‼️Figyelem a rész spoilert tartalmazhat‼️

Lépteim hangzását, csak a talpam alatt ropogó falevelek adták, melyek lassan hulltak az avarba, őszi időt hozva magukkal. Fekete csukjám alól néztem körbe, figyeltem egy lélek se legyen azon a helyen, ahova tévedtem. A sírok között kutatva olvastam az elhunytak neveit, s összepréseltem ajkam, amint olyan nevekre bukkantam, amelyekkel régen még csevegtem. Majdan megleltem azt, amely a legnagyobb kincset rejtette szívemnek, amelyiket meglátva minden egyes alkalommal könnyek szöknek szemeimbe. Letérdeltem a sír elé, s megérintve a hideg követ végig vezettem ujjam begyét a név körvonalán. Nohara Rin. A legjobb barátnőm neve volt belevésve a sírkőbe. Tizennyolc év elteltével is az ő hiánya tátongatja szívemet. Az ő elvesztése, a másik felemnek kihunyó fénye, sajgatóbb volt egy tőr okozta fizikai sebzéstől. Egy átmetszett toroktól hirtelen maró, majd sebesen eltűnő érzéstől. Az, hogy Rin nem volt mellettem, nem volt már fizikálisan része az életemnek, magányt vont maga után. Kimentett a sötétségből, megragadta karomat, mikor úgy éreztem, hogy az anyámmal végzett gyermeki merényletem felemészti lelkelmet. Mosolyt és nevetést festett elkomolyodott fizimiskámra, dédelgetett és támogatott. Ha kellett lehorkolt, ha nem úgy végeztem a dolgokat, ahogy szerinte biztonságosabb lett volna. Nem láthattam nagy barna szemeit, amint az érzéseit mutatja, mikor mesélek neki valamit. Nem halhattam kacagását, amely egy csacska viccemből fakadt. Nem láthattam, s nem törölhettem le könnyeit, mikor olykor-olykor úgy érezte semmi haszna a csapatunkban. Nem foghattam közre pironkodott arcát, hogy tudatába véssem ő a legfontosabb tagja a kollektívánknak. Nem halhattam hangját, amint rögvest cáfolni is kezdi magyarázatom, továbbra is feltűntetve magát rossz fényben. Nem érezhettem meleg érintését, amint hálával elárasztva a körülöttünk lévő levegőt ölelésébe von. Mert már nem volt köztünk. Sem ő, sem Obito, sem Minato-sensei. A brigádunk tagjai lassan vésztek a sötétségbe, maguk után bűntudatot és kálváriát okozva. Hisz ketten maradtunk Kakashival. Az ő haláluk megbánást varázsolt lelkünkbe, úgy éreztük, hogy ez mind a mi hibáinkból fakadt. Rin halála pedig Kakashi lelkén száradt.

Köpenyem magam alá tűrtem, s eldőltem a fakuló fű sűrűségében. Hátamra fordultam és a lassan sötétedő eget kémleltem. Évekkel ezelőtt elhagytam Konohát, Anbuvá válásom után pár évvel. Tizennyolc évesen visszatértem Holdrejtekbe, hogy befejezzem azt, amit édesanyám már sok-sok éve elkezdett. Lovakat képeztem, fejlesztettem falunkat, megvédtem a támadásoktól, s fejlesztettem Luna és önmagam képességeit is.

