- Megölöm! - kelt ki magából Yuri, miután mindent elmondtam neki. - Mi a faszt képzel ez magáról? Komolyan, ha neki minden ennyire mindegy, most azonnal megkeresem, és letépem a fejét!

- Nyugodj meg, oké? - Próbáltam higgadt maradni. - Nézd, mit veszíthetek? Átmegyek vele, vagy sikerül, vagy nem, de utána békén hagy.

- És ha nem? Nem fog sikerülni, nem érted? Hogy a francba sikerülne? Hiszen annak az ikertestvérnek még teste sem volt! Miben éledne újjá? Nem fogja tudni megcsinálni, és utána még több segítséget ki akar majd zsarolni!

- Akkor én fogom felnyomni.

- De akkor te is börtönbe kerülsz!

- Elmondom nekik, hogy ő ölte meg, hogy én csak segítettem elásni, és eddig azért nem szóltam, mert rettegtem. Talán megúszom pár hónappal. Jobb, mint amit gyilkosságért kapnék.

- És hogyan fogod elmagyarázni a rendőröknek, hogy az áldozatnak eggyel több karja van, mint eltűnésekor?

- Mit tudom én?! A tetem állapota már legyen az ő gondjuk.

- Nem tetszik ez nekem, nagyon nem.

- Figyelj! Átmegyek vele holnap este, és ha nem lesz siker, szólok a rendőröknek. Van egy hatalmas lépéselőnyöm.

- Mi az?

- Te - böktem rá. - Greta rólad nem tud. Még ha látott is, akkor sem tudja, hogy neked is megvan a képességed.

- Azt kéred, hogy én is menjek át az ajtón? - kerekedtek ki a szemei.

- Más választásunk is van?

Felsóhajtott.

- Nem, nincs... Rendben van, a közeletekben leszek, bár minden porcikám tiltakozik a dolog ellen. De hidd el nekem, az ajtó mögött olyan dolgok is rejtezhetnek, amiktől valószínűleg még én sem tudlak megvédeni titeket.

Bólintással jeleztem, hogy tudomásul vettem.

Volt egy nagyon rossz érzésem, és azt hiszem, Yuri is egyetértett volna velem, ha kimondtam volna, hogy szerintem nem fogunk mindannyian visszatérni onnan, ahova megyünk.

*

Másnap, október kilencedikének estéjén, nyugtalanul számoltam a perceket a szobámban. Nem tudtam nyugodtan megülni a fenekemen, faltól falig sétáltam. Az idegesség forró pumpaként lüktetett a testemben. Órák óta egyedül voltam, és eleddig hiába vártam, hogy Greta felbukkanjon. Görcsös gyomrom mardosva adta tudtomra, hogy táplálékra van szüksége, de reggel óta egy falatot sem tudtam leerőszakolni a torkomon hányinger nélkül.

Fél tíz körül hallottam meg a kopogtatást az ajtómon.

- Gyere be! - Remegő hangom csak olaj volt feszültségem tüzére.

Greta bedugta vörös fejét az ajtón.

- Szia, Jessica! Őszintén örülök, hogy itt talállak.

- Essünk túl rajta minél gyorsabban, rendben?

Válasz helyett elfordította a zárat, és az ágyamhoz sétált.

Öt perccel később már ott is álltunk az álmomban.

- Neked nagyon kellene egy barátnő - jegyezte meg.

- Mire célzol? - értetlenkedtem.

- Idebent vagyunk a fejedben, és hallom a yuri szó visszhangzását. Az valami leszbikus pornó, nem?

Bassza meg! Nem baj, nem buktattam le magam, még mindig nem tud Yuriról. Nagyon kell figyelnem arra, hogy mire gondolok!

- Na! Nem ezért vagyunk itt!

- Tudom, csak mégis... Fura, hogy egy ilyen helyzetben csak erre tudsz gondolni. - Gyanakodva nézett rám. Tudja! Istenem, mégiscsak tudja, hogy ketten vagyunk ellene! - Na mindegy - vont vállat. - A te dolgod.

A mindenit, ez meleg helyzet volt.

- Nem mehetnénk végre? - sürgettem.

Megforgatta szemeit, és egy pillanattal később a mezőn találtuk magunkat, kóválygó alakok között.

- Kövess! - parancsolt rám, és már loholt is a távoli fák felé. Nehezen tartottam vele a lépést. Szinte hihetetlen, hogy az ember spirituális teste is ennyire el tud fáradni a rohanástól. Pedig fizikai énünk egy ágyban fekszik kényelmesen.

Nem tudom, mennyi ideje mentünk már. Ezen a helyen nem létezett időérzék. Azt csak remélni mertem, hogy Yuri itt van valahol a közelben. Mi lesz, ha Greta kiszúrja? Nyilván azt fogja hinni, hogy véletlenszerűen erre jár még valaki, aki birtokolja a képességet. Reméltem, hogy túl izgatott hozzá, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon.

Az erdő széléhez érve a fákkal párhuzamosan folytattuk az utunkat, mígnem találtunk egy tisztást, ami a rengetegbe vezetett.

