Kettő lakótársam volt a négyszáznyolcas számmal jelzett szobában, nyárra azonban csak egyikük maradt fent a városban. Bár a történetben nincs nagy szerepe, mégis megemlékeznék róla pár szóban, hiszen mégiscsak három évig éltem vele együtt. Petrának fogom nevezni.

Petra bohókás lány volt, tipikus művészlélek, aki az írástól elkezdve a festészeten át a fafaragásig mindenben kipróbálta magát, valódi szenvedélye azonban a filmezés volt. Kevés embert ismertem, aki ekkora tudással rendelkezett a filmművészet történelméről és technikáiról. Nem egyszer kért fel minket is, hogy olykor elvont hangulatú kisfilmjeiben apróbb szerepeket vállaljunk. A közreműködésemmel készült kisfilmeket a mai napig nagy becsben őrzöm egy jól eldugott DVD-n, és néha, amikor nosztalgiázni támad kedvem, és senki sincs a közelemben, egyenként végignézem az összeset. Petra tudta a dolgát, és nagyon szerettem furcsa agyának a szüleményeit. Sajnos ezzel nem sokan voltak így, mivel annak ellenére, hogy Petra több művészfilmet is leforgatott, amit az országunkban vetítettek is a mozik, az áttörést mégsem tudta sose elérni. Talán önök is láttak párat, de ez a mondandóm szempontjából teljesen lényegtelen. Ahol mi tartunk, ott Petra még csak egy húszéves, tehetséges lányka, aki éppen müzlit kanalazott egy kicsi fehér bögréből az ágyán ülve, a falára a kollégiumi szabályzatnak szembemenően felragasztott filmplakát alatt (Alex és társai bámultak rosszat sejtető mosollyal a kamerába a Korova tejbár nőszerű asztalai mögül a Mechanikus narancsból), és tejcsíkos vigyorral integetett felém, nedves kanalával összepettyezve az ágyneműjét.

- Hogy ment a vizsga? - tápászkodott fel az ágyról, és a bögréjét az asztalára téve, két cuppanós puszi kíséretében, átölelt.

- Megvan! - vigyorogtam rá a karjaiból kibontakozva. - Minden kész, kezdődhet a nyár!

- Ez a beszéd! Ennek örömére áthívtam estére azokat, akik még fent vannak a koleszban, hogy ünnepeljünk!

- Honnan tudtad, hogy meglesz a vizsgám?

- Gondoltam, ha nem lesz meg, akkor azért iszunk. - Szemeit sejtelmesen összehúzva feltárta a hűtőnk ajtaját, amiben elfektetve ott pihent három üveg olcsó, minőséginek távolról sem nevezhető, de a célnak tökéletesen megfelelő bor.

- Kik vannak még fent? - kérdeztem.

- Mit tudom én - vigyorgott azzal a tipikus „csodás az élet" fogsorával. - Majd este kiderül.

Mosolyogva bólintottam egyet, és letettem magam az ágyamra. Előhalásztam a laptopomat, és kihasználva, hogy a kevés embernek köszönhetően végre használható az internetkapcsolat, egészen estig a neten lógtam.

Elgondolkoztam rajta, hogy vajon elhívjam-e Gretát az esti kis szobabulinkra, de hamar elvetettem az ötletet. Balhés napja volt, és nem annak az embernek tűnt, aki szeret nagyobb idegen társaságban lenni. Nem, ennek még nincs itt az ideje.

Bejelentkeztem a Facebook fiókomba (ó, igen, a jó öreg Facebook akkoriban még az aranykorát élte, a mai fiataloknak azonban szerencsére már ez is csak egy mendemonda, amiről az öregek beszélnek néha), és láttam, hogy egy függő kapcsolatom van. Nem kellett hozzá másfél másodpercnél tovább gondolkoznom, hogy tudjam, Greta lesz az. Az viszont már meglepett, hogy egy üzenet is csücsült tőle a postafiókomban.

„Köszönöm még egyszer!"

És egy szív formájú hangulatjel.

- Ismered a kis vöröst a harmadikról? - Majdnem összerezzentem, ahogy Petra hozzám szólt, és rosszalló tekintetet villantottam rá, amire ő - mindig derűs képével - magyarázkodni kezdett. - Jaj, tudod te, hogy nem vagyok leskelődő, csak pont megláttam.

- Ma ismertem meg.

