Motoszkálásra ébredtem reggel, Petra ágyában. A lány még nem húzta szét a függönyt az ablak előtt, és amúgy is sűrű felhők takarták az eget, így a nap állásából nem tudtam megsaccolni, mennyi lehet az idő, karórám pedig a saját ágyam feletti polcon volt.

- Jó reggelt! - mondta gyengéd hangon Petra, ahogy meglátta nyitott szemeimet. - Megnyugodtál?

Válasz helyett felültem az ágyban, csipás szemeim még félig csukva voltak.

- Mennyi az idő?

- Elmúlt már délután egy is.

- Micsoda? Ez most komoly? - Talpra ugrottam, áttrappoltam a saját ágyamhoz, hogy karórámmal megerősítsem Petra szavait. Majdnem negyed kettő. Basszus, én aztán jól elaludtam.

- Nem akartalak felébreszteni. Az éjjeli után úgy gondoltam, rád fér az alvás. - Odalépett hozzám, és megsimogatta a fejemet. - Tulajdonképpen mit is álmodtál?

Felrémlett előttem Greta élő holtteste, és az ismeretlen lény tapogató szemei.

- Nem emlékszem. Csak arra, hogy nagyon ijesztő volt.

- Hát azt észrevettem. Úgy sikítottál, mint akit nyúznak. Apropó... Lehúztam az ágyneműdet, és a koszos pizsamáddal együtt elvittem őket kimosni. Arról a kis balesetről nem kell tudnia senkinek - kacsintott rám. Végtelenül hálás voltam neki. - Viszont még mindig sápadt vagy. Rendben leszel?

- Persze, csak a hosszú alvás ellenére úgy érzem, nem pihentem ki magam.

- Feküdj vissza nyugodtan, alhatsz az én ágyamban is, ott legalább ágyneműd is lesz. Én kiballagok a boltba, kérsz valamit?

- Nem, köszi.

- Van kajád?

- Persze, bőven. - Megeresztettem felé egy kedves félmosolyt. Lám, huszonhét éves felnőtt nő vagyok, és ennek a húszéves lánynak kell gondomat viselnie.

- Akkor rendben van. Jaj, jut eszembe! - csapott hirtelen a homlokára. - Greta keresett délelőtt, de mondtam neki, hogy nem kéne felébreszteni. Azt mondta, menj majd le hozzá, ha ráérsz. Mellesleg ő is nagyon szarul nézett ki, olyan... Nem is tudom, üresnek tűnt a tekintete. - Közelebb lépett hozzám, és szinte összeért az orrunk hegye, ahogy a szemembe nézett. - Nagyon aggódom értetek. Furán néztek ki mind a ketten. Rendben vannak a dolgok?

- Persze, nem lesz baj velünk - sóhajtottam hatalmasat. Petra nem nyugodott meg.

- Rendben van, akkor ha az igazságot is el szeretnéd mondani valamikor, én itt leszek - mondta aranyosan, és puszit adott a halántékomra. Nem bírtam türtőztetni magam, és szorosan a nyakába borultam. - Nem kell beszélned róla - suttogta. - De én itt leszek neked.

Kibontakozott a karjaimból, és útjára indult.

Megreggeliztem (amennyiben egy délután negyed kettes étkezést reggelinek lehet nevezni), és jobb dolgom nem lévén lesétáltam a háromszáznyolcas szobába Gretához.

- Gyere be! - érkezett a válasz az ajtó mögül a kopogásomra. Benyitottam, és kisebb meglepetésemre a félkarú Johnny-t is a szobában találtam.

- Zavarok? - kérdeztem. - Petra mondta, hogy kerestél.

- Nem, dehogy. - Greta hangja zavaros volt, mint a tó felszíne, amibe kavicsot dobtak. - Csak beszélgettünk egyet, de Johnny épp indulni készül.

A fiú felállt, és kilépett a folyosóra. Az ajtóból még visszaszólt barátnőmnek.

- Akkor vasárnap! - Greta bólintott, majd a fiú elhagyta a szobát.

- Mi lesz vasárnap? - érdeklődtem.

- Lelkizni akar, de fél, hogy a kollégiumban megzavarhatnak. A külvárosban, ahol a hegység kezdődik, van apámnak egy kis hétvégi háza. Odamegyünk beszélgetni.

