Azt mondják, a szakítás és a gyász fázisa közötti mezsgye nagyon vékony, szinte egybeolvad a kettő, vagy talán egy és ugyanaz, nincs is semmi különbség. 

Először tagadod, tudatosan vagy tudat alatt, nem számít. Nem akarsz vele szembesülni, valaki még úgy is tesz, mintha nem történt volna meg. Olyan ez, mint amikor egy szeretted meghal, és te még hívogatod telefonon, hátha valami rossz vicc az egész. Nem túl szerencsés, aki ebben a fázisban ragad, olyan, mint egy rossz álom.

Másodikként fut be a harag, amikor az exed vagy önmagad (de főleg az ex) irányába táplálsz perzselő, pusztító dühöt; mint egy kígyó, aki az áldozata látványától termelni kezdi a fogaiban a gyilkos mérgert. Ő kibaszott veled, te pedig magadban égsz a bosszútól, heti hét napban azon gondolkodsz, hogyan tedd tönkre, hogyan tedd féltékennyé, mit csinálj azért, hogy szenvedjen. Ó, az nem elég, ha boldognak lát, ugye? Ugyan, dehogy. Szerény tapasztalataim szerint a harag fázisa a leginkább romboló, elsötétíti a lelket, és ez tart a legtovább. 

Aztán alkudozol; "csak még egy üzenetet írjon, csak még egyszer próbáljuk meg és esküszöm, megpróbálok változni, türelmesebb leszek vele, megbocsátok meg minden..." Ismerősek ezek a mondatok? Nekem is. Hányinger.

De eljön az ideje, amikor már nem marad más, csak a depresszió. Amikor legalább kétnaponta elbőgöd magad, mikor egyedül vagy (ha nem minden nap), amikor fáj őt meglátni, amikor úgy érzed, minden a te hibád és ő boldog nélküled, nem volt rád akkora szüksége, mint neked rá... Ezt hallgatják a barátaid, akik már lassan vele álmodnak, és ők is szenvednek, hiszen nem tudják, hogyan segítsenek.

Végezetül, elfogadod. Már nem figyeled minden nap a telefonod, már nem beszélsz minden nap róla a barátaidnak, már nem kapsz sírógörcsöt és nem úgy mész végig az utcán, hogy az jut eszedbe, "itt sétáltunk nem is olyan régen". Sőt, egyszer csak azon kapod magad, hogy egész nap eszedbe se jutott.

Nagy szerencse, ha valaki viszonylag gyorsan rendezi a sorait és egész kellemesen zárja le magában ezt az öt fázist, nem mérgezi a lelkét sokáig. Sajnos én nem ilyen vagyok, az én időm tovább tart és jóval makacsabb, néha úgy érzem, ugrálok a fázisok között. 

És a legnagyobb szívás az, hogy haragtartó vagyok.

Nem nekem, neki.