Hisakata szemszöge:

A feldíszített karácsonyfa előtt álldogáltam azon gondolkozva, hogy ezen a nemes ünnepen miért nem szól hozzám senki, miért lézengek egyedül, ebben a fényektől ázott házban.
Szoknyám alját birizgáltam abban reménykedve, hogy apa betér, nagy kiabálások közepette, majd elpirulva magához öleljen, azon kacagva és incselkedve, hogy milyen szexik a lányok mikulás ruhában. Ezen én felháborodva elhúzzam számat, amire ő egyből mentegetőzni kezdjen. Viszont egyedül voltam. Se Minato, se Kushina, se pedig apa nem volt Konohában. Valahol messze, más rejtekben egy küldetést elvégezve. Nem találtam helyem, nem tudtam mit csináljak egyedül, még annak ellenére sem, hogy nem ez volt az első karácsonyom, amit egyedül töltöttem. Luna visszatért Holdrejtekbe, hogy meglátogassa édesanyját, akivel már oly rég találkozott, s aki évek óta betegeskedik.
Lefeküdtem a kanapéra, fehér hajam a földig ért, miközben a lassan sötétedő égboltot koslaltam.
A fán lévő égősor visszaverődött az ablakon, ezzel mégnagyobb színkavalkádott okozva. Csönd volt, egy nesz sem zavarta meg ezt a békés nyugodtságot.
Felálltam helyemről, s az asztalról elvett forrócsokoládémat számhoz emelve néztem ki a hófödte tartományba, miközben gondolataim más fele terelődtek.
Vajon... BAKAshi mit érezhet ilyenkor? Hisz már hány éve annak, hogy egyedül ünnepel. Hány éve annak, hogy egyedül áll a fa előtt, nézve az üres helyet, ahol se egy kacagás, se egy kedves szó nem fogadja. Se édesanyja, se édesapja nem fogja körbe testét, édes mosollyal ajkukon, boldog karácsonyt kívánva.
Így hirtelen felindulásból és a sajnálatból amit szívemben ~reztem iránta, a fekete, fodros szoknyám alá egy vele egyszínű, téli harisnyát húztam fel. Trikómra egy lila árnyalatú kötött pulóvert vettem, s a szobákban leoltva a lámpákat -kivéve a karácsonyfát- sebesen öltöttem magamra kabátom, felkaptam téli cipőm és az ajtót bezárva szapora léptekkel siettem hozzá. Hisz semmilyen gyermek nem érdemli meg azt a sorsot, hogy egyedül várja a csodát, egyedül étkezzen, a csendes nyugadalomban.

A házhoz érve, láttam, amint a lámpák égnek, mint a konyhába, mint a szobákban, így megkönnyebülten sóhajtottam. Ugyan a személyt nem leltem meg, de ettől függetlenül egy hógolyót gyúrtam, s a konyha ablaka fejé hajintottam. Pár perc várakozás után, mikor semmi reakció nem érkezett megismételtem mozdulatom.
Figyelmemet a Hold békés fénye ragadta el, ami majd megvakított, de ennek ellenére a folyamatosan görgetett golyót elhajíntottam nem számolva azzal, hogy Kakashi feltolta az ablakot és az eldobott fagyott víz az arcán terült szét.
Nagy szemekkel, tarkómat vakargatva néztem a fiúra, ki egy mozdulattal letörölte orcájáról, s mérges tekintettel nézett vissza rám.

-Bocsika! -dugtam ki nyelvem bohókásan, intve neki egyet.

-Mit keresel itt? -modortalan kérdésén meg sem lepődtem, hisz már oly sokszor beszélt így velem.

Egy ideig nem válaszoltam, inkább fizimiskáját tanulmányoztam. Próbáltam leolvasni érzéseit, amit mélyen elrejtett, így sikertelen lett az akcióm.
Lehunytam szemeim, mélyet lélegeztem, ezzel leseperve magamról az iránta érzett sajnálatomat.

-Arra gondoltam -vettem fel a földre helyezett szatyrot, majd lassú léptekkel indultam el Kakashi felé. A vastag hó lábam alatt átáztatta cipőmet. -, hogy mi lenne, ha együtt töltenénk a Karácsonyt! -álltam meg az ablakba, s annak keretére helyeztem szatyromat.