- Van apádnak ilyen háza? Akkor te mi az istennek laksz ebben a kollégiumban?

- Itt olcsóbb a rezsi. És amúgy is kurva ijesztő lehet éjszaka az erdő szélén mászkálni.

- Na jó, ebben igazad van - hagytam rá. - És miről fogtok lelkizni?

- Gondolom, az majd ott kiderül. Viszont hallottam éjjel, hogy ordítasz. Próbáltam bemászni a fejedbe, de nagyon kitoltad a falat. Mi történt?

- Csak egy rossz álom.

- Miről?

Nem akartam neki elmondani, de egy dolog szöget ütött a fejembe.

- Kalma - motyogtam.

- Tessék? - nézett rám döbbenten.

- Kalma. Tudod, mi, vagy ki az a Kalma?

- Honnan tudsz te róla? - Majdnem kiestek a szemei a csodálkozástól.

- Róla álmodtam.

- Micsoda? Azt a kurva... Hogy lehet? Atyaég...

- Szóval tudod, mi az a Kalma? Én csak egy zenészt ismertem ezen a néven, de nem hinném, hogy róla van szó.

- Kalma egy finn irodalmi szó. Régi költeményekben használták. Ő a halál istennőjének megfelelője. Kalma maga a Zord Kaszás. Az ajtó mögött... Úristen, ezt nem kéne elmondanom...

- Greta!

- Jó, jó! Szóval az ajtó mögött van egy lény.

- Világoskék, kavargó felhőre hasonlít, és démonian vörös szemei vannak.

- Jézusom, tényleg róla álmodtál... Igen, ő az. Én neveztem el Kalmának.

- És te oda akarsz bemenni, ahol ez az izé van?

- Kalma a Zord Kaszás, nem érted? Még nem jött el az időm, nem kell tartanom tőle!

- És szerinted csak úgy hagyni fogja, hogy kisétálj onnan a tesóddal?

- Persze, hogy fogja! Őt az érdekli, hogy ki megy be, nem az, hogy ki jön ki!

- Teljesen biztos vagy benne?

- Halálosan. És így megértem, miért sikoltoztál ennyire. Láttad a Halált.

És meg is érintett, gondoltam, ahogy eszembe jutott a halott Greta nedves simulása.

- Jövő héten bemegyünk a testvéremért.

- Miért kell addig várni?

- Előtte még teszek egy kísérletet. - Már nyitottam volna a számat, de leintett. - Ne kérdezd. A te érdekedben úgysem mondok semmit.

- Ahogy jónak látod - motyogtam magam elé kedvetlenül.

Arcomhoz hajolt, beletúrt fülem mögött a hajamba, és megcsókolt.

- Bízz bennem! - súgta a csók után.

Én hülye pedig bíztam.

*

Eljött a vasárnap. Greta kiment a hétvégi házhoz Johnnyval. Hiányzó szobatársunk is felköltözött a kollégiumba. Egyetlen éjszaka választott már csak el második egyetemi tanévem kezdetétől.

Összeszedegettem, mire lehet másnap szükségem, és éppen indultam volna fürdeni (bár a rémálmom óta nem szívesen tartózkodtam a fürdőszobában), amikor megcsörrent a telefonom.

Ránéztem az órámra. Ki lehet az negyed tízkor?

Felkaptam a mobilt az asztalomról, és Greta neve jelent meg a kijelzőn.

- Halló!

- Jessica! - Nagyon hadart, a hangja remegett az izgalomtól. - Ide kell jönnöd!

- Reggel nyolcra kell mennem, és...

- Nem érdekel! Gáz van, hallod? Mondd azt a lányoknak, hogy a hétvégi házunkban akarunk még egyet romantikázni a tanítás előtt, csak gyere!

- Azt se tudom, hogyan jutok el oda!

Részletesen elmondta, melyik buszokra kell szállnom, és azt ígérte, kijön elém a buszmegállóba.

- Akkor jössz, ugye? - kérdezte kétségbeesetten.

- Indulok!

- Köszönöm! Nagyon köszönöm! - hálálkodott, és bontotta a vonalat.

- Hova lesz a séta? - kérdezte Petra kíváncsian.

- Van Greta apjának egy kis hétvégi háza, ott vár rám. Kicsit zsúfolt lett a kollégium most, hogy kezdődik a suli. Ott kettesben tudunk lenni egy kicsit.

