Hetek teltek el azóta, hogy én és Jesse összeszűrtük a levet és bevallom, egész jól működött ez a érzelemmentesség köztünk. Amikor kellett a másik, akkor ott volt, persze nem használtuk ki egymást. Egyszerűen csak kiélveztük a helyzetet még úgyis, hogy átköltöztem a saját szobámba, ami végre elkészült. Az estéket felváltva töltöttük egymásnál, hogy ne legyen semmi sem feltűnő Stevenek és Nancynek. Ez is bevált. Az együtt alvás is külön élmény volt, jól esett az a figyelem, amit Jesse nekem szentelt. 

Suliban nem volt több konfliktusunk, Maya úgy kerülte Jesset a balhé után, ahogy csak tudta, és persze Jackson is. Szép kis testőröm lett mondhatom..

Minden remek volt, a vizsgáink már lezajlottak és sikeresen még az a hülye is át ment mindenből. De, ahogy mondani szokták...semmi sem tart örökké. 

Most itt ülök az ágyamon. Egy borítékkal a kezemben, amit eddig még nem mertem felbontani, hisz a jövőm múlhat ezen az egy levélen. Egyedül Nancy és Steve tudják, hogy miért is fontos nekem ez az egész, ugyanis megkértem őket arra, hogy Jessenek ne szóljanak erről egy szót sem. Nem volt szándékomban titkolózni, szimplán csak tudtam, hogy Jesse, hogy reagálna erre az egészre. 

De mielőtt jobban belefolynánk el mondom, hogy miről is van szó. Ez a levél egy felvételi értesítő, egy művészeti suliból, ami számomra az álmot jelenteni. A gond ezzel csak az, hogy nem itt van Amerikában... sőt, még csak a közelében sem.

Kezditek sejteni igaz, hogy miért is nem beszéltem erről Jessenek?

Nos, nincs más választásom. Összeszedem minden bátorságom és elkezdem feltépni a borítékot, majd lassan kicsúsztatom belőle a papírt. Szememmel azonnal végig futom az értesítőt és szinte a gyomrom egyből görcsbe rándul, abban a pillanatban pedig az ajtó kinyílik, de én csak továbbra is a papírt bámulom. 

** ** **

Gondoltam meglepem magunkat egy kis kajával, hisz mindketten keményen dolgoztunk azon, hogy meg legyenek a vizsgáink. Ennyi igazán kijárt már nekünk egyéb tevékenységek mellett is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog működni a kapcsolatunk és, hogy őszinte legyek igazán élveztem az egészet. Nate minden értelemben csodás volt és legszívesebben talán folyton vele lettem volna...amit nem tudtam hova tenni. Soha nem voltam igazán szerelmes és fogalmam sincs, hogy milyen érzés. Persze nem mondom azt, hogy beleszerettem Natebe. Ne viccelődjünk azért. 

- Hé, hoztam egy kis kaját magunknak, ránk fér egy kis lazítás..- lépek be a szobájába és látom, ahogy az ágyon ül döbbent arccal. - Minden oké?- ülök le mellé, s finoman végig simítok arcán, mire rám kapja egyből ma tekintetét, amiből néhány könnycsepp gördül le. Csak szorosan magamhoz ölelem, hogy megnyugtassam, majd mikor lassan kezd megnyugodni elengedem és apró puszikat nyomok arcára.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni.- húzódik el kissé tőlem, majd tovább bámulja a kezében lévő papírt.

- Milyen levelet kaptál?- kérdezem felvont szemöldökkel, majd beletekintetek a levélbe, amin áll egy suli név és az, hogy felvették.- Gratulálok Nate! De, hát ez nagyszerű, felvettek! Akkor mégis mi a baj?- mosolyodom el, mire gondterhelt tekintettel néz rám továbbra is.

- Jesse... ne haragudj. Valamit el kell mondanom.- fogja meg egyik kezem, mire kérdően nézek rá.- Igen, felvettek egy nagyon kitűnő művészeti suliba, ahová nagyon nehéz bekerülni. Nem mondtam el neked, mert nem akartam, hogy haragudj vagy kiborul, de semmiféleképp nem akartam titkolózni. Ezzel a sulival csak egy gond van.- halkul el hangja és alig hiszek a fülemnek. 

- Mi a gond vele?

- Az, hogy Párizsban van..- suttogja alig hallhatóan és itt már teljesen kiborulok. 

- Hogy tudtál egy ilyet elsumákolni előttem? Ennyire nem bízol bennem Nate?!- emelem meg kissé hangom és idegességembe felpattanok mellőle. 

- Nem, nem erről van szó! Csak nem akartalak megbántani!- áll fel ő is és szintén feljebb emeli hangját. 

- Ó, mert így nem bántottál meg, mi?

