(Ella)

A reptéren állva idegesen járt a lábam, mióta eljöttem Austinból nem találkoztam a bátyámmal, telefonon tartottuk a kapcsolatot, de ott ha elkezdett kibújni a szög a zsákot csak leraktam, viszont a következő egy hétben esélyem sem lesz visszakozni mikor a munka jön szóba és a csapatváltásom. 

- Nem lehetsz itt - sietek Billy mellé, ugyan semmi nem tiltja hogy beugorjon a műszak alatt én jobb szeretném távol tartani a csapattól mielőtt a kéretlen kritikájával valakit megaláz. Imádom a bátyám, de nem minden esetben, valahogy rajtam kívül elég kevés embernek mutatja meg az emberi oldalát és azok az emberek Austinba vannak.

- Ugyan Ella - ingatja a fejét Billy, persze nem voltam olyan naiv hogy elhittem azonnal elmegy.

- Billy - lép testvérem mellé Bobby engem nem kis mértékben sokkolva. - Austin biztos kezekben?

- Csak a legjobbakra hagyom Bobby - vigyorog Billy én pedig ledöbbenve állok a két férfi mellett. 

- Ti ismeritek egymást? - kérdezem végül.

- Előfordult már, hogy pár közös akciót véghez vittünk ugyanazzal a csapattal - biccent Bobby.

- Had mutassalak be ha már itt vagy - invitálja a laktanya lelkébe, az étkezőbe a bátyám a százados. Ahogy követem a két férfit lassan körvonalazódik bennem az általam gondolt elmélet, nem azért engedett el végül Billy mert megbízott bennem és elhitte, hogy elég felelősségteljes vagyok hanem azért, mert tudta, Bobby rajtam tartja a szemét. Így már az sem annyira meglepő, hogy Bobby annyira tárt karokkal várt, bár kissé gyanús lehetett volna tekintve a Buckley fiú felé tanúsított kisebb ellenszenvét.

- Bobby - fogom meg a férfi vállát. - Ez a nap Chimről szól.

- Billy bemutatása még éppen belefér - felel Bobby. - Chim csak egy óra múlva ér ide.

- Egység egy kis figyelmet szeretnék - hívja fel magára a figyelmet Bobby. - Ismerjétek meg William Tysont, vagyis Billyt a mi Ellánk bátyját - húzza maga mellé testvérem aki félszegen int majd Bobby útmutatása mellett helyet foglal az asztalnál. 

 - Milyen volt Ella a gimiben? - vágódik a bátyámmal szemközti székbe Buck mégcsak fikarcnyi érdeklődést se mutatva Billy iránt ami bár szörnyen hangzik, de megmelengeti a szívem.

- Nem sokat tudok, akkor már tűzoltó voltam - kezdi némi töprengés után Billy. - Ráadásul Els egy félreértés után magántanuló lett, de arra tisztán emlékszem, hogy mikor tizedikes volt részt vett a karácsonyi bálon annak ellenére, hogy megfogadta sose adja ilyesmire a fejét a gimiben.

- Te is tudod, hogy miért mentem el - fordítok hátat a társaságnak. - Nem érdekelt az egész, de anyának akartam bizonyítani - törlöm le a könnycseppet a szemem sarkából. - Egyébként pedig nem jelentett semmit.

- Ne szórakozz már - nevet Billy, majd az egység felé fordul. - Annak, hogy megnyerte a középiskolai versenyt jobban örült mint a Miss Austin győzelemnek. 

- Ez nem igaz - ellenkezek és érzem, hogy kipirul az arcom. Emlékeszem, hogy különösen örültem, de Billy azt hiszi hogy csak népszerű akartam lenni pedig annál jóval összetettebb volt az egész. Az a tanévem egyáltalán nem úgy nézett ki mint kellett volna, hirtelen állt feje tetejére az egész világom.

- Nézzétek meg ti magatok - kapja elő a telefonját Billy majd rögtön társaim arcába is tolja a fotót. Nos a kép megléténél jobban már csak az lep meg mennyire gyorsan megtalálja.

- Őszintén boldognak tűnsz a képen - néz rám Hen. 

- 16 voltam aki elnyerte a szebb végzősök elől a bálkirálynő címet egy cuki mosollyal - felelek. - Mi más lehettem volna mint boldog? Azt hittem az a fő a gimiben, hogy ezt megnyerd. A boldogságom pedig azért volt őszinte, mert fogalmam se volt róla mi történik addig, a képet a legjobb barátnőm küldte el Billynek.

- A Miss Austin versenyről vannak képek? - kérdezi Buck.

- Nem, Ella szigorúan úgy vette át a díjat, hogy csak egy kép készülhetett róla, van egy fal az összes valaha volt Miss Austin képével, ott van róla kép - ingatja a fejét Billy majd mintha megvilágosodna. - Korona nélkül van képem, odahaza is csak egy képre volt engedélyem. 