- És máris szívecskét küldött neked? - Olyan kacér arcokat bírt vágni, hogy egyszerűen nem tudtam rá neheztelni.

- Nem leskelődsz, mi? - kérdeztem tettetett sértődöttséggel.

- Nem! - vágta rá büszke hangsúllyal. - Szóval mi ez a szív? - Hirtelen nagyon nagy levegőt vett, és szemei lelkes csillogásba kezdtek. - Összejöttetek? Ő az új barátnőd? Nem is tudtam, hogy ő is leszbi! - Ha helyben lelőttem volna, az se fogta volna vissza kitörő lelkesedését.

- Dehogy jöttünk össze! - Azon kaptam magam, hogy nagyon kell nevetnem az ötleten. - Nem, semmi ilyesmi, csak... Barátok vagyunk, azt hiszem.

- Igen, igen, mindig így indul! - Ennél a pontnál vágtam hozzá a párnámat.

*

Berúgtam. Nagyon. Huszonhét évesen eleve nem bírtam már annyira a piát, mint a többiek, de azt hiszem, azon az estén a lázadó tinédzser önmagamat is asztal alá ittam volna. Forgott velem az ágyam, ahogy az éjszaka valamelyik pontján lefeküdtem aludni, és talán csak a csodának köszönhettem, hogy a gyomorsavval összekeveredett vörösbor nem köszönt vissza a számon át, hogy beszínezzen mindent körülöttem.

Sose szoktam emlékezni a részeg álmaimra. Valószínűleg álmodni sem szoktam, amikor az alkohol átveszi az uralmat az elmém felett. Ez az éjszaka azonban kivételnek minősült.

Álmomban is részeg voltam. Ott ültem a lépcsőknél, ahol délután Gretával összeismerkedtem, és éreztem, hogy fejem kóvályogva készül leesni a nyakamról, és menten összeesnék, ha megpróbálnék talpra állni. Csak bámultam az üvegajtó mögött az üres folyosót, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, Greta is ott ül velem a lépcsőn.

- Berúgtál? - kérdezte.

Száraz szájüregemnek köszönhetően a válaszadás első próbálkozásra valami undorító cuppogásba ment át, majd a nyelvemet valamelyest benedvesítve kipréseltem magamból a „be" szócskát. Most Greta simogatta meg úgy a hátamat, ahogy én tettem előző délután.

- Nagyon ótvarul leszel reggel - jegyezte meg.

- Kávé... - nyökögtem. - Iszok egy kávét, az rendbe tesz.

- Ahogy gondolod! - mondta kedvesen Greta, és felállt mellőlem. - De nekem mennem kell.

A hullámzó térrel óriásit küzdve felé fordítottam kérdő arcomat, és szerencsémre nem kellett megszólalnom, szavak nélkül is értette, hogy mit szeretnék.

- Kávét kell főznöm - kacsintott rám. - Hiszen mindjárt dél van.

Azzal eltűnt. Nem sétált el, nem fakult el, hanem egyik pillanatról a másikra, mint ahogy a buborék kipukkan, semmivé lett.

Ajtókopogásra ébredtem.

Éreztem, hogy szörnyen másnapos vagyok. Nagy nehezen megmozdítottam magam. Az ágyam feletti polcról lekaptam a karórámat. 11:42. Bőven benne voltunk már a napban.

Átnézem a másik ágy felé, de az bevetetlenül ácsorgott a sarokban, Petra nem volt a szobában. A kopogás megismétlődött.

- Gyere be! - A saját hangomtól is kongó fejfájásban törtem ki.

- Zárva az ajtó - hallottam kívülről. Magamban egy sort káromkodva feltápászkodtam. Szerencsémre még mielőtt ajtót nyithattam volna észrevettem, hogy egy szál pólóban vagyok. Magamra rángattam egy koszos, teljesen előnytelen melegítőnadrágot, és falfehér arccal, kócosan, egy haldokló vámpír kinézetét magamra öltve kinyitottam az ajtót, aminek a túloldalán Greta állt. Szeplős kezei között egy bögrét tartott.

- Greta... Khm... Ne haragudj, a kupiért. Öhm, izé, jó reggelt... - Ilyen elmével az összevissza makogáson kívül hirtelen nem voltam képes tartalmasabb kommunikációra.

- Berúgtál, tudom, megesik. - Együttérzőn, és melegen nézett rám. - Ezért hoztam neked kávét. Azt mondtad, az helyre tesz. És ha esetleg hánynod kell, van nálam gyógyszer is, ami megnyugtatja a gyomrodat.

