, amikor a lány testén remegés fut végig, és ahogy a férfi kijjebb húzódna, Nefelejcs erősen megszorítja a lábával, hogy bent tartsa. Richárd érzi, ahogy a lány összehúzódik, érzi a férfiasságán a leheletnyi, puha remegéseket, és ő is majdnem elélvez, de szorosan összepréselt szájjal visszatartja.

Kettő, minimum kettő, nem mehet még el.

Átadja magát Nefelejcs gyönyörének. A lány úgy szorítja magához, hogy a kezét épp csak ki tudja húzni kettejük közül, de muszáj, mert lehetetlen, hogy ne érintse vagy csókolja meg ebben a pillanatban. Nefelejcs ívbe feszült nyakára szorítja a száját, érzi a vére pulzálást, és ahogy a tenyerét a mellére szorítja, a szívdobogását is.

Nefelejcs átöleli, körmei a hátába vájnak, de Richárd számára édes fájdalom ez.

– Uram atyám... – sóhajtja fátyolos hangon a lány, és gyengít a szorításán. Finoman kisöpri Richárd előre hulló tincseit a szeméből. Ahogy összefonódik a tekintetük, mindketten megremegnek picit.

– Te nem... – motyogja a lány, félig kijelentésként, félig kérdésként.

Richárd megrázza a fejét, mire Nefelejcs izgatóan megmozgatja a csípőjét.

– Szeretném, ha elengednéd magad, ha neked is jó lenne – közli határozottan. Csupa dacos akaratosság a hangja. Richárd általában nem szereti, ha irányítani akarják, megszokta, hogy az ágyban ő az úr, de fura mód egyáltalán nem zavarja, hogy Nefelejcs nem hagyja magát.

– Hidd el, nekem jelenleg nagyon jó – mondja Richárd. Apró puszikat lehel a lány szájára, és lassan újra mozogni kezd. Nem húzódik ki teljesen, és nem is lök olyan hevesen előre, bár nagy a kísértés, de azt akarja, hogy Nefelejcs újra elveszítse az eszét.

– De én azt akarom, hogy még jobb legyen, ugyanolyan jó, mint nekem – pihegi a lány. Minden lökés elébe megy, megemeli a csípőjét, és Richárdhoz feszíti magát, hogy minél mélyebbre hatolhasson bele.

A lányból borzongató sóhaj tör elő. Richárd beszívja Nefelejcs alsó ajkát, aztán a nyelvével megsimogatja a felsőt. Válaszul Nefelejcs felkínálja a száját, és Richárd örömmel ízleli meg őt. Nem tud betelni a lány édes, kábító ízével.

A lökései egyre gyorsabbak és hevesebbek, már nem bírja sokáig, de érzi, hogy Nefelejcs még messze van attól, hogy újra elélvezzen, ezért lassít a tempón. Csalódott és elégedetlen szusszantás a válasz, és Richárd nem bírja, halkan, dörmögősen elneveti magát.

– Még nem végeztem veled – súgja a lány fülébe, szándékosan úgy, hogy ajka érintse a fülcimpáját. Észrevette, hogy Nefelejcs különösen érzékeny a füle környékén. Ahogy a lány most megborzong, és hegyes kis mellbimbója a mellkasához feszül, örül, hogy figyelmes volt.

Richárd feltolja magát és kiegyenesedik, aztán megragadja Nefelejcs csípőjét, és ahogy belehatol, maga felé húzza a lányt. Nefelejcs szeme elkerekedik a hirtelen érkező gyönyörtől.

Igen, ez a tökéletes szög.

Ahogy újra előre lök, a lány mindkét kezével a takaróba markol, és buja sikkantás tör elő belőle.

Richárd számára is teljesen más érzés így. Mintha még jobban kitöltené a lányt, mintha még inkább körülölelné őt. Újra és újra lök, egyre fékezhetetlenebbül, egyre vadabban.

– Érintsd meg magad – morogja reszelősen Richárd, erősebben szorítva a lány csípőjét. – Látni akarom, ahogy a melled simogatod.

Nefelejcs tétován, zavartan fogja meg a mellét, de a keze nem mozdul.

– Nem kell szégyellned, csak add át magad az érzésnek – biztatja Richárd.

A lány picit megmarkolja a mellét, aztán gyengéden masszírozni kezdi. Leheletnyit elnyílt szájjal, pihegve néz rá.

– Gyönyörű – motyogja Richárd, még erősebbeket lökve. A karján megfeszülnek az izmok, ahogy megtartja a lányt.

