– Te is megjelentél, kölyök? Meglep, hogy még van hangod, miután felkeltetted az egész erdőt. Talán még a kedvenc hercegnőcskédéknél is hallották a siránkozásod.

– Miért nem takarodsz el máshová? Az, amit tettél, mire volt jó? Pár percnyi önzőség a semmiért – háborgott Nahon, közben kardjával hevesen gesztikulált. – Viszont az, amit Visanával tettél, csupán a te személyes gyengeséged mutatja.

– Azt hiszed, sértegethetsz? Csak egy kis nyikhaj vagy, aki úgy véli, a hátán hordja a világot, de még azt sem tudod, hova dugd a farkad.

– Te pedig egy embertelen szemét vagy, Chired! Nem látod, mit tettél a lelkével?

– Úgyis csak a céljaink eléréséhez kell, tehát senkit sem érdekel a nőcskéd lelke – rántotta meg a vállát a szakállas. – Itt inkább te vagy az, aki hamis elvárásokat támaszt felé, mikor nagy eséllyel halott lesz a küldetésünk végére.

Visana kétségbeesetten sírt az ágyon, míg Noiren továbbra is őt védelmezve állt annak végében. A kopasz hangosan nevetett, Nahon pedig még mindig úgy érezte, tudna mit a másikhoz vágni. Hiába viselkedett a két fiatalabb fenyegetően, Chiredet nem hatotta meg különösebben.

– Csak hátrálj ki innen, és el van intézve! – vetette oda neki a fekete hajú.

– Nevetséges, hogy te állsz ki a kislány mellett, akár valami hősies lovag, mikor a te múltad sem éppen makulátlan.

– Mind követünk el hibákat – fogadta el a férfi nézőpontját Noiren. – De ez részedről szándékos volt és pusztító.

– Mert te már csak tudod, mi az és mi nem, igaz?

– Próbál túllépni rajta, tedd ezt te is! – állította meg Nahon, mielőtt Chired túl mélyen érintette volna a témát. – Vagy nyugodj le, vagy menj, amerre látsz!

– Akkor maradnék, kölyök. Egyébként is aludni jöttem, nem veletek parádézni.

A páros nyugodtabban bólintott, míg Chir átment a Visana melletti ágyhoz.

– Ott én fogok aludni, nem te! – szólt rá Nahon, mire a férfi megindult a másikig, de még a kék szemű időben jelezte neki, az az övé.

– Seggfejek...

Miután végre Chired lenyugodott, a többiek is elfoglalták a helyük a szobában, mivel mindenki visszatért egy ember kivételével. Ugyanis nem volt ételük, így úgy találták jónak, ha vadásznak maguknak valamit. Mint kiderült, a csapat tagjai már jóideje hol ettek, hol nem. Emiatt mind legyengültek valamennyire, és voltak, akik már nagy szükségét érezték, hogy bőségesen táplálkozzanak valamiből.

Míg a többség aludt, addig Chir megpróbált közelebb férkőzni Visanához, azonban arra nem számított, hogy Noiren őt figyeli folyamatosan. Szinte egy lépést sem tehetett meg anélkül, hogy a másik halványan világító kék szeme ne kövesse őt. Ezért hamar fel kellett adnia tervét, és csupán inni vánszorgott ki, majd visszatért az ágyba.

Fél órával később már mindenki szuszogott, s az egyetlen ember, aki éber volt még álmában is, az is lepihent. Egyesek horkoltak, mások teljes csendben aludtak. Némelyikük forgolódott, rugdosódott, míg megint mások kőszikla módjára terültek el a pihe-puha takarójuk alatt. Egy szó, mint száz, a népes társaság nyugovóra hajtotta a fejét.

Visanának tartott a legtovább, míg képes volt annyira koncentrálnia lélegzetvételeit, hogy be tudja hunyni a szemét. Minden percben rettegett, hogy újra az erdőben találja magát, és ismét sikoltozva fekszik Chired alatt. Nem akarta újra átélni a fájdalmat, a kegyetlenséget.

Mégis álmaiban ott lebegett előtte a kopasz, szakállas férfi arcképe, mint valami gonosz, ragadós köd, hozzátapadt, és vele maradt. De szerencsére a rémálom vége minden esetben az volt, hogy megmentették. Sokszor ezt Noiren tette, de Milandine is feltűnt ott, ahogy az apja szintén, a vörös boszorkával együtt.