Beinvitáltam a szobába, megköszöntem a kávét, amivel csakugyan életet mentett, és ahogy szép lassan összeszedtem a gondolataimat, valami szöget ütött a fejembe.

- Greta - kezdtem -, találkoztunk mi tegnap délután óta?

Megrázta a fejét; vörös bozontja ide-oda lengett a levegőben.

- Akkor honnan tudtad, hogy részeg vagyok? Honnan tudtad, hogy kávéra van szükségem?

- Magad mondtad, nem emlékszel? - Titokzatos mosoly bujkált a szája két sarkában.

- Mondtam? Felhívtalak, vagy Facebookon írtam?

- Nem, te kis butus. Most mondtad az előbb.

Kikerekedtek a szemeim, és hirtelen nem tudtam, félni kezdjek-e a lánytól.

- Az előbb? Igen, mondtam ilyet az előbb, de az... az...

- Álmodban volt - mondta ki tárgyilagosan. - Igen, arra gondolok.

Egy pillanat alatt teljesen kijózanodtam.

*

Az idő folyóssá vált, én pedig csak bámultam az ablakon keresztül a kollégium melletti épület tetején sétálgató varjakat. Az esőfelhők még mindig szomorkás hangulatot terítettek a városra, és az ablaküvegen újra kezdtek megjelenni az apró vízcseppek.

Nem hittem el, amit Greta mondott, a tekintetében viszont kemény magabiztosságot láttam.

- Keresed a magyarázatokat, ugye? - Kedves huncutság bujkált a hangjában, amitől talán meg kellett volna nyugodnom, de a bőrömön csiklandós érzéssel futott végig a libabőr.

- Nem is álmodtam, ugye? Nagyon részeg voltam, kimentem a folyosóra, ahol találkoztunk. Akkor hebeghettem valamit a kávéról, és te most csak ugratsz engem.

- Ez is lehet egy magyarázat. - Lábait keresztbe tette, ujjait összefonta a mellei előtt; így olyan hatást keltett, mint az a tanár, aki komoly beszélgetésre készül a tudatlan diákkal. - A helyedben én is valószínűleg erre gondolnék, és rendben is van ez így. Nem kell még elhinned, de amikor újra megtörténik, és még egyszer, majd már sokadszor is, ki fogsz fogyni a kifogásokból. Eljön az a perc, amikor hinni fogsz nekem, úgyhogy akár kezdheted most is.

Egyszerűen belém szorult a szó. Greta őrült lenne? Vagy én?

Ajkaimhoz emeltem a kávésbögrét, de mielőtt újból belekortyolhattam volna, hirtelen beugrott valami.

- Bedrogoztál! - Olyan határozottan csaptam le a bögrét az asztalra, hogy az csak a csodának köszönhetően nem repedt meg. - Igen, egészen biztosan bedrogoztál! Ha csakugyan veled álmodnék újra, akkor az azért lenne, mert valaminek a hatása alatt vagyok, és telebeszéled ezzel a fejemet! Találkozhattunk az éjjel, talán csak véletlenül beléd futottam a folyosón...

- Mit keresnék én az éjszaka közepén a negyedik emeleti folyosón?

- Akkor... Alattam laksz! Meghallottad, hogy buli van, feljöttél, és kihasználtad az állapotomat!

- Rendben, tegyük fel, hogy bedrogoztalak. - Látszott a szemein, hogy nevetségesnek tartja az ötletet. Ha nem tűnt volna ennyire magabiztosnak... - Kevertem valamit az italodba az éjjel. És utána? Honnan tudtam, hogy rólam álmodtál?

- Honnan tudjam, hogy álom volt?

- Öt-tíz perccel a beszélgetés után a saját ágyadban ébredtél. Most már szinte teljesen józan vagy. Ennyi idő alatt sikerült akkorát aludnod, hogy kitisztuljon az alkohol a fejedből?

- Rossz időérzék... Nem tudom, hát részeg voltam, bassza meg! - Kezdtem dühös lenni. Nem is Gretára haragudtam igazán, hanem magamra, hogy ezzel a magabiztos fellépésével képes volt elbizonytalanítani. - Ilyen nincs, amiről beszélsz, érted, Greta?

- Értem, hogy mit mondasz, de tévedsz. Van ilyen, csak nagyon ritka. Én sem nagyon beszélek róla senkinek, nem is alkalmazom sűrűn ezt a képességet.