Nefelejcs elengedi magát, az ajka huncut mosolyra görbül, miközben a hüvelykujjával dörzsöli meredező mellbimbóját. A lány mosolya, az érzéki mozdulatai már több mint elégnek bizonyulnak Richárd számára. Még vadabbul hatol a lányba, és amikor megérzi, hogy Nefelejcs teste megfeszül, ahogy a lány beharapja az ajkát, és a szeme üvegessé válik, Richárd majdnem teljesen kihúzódik belőle, hogy egy utolsót lökjön. Mikor mélyre hatol, Nefelejcs remegni kezd, és ő is elengedi magát. Ráborul a lányra, és a gyönyör egyszerre ömlik át rajtuk.

Tökéletes. Csak így, egyszerűen. Tökéletes.

Talán percek telnek el, mire Richárd képes annyira összeszedni magát, hogy kihúzódjon a lányból. Mellé fekszik, megfogja a kezét, és a szívére húzza. Szeretné, ha Nefelejcs érezné, mennyire gyorsan dobog még mindig a szíve, hogy tudja, miatta, érte dobog így.

A szobában csend van, csak a zihálásuk hallatszik. Richárd nem tudja, mikor hallgatott el a zene, de most örül annak, hogy csak ők ketten vannak, hogy nincs semmi más. Behunyja a szemét, és hallgatja Nefelejcs lassan csituló lélegzetvételeit.

– Istenem – súgja a lány –, ha ez mindig ennyire jó, akkor nem tudom hibáztatni magamat, amiért olyan vagyok, amilyen.

Richárd elmosolyodik, és a lány felé fordítja a fejét. Nefelejcs őt nézi, a tekintete kíváncsi.

– Mindig ennyire jó? – kérdi bizonytalanul.

– Nem, nem mindig – feleli Richárd. – Nem mindenkivel.

A válaszért kiérdemel egy boldog mosolyt, amitől nagyot dobban a szíve. Nefelejcs talán érzi is, de a férfit ez egyáltalán nem zavarja.

– Szóval ez... különleges volt? – faggatózik tovább Nefelejcs, árnyalatnyit még mindig bizonytalanul.

– Igen – erősíti meg Richárd.

Határozottan különleges volt. Igazából számára sosem volt ennyire teljes, mint az imént.

– Az... jó. Akkor nem fogsz elfelejteni – mondja halkan Nefelejcs. A hangját félénk szomorúság karcolja reszketegre.

– Sosem tudnálak elfelejteni – szorítja meg a kezét Richárd, majd az igazsághoz híven hozzáteszi: – És nem csak ezért.

Túl sokat mondott, túl közel engedi magához a lányt, de ebben a pillanatban nem tud küzdeni az ellen, ami velük történik. Talán nem is akar. Ma éjszaka nem. Viszont pár percnyi távolság nem árthat, mindkettejüknek szükségük van a józanságukra, mielőtt olyasmit mondanának ki, aminek semmi értelme nem lenne.

Elengedi Nefelejcs kezét, és feláll az ágyról. A konyhába lép. A talpa alatt jéghidegnek érződik a csempe, és a bőrét átölelő levegő is hűvös most, hogy Nefelejcs nincs mellette. Mintha Nefelejcs nélkül minden hidegebb lenne, pedig csak pár lépésnyire távolodott el tőle. Holnap sokkal távolabb lesz. Vajon akkor is ennyire hidegnek érez majd mindent?

Kidobja az óvszert a mosogató alatti szemetesbe, egy papírtörlővel megtisztogatja magát, aztán elgondolkodik azon, hogy talán újra lezuhanyozhatna, de ahogy Nefelejcs felé fordul, tudja, hogy most képtelen lenne őt egyedül hagyni.

Visszalép az ágyhoz, felhajtja a takarót, megvárja, míg Nefelejcs bebújik alá, aztán ő is lefekszik. Örül, hogy a lány rögtön a vállára teszi a fejét és hozzá bújik. Richárd a lány mellkasán pihenő kezére simítja a kezét.

Sokáig egyikük sem szólal meg. Richárd csak onnan tudja, hogy Nefelejcs még nem alszik, mert a lélegzete nem nyugodt és egyenletes, pedig egy ilyen őrült nap után biztosan nagyon fáradt.

– Miért nem alszol? – töri meg a csendet Richárd. Aggódik, hogy Nefelejcs talán rosszul érzi magát, és ezért nem tud aludni. Ha így van, bármi is bántja, szeretné őt megnyugtatni.

– Nem akarom, hogy holnap legyen.

