Napokig gondolkodtam azon, amit a lakótársam mondott nekem, sőt, tulajdonképpen kegyetlenül szorongtam rajta, mint minden máson általában. Egyre csábítóbb volt a gondolat, hogy magam mögött hagyjam a fájdalmat és legalább egy kis időre máshol keressek menedéket. A munkahelyen a környezet - bár valamicskét javult -, ugyanolyan zavaró volt; néha rám jött az érzés, hogy egy kicsikét még mindig szeretem Őt, akaratlanul előástam az elmémben azokat az emlékeket, amik igenis, hogy jók voltak és gyengéden bánt velem. Tisztában voltam vele, hogy ezek mind illúziók, de egyszer-kétszer azon kaptam magam, hogy ott motoszkál a kisördög a fejemben és rá akarok írni. Beszélgettem pár férfival, hátha jön valaki más, aki kiveri a fejemből, de ez semmi más nem volt, csak menekülés és én nem akartam egyik kapcsolatból a másikba belerohanni. Meg kellett szabadulnom innen, de sürgősen. A lehetőségeket végigpörgettem a fejemben és az jutott eszembe, kezdhetnék valamit azzal a B2-es koreai nyelvvizsgával. Munkavállalói vízumot szerezhetnék és elhelyezkedhetnék sminkesként ugyanúgy, mint itthon. Sőt, lehetőségek tárháza állt előttem, hiszen itt idétlen mosószerreklámokhoz meg kamu hatású kozmetikumokhoz sminkeltem, ott viszont virágzóban volt a k-pop ipar, rengeteg ügynökséghez kerestek tagokat frissen induló bandáknak. Egyre kecsegtetőbb volt a gondolat, de a szívemnek nem tudtam parancsolni és azt mondani neki, hogy egyik pillanatról a másikra szakítsa meg a barátaim iránt érzett mély köteléket.

- Em', figyelj. Egy év az egész. Neked szükséged van valami újra és változásra, és mi sem bírjuk nézni, ahogyan szenvedsz. Ha ez kell ahhoz, hogy lelkileg helyreálljon az egyensúly, menj; használd ki a lehetőségeid és ki tudja, talán letelepedsz ott, lesz családod és mi meg fogunk látogatni, hidd el! Még most, amíg fiatal vagy...

- Ha olyan baszott sok pénzed lesz, mint gondolom, fizetheted nekünk a repjegyet.

- És beszervezhetnéd nekem Jungkookot.... - az utolsó mondaton már tényleg elröhögtem magam, hiszen nem is apró termetű barátnőm lenne, ha nem mond ilyen baromságot. 

- Azt hiszem, igazatok van. - sóhajtottam szomorúan, ugyanakkor valahol már ott lapult bennem az izgatottság érzése is, hogy világot láthatok és tényleg kiszakadok ebből a mérgező környezetből. - Mit gondoltok, mennyi az esélye annak, hogy felvesznek egy nagyobb céghez? Nincs bajom a kicsikkel sem, de talán ideje lenne ugranom egy szintet...

- Megérdemled azok után, hogy ennél a semmit nem érő reklámcégnél mázolsz. - vont vállat Ezra diplomatikusan és megigazította világosbarna sörényét. - Ezt a vállalatot a lőtéri kutya se ismeri, a fizetésed meg botrány.

- Jelentkezz a BigHit-hez gyakornoknak. - kacsintgatott Francheska, aki talán már megint túlzásba vitte kedvenc bandájának vokalistájáról való álmodozását. Már megfogadtam magamban, hogy ha esetleg tényleg sikerrel járok, ő lesz az első, akinek VIP koncertjegyet küldök és mellé repülőjegyet.

