Jimin izgalom és idegesség keverékével körüllengve lép fel a néhány lépcső magas emelvényre. Rövid, címszavakból álló vázlata precízen mappába rendezve várja már a mikrofonállványnál, miközben a háttérben megjelenik prezentációjának első diája. Megigazítja zakójának ujját, köszönti a közönséget, és rögtön belekezd a bemutatásba – nem nézelődik, nem néz senki szemébe, ez a bevált módszere, ha elő kell adnia.

Beszél a pályázatról, ami elsősorban lehetővé tette neki a siker útján való elindulást, majd a tervezés első fázisairól is szót ejt. Kitér és megemlít professzorokat és olyan más, szakmabelieket, akik ötleteikkel és tanácsaikkal segítették az első percektől.

Ahogyan az elméleti szakaszt lezárja, a gyakorlati problémák és a tartószerkezetek mezejére lép. Bemutatja az egyedi formák vázait, a legkorszerűbb technikával működő liftet, és az üvegfalak rétegeit. Szót ejt még a közös használatú, fedett medence kiépítéséről és vizének melegen tartásáról, valamint a páraelvezetésről, és az ennek ellenálló burkolatokról. Röviden ismerteti a melléképülethez hasonlító garázst, ami minden lakáshoz egy, kódzárral védett parkolóhelyet biztosít. A megvalósításnál beszél még a különböző építő- és burkolóanyagokról is. Elmeséli, hogy fontos szempontként kezelte az időtálló alapanyagokat, hiszen, mint a legtöbb építész, ő is maradandót akar alkotni. Ennél a pontnál fűzi hozzá, hogy ezen szempontok mentén elindulva esett választása – a pályázat megnyerése után – végül az Archetive építőipari cégre, akikkel a projektjét megvalósította.

Előadásának következő fejezete a természetbarát megoldásokhoz kapcsolódik. Ugyan a napkollektorok már senkinek nem okoznak meglepődést, olyan elemek is szóba kerülnek, amik többek elismerő bólintását váltják ki. Víztakarékos, automatizált ivóvíz- és medencetisztító-rendszerek animált ábráját vetíti le, emellett egy viszonylag új hőszigetelő módszert is bemutat, ami szintén alkalmazásra került a tervezésnél és építésnél – a hő közel kilencvennyolc százalékát tartja bent, kiterjesztve a nyílászárókra, padlóra, mennyezetre és falakra, ezáltal nagy mennyiségű energia megtakarítására képes. Kifejti a központosított fűtési struktúra praktikai és ökológiai szempontból is pozitív jellemzőit, és hasonlóan tesz a – szintén hőszigetelt – szellőzőrendszerrel is.

Az utolsó egység a szívéhez leginkább közelálló téma, amelyben a belsőépítészeti megoldásokról, pszichológiai tényezőkről beszél. Igyekezett lehetőséghez mérten alakítható, egyéni ízlésre formálható környezetet teremteni, amikor a lakások belterének tervezéséhez ért munkájában. Fő céljának a tágas tereket tekintette, illetve a kontrasztos színárnyalatokat, változatos anyaghasználatot a fal- és padlóburkolatoknál. Kitér még a helyiségek elrendezési módjára, és a sokakat megosztó üvegfalak alkalmazására a felsőbb emeleti lakásoknál.

Lezárásként az elmúlt hónapok személyes tapasztalatát osztja meg az őt hallgató építészekkel, majd megköszöni a figyelmet, és hatalmas sóhaj közepette lesétál az emelvényről.

Mappáját szorongatva lépdel vissza helyéig, miközben az elismerő mosolyokra halvány bólintással reagál. Figyelemmel kíséri az utána következő előadó prezentációját, aki egy építőipari cégtől érkezett, és új típusú téglákról beszél, amelyek önmagukban szigeteltebbek a korábban használatban lévőknél. Két éven belül tervezik nagyipari gyártásukat megkezdeni. Egy másik bemutató, ezúttal építőmérnök, infrastrukturális terveket szemléltet, amellyel megkönnyíthetnék a belváros külkerületekkel történő összeköttetését. Mesél az időtálló anyagokról és aszfaltozási technikákról is, amikkel a megvalósítás történne.

Az előadások végéhez érve, ismét a Busani Kamara idősödő elnöke lép a mikrofonhoz, aki a konferenciát megnyitotta. Megköszöni minden előadónak és résztvevőnek a megjelenést, sok sikert kíván a további munkához és tanulmányokhoz, és végül emlékezteti az építészeket, hogy mindegyikük különleges ember, hiszen maradandót alkotnak a világnak. Taps zárja rövid beszédét, és ezzel egyidőben a közel százötven fős tömeg eggyé válva sóhajt fel megkönnyebbülten.