-Képzeld Rin! -szólítottam meg, még ha tudtam is, hogy többé válasz nem érkezik. -Már olyan szinten állok a kardozásban, hogy lassan a másik csuklóm is elbírja viselni azt a terhet, ami folyton-folyvást csuklótöréseket okozott. -fordítottam fejem a sír irányába, s haloványan elmosolyodtam. -Mindig titokban tértem vissza hozzád, nem akartam olyan személyekkel találkozni, akik régen sokat jelentettek a számomra... -doboltam ujjbegyeimmel hasamon és felsóhajtottam. -Igen, tudom, hogy most mit mondanál! Konohának és Kakashinak is szüksége lett volna rám, nem kellett volna őket cserbenhagynom! -könyököltem fel, elhúzva számat a ténytől. -De akkor ők miért hagytak cserben engem? Nekem is ugyanúgy szükségem lett volna rájuk... Ha Konohára nem is, de Bakashira igen. -lehunytam szemeim, s beráncosítottam homlokom a feltörő emlékeim miatt. -Sosem tudtam igazán kibontakozni előtte, hisz mindig is bűnnek tartottam azt, hogy beleszerettem abba a személybe, akibe te is szerelmes voltál. Úgy éreztem elveszem tőled, még ha mélyen tudtam is, hogy te Tobihoz tartoztál. Ez volt az egyik oka, hogy Konohából elmenekültem. Mert Kakashi volt a legnagyobb ellenségem, ám egyben a legnagyobb szerelmem is. -fakadtak ki érzéseim, amik már rengeteg ideje nyomták vállamat. Jól esett, hogy elmondhattam Rinnek, azt a tettet, ami valószínűleg összeomlást okozott volna neki. De megtettem, mivel tudtam, hogy már nem tud összeomlani. -Ha ismét össze boronál minket az idő, nem kezdem előről vele azt, amit anno. Nem lesznek ilyen érzéseim iránta, túlteszem magam azon, hogy a mi együttlétünket vihar követi.

Majd elhallgattam. Csak csöndben pihentem, lehunyt szemekkel, s jól eső érzés fogott el, amint a lágy szellő végig simított fizimiskámon. De nem sokáig élvezhettem gyönge érintését, mert az, hogy Rin nyughelye mellett pihentem feltépte az utolsó relikviám róla.

Gyorsan nyargaltunk a lombok takarásában, hátra - hátra pillantva, hogy a nem kívánatos személyek nincsenek a nyomunkban e. De legnagyobb elkeseredésünkre sebesen téptek felénk. Riadtan kaptam hátra fejem, amint egyre közelebbről hallottam hangjukat, majd Lunára pillantottam. Nem sok mindent tükrözött arca, de pontosan annyit, hogy tudjam mi kocogtatja gondolatát. Tudtam, hogy a legrosszabbra gondol, mégpedig arra, hogy Kakashi és Rin nem élték túl az Anbu szintű támadást. Ezért minél sebesebben vágtattunk feléjük, hogy némely segítséget nyújthassak, amíg a felmentősereg meg nem érkezik. Gyöngyözött homlokom az aggálytól, remegett kezem a félelemtől, hogy vajon mit lelek, amint odaérek.

-Hisakata! -szólított meg Luna, amint megérezte érzéseim. Hangja elkeseredett volt, majrétól átitatott. -Nem szeretném elszólni a dolgokat, de kérlek... Valamennyire készülj fel a legrosszabbra. -alig vettem ki szavait a sebesség okozta süvitéstől, de az is lehet, hogy csak nem akartam hallani azt, amellyel én is tisztában voltam.

-Mintha olyan egyszerű lenne, arra felkészülni! -válaszoltam gúnyosan, amire Luna csak megingadta fejét. Hozzászokott lekezelő stílusomhoz, mogorva megnyilvánulásaimhoz. Sokszor veszítettem el fejem, sokszor vágtam olyan dolgokat hozzá, amiket rögvest abban a percben már meg is bánok. De nem tudtam mit tenni. A teher a vállamon, ily módon fakadt ki. S most úgy éreztem, ha nem érek oda időben, ismételten gyászolnom kell.
Amint a kis fától mentes övezethez értünk Luna lelassított, én pedig a jutsu jelét elmutogatva előhívtam chakrapengém, kisiettem az ellenséghez.

-Hisakata -hallottam halk hangját mögülöm Lunának, ám eltompult elmém nem érzékelte.

Ott álltam, földbe gyökerezett lábakkal, s csak néztem, amint Kakashi arcán a könnyek végig gördülnek, amint Rin felém pillant kitágult tekintetekkel, ajkából csordogáló vérrel, s csak annyit felel el-elhaló hangon, hogy: - Szeretlek!
Kakashi lassan húzta ki karját Rin szívének helyéről hol nem maradt más csak egy tátongó lyuk. Az a mérhetetlen szeretet, kedvesség, becsületesség, hűség, melegség, mely a lány ketyegőjét jellemezte elporladt, akárcsak a parázsló fa utolsó fellobanása. Nem volt más ott, csak a némaság, a hideg, a gomolyfelhő, a halál.

-A francba! Hidegre tette! -hallottam meg az ellenség vészhangját, amivel jobban tudatosult bennem, hogy mi is történt valójában. Kakashi megölte a legjobb barátnőmet.