- Mindjárt ott vagyunk - mondta, és még jobban rágyorsított. Izgatott volt, nagyon hosszú ideje ez volt az egyetlen heves érzés, amit láttam rajta.

Úgy éreztem, mintha a fák összezáródnának mögöttünk, ám hátrapillantva láttam, hogy semmi sem változott, csak az elmém ijesztget.

Itt van Yuri mögöttünk? Fától fáig közlekedik, hogy rejtve maradjon? Nem tudom, jaj, nem tudom!

Az ösvény hirtelen balkanyart vett, ahol Greta lefékezett.

- Hát ez lenne az.

Óriási, vasból készült ajtó volt, falak nélkül állt a semmiben.

- Ez nagyon nagy. Lehetetlen, hogy ketten elmozdítsuk. Hogyan nyitogattad eddig?

- Figyelj csak. - Egyszerűen megbökte a mutatóujjával, mire az ajtó, maga előtt tolva a földút göröngyeit, szép lassan elindult kifelé. A növekvő résen keresztül pulzáló fényt láttam, mintha hatalmas elektromos mező lenne mögötte. És világoskék színben ragyogott. Pont, mint az álmomban Kalma. Pont, mint a Halál.

*

Az ajtó teljesen feltárult. A világoskék ragyogás bántotta a szemeimet, semmit nem láttam tőle abból a másik világból.

- Kész vagy? - kérdezte Greta, és választ sem várva bevetette magát a fénybe, én pedig mentem utána.

Leírhatatlan az érzés, amit az ajtón belépve éreztem. Mintha minden lelassult volna. A levegő láthatóan sűrűvé vált körülöttem; fullasztott, ahogy belélegeztem. Szívem minden dobbanása visszhangot vert a fejemben és tompa fájdalmat küldött végig a testemen.

- Arra! - mutatta Greta az irányt. Olyan hangja volt, mintha a víz alatt beszélnénk egymáshoz.

Két lépést tettem előre, és úgy éreztem, a szívem kifacsarodik, az érzések lecsepegnek a gyomromba, hogy elterült vízcseppként felszáradjanak, és eltűnjenek örökre. Csak a szürkén folydogáló üresség maradt. A világon minden és mindenki elvesztette az értelmét.

Mentem Greta után, amikor sóhajtozást hallottam. Minél tovább gyalogoltunk, annál jobban felerősödtek a hangok.

A kéklő fényesség hirtelen gyengébbé vált körülöttünk, és azt hiszem, abban a másodpercben hatalmas szerencsém volt, hogy a lelkem képtelen volt az érzésekre, különben az iszonytól valószínűleg kikapartam volna a saját szemeimet.

Ezer és ezer lélek sóhajtozott körülöttünk, és csak nyomokban emlékeztettek emberre! Arctalan és kopasz volt az összes. Szemük helyén sötétkék ragyogás gomolygott, ami a sóhajuk ütemére fénylett fel és halt el. Meztelen testükön kezdetleges emlők piroslottak sápadtan, nemi szervük és köldökük helyén rózsaszín bőr feszült.

A lelkek felett az égen Kalma lebegett, ködszerű testéből milliónyi végtagként felhős csápok lógtak ki, melyek a lelkek mellkasában értek véget. Kalma vöröses szeme felénk fordult, és égetően bámult minket.

Hát ez vár ránk a halál után? Lelkünk leüresedik, odavész a személyiségünk, és csak az örök semmi láncol minket magához csápjaival? Csak érzékek nélkül sóhajtozunk a végtelenség rabjaiként? Mi értelme így az életnek? Mi értelme így megszületnünk?

- Jessica! - Összerezzentem. Greta zökkentett ki a gondolataimból.

- Greta, menjünk innen, könyörgöm!

- Fogd meg egy lélek egyik kezét, én megfogom a másikat, és kezdjünk rohanni!

Amint ezt kimondta, Kalma vörös nézése még jobban fényleni kezdett.

- Nagyon gyorsnak kell lennünk, Jessica! - mondta, én pedig rájöttem, hogy borzasztó veszélyben vagyunk. - Most!

Megragadtuk a legközelebbi lélek testét, és kirántottuk Kalma fénycsápjából. Olyan hangot adott, mint amikor az ember a fogával összeroppant egy szőlőszemet.

A lelket magunk mögött vonszolva kezdtünk el rohanni. Hátunk mögött irtózatos zúgás adta tudtunkra, hogy Kalma a légben suhanva a nyomunkba eredt.

A sűrű levegőben nehezünkre esett a futás, mint amikor az ember egy rémálomban próbál menekülni, de nem tud parancsolni a lábának, így az csak lassított felvételben képes az előrehaladásra.

Mégis elértük az ajtót! A megmenekülés küszöbén álltunk.

- Gyorsan, Greta, nyisd ki! - sikkantottam rá. - Mi a fenére vársz?

- Nem, Jessica. Más a tervem.

- Miről beszélsz? Meg akarsz halni? - Kalma utolért minket, de ahelyett, hogy elkapott volna, megállt mögöttünk a levegőben.

