-Mindenki a helyére, kornyikálók mikrofonközelbe!-szirénázik Kiskero, felélesztve engem az ideiglenes sokkból
-Hogy álltok?-dugja be a fejét az ajtón Dolhai, akinek most ért véget az előadása
-Most kezdjük az énekpróbát.-felelek neki, mert látom, hogy rajtam kívül senki nem veszi észre
-Akkor jókor jöttem.-mosolyog
-Az olvasópróbán már szuperáltunk.-furcsállom, hogy ennyire közvetlen vagyok vele, holott a musical és az operett műfajában is nagy név, én meg csak egy kezdő senki vagyok
Lassan mindenki a helyére kerül, majd elindul a zene. Dal jön dal után. Az ez a kéz utolért hörgéssel próbálom megoldani. A végére előveszem az igazi metálhangomat, és majdnem átrepesztem vele a hangfalakat.
-Óvatosan, mert ha így folytatod, mindnyájunk hallókészülékét te fizeted majd.- jegyzi meg hangosan Szilveszter
*kuncogás a teremben, majd folytatjuk a próbát*
Gyorsan telik az idő. Megint én jövök. Sziklaszilárdan állok fel a Belém égetthez. Elindul a zene. A mellettem álló Janzára nézek bíztatásért. Ő erre bólint. Kifújom magam, elkezdem a dalt. Haladok a szöveggel. A szavak fájnak. Szilveszter jár a fejemben. Ahogyan ő énekelte. A véghez közeledve összefolyik a világ, könnyezem. Becsukom a szemem, de nem segít. A mikrofon megremeg a kezemben az utolsó mondatnál. Végzek.
Síri csend, ezután tapstól hangos a terem. Én félve Szilveszterre nézek, aki ül és bólint. Én erre elmosolyodom. Tetszett neki.
Folytatódik a dalok sora.
-A Párbajt kihagyjuk, ahhoz mozogni kell, ez evidens. Aki ott meghal, az elmehet.-szól a próba közepébe Máté- Minden elismerésem a választásodhoz, Szilveszter.
-Ne nekem ismerd el.-emeli rám a tekintetét
-Ügyes voltál, Noé.-veregeti meg Kiskero a vállam
Szedem a holmim, mára végeztem. Szilveszter jön utánam. Miután kiérünk az utcára, felém fordul:
-Éhes vagy?
-Nem nagyon ettem ma még semmit.-igazság szerint kopognak a szemeim
-Mit lenne kedved enni?
'Mondjuk téged-ez megint egy piszkos gondolat'
-Sushizni készültem.-felelem bizonytalanul
-Soha nem ettem még.-szól kiváncsian-meghívlak.- a kocsija felé noszogat.
Kinyitja az ajtót. Én beülök az ülésre. Ő a másik oldalra.
-Kösd be magad!
Engedelmeskedem.
Megérkezünk az étteremhez, ahol leülünk egy asztalhoz. A pincér kihozza az étlapokat.
-Inni mit hozhatok?-már nála a kis notesze
-Én egy TomJum-ot kérek.-vágom rá hirtelen
Szilveszter értetlenkedve néz.
-Én is azt.-próbál olyannak tűnni, mint akinek van bármi fogalma a dologról
A pincér felírja, majd elmegy.
-Tulajdonképpen mit is rendeltem?-kérdi összehúzott szemöldökkel
-A TomJum egy kókuszos, hideg ital, ami csilivel van megbolondítva.-kacagok
-Érdekes. Választanál nekem valamit enni innen?-mutat az étlapra
-Persze.-fogadom el a kihívást, ami nem is kihívás, mert így ugyanazt eszi, amit én- Hadd kérdezzem meg, van még terve a kezemmel?- sütöm szemem a cipőmre, félve a választól
-Van még terved a megszólításommal? Azt hiszem, a történtek után semmi értelme, hogy magázz.-néz rám kajánul
-Nehéz lesz hozzá szoknom.- ez talán egy újabb mérföldkő
A pincér kihozza az italokat, mi meg leadjuk a rendelést. Szilveszter először óckodva iszik bele, de úgy látszik, ízlik neki.
Nemsokára megérkezik a sushi is.
-Hogy a fenébe fogják ezt a szart...-szerencsétlenkedik az evőpálcikával
-Istenem segíts. Na várj!-nevetek, majd mögé rohanok és az ujjait finoman rendbe igazítom a pálcákon
Ezután Szilveszter lassan emeli fel az első sushit, ami lehuppan a tányérra. Ez a jelenet ötször-hatszor ismétlődik, amikor elege lesz. Bosszankodva a sushi közepébe szúrja a pálcát és úgy harapja el, hogy az nekem fáj.
Nem kicsit szürreális élmény a példaképemet ekkora balfaszként látni..