- Akkor velem miért csinálod ezt?

- Hát csak... Tegnap kedves voltál hozzám, pedig nem is ismertél. Senki nem állt volna meg így nekem, mint ahogy te megálltál. Kíváncsiságból elnéztem feléd az éjjel. Persze lejött, hogy nagyon részeg vagy, és gondoltam, itt az alkalom, hogy valahogy megháláljam a kedvességedet, és a barátod legyek. - Lopva a kávéra pillantott. - Valószínűleg hiba volt, mert ezzel hirtelen zúdítottam a nyakadba ezt a dolgot.

- De... Ez őrültség, és... Ha te tényleg...

- Ha én tényleg elhiszem, hogy igazam van, akkor én is őrült vagyok? - nevetett. - Hát bizony, akár még igazad is lehet. Másfelől, mi van, ha amiről én beszélek, az teljesen normális, és te vagy az őrült? Az egész csak nézőpont kérdése.

- Nekem ez sok...

- Igen, elhiszem és megértem. - Felállt, mint aki indulni készül. - Szerintem aludj egyet. Ki kell pihenned az éjszakát, és eléggé sápadt vagy. Mire felébredsz, talán máshogy tekintesz a dolgokra. - Kinyitotta a szobaajtót, de mielőtt elindult volna, a küszöbről még visszaszólt. - A bögrémért majd délután visszajövök. - Becsukódott mögötte az ajtó. Lehunyt szemekkel masszírozni kezdtem a halántékomat.

Amit most végighallgattam, az a legeszementebb dolog volt, amit valaha valaki mondott nekem.

A záporrá fokozódott eső kopogására észrevettem, hogy borzasztóan kell pisilnem. Szédelegve sétáltam el a mellékhelyiségig. A vécén ülve a kavargó gondolatok összezavarták amúgy is viharos gyomromat, és éppen csak be tudtam fejezni a pisilést, amikor villámgyorsan fel kellett pattannom az ülőkéről, és úgy, ahogy voltam, letolt mackónadrággal és még mindig pisis pinával beleürítettem a gyomrom teljes tartalmát a vécébe. Istenem, az ember nagyon alja dolgokat tud produkálni, amikor senki sem látja.

Valamennyire rendbe tettem magamat, és visszaindultam a szobához.

Az ajtó előtt, csöpögő széldzsekiben, Petra ácsorgott. Persze, hiszen nálam volt a szobakulcs, és bezártam az ajtót, amikor vécére indultam.

Petra is irdatlan mennyiséget megivott az éjjel, mégsem látszott rajta a másnaposság legapróbb jele sem. Hiába, Petra az Petra.

Már messziről integetett felém, orcáján felhevült izgatottság piroslott.

- Láttam a vörit a lépcsőfordulóban, amikor jöttem fel! - mondta lelkesen, amikor odaértem. - Itt volt fent nálad, mi? Jézusom, nagyon szarul nézel ki, ennyire másnapos vagy?

- Látod, ennyire. Itt volt fent, igen.

- Mindent hallani akarok!

- Nem járunk, oké? - Magamra erőltettem egy vigyorfélét, de nagyon máshol jártam most Petra jókedvétől.

- Nem, nem persze - somolygott titokzatosan.

- Majd... Mesélek később, de most aludnom kell.

- Persze, aludj csak nyugodtan. - Őszinte kedvességgel és együttérzéssel mosolygott rám. - Én úgyis csak felkapom az ernyőmet, és megyek is vissza, várnak rám lent.

- Tényleg, te kivel tűntél el az éjjel, és hova mentetek?

- Te sem meséltél, én sem fogok! - nevetett rám, mire én viszonzásként kiöltöttem rá a nyelvemet, és beengedtem magunkat a szobába.

Minden további nélkül befeküdtem az ágyamba. Petra felkapta az esernyőjét, ám mielőtt elindult volna, még végigsimított a hajamon, és puszit nyomott a fülem tövére.

- Jobbulást! - suttogta, és elment.

Azt hittem, nehezen fogok elaludni, de az esőcseppek lágy zenéje tökéletes altatódalként szolgált, és perceken belül álomba merültem.

Természetesen Greta már várt rám, és anyáskodó arckifejezését felvéve egyetlen kérdést intézett felém:

- Most már hiszel nekem, Jessica?

Azt hiszem, akkor már nem volt más választásom.