2002 Május 11.

A félhomályos folyosón egy alak járkált fel – alá kissé idegesen. Akár hányszor megpróbált bemenni, a szobába ahonnan fájdalmas nyögések, és kiabálások szűrődtek ki folyton kizavarták.

– Higgadj már le! Elizabeth kezében jó helyen van mind Natalia mind a kicsi. Nem lesz semmi bajuk – szólt rá a fal mellől egy fiatal férfi ahogy a székre leült és keresztbe tette a lábait. Már fárasztotta társa járkálása. De mintha nem is figyelt volna rá. Ahogy idegeskedett oroszul motyogott valamit orra alatt. Egyedül annyit értett, hogy szinte minden második szava Natalia és mintha neveket sorolt volna. – Most komolyan te vagy a Tél katonája erre most majd össze csinálod magad. – Morogta ahogy térdére könyökölt és megtámasztotta a fejét.

– Fogd be, Rumlow. – Morrant rá mire a másik nagyot sóhajtott. Semmi esélyt nem látott hogy megnyugtassa úgy hogy jobbnak látta csendben maradni. Egy jó ideig csendben voltak és csak a benti zajokat hallották.

– James a saját két kezemmel foglak megfojtani! – Hallatszott a kiáltás odabentről mire mindketten felkapták a fejüket.

– Úgy hallom az asszony agresszív. – Mondta Brock felkapva a fejét és az ajtóra mutatott. Persze erre Bucky csak nagyot nyelt. Ismerte Nataliat, hogy tudja képes lenne rá. Végül győzött a kíváncsiságuk, és megint csak az ajtóhoz léptek. Mikor benyitottak óvatosan Rumlow ment előre, de gyorsan meg is bánta, hisz egy fémtálca csattant a homlokán amit Elizabeth hozzájuk vágott.

– KIFELÉ! FÉRFINAK ITT MOST NINCS HELYE!!!! – Kiabált velük, Elizabeth és inkább kint maradtak, Brock meg gazdagabb lett egy púppal a homlokán. Úgy hogy ezek után mindketten inkább leültek a fal melletti székek egyikére.

Végül a folyosó némaságát hangos gyereksírás törte meg. A szoba előtt dermedten álltak. El sem tudta hinni, hogy végre megszületett. Mindkét férfi egyszerre lépett az ajtó felé ahol egy magas szőke hajú nő lépett ki, karjaiban egy fehér törülközőbe bugyolált csecsemővel, és azonnal Barnes kezébe adta.

– Egy egészséges kislány – mondta a Doktornő, majd az ajtó felé nézett. – Natalia azt mondta, hogy nagyon vigyázz rá. Néhány nap múlva elviszik, és nem tudjuk mi lesz, de azt ígérte még találkozni fogtok. És hogy a kicsi neve legyen Nastya – vette halkabbra a hangját. Mind tudták, hogy ez lesz, de nem akarták elfogadni. Még sem tehettek ellene semmit és csak a csodában bízhattak, hogy egyszer minden rendbe jöhet. Talán.

***

2006. Április 23.

– Nastya hova szaladsz? Hékás várj meg engem is! – kiabált mosolyogva Elizabeth ahogy a nagy ház folyosóján rohant a négyéves kislány után. Amint meghallotta, hogy egy kocsi állt meg a ház előtt, és meglátta az apját már nem lehetett bírni vele. Neki iramodott, hogy mielőbb láthassa. – Hoppá! Meg vagy te kis rosszcsont. – Mondta a szőkeség ahogy elkapta a lépcső előtt nehogy leessen.

– Ne! engedj el a papát akarom! – Kiabálta nevetve a kislány és folyton kapálózott ahogy szabadulni próbált.

– Amint leértünk a lépcsőn, mehetsz utadra. – Biztatta az örökmozgót és úgy is lett, amint leléptek az utolsó lépcső fokról már el is engedte had szaladjon a bejárati ajtóhoz. Ugrálva próbálta elérni a kilincset, amin a szőkeség jót mosolygott, majd kinyitotta az ajtót. Persze a kislány azonnal megiramodott, és apjához szaladt.

– APU! – Rohant vidáman a férfihoz aki egyből elkapta és karjaiba zárta.

– Szia Naty – ölelte magához a lányt. – Jól viselkedtél? – kérdezte ahogy emberi kezével, a kislányt tartotta, még másikkal egy nagy fekete utazó táskát, cipelt. A kislány hevesen bólogatott, de látta kék szemeiben a huncut fényt megcsillanni. – Mit találtál már megint ki? – Kérdezte kissé aggódva, hisz négy éveshez képest sokkal értelmesebb és okosabb volt, mint kortársai, és sajnos a fantáziája is nagyobb volt. Pláne ha csínytevésekről volt szó. Mostanában meg nagy előszeretettel követett el merényleteket az apja vagy ép Brock ellen.

– Semmit, de Liza játszott nekem a zongorán és azt mondta megtanít engem is. – Mondta vidáman amin Bucky jót mosolygott.

– Az nagyon jó. – Válaszolta egy mosollyal ahogy belépett a házba.

– Üdv itthon Barnes, minden rendben volt? – Érdeklődött kíváncsian Liza ahogy kilépett a konyhából.

– Igen – válaszolta. A lány előtt sose beszéltek a küldetésekről. Majd mindhárman bevonultak a konyhába. – Rumlow? – kérdezte a katona ahogy letette a táskát a konyhapult mellé, majd lányát letette az egyik székre.

– Még alszik, kicsit kimerítette magát, és őszintén szólva figyelmetlen volt – mondta a doktornő ahogy kávét főzött. Erre persze kíváncsian tekintett rá a katona. – Néhány repedt borda és egy vállficam semmi komoly. – Nyugtatta meg társát majd egy bögre kávét rakott le elé. Ahogy beszélgettek Nastya hirtelen leugrott a székről és a konyha asztal alá bújt amit nem tudtak mire vélni, de mikor lépéseket hallottak az ajtó felé kapták a fejüket, ahol egy álmos Rumlow lépett be, de Bucky azonnal kiköpte a kávéját mikor meglátta és köhögve a mosogató felé fordult, hogy megtámaszkodjon és próbálta vissza tartani a nevetését. Viszont Liza nem volt ennyire szolid. Ő rendesen kinevette a férfit mikor megpillantotta. Mindketten rájöttek, hogy miért sunnyogott a kislány és bújt el.

– Nektek mg mi bajotok van? – kérdezte értetlenül ahogy ép kezével a hajába túrt. Liza nevetve oda ment és a karját megfogva a konyhaszekrény üvegajtajához vezette ahol megnézhette magát. Majd Brock szemei is elkerekedtek. Az arca a szivárvány minden színében pompázott. – Nastya. – Mondta ahogy körbe pillantott, de a kislány már apja térdei közt vigyorgott rá.

//Javítva és újra közölve: 2023.04.25//