- Jesse kérlek... ne haragudj.- hajtja le fejét, miközben kezeibe temeti arcát.- Még az előtt adtam be. mielőtt kialakult minden köztünk, hisz nem gondoltam abba bele, hogy mi egyszer összegabalyodunk..- sajnos ebben most igazat kell adnom. Én sem gondoltam, hogy mi ketten ennyire jól kifogunk egymással jönni, mégis fáj egy kicsit ez az egész.

- A francba veled, Nate..- sóhajtok egy nagyot, majd szorosan magamhoz ölelem.

Nem szól egyikünk se semmit. Csak állunk ott és milliónyi kérdés fogalmazódik meg bennem. Talán túl gyorsan haladtunk és ez lett a vége. Lassan eltolom magamtól és egy csókot lehelek ajkaira, amit egyből viszonoz is. Nem akarom őt szomorúnak látni, bárhogy is legyen, csak azt akarom, hogy mosolyogjon. Mikor ide került hozzánk csak is a fájdalom és a megtörtség látszott rajta, ami már azóta eltűnt belőle. 

- Nem mondom, hogy nem esett szarul a dolog, de mondok neked valamit. Annyi rossz dolgon estél már át, hogy megérdemled ezt. Küzdöttél és nem adtad fel. Azt akarom Nate, hogy váltsd valóra az álmaid és menj el abba a suliba.- fogom kezeim közzé arcát. 

- Köszönöm, Jesse. Úgy lesz.- mosolyodik el halványan, majd egy csókot nyom ajkaimra.- Mi lenne, ha megennénk a kaját egy film mellett, majd csinálnánk még ezt azt..?- kérdezi végig simítva mellkasomon. 

- Benne vagyok.- suttogom fülébe, majd rácsapok formás kis hátsójára és befészkeljük magunkat az ágyba. 

Minden egyes percet kiszeretnék még vele élvezni.

- Pár hónappal később -

A hónapok úgy rohantak el, akárcsak a percek. Most pedig itt állunk a repülőtéren várva, hogy Nate gépe megérkezzen és elinduljon a messzeségbe. Párizs nem itt van, de biztos vagyok benne, hogy boldogulni fog. Anyámék bármiben támogatják és nagyon megörültek, hogy felvették a suliba. Én is boldog voltam, legalább is azt hittem, hogy az vagyok.

- Nagyon vigyázz magadra, Nate.- ölelte meg szorosan anyám.

- Úgy lesz és értesíteni foglak benneteket mindenről, ne aggódjatok.- mosolyodik el, mire anyám letöröl egy-két könnycseppet arcáról, apám arcára is egy büszke mosoly ül ki.- Azt hiszem, ez már az én gépem lesz..- fordul felém, miután bemondták a gépet és elkísérem őt ameddig csak tudom. 

- Azt hiszem, itt a búcsú ideje.- állok meg, majd felém fordul és bólint egyet.

- Azt hiszem igen.- mondja, majd amennyire csak tudom, szorosan magamhoz ölelem.

- Nagyon vigyázz magadra, Nate és egyvalamit jegyezz meg..- nézek mélyen szemeibe.- Várni fogok rád.- mondom, majd egy utolsó csókot nyomok ajkaira és lassan elengedem. 

- Jesse, váltsd valóra az álmaid te is. Tehetséges vagy a fotózásban és kár lenne, ha elpazarolnád. Mindent köszönök neked, amit ebben az elmúlt egy évben tettél velem. Megtanítottál újra bízni az emberekben és segítettél gyógyulni. Nálad jobb "testvért" nem is kívánhattam volna.- mondja fájdalmas mosollyal az arcán, majd még egyszer szorosan megölelem. 

Lassan kicsúszik ölelésemből, majd még int egyet és nézem, ahogy lassan eltűnik az alakja. 

Tudjátok, azt mondják, hogy egy barátság extrákkal soha sem működik. Hogy miért? Mert a két ember közül valamelyik biztosan belefog szeretni a másikba, bármennyire is ellenkezik ellene. 

Azt hiszem, hogy kettőnk közül én voltam az, aki ebbe a csapdába belesett..

De, persze a történet itt nincs vége, hisz ekkor még nem is sejtettük, hogy a kapcsolatunk meg fog változni és, hogy az évek múlásával újból keresztezzük egymás útját...

- Vége -
____________________________________________________________________________

Hát, öhm..íme az utolsó rész. De mielőtt elátkoznátok a lelkem van egy jó hírem is.😂

Kint van a 2. évad 1.része Érj hozzám! címmel. Ennél egyedibb címet, már ki sem találhattam volna..* taps, taps*. Remélem megvigasztal, majd benneteket és nem fogtok még jobban elátkozni.😅❤

És köszönöm, a pozitív és biztató kommenteket, illetve a bármiféle visszajelzést!😘
Legyen szép napotok!🌈