- Ó! - mosolyodott el kedvesen. - Hát akkor jó szórakozást! - kacsintott.

*

- Na végre! - támadott le türelmetlenül, ahogy leszálltam a buszról.

- Mi a baj?

- Majd a házban! Gyere, öt perc. - És már rohant is, alig tudtam tartani vele a tempót.

A ház látszólag nagyon picike, de kétszintes, pincével ellátott, hangulatos kis fa kalyiba volt.

Greta kulcsra zárta belülről az ajtót.

- Johnny már elment? - kérdeztem.

- Nos... Pont erről van szó. - Greta arcán gyöngyözött az iszonyat izzadsága. Kezdtem komolyabban megijedni.

- Mi van vele?

- Hát, lelkiztünk... Elmondott nagyon durva dolgokat, amiket nem részletezek, de igazak a pletykák, több öngyilkossági kísérlete is volt már. Na most... Bíztattam, hogy kísérelje meg újra.

- Hogy mi a faszt csináltál? - csattantam fel.

- Ne bomolj, oké? Igen, szerettem volna, hogy öngyilkos legyen, de csak azért, hogy utána visszahozzam! Főpróba az előadás előtt, érted?

- És... megtette?

- Meg.

- Jézusom... Hogyan?

- Gyógyszerek. Ott ültem mellette, és fogtam a megmaradt kezét, míg meghalt.

- És visszahoztad?

- Itt kezdődnek a bajok...

- Greta... mit műveltél?

- Visszahoztam, nem kell megijedned! Vagyis... Elmesélte, hogy a karját életében vesztette el, és nem csonkán született. És én mégsem számoltam ezzel.

- Mivel nem számoltál?

- Gyere le a pincébe!

Kinyitotta a lejárathoz vezető ajtót, és lemásztunk a hűvös, földalatti helyiségbe.

- Ott van - mutatott Greta a sarok felé, és valóban, Johnny ott ült, háttal a falnak támasztva, és megértettem, miről beszélt a lány.

- Bodza tele volt törésekkel és sebekkel, amikor meghalt - mondtam. - De mind elmúlt, miután visszahoztad. Ne, Greta... Ez nem lehet. - A falnak támasztott Johnny halott volt, és egyik keze sem hiányzott.

- Muszáj volt, Jessica. Miután visszahoztam és megláttam a két kart, nagyon kétségbeestem. Mit mondott volna a világnak? Lefeküdt aludni, és éjjel kinőtt?

- És te megölted... Johnny kétszer halt meg ma este...

- Mit tehettem volna? - kérdezte ingerülten. - Nem volt más választásom!

- Gyilkos vagy... - suttogtam tényszerűen. - Te megöltél egy embert.

- És vissza fogok hozni egy másikat - erősködött. - Csak számít valamit az is.

- Én ebből kiszállok... - mondtam.

- Rendben van. Kiszállhatsz. Véget vethetünk a kapcsolatunknak és ennek az egésznek, de előtte még egyetlen dolgot tegyél meg nekem.

- Mi az?

- Van ott a fal mellett egy szekrény. Arrébb toljuk. A pincének döngöltföld padlója van, de a falra akasztva találsz pár csákányt, és van ásónk is. El kell temetnünk a hullát.

- Rosszul vagyok ettől...

- Én is, és tudom, hogy hibáztam. De számodra itt véget érhet.

Két óra hosszan mélyítettük a gödröt, mire belefért a holttest. Nadrágunk szára térdig földes lett. Az ájulás kerülgetett a tudattól, hogy mit teszünk.

Visszatoltuk a szekrényt Johnny jelöletlen sírjára.

- Akkor én most visszamegyek a kollégiumba, és erről soha senkinek nem beszélünk... Bele fogok őrülni... - mondtam.

- Még egy dolog, Jessica. Ne haragudj rám!

- Nem haragszom, Greta. Igazából megértem, mit miért tettél, de akkor is nehéz lesz együtt élnem vele. Jó páros voltunk, és sajnálom, hogy így alakult.

Savanyúan elmosolyodott.

- Te voltál az első barátom, és az első szerelmem is - mondta. - Hiányozni fogsz.

- Egy helyen lakunk, valószínűleg látjuk még egymást.

- Igen... Tuti. - Úgy bámulta a pince padlóját, mintha a távolba meredne.

Több szót nem szóltunk, és elhagytam a faházat.