– Visana, Visana! – szólongatta a királylányt Nahon. – Minden rendben?

– I-igen, csak rosszat álmodtam.

A katona megnyugodva, lágy pillantásokat vetett a hercegnő felé, aki lassan felült az ágyban. Megérezte a fájdalmat az alhasába nyilallni, de nem hagyta, hogy ez megállítsa az ébredésben. Mikor balra tekintett, meglátott egy ismerős arcot: égkék szempár, dús, fekete haj. Noiren őt kémlelte, miközben éppen egyik tőrét élezte.

– Máris reggel van?

– Igen, jól aludtál? – kérdezte az ifjú stratégosz.

– Nem éppen.

A leány hiába volt még fáradt, már így is sokkal jobban érezte magát, mint korábban. A kínt is gyengébben érzékelte, ami jó jel volt, főleg ilyen kevés idő elteltével. Szerencsére Chired képét sem kellett látnia így reggel. Habár még mindig elfogta a rettegés, kissé nyugodtabban kezdett neki napjának, hogy látta két védelmezőjét maga mellett.

Mióta Nahon is finomabban kezelte a helyzetet, már nem tűnt számára annyira ellenségesnek. Sőt, értékelte a két férfi gondoskodó viselkedését, annak ellenére, hogy ő nem mutatkozott be megfelelően, mikor megismerték egymást. Mégis félt tőlük és az erejüktől, hiszen rá kellett jönnie, a férfiak bizony nagy hatalmat birtokoltak, amit a puszta testfelépítésük kölcsönzött nekik.

Ez sokkoló, de valahol legbelül izgalmas is, hogy az ember sem volt valójában gyenge faj, csupán sok lényhez képest eltörpült. Azonban a félelem gondolata mindig ott lebegett Visana tudata határán, akárcsak egy vékony cérnára felfüggesztett pallos abból a narfolki legendából.

Az akáclila íriszű csak annyit érzékelt a várban, hogy egy férfi uralkodott felettük, de a király személyét ő saját édesapjaként ismerte, így máris másképpen vélekedett róla. Ott úgy védelmezték őt, mint a legértékesebb kincset. Annyira, hogy Milandine-nak szökdösnie kellett, ha nem szándékozott Narfolk falain belül maradni.

– Segítsek? – ajánlotta fel a segítségét Nahon, mikor az albínó királylány ki akart kelni az ágyból.

– I-igen, köszönöm.

– Még egy napot maradunk, utána ismét útra kell kelnünk, mert mutatnom kell még valamit.

– Mit?

– Egy települést. Csupán arra szolgál, hogy lásd, miféle körülmények uralkodnak a váron kívül. Utána még feladatunk lesz. Noiren, megkérhetlek valamire? – fordult a még mindig fegyverével babrálóhoz Nahon. – Megtanítanád Visanát kardot forgatni? Azt szeretném, hogy meg tudja védeni magát.

– Ho-hogy én vívni tanuljak? Nem é-értek az ilyesmihez.

– Ezért fogsz megtanulni.

– É-értem. – Visana bizonytalan pillantást váltott mindenkivel, majd úgy határozott, sétálni szeretne egyet, hogy megszabaduljon felesleges gondolataitól.

– Hová mész?

– Friss levegőre vágyom.

– Elkísérünk.

– Kö-köszönöm, ez nagyon ked-kedves – hálálkodott a királylány bizalmatlanul. Még mindig nem volt képes eldönteni a két férfi szándékát, hiába gondolkodott rajta.

Abban biztos volt, hogy Nahont különösen érdekelte, erre a könyvtárban és a Chiredtől hallottakból is rájött, de tudta, sosem hihet nekik teljesen. Mert mindennek ellenére lázadókként ismerte meg őket, akik romba akarnak dönteni egy birodalmat. Némelyikükre már-már kedvesebb ismerősként gondolt, mivel talán jobban ismerte őket, mint a narfolki vár lakóinak bármelyikét családján és tanítóin kívül.

Sosem jutott barátokhoz, ezért némileg becsülte, hogy Nahon és Noiren hajlandók foglalkozni vele. A lázadócsapat másik fele pedig megtűrte őt. De most lehetőség nyílt a tanulásra, így talán eljön az az idő is, mikor megvédheti magát a Chiredhez hasonló kegyetlen emberektől. Azonban még messze volt ettől, és a kezdetet az a séta jelentette odakint az erdőben.