- Benned sosem csalódunk. - néztünk rá unott fejjel, mire megvonta a vállát és tovább nevetgélt. - Azt hiszem, ez esetben ideje megírni a felmondásom a cégnél. Viszont előtte mindenképp biztosítanom kell fix munkahelyet és vízumot odakint.

~~~

Több hetes, sőt, hónapos tervezgetés volt ez. Elsősorban a munkakeresés, a lejárt útlevelem megújítása, és közben a lehető legtöbb program megszervezése a barátaimmal, akiket ki tudja, mikor láthatok utoljára. Nyilván benne volt a pakliban, hogy meglátogatnak, de az Amerikai Egyesült Államok és Dél-Korea között nem két méter volt a távolság és mindenki tisztában volt vele, ha összejön minden és elmegyek, nem látjuk egymást többé majdnem minden nap.

Azonban a várt áttörés csak nem érkezett el. Elutasítottak a Pledis Ent.-től, a Starship-től, a CUBE-tól, és a Stone Music-tól is. Sőt, gondoltam a szórakoztatóipar kisebb ágaira is, mint az KBS, ahol a TV bemondók felkészítéséhez kerestek szakembereket, de csak elutasítás érkezett.. Kezdtem feladni és beletörődni, hogy minden ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig és itt maradok. Talán csak egy várossal kellett volna arrébb mennem, nem rögtön kontinenst váltani. De a francba is, annyira jól hangzott a gondolat!

- Ne törd magad. Még mindig van pár hely, ahová beadtad. - simogatta a vállam Francheska, de ezzel nem sokra mentem. Igazán értékeltem, hogy próbált segíteni, ahogy a többiek is, de most képtelen voltam a dolgok pozitív oldalát nézni.

- Nem akarok kukacoskodni, de mi lenne, ha egy nagyhoz adnád be? - vetette fel az ötletet Ezra, mire én felhorkantam. - Most mi van?! Nagy vállalatokhoz több embert szoktak keresni, nem? 

- Még a kicsikhez sem kellek, hogy vehetném fel a kesztyűt egy olyan ügynökséggel szemben, mint az YG vagy a JYP? Ráadásul külföldi is vagyok... Igaz, hogy több embert keresnek, de a létszámszükséglettel együtt a minőség is növekszik.

- Na és akkor mi van? - forgatta a szemét Ezra és kirántotta a kezemből az iPadet. Pötyögött valamit az érintőképernyőn, keresett ezt-azt, de nem láttam, pontosan mit. Aztán visszatolta az orrom elé a kijelzőt és összecsapta a tenyereit. - Fanny kivételesen nem lőtt mellé a koreai bandás faszságával, ugyanis a Hybe keres kezdőket. Van munkatapasztalatod, ergo nem számítasz kezdőnek, és ott jobban kajálják a külföldieket, tekintve, hogy a bandájuk már Amerikába és Európába is eljutott, meg Isten tudja, hova.

- Még a szerbekhez is. - Beni először szólalt meg, eddig inkább csak hallgatta az eszmecserémet és a pasijával chatelt intenzíven, miközben úgy az ötödik cigijét szívta az ablakban. 

- Ember, te nikotinmérgezésben fogsz meghalni. - csóváltam a fejem rosszallóan, a megszólítottat azonban nem hatotta meg és tovább magyarázott nekem.

- Tetyó, szerintem add be. Veszíteni nem fogsz vele, és talán egyszer később még fel is figyelnek rád, ha nem most. 

~~~

Még másnap is az a beszélgetés járt a fejemben, amit a barátaimmal folytattam az este. Beninek igaza volt, tényleg nem veszítettem volna semmit azzal, ha beadom a Hybe-hoz az önéletrajzom és a portfólióm, mégsem mertem rákattintani a küldés gombra. Valami megakadályozott benne - magamnak sem akartam bevallani, de tisztában voltam az okával. Az az ostoba exem tehetett erről is; minden alkalommal azt sulykolta belém, hogy nem lehet véleményem, hogy hülyeség, amiket szeretek, amiket teszek és nem vagyok elég jó. Még egy filmet sem tudtunk együtt megnézni, mert csak az ő érdekei számítottak.
Nyilván nem csak rá kell fogni, hiszen a Tiktokos pszichológus is megmondta, hogy a saját gondolataimért, a saját tetteimért csak és kizárólag én felelek, de könnyebb volt mindenért Őt hibáztatni. Könnyebb volt azt gondolni, hogy azzal, amit tett velem, nekem jogom van visszaélni és belesüllyedni az önsajnáltatás mocsarába anélkül, hogy bármit is tennék ellene. Márpedig ettől a hozzáállástól sürgősen meg kellett szabadulnom, ha nem akartam idő előtt becsavarodni és rövidesen a pszichiátrián kikötni.

Végül ez volt az a löket, ami rávett, hogy hirtelen felindulásból mégis rányomjak arra a rohadt jelentkezésre. A szívem a torkomban dobogott, alig bírtam nyelni, és még a laptopomat is lecsaptam, annyira megijedtem a saját tettemtől. Viszont legbelül, mélyen tudtam, hogy helyesen döntöttem, és ha a Sors is úgy gondolja, hogy eljött a megfelelő idő és Dél-Korea lesz a megfelelő hely, akkor segít nekem elérni a célom.