A legtöbben felállnak órákkal korábban elfoglalt ülőhelyükről, Jimin pedig végre megragadja az alkalmat, hogy előkeressen egy papír zsebkendőt táskájából, amivel nem akart korábban csörögni, ezzel megzavarva a bemutatókat. Elteszi még a dossziéját is, és ő is felkel, hogy megmozgassa végtagjait. Vállára akasztja oldaltáskáját, és így indul meg az oldalsó terembe, hogy néhány ismerős arcot keresve csatlakozzon a délután kötetlen részéhez, amikor egy-egy ital elfogyasztása mellett nyílik lehetőség szót váltani más szakmabeliekkel. Hogy felmérje az őt mindenfelől körülvevő emberek pozícióit, először a bárhoz megy, majd kér egy pohár édes fehérbort. Alig fordul el a pulttól, azonnal meglátja egy volt professzorát felé közeledni.

– Gratulálok, Jimin! – veregeti meg vállát a férfi elismerően. – Büszke vagyok rá, hogy taníthattam.

– Köszönöm, Kang úr – hajol meg Jimin tisztelettudóan. – Maga volt az egyik olyan ember, aki motivált a folytatásra. Biztosan nem lennék most itt az építéskivitelezés 2. órái nélkül.

A tanár csak nevet válaszul. – Sokkal több van magában, mint amit az építéskivitelezés 2.-n megtanult – bólogat. – Biztos vagyok benne, hogy sokra fogja még vinni építészmérnökként.

– Nagyon köszönöm – mosolyog.

– Park Jimin? – hallja meg nevét egy mély hangtól származóan. Elnézést kérően bólint a professzornak, aki csak egy biztató vigyort küld felé.

– Én volnék, igen – fordul a férfi irányába. A Koreai Építész Kamara alelnökével találja magát szembe.

– Choi Haeil vagyok, a Koreai Kamara alelnöke – mutatkozik be, nem, mintha Jimin nem ismerte volna fel azonnal. – Először is, hadd gratuláljak az előadáshoz.

– Köszönöm szépen – hajol meg ismét.

– Maguk a tervek is lenyűgözőek voltak, amikor két évvel ezelőtt megnyerte velük a pályázatot, megmondom őszintén, már akkor felfigyeltem magára – beszél a negyvenes férfi. – Nemhiába ajánlottunk azonnal helyet a Kamarában, ugyebár – tesz mellékes megjegyzést, Jimin pedig nem győzi a halk köszönömöket mormolni zavarában. – Szép munkát végeztek a megvalósításnál is.

– Köszönöm, de ez, azt hiszem, kevésbé az én érdemem – mondja.

– Jó tervek és tervező nélkül nincs jól felépített építmény, nemde? – mosolyodik el Haeil.

– De, igaza lehet – bólint Jimin. – Köszönjük.

– Nem szeretném viszont tovább rabolni az idejét, térjünk is vissza az eredeti témához – kap észbe az alelnök. – Következő hónap végén kerül megrendezésre az éves Amerikai Építészeti Világkonferencia. – A fiatalabb férfi figyelmesen hallgat, hiszen nem teljesen érti, miért is osztja meg ezt vele. Az építészek körében köztudott a világkonferencia, és titkon mindenkinek vágya legalább egyszer eljutni. – Közel ezer résztvevő, forradalmi újítások, tesztelési fázisban lévő nagy reményű építőanyagok, nagy sikerű tervek és megvalósított létesítmények, és természetesen a szakma legnagyobbjai – sorolja. – A Kamara vezetőségével és még néhány tagjával idén is kiutazunk majd rá. A prezentációját látva, arra gondoltam, felajánlanék egy lehetőséget.

– Mi volna az? – kérdez vissza Jimin, de nem mer túl nagyot álmodni mindössze pár kecsegtető mondat után.

– A leghíresebbek mellett minden évben megjelennek új, fiatal építészek is az előadók közt, ez pedig egy jó alkalom volna magának is, hogy megismerjék a nevét világszerte. – Jiminnek koncentrálnia kell, nehogy eltátsa a száját, vagy elfelejtsen pislantani. – Ha megoldható volna, hogy a bemutatóját angol nyelven, ehhez hasonlóan felépítse, szívesen venném, ha velünk tartana, és akár elő is adna.

– Ez csodálatos, te jó ég, nagyon köszönöm! – válaszol azonnal, igyekezve visszafojtani egyre növekvő vigyorát. – Megtisztelő a lehetőség.