-Miért akarnék veled karácsonyozni? -vonaglott fel egyik szürke szemöldöke.

Meg kellett hagyni, hogy fejpánt nélkül igazán helyes fiúcskának tartottam. Amint szürke árnyalatú, tarajos haja fekete szemei közé lógtak, melyekben semmilyen csillogás nem volt látható, csak a késő délutáni világosság, melyet a Hold adta.

-Megtennéd, hogy legalább ezen az egy napon nem úgy beszélsz velem, mint egy kutyával se? -hajoltam közelebb arcához, gúnyosan vigyorogva. Láttam, amint szeme alatt elvörösödik és zavarában feketeségét inkább elkapja. -Egyébként meg elég sok ideje ismerjük egymást, ráadásul csapattársak is vagyunk, szóval szerintem tökre normális, ha együtt töltünk egy ünnepet! -vontam meg vállam tetett unottsággal.

-Tch... -birizgálta meg haját a konohai úgy, mintha most tett volna vállára egy újabb terhet. Ettől a látványtól valamiért szívem hevesebben dobbant, orcámat elöntötte a pír. Egyáltalán mi fiatalok megtudjuk érteni ezt az érzést? Ezt, ami hirtelen mutatkozik meg, váratlan időkben. Okkal történik, vagy csak valami véletlen? Valaminek a kezdete, vagy inkább a vége? -Hit! -pöckölte meg homlokom, ezzel kiszabadítva bonyolult gondolatomból.

-Igen? Hmm? -annyira zavarba jöttem, hogy egy normális szó se akadt nyelvemre. Kakashi hitetlenül pislogott, majd sóhajtott.

-Nem tudom mi bajod van, de most az egyszer tölthetjük együtt a karácsonyt! -amint kimondta lexémáit szemeim ragyogtak, s nyomban arrébb lökve bemásztam az ablakon, majd a túlsó oldalt leugrottam, ezzel leveretve cipőmről a havat. BAKAshi szeme megrándult, forró düh lepte el, ám nekem ez jól esett miután olyan illetlenül üdvözölt.
-Miket vettél? -kezdett el kutakodni a szatyorban, de nyomban kézfejére csaptam.

-Na, na, na -ingattam mutatóujjam. -Karácsony alkalmából főzünk valamit. -vettem le a havas cipőm, majd kivittem az előszobába és egy seprű után kutattam.

-Főzünk? -követett kíváncsiskodva. Arcmaszkja még ilyenkor is eltakarta ajkát és orrát.
Bólintottam. -Egyáltalán miből gondoltad, hogy veled akarok karácsonyozni? -megpördültem tengelyem körül, így közvetlen vele szemben álltam.

-Ha nemet mondtál volna is bejöttem volna -böktem meg orrát. -Tudom milyen érzés egyedül lenni ilyenkor. Főleg ünnepekkor érzed azt a legjobban, hogy nincs kivel lenned. -komolyodtam el, s hangomat halkabbra vettem. Szemeimet levettem Kakashiról és inkább a földet tanulmányoztam.

-Ehhez semmi közöd nincs! -került ki, ám utána fordulva megfogtam pulcsijának ujját, ezzel megállítva őt.

-Te már sok-sok éve így élsz, mindent egyedül csinálsz, mindent egyedül töltessz. Míg nekem olykor itthon van édesapám, olykor pedig nincs, addig neked senki. Egésznap ez nyugtalanított, s hogy őszinte legyek -markoltam csuklójára, miközben szomorúságtól csillogott szemem világa. -én iszonyatosan sajnállak. -néztem fel rá, szinte már-már könnyes szemekkel. Kakashi megszeppent, fogadni mernék, hogy a maszk alatt nyitva maradt szája.

Bal kezével megfogta a csuklóján heverő kezemet, s lehúzta róla, majd megfogta azt. Érintése gyengéd volt meleg és megnyugtató.

-Ne siránkozz miattam, hisz én már hozzászoktam ehhez! -mélyen fúrta szemeit enyéimbe, amin mostmár a szomorúság megnyilvánult. -Köszönöm, hogy gondoltál rám! -mindketten elvörösödtünk, majd amint észhez tértünk elengedtük egymás kezét. -Szóval -törte meg a csöndet. -mit...