Nos, ez ellen sajnos nem sokat tehet. A holnap nem kívánságműsor, eljön, ha akarják, ha nem.

– Én se – vallja be, és kicsit szorosabban öleli magához a lányt. Olyan otthonos ez az érzés, ami átjárja, mint amilyet csak zeneszerzés közben szokott érezni, és ezt nem tudja magában hova tenni.

– Richárd, szerinted mi lett volna, ha más körülmények között találkozunk?

– Attól függ, milyen körülmények között – válaszol Richárd őszintén. Hálás, hogy Nefelejcsnek beszélgetni van kedve, mert igazság szerint nem szívesen forgatja magában azokat a furcsa gondolatokat, amelyek újra és újra megkísértik.

– Hogy érted?

– Ha mondjuk, szembetalálkozunk az utcán, talán simán elmegyünk egymás mellett. De ha valami szórakozóhelyen találkozunk, talán összejöttünk volna. Eltöltöttünk volna együtt egy igen kellemes és emlékezetes éjszakát, aztán ismerve magamat, és abból kiindulva, amit rólad tudunk, másnap reggel szépen elbúcsúztunk volna egymástól, és ennyi. – Különös, hogy ez így mennyire fájón üresnek hangzik. Az is lett volna: fájón üres, és bár megkapta volna a lehetőséget, hogy megismerje ezt a minden tekintetben elképesztő lányt, ő pusztán megszokásból mégis elsétált volna mellette.

– Azt hiszem, a tó tulajdonképpen szívességet tett nekünk – jegyzi meg Nefelejcs. – Esélyt adott, hogy megismerjük egymást.

– Egészen úgy beszélsz, mint nagyanyám – dörmögi Richárd, de valójában egyetért, pedig sosem tudott úgy gondolni a tóra, mint Oma.

Nefelejcs nem tagadja, csak kuncog, aztán nagy levegőt vesz, de alig pár másodperc múlva ki is fújja. Richárd vár, hogy összeszedje a bátorságát, és elmondja azt, ami a fejében jár, de Nefelejcs nem szólal meg, csak a teste válik feszültebbé, görcsösebbé.

– Ne kímélj – szólal meg Richárd, mert nem bírja tovább, hogy Nefelejcs magába zárkózik. Eddig nem volt problémája azzal, hogy bármit megosszon vele, és örülne, ha nem is most kezdené megszűrni a gondolatait.

– Nem fontos.

– De, az.

Nefelejcs újra nagy levegőt vesz.

– Szerinted Oma komolyan mondta? – bukik ki belőle hadarva a kérdés.

Richárd nem kérdez vissza, tudja, mire gondol a lány. Arra kíváncsi, hogy Oma szerint tényleg lehetne-e ő a dédunokái anyja, vagyis Richárd felesége.

A férfi egyetlen pillanatra megengedi magának, hogy elszabaduljon a képzelete, és nem rémül halálra, pedig erre számít, vagy ha más nem, legalább közönyre. De nem, ha elképzeli Nefelejcset várandósan, ha elképzeli, ahogy a közös gyermeküket tartja a karjában, még annak ellenére is, hogy sosem akart családot, a kép szívet dobogtatóan vonzza magához. Mintha így lenne rendjén.

Richárd elhessegeti a képeket, és nem törődik a lelkébe vájó szomorúsággal.

– Igen – feleli halkan. Nem teszi hozzá, hogy az viszont nem biztos, hogy Omának igaza is van. Hozzá kellene tennie, de képtelen rá, és nem érti, miért, de ez is pontosan olyan dolog, amin nem akar most töprengeni. Nincs értelme.

Nefelejcs nem mond semmit, talán azért, mert ő is tudja, hogy ez a pillanat csak egy illúzió. Ma éjszaka itt vannak, együtt, de holnap Nefelejcs talán már nem is fog létezni, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan most. Egyikük sem tudja, mivel jár majd ez pontosan.

A lány hirtelen mozdul meg, átveti rajta a lábát, és a mellkasán megtámaszkodva lovagló ülésben elhelyezkedik rajta.

– Szeretkezzünk egész éjszaka – közli vágytól elnehezülő tekintettel.

– Kétlem, hogy a mai nap után azt bírnánk szusszal.

Nefelejcs finoman megmozgatja a csípőjét, és ahogy az öle az ágyékához feszül, Richárd szíve izgatottan dobban, a férfiassága pedig türelmetlenül megrándulva máris éledezni kezd. Nefelejcs ajkára hamiskás mosoly szökik, és csupa vérlázító határozottsággal pillant rá.

– Kishitű vagy.