- Ha annyira utálod ezeket a magamutogatásokat akkor, miért nyertél kétszer? - fordul felém Buck. 

- A győzelemről nem én döntök Buckley - válaszolok viszonylag higgadtan. 

- De miért neveztél? - lovagol tovább a témán.

- A gimis versenyre az utolsó pillanatban jelentkezett - előz meg a válasszal Billy. - Az anyja minden évben bálkirálynő volt a gimiben, így ez lett volna Ella ajándéka, a büszkeség Joynak amiért a lánya is megnyeri a bálkirálynő címet.

- És az anyám büszke is lett volna rám - remeg meg a hangom. - Ha apa nem engedi meg az orvosoknak, hogy lekapcsolják anyát a gépekről - fejezem be a mondandóm és magam mögött hagyom a társaságot. Csak szeretnék kicsit elvonulni, rég nem feszegette senki sem ezt a témát, ami be nem gyógyult sebeket szakított fel. Egy részem örökké utálni fogja az apám amiért engedélyt adott az orvosoknak, az agyam egy icipici zugában persze ott van a józan eszem és tudom, hogy az apám a további szenvedéstől kímélte meg az anyám, de nekem anyám volt a mindenem és minden amit a halála után tettem azért történt, hogy ha valóban lát odafentről végre büszke lehessen rám. Míg anya élt csak ő volt nekem a szüleim közül, apám büszkesége az első házasságából született fia William Tyson volt, tehettem bármit az nem volt elég. Nyert a focicsapat amiben játszottam és a legjobbak közt zártuk az idényt? Nem számított, mert Billy csapata 1. lett. Bekerültem a kórusba? Nem számított, Billy szabadidős tevékenységeinek több értelme volt. Rájöttem, hogy imádok festeni? Apám egy percig sem érdekelte, mert a jövőmre nézve egyáltalán nem hasznos.

(Buck)

- Ella - siet a feldúlt szőke után Billy. 

- Elegem van belőled! - csattan fel Els. - Mit keresel itt? Miért kell belerondítanod az itteni boldogságomba!?

- Graham parancsnok kényszer pihenőre küldött - felel Billy. - A lelkemre kötötte, hogy keresselek meg és végre mondjam el neked az eddigi legnagyobb titkom. 

- Mégis mi lehet annyira fontos, hogy a parancsnok küldött ide? - vonja fel a szemöldökét Ella, Billy egy pillanatra az egységre néz és ő is felvonja a szemöldökét Ella pedig némán biccent.  

- Nemrég rákkal diagnosztizáltak - nyer értelmet Billy hirtelen látogatása.

- És ezt elakartad titkolni előlem!? - lett dühösebb Els. - Az egyetlen hozzátartozód vagyok ha esetleg nem rémlene te hígagyú! 

- Mégis hogy mondhattam el volna ha most bontogatod önállóan a szárnyaidat? - vonja fel szemöldökét a férfi. - Rögtön haza repültél volna.

- Ez nem így megy Billy - üvölt egyre csak hangosabban a szőke. - Te gondoskodtál rólam anya halála után mert apa rám se bírt nézni, még szép hogy haza repültem volna!

- Lobbanékony vagy, át se gondoltad volna mit dobsz el azért hogy haza gyere - felel Billy. - Nagy jövő áll itt előtted, nem várhatom el hogy engem őrizz, erre ott van Judd és Grace.

- Ők a barátaink nem az ápolóid - sóhajt Ella.

- Erről nem nyitok vitát - szól határozottan Billy így némi farkasszemezés után a testvérek vitája véget ér, majd míg mi a távolból figyeltük Els magyarázott még valamit a testvérnek aki megígérte hogy nyugton marad míg Ella hazaér és nyugodtabban átbeszélik a dolgokat. Billy távozása után visszatérünk az étkezőbe ahol a többiek befejezték az utolsó simításokat és minden készen áll ázsiai barátunk üdvözlésére. 

- Üdv újra köztünk Chim - harsogja egyszerre az egész laktanya és mindenki izgatottan hallgatja mit oszt meg velünk Chim a kórházi időszakról és az otthoni lábadozásról. Végül aztán újra kialakulnak a kis klikkek így esélyem nyílik négyszemközt beszélni Chimmel, de mielőtt egy szót is szólhatnék megelőz egy kérdéssel;

- Mitől ilyen lehangolt Ella?

- Míg rád vártunk megismertük a bátyját akiről kiderült, hogy nemrég diagnosztizálták rákkal - felelek fojtott hangon nem mintha nem tőlük zengett volna a laktanya Chimney érkezése előtt fél órával.

- Oh... - emészti a hallottakat Chim majd a felénk sétáló Abbyn állapodik meg a tekintete. - Oh...

- Használj szavakat Chimney - javaslom és Abby mellé lépek, hogy üdvözöljem mikor is meglep azzal, hogy Els felől érdeklődik....