Kakashival egyhuzamban én is négykézlábra kényszerültem. Csak bámultam a porba hulló barátnőm holttestét, s hagytam, hogy könnyeim patakokban folyannak végig piszkos orcámon. Minden izmom megremegett a gondolattól, össze - össze csuklottam, amint ismét a holttestre tekintettem. Fejemben a fájdalmas gondolatok ölték egymást, majd széthasadt koponyám. Ujjaim elfehéredtek, amint mélyen vájtam tenyerembe őket. Lassan mozdítottam meg testem, alig bírtam egy lépést is tenni.

-Rin... -mondtam ki nevét válaszra várva. -Rin -ismételtem önmagam, miközben egyre közelebb kerültem hozzá, egyre csak erősebben érezve a bánatot szívemben. -Rin - hangom erélyesebb lett, ám elcsuklott.

Kioltott testéhez érve mellkasára borultam, s hangos zokogásba törtem ki. Szívem kiszakadt helyéről az agóniától, a sós könnyek felmarták arcom bőrét. Kezeim ökölbe szorultak, hajam orcámra tapadt. Nyálam, s taknyom okozta szám összetapadását, mely felsértődött a kiszáradástól.

-Rin -kántáltam nevét, egyre-s egyre csak hangosabban, egészen addig, míg majd elszakadtak hangszálaim. A szemem égett, amint éreztem, hogy a benne lévő félhold kiteljesedik.

A lelkem nem bírta el elvesztésének terhét, így feltérdepelve magamhoz öleltem a néhai fizikumát. Szorosan fontam körbe azt, s fejemet hátra döntve minden gyötrelmet kiadtam magamból. Elüvöltöttem magam, oly hangosan, hogy a Kirigakure shinobik is letapasztották füleiket.

-Nem, nem, nem, nem, nem! -ismételtem a lexémákat. -NEEEEM!

Majdan nem bírtam megtartani testem, ezáltal ismét előre dölve borultam eltávozott barátnőm nyakhajlatába.

-Én is szeretlek Rin!

Sírásom tompult, csak a szipogás mutatott felőlem némely életjelet. A búcsúztatás haragba torkollott és a szepegésem is erős légvételre váltott. Nem olyan volt, mintha nyelném az oxigént, mert nem jut elég a tüdőmben, hanem a méreg okozta eme cselekedetemet.

-Megölte mielőtt elfoghattuk volna. -felnéztem és egy kunait hajintottam felé, mely torkába vésődött. Oly pillantás kísérte mozdulataim, hogy az ellenséges shinobik is hátráltak egy lépést.

Felálltam, még ha alig bírtam megtartani súlyom, s Rin vérétől maszatos kezemre néztem, majd vissza rájuk. A gyilkolási vágy egyre csak erősödött, amint körbe pillantottam, minden jelenlévőn végigvezetve haragos lilás-rózsaszín tekintetem. Ismételten előhívtam chakrámból készült kardom, s hagytam, hogy elmémet ellepje az a sötétség, ami akkor érződött utoljára, mikor kiontottam édesanyám életét.
Viszont megtorpantam, amint mögülem egy éles kiáltást hallottam. Érzelemmentesen néztem hátra, ahol egy majdnem velem egymagas srác állt, hosszú hajjal, körülötte fehér ágszerűségek teljesedtek ki. Nem felelt semmit, csak elrugaszkodva, mely megrepesztette a talajt vad gyilkolásba kezdett. Kegyetlen mozdulatokkal ontotta az életeket, mintha oly természetes lenne számára. A csatahely vérfürdővé változott, a Hold, mely szebben ragyotott nekem a Napnál pirosra színeződött. Lebicsaklott fejem, amint éreztem, hogy az ájulás szélén állok, de pilláim alól felnézve kémleltem a fiú arcát. Miután mindenkivel végzett rám nézett. Nem felelt semmit, ám megremegett testem tekintetétől, ami azt sugalta, hogy velem is végezni fog. Sípolt fülem, a hangok elhaltak körülöttem, látásom homályos lett. Felemeltem jobb kezem és csúsztatva lábaimat, indultam meg a fiú felé. Szívem hevesebben vert a felismeréstől, ámde gyomrom felkavarodott a ténytől.