– Részemről volna az öröm, ha elfogadná – bólint. – Jövő szerdáig kell visszajeleznem a szervezőbizottságnak a létszámról, illetve, hogy lesz-e előadónk. Jó volna, ha minél előbb biztosan tudná, és értesítene.

– Hétfőig átgondolom, és jelentkezem – köszörüli meg torkát Jimin. – Ugyanaz a telefonszáma, ami korábban is volt?

– Igen, egy ideje már nem változtattam, azon el tud érni. Ha pedig segítségre van szüksége az előadással kapcsolatban, keressen bátran bármikor.

– Köszönöm szépen – mondja, és meg sem tudná számolni, percek leforgása alatt hanyadszorra ismétli el a kifejezést.

– A jövő hét második felében valószínűleg összeülünk majd egy kisebb megbeszélésre a résztvevőkkel Szöulban, hogy megbeszéljük az utazás részleteit, remélem, ott is csatlakozik majd hozzánk. De ennek a helyéről és idejéről értesítem, ha visszajelzett. Elöljáróban csak annyit, hogy a konferencia általában három napon keresztül tart, így négy-öt napos távollétre számíthat, az utat is beleszámítva – beszél tovább.

– Rendben – bólint. – Mindenképp jelentkezem, minél előbb – húzza meg zakója alját. – Köszönöm a lehetőséget még egyszer.

– Várom a döntését – mosolyog az idősebb. – Most viszont, ha megbocsát, mennem kell.

Jimin csak illedelmes mosollyal és meghajlással felel. – Viszontlátásra.

Néhány percbe is beletelik, mire összeszedi a sokktól és hirtelen őt elárasztó boldogságtól szétszóródott gondolatait, és ismét tiszta elmével tudja szemlélni az őt körülvevő valóságot – egy pillanatra mintha el is homályosodott volna a fekete öltönyök és fehér ingek tengere. Ekkor szúrja viszont ki a sok egyforma közül az ismerős, sötét hajkoronát, akinek tulajdonosa épp egy hozzá hasonló korú nővel fejezi be addigi beszélgetését. Ahogy egyedül marad, hatalmas szemei azonnal egy biztos pont után kutatnak, bárki után, aki nem annyira idegen. Jimin ezt a pillanatot választja, hogy eddigi helyéről végre elmozduljon.

– Jeongguk? – szólítja meg a bizonytalanul ácsorgót.

– Szia, Jimin – ragyog fel arca azonnal megkönnyebbülésében.

– Nem is mondtad, hogy itt leszel – mosolyog.

– Te sem – von vállat vigyorogva Jeongguk.

– Túlságosan lefoglalt a martini-whisky harc minket ahhoz, hogy erről beszéljünk – mondja, mire mindketten elnevetik magukat.

– Tényleg, most nem martinit iszol – jegyzi meg a fiatalabb, lepillantva a Jimin kezében tartott borospohárra.

– Gratulálok a felfedezéshez, Sherlock – kortyol italából, szemöldökét felemelve.

– Nem úgy volt, hogy csak martinit iszol? – iszik bele ő is whiskyébe.

– Nem – rázza meg a fejét. – Martinit csak egyedül iszom.

– Igen, igaz is – bólogat, mutatóujját is felemelve Jeongguk, hangjában szórakozással. – Az a mérnök úr titka.

– Hagyd már ezt – neveti el magát Jimin zavarában.

– Komolyra fordítva, nagyon jó volt az előadásod. Összeszedett – ajándékoz elismerő pillantást a világos hajúnak. – Az épületről meg ne is beszéljünk. Hihetetlen a tervezői munkád, és a megvalósítás is gyönyörű.

– Köszönöm – mosolyog.

– El sem hiszem, hogy te tényleg ilyen helyen élsz – sóhajt Jeongguk. – Én már annak is örülnék, ha egyszer láthatnám igazából.

– Nos, ha szeretnéd... – kezd Jimin beszélni, mielőtt átgondolná szavait, ám tudja, hogy most már nem állhat meg. – Szóval, eljöhetsz egyszer, és körbevezetlek.

– Mi? Tényleg? – esik le az álla, és felcsillannak szemei.

– Persze – von vállat az idősebb. – Meddig vagy Busanban?

– Hétfő délelőtt megyek vissza Szöulba, kedden kezdődnek az óráim – számol utána gyorsan, mennyi időt tölt még szülővárosában. – Úgyhogy már csak holnap.

– És szabad a holnap délutánod?

– Igen, szerintem az.

– Rendben – mosolyodik el Jimin, majd megadja a Yeongdo-i címet.