- Vissza kell kapnom Alit, Jessica. Remélem, megérted.

- Éppen ezért nyisd már ki azt a kurva ajtót!

- Nem. Még nem. Alinek még nincs teste, Jessica. El kell vennem a tiédet.

Egyetlen másodpercre megállt számomra az idő.

- Itt hagyod a lelkemet? - kérdeztem kétségbeesve. Megjelentek előttem az üres lelkek. Itt fog hagyni, és perceken belül belőlem is csak ennyi marad.

- Muszáj. Sajnálom, Jessica, de tényleg értsd meg. Én szeretlek téged. Szeretlek, amióta találkoztunk, és te is szeretsz engem, de... Nem vagyok leszbikus, nekünk nem párként kell együtt lennünk. Legyünk hát testvérek!

- Te megőrültél, Greta! - Kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Lám, azért mégiscsak felszínre törtek bennem azok a letűnt érzések. - Én nem Ali vagyok!

- Még nem. De Kalma csak úgy adja nekem a lelket, ha itt hagyok neki egy másikat.

Kicsordultak a könnyeim, és a felhőlényre néztem.

Kalma testéből elindult felém egy csáp. Lehunytam a szemeimet.

Megszólalt a Gyászinduló.

*

Pillanatokon belül meghalok, és az örök semmi vár rám. Vajon milyen érzés lesz? Fájni fog? Egy új ember fog megszületni a testemben. Ali lesz a neve. Greta megkapja a boldogságát, és nekem kell fizetnem érte, csupán azért, mert meghallgattam és megszerettem.

Vajon mit fognak szólni az emberek, ha meglátják a testemet, és nem én leszek benne? Mit mondanak majd? Tudathasadás? Őrület?

Mi lesz Yurival? Meg fog siratni? Ő tudni fogja a testemet látva, hogy én már halott vagyok? Ó, Yuri... Legyél te az utolsó gondolatom, hadd haljak meg boldogan! Igen! Boldogság! A Gyászinduló elhallgatott, és a (Don't Fear) The Reaper gitárjátéka zendült fel a fülemben.

Még hunyva tartottam a szemeimet, amikor megéreztem a csápot a vállamon. Itt az idő, most meg kell halni.

Nem félek a Kaszástól, és állni fogom a tekintetét, amikor elvisz! Kinyitottam a szemeimet.

Kalma csápja centikre lebegett a mellkasomtól. De akkor mit érzek a vállamon?

- Még nem! - hallottam magam mellől. Oldalra fordultam. - Hallod, te izé? Még nem! - Hófehér kéz markolta a vállamat.

- Yuri - súgtam magam elé.

- Nem kaparintod meg! Ő még nem a tiéd, hogy elvidd! - Látszott az arcán, hogy hatalmasat küzd. - Kotródj innen!

Kalma csápja remegni kezdett, és szép lassan visszahúzódott tőlem.

- Helyes! Menekülj is innen, te szemét! - Yuri fejbőrén kiütközött az izzadság. - Nem engedem, hogy hozzáérj!

- Ne hallgass rá! - Greta volt az. - A tiéd, rendelkezz hát vele! Mind a tieid vagyunk!

- Nem! Mi nem vagyunk a tieid, amíg nem jön el az időnk! - erősködött Yuri, én pedig megfogtam a kezét.

- Ne lebegtesd előttem azt az undorító csápodat! - sziszegtem rá én is Kalmára. - Még nem megyek el!

Yurival egymásra néztünk és elmosolyodtunk, mire a csáp szinte teljesen visszahúzódott.

- Mit művelsz? - ordított Greta. - Nem ebben egyeztünk meg! Nekem kell ez a lélek! Itt kell hagynom egyet cserébe!

Amint ezt kimondta, a csáp ismét kilőtt, és kegyetlenül belefúrta magát Greta mellkasába.

A vörös lány döbbenten nézett le a csápra, Kalma pedig a szél sebességével indult vissza a helyére. Greta sikítása egyre halkult, ahogy Kalmával távolodtak tőlünk. Yuri kilökte a vasajtót, és menekültünk onnan.

*

Felébredtem a kollégiumi szobámban. Greta még mindig szuszogva aludt mellettem.

Megböködtem az oldalát.

- Greta, ébredj! - Semmi reakció. - Ébresztő, hallod? - Megmozdult a szemhéja. - Na végre!

Kinyitotta a szemeit, amik sötétkéken ragyogtak, mint a túlvilág üres lelkeinek tekintetei.

- Greta! - kiáltottam rá, mire kínosan lassan pislogott egyet. Mire újra szétnyíltak a szemhéjai, már rendes volt a nézése. - Greta, rendben vagy? - Nem válaszolt. - Te már nem Greta vagy, ugye? - Elkezdtek folyni a könnyeim. - Greta meghalt. Te már csak egy porhüvely vagy, egy érzéketlen, üres lélek. - Rádőltem a testére, és fejemet a hasába fúrva siratni kezdtem szerencsétlen lányt.