Visana összehúzta magát, amennyire csak tudta, és fejét is lehajtotta. Nahon még mindig dühösen tekintett feléjük, habár a lány nem értette, Noiren mi rosszat tett. De a fekete hajú férfi minden félelem nélkül állta a másik pillantását, közben még párat csavart a haján, majd Visana elé sétált, s leguggolt.

Karját a hordó szélére helyezte, állát azon nyugtatta. Égszínkék szeme a hercegnőt fürkészte, aki értetlenül figyelte őt. A férfi egy szót sem szólt, csak a vízbe nyúlt, megnézte a hőmérsékletét, és megfordult.

– Sajnálom – mondta Nahon csendesen, miután rájött, mire akart utalni Noiren. Ugyanis realizálta, hogy az impulzív viselkedéssel csak megijesztette Visanát, akit a legkevésbé akart bántani ebben a helyzetben. – Igazad van, és elnézést kérek, amiért gyanúsítgattalak. Jobb, ha lenyugszom.

– Köszönöm – válaszolta csendesen a kék íriszű, mire Nahon magától elhagyta a kunyhót.

A hófehér bőrű hölgy hálás tekintettel nézett Noirenre, aki már rég hátat fordított neki, és éppenséggel egy nagy szövetdarabot készített elő Visana számára. Emellett egy felsőt is előszedett – feltehetőleg a sajátjai közül –, majd nadrágot keresett egy pár csizmával.

Röviden Visanára pillantott, s észrevette, hogy a leány őt figyeli. Kezében kapta a szövetet, és odament a fiatalhoz.

– Nem ma-maradhatnék még a vízbe-ben? – kérdezte reszketve a királykisasszony.

– De, maradhatsz. Amennyiben megszárítkoznál, rendelkezésedre áll ez.

– É-értem.

Noiren még mindig ugyanolyan lágyan szólt hozzá, mint korábban, sosem beszélt túl hangosan, azonban nagyon halkan sem. Mély hangja nyugodt volt és kellemes, mégsem vágyott igazán arra, hogy társalgásba folyjék a lánnyal.

Visana értékelte ezt a távolságtartó gondoskodást, ami valamiért sokkal kevésbé tűnt ijesztőnek, mint az, amit Nahon produkált korábban. Ő erőszakosnak érződött, mintha csak arra vágyna, hogy a hölgy menten megcsókolja pusztán azért, mert védelmezi őt.

Ugyanis kétségkívül vonzódott hozzá, s szüksége volt az érintésére. Azonban a fiatal nő még nem volt, és még hosszú ideig nem is lesz megfelelő állapotában az efféle cselekedetekhez. Tudta, az ifjú katona csak jót akart, mégis mindezt rosszul közvetítette felé, ami már-már túlzásnak érződött, mintsem törődésnek.

– Ha úgy érzed, lehűlt a víz, melegíthetek még – szakították ki tűnődéséből Noiren szavai.

– Köszönöm, de ne-nem kell. Inkább kiszállnék.

A férfi csak bólintott Visana remegő hangú kijelentésére, majd mögé lépett. Finoman elkezdte megszárítani a haját, majd dereka köré fonta karját, s egy gyengéd mozdulattal kiemelte a vízből. A leány testét takargatva ácsorgott a padlódeszkákon, de Noiren hamar ráterítette a törölközésnek szánt szövetet. Még mindig nem engedte el a hercegnőt, aki alhasában azonnal szúró fájdalmat érzett, és majdnem összeesett tőle.

Az ápolt, fekete fürtökkel rendelkező férfi gyöngéden megtörölgette a hűvöstől s korábbi élményeitől lesokkolt királylányt. Amint megfelelőnek találta, ahhoz az ágyhoz vezette, amelyben az éjjel aludt, s leültette oda. Ezután kezébe nyomta leendő öltözékét, mit Visana szorgosan elkezdett magára kapkodni.

Néhol Noiren segítségét is igénybe kellett vennie, aki tisztelettudón, amennyire az kivitelezhető volt, nem felé pillantva teljesítette mindezt.

– Azt ajánlom, hogy feküdj vissza, és pihend ki magad! – mondta sztoikusan a gyönyörű kék szempárral megáldott, miközben egy finom mozdulattal elvette az ágyról a takarót, majd az oldalára döntötte Visanát.

A lány nem ellenkezett, sőt, hálásnak tűnt, hogy aludhatott, ugyanis ténylegesen megterhelték a mai események, s már semmi másra nem érezte képesnek magát. Csupán korgó gyomra zavarta, mivel még egy falatot sem evett, habár az időt tekintve még csak most kezdett hajnalodni.