-Tobi -mondtam ki nevét, de mire megérinthettem volna sebes orcáját a lába elé, a vértócsába borulva minden megszűnt körülöttem.

Zihálva ültem fel, s néztem körbe. Megnyugodtam, amint újra a sírok között voltam és nem éltem át újra életem egyik legfájdalmasabb eseményét. Jobbra fordítottam fejem és lenéztem a sírkőre, miközben letöröltem kicsordogáló könnyeim. A sírboltra borulva szorítottam magamhoz azt, mintha ezzel pótolni tudtam volna Rin ölelését.

-Míg világ a világ, ha nem is vagy velem, de te maradsz a legjobb barátnőm! Senki nem tudja kárpótolni azt a kapcsolatot köztünk, amit az évek alatt alakítottunk ki. -mormoltam abban reménykedve, hogy eljutnak hozzá szavaim. -Senki nem tud téged pótolni. És soha senkinek nem engedném meg, hogy pótoljon téged. -néztem szomorúságtól összeszűkűlt szemekkel a távolba. -Emlékszel, amikor először ültél fel Lunára? - kúszott napszítta görbe ajkam szélére. -Aztmondtad, hogy most a legjobb barátnőd bemutatja milyen is egy igazi lovaglás! Persze, amennyire védtél a bajtól, pont annyira bújtál olykor te is bele. Mondtam neked, hogy nem jó ötlet, de te erősködtél. És hiába értetted Luna minden egyes szavát az első vágta után le is zuhantál. -már előre elnevettem magam a vicces részén. -Ott feküdtél a homokban hason, elnyúlt végtagokkal, majd felnéztél fejedre tapadt homokkal, hogy megkérdezt, szerintem így eltudod e csábítani Kakashit. Erre én csak annyit feleltem neked, hogy: ,,ha Kakashit nem is, de a szurikátákat biztosan". -kacarásztam a kellemes emléken. -Ugyan, ha ezt elmesélem másnak nem nevetnek rajta, de ez is a közös emlékeinkhez tartozik és tudom, ha most itt lennél velem, ugyanolyan jóízűen nevetnél mint akkor. Sosem fogom elfelejteni, ahogy hangos nevetésed bezengte a patak melletti homokos részt. Ahogy lefeküdtem melléd hanyat fekve és vihogva segítettem leszedni arcodról a koszt. Akkor elhallgattál és csak mosolyogva kémlelve engem ennyit feleltél: ,,te vagy az egyik legjobb dolog az életemben! Köszönöm, hogy barátodnak fogadtál!". Sosem feledem az őszinte ragyogást szemeidben. -homlokom a hideg kőre döntöttem, s szorosan hunytam le pilláim.

-Szeretlek Rin! -majd egy csókot leheltem közvetlen nevére.

Emberek kezdtek mellettem járkálni, ezáltal szorosabban húztam arcomba csukjámat. Felnéztem, s megvártam míg mindenki 2 oldalt 4-es sorokban megállnak egy nyughelynél. A két sor közti távolságban egy terhes asszony sétált végig kezében fehér virággal, füstölővel. Mindenkit fekete ruha díszített, szipogások hangja csapta meg füleimet. Felálltam, s levettem magamról fekete köpenyem. Végig simítottam éjfekete öltözetemen, s elővettem a lebernyeg jobb zsebéből egy öngyújtót és egy cigarettát, amire egy név volt felírva. Lassú léptekkel sétáltam át az emberek között, s megálltam a nő mellett. Ugyan hallottam a hangokat a hátam mögött, melyek rólam sugdolóztak, de nem igazán foglalkoztam velük. Az sem érdekelt, ahogy a mellettem álló édesanya nézett rám nagy szemekkel. Csak számba vettem a füstölnivalót és meggyújtva azt, mélyet szívtam belőle, majd leengedtem testem mellé és fejemet felemelve, az eget koslalva kifújtam a füstöt. Hagytam, hogy ezzel vigye el a szél az összes emlékemet Asumáról.

Sziasztok!🌸

Na, csodálatos módon meghoztam a legújabb részt, amire ismételten sokat kellett várnotok. Szóval köszönöm, hogy türelemmel vártátok az értesítést.
Remélem tetszett az új fejezet, ha igen várom a véleményeteket!

További szép napot nektek!🌸