Mondata befejezetlen maradt, mivel csengő hasított belé. Ezt meghallván rájöttem, hogy egyszerűbb lett volna csöngetnem, mitsem az ablakát dobálgatnom hógolyóval. Mintha csak meghallotta volna gondolatom rosszalló tekintettel nézett rám, miközben kezembe nyomta a csomagot. Míg megnézte az idegent, addig én karácsonyfa után kutatva jártam be a helyiségeket. Nyoma viszont seholsem volt.
Hálószobájához érve, melynek ajtaja tárva nyitva volt belestem, hol rálátást nyertem a 7-es csapat ikonikus képére. Akarva vagy akaratlanul, de görbe kúszott ajkam szélére.
Elmélkedésemet hirtelen egy súly nyomta el, amint egyensúlyomat elveszítve borultam a fapadló tisztaságába. Fejemet beleverve fájdalmasan nyögtem fel, ami által a személy nyomban lemászott rólam.

-Bocsánat Hit, minden rendben? -a hangot felismerve új erő kapaszkodott belém, s egyből ülőhelyzetbe tornáztam magam.

-Rin? -rögvest magamhoz öleltem, boldogságtól majd szétszakadt mellkassal. -Mit keresel itt? - toltam el magamtól.

-Nem csak én jöttem. Gyere! - ragadta meg karom, s felsegítve a földről a nappali felé húzott.

Amint rálátást nyertem a szobára, tátva maradt szájjal és kigúvadt szemekkel néztem a jelenlévőket. Rin, Obito, Minato, Kushina és... És apa is itt volt, itt ültek fejükön mikulás sapkával, üdvözlő mosollyal.

-Apa! -ugrottam az említett karjai köze, kicsattanó örömmel.
-Mit kerestek itt?

-Arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha együtt töltenénk a szeretet ünnepét! -válaszolta meg Kushina kérdésem, s hozzájuk is odamenve karjaim közé fogtam őket.

-Annyira boldog vagyok! -kulcsoltam össze ujjaim és nem tudtam miképp dolgozzam fel ezt az érzész

-Szóval csináljunk is valamit! Se fa, se vacsora, se ajándék! -rázta meg a vöröshajú nő a fejét hitetlenül, s egyből felrágatta a földről Minato-sensei-t.

-Uhh, én megyek fát díszíteni! -pattant fel Obito, Rin pedig csatlakozott hozzá. -Hisakata, Kakashi? -fordult felénk.

-Én mindjárt megyek! -emeltem fel kezem.

-Én is, van még egy kis elintézni valóm! -válaszolta Kakashi unottan.

Ugyan nem mutatta, de tudtam, hogy boldog, amiért vannak olyanok, akik vele akarnak lenni, akik szeretik őt.

-Apa? -fordultam szülőm felé kíváncsian.

-Megyek segítek Kushináéknak! -mielőtt elment volna hozzám lépve megölelt.

Kettesben maradva Kakashival a csönd letelepedett vállainkra, nem tudtuk mit mondhatnánk. Viszont most rajtam volt a sor, hogy megtörjem azt.

-Nem tűnsz túl meglepettnek -kulcsoltam össze ujjaim hátam mögött.

-Nem, mivel én szerveztem az egészet! -dugta zsebre kezeit, nekem pedig a mai nap sokadjára maradt nyitva a szám a döbbenettől. -Attól, hogy én eddig egyedül töltöttem a karácsonyt, addig neked nem szükséges! -nézett rám, jobbját pedig fejembúbjára helyezte.

-De... -nem tudtam befejezni, mivel közbe vágott.

-Boldog Karácsonyt Fujutsu Hisakata! -borzolta meg hajam.

Tenyeremet a fejemen lévő kézfejre helyeztem, s széles vigyorral rászorítottam arra, miközbe pirosodásomat nem tagadva néztem mélyen a feketeségbe.

-Boldog Karácsonyt Hatake Kakashi!

Természetesen nektek is sok-sok Boldog Karácsonyt kívánok és sikerekben gazdag Új Évet! Remélem tetszett ez az apró kis külön részecske!🎄🍥