– Ka-kap-kaphatok valamit... enni?

– Mindjárt kerítek valamit a számodra – közölte vele hidegen, és betakarta őt. Ezután megfogta a saját pokrócát, s azt is ráterítette.

– No-Noiren...

– Igen?

– Köszönök mindent.

A férfi csak bólintott Visana hálálkodására, aki kivételezettnek érezte magát, amiért ő itt volt, és támaszt próbált nyújtani neki. A leány bebújt a kellemes melegbe, amit Noiren is erősített, mivel két farönköt dobott a kandallóban gyenge lánggal égő tűzbe.

Ezután a fekete hajú elhagyta a kunyhót, majd innentől a királylány nem hallotta, mit mondott, csak azt érzékelte, hogy hamarosan visszatért. Kutakodni kezdett a kis épületben, s nem tellett sok időbe, mire talált egy darab szárazabb fajtából való kenyeret.

– Csak ennyi van, de elmehetek vadászni.

– Elég lesz ennyi is – válaszolta Visana gyorsan, ugyanis nem akart magára maradni a sok veszélyes férfi között Noiren távollétében.

– Rendben.

Az égkék szemű a kezébe nyomta az apró kenyérdarabot, amit Visana hálásan elvett, és ülve kezdte rágcsálni. Majd a lány következőnek már csak egy fából készült poharat látott a szeme előtt, amiben valami vöröslő folyadék volt. Mikor megszagolta, egyértelműen felismerte a bor jellegzetes illatát, amit kérdés nélkül felhajtott.

Remélte, ez kiűzi fejéből a rossz emlékeket, de ha más nem, jobb kedvre fakasztja. Legalábbis szüntelenül vágyott arra, hogy kitörlődjenek a rossz képek a memóriájából.

Gyorsan elfogyasztotta az ételt, majd a puha ágyra visszafeküdt, és hagyta, hogy Noiren újra betakarja őt.

A fiatal férfi ösztönösen segítette a királykisasszonyt, aki nem ellenkezett a törődése ellen. Érezte, hogy neki nem a testére van szüksége, hanem a lelkére. Inkább olyannak tűnt, aki csak értelmes témákról hajlandó eltársalogni, de idáig nem találta meg a neki megfelelő személyt. Ugyanis általában csendben volt, csak a szükséges mennyiségű szót pazarolta el a lázadócsapat többi tagjára.

Visanát tűnődéséből Noiren zökkentette ki, aki egy széket tolt az ágy végébe, és a hercegnőnek háttal leült rá. Mutatóujjával a jobbján függő díszes, kék markolatú tőrt piszkálta, miközben egyik lábát a másikra fektette.

Teste nyugodtnak, de mégis olyannak tűnt, mint egy prédáját leső ragadozó, ami csak arra vár, hogy valaki betoppanjon az ajtón, és beleereszthesse hosszú, éles karmait. Mindez nemsokára meg is történt, ugyanis kitárult a nyílászáró, majd Chired lépett be rajta.

– Na, mi van a hercegnővel? – kérdezte lazán, miközben az ágyon fekvő Visana felé pillantott.

A lány összehúzta magát a pokróc alatt, míg Noiren egy könnyed mozdulattal felkelt a helyéről. A szakállas felé magasodott, és fenyegetően közelíteni kezdett hozzá, miközben előrántotta a hüvelyben pihenő kardját. Azt Chired torkához tartotta, a kopasz azonnal megadóan felemelte mindkét kezét.

– Lassíts, kék szemű! Kicsit túldramatizálod ezt az egész helyzetet.

– Túldramatizálom? Ez lenne az, hogy tiszteletben tartok másokat? – emelte meg egyik szemöldökét Noiren, majd a pengét erősebben fogta a másik nyakához. – Egy szörnyeteg vagy, és ezt te is tudod. Undorodom a hozzád hasonlóktól.

– Túlságosan fenn hordod az orrod, Noiren. Ha tudnád, milyen jó egy hozzá hasonló hercegnőcskével dugni, akkor már nem vágynál másra. Továbbá te sem vagy kisangyal...

Chired kárörvendőn elmosolyodott, miközben az emlegetett fiatal nő sikkantott egyet. Nahon szörnyülködő arckifejezéssel jelent meg az ajtóban, s a lehető legdühösebb pillantását villantotta a férfi háta felé. Ha a tekintete égetett volna, akkor Chir hátán már óriási lyuk tátongana.

– Elég volt, hagyd őket békén!