– Szerinted sikerülni fog neki? – kérdezte Visana egy bokor mögött guggolva, miközben Siortot figyelte. Mellette ott volt Nahon, ahogyan a többiek, és a férfi akcióját figyelték.

Már a várt vigyázó őrökkel tárgyalt, akiknek az arcáról le lehetett olvasni a meggyőződést. Ezért viszonylag nyugodtan nézték az eseményeket, immár Noiren társaságában, aki az elmúlt egy hétben egyre jobban lett. Úgy érezték, muszáj volt várniuk, mert nem akartak meglepetéseket, ha esetleg Milandine udvarlóját valaki követné a táborig.

– Szerintem igen – válaszolt a kék szemű Nahon helyett. – Ha még nem lőtték le, jó esélyei vannak, kivéve, ha... mindegy is.

– Ha? Mondd, hogyha így elkezdted!

– Lehetséges egy olyan szcenárió is, ahol már rég rájöttek, milyen ügyben érkezett, beengedik a várba, elfogják, megkínozzák, vallatják, akár el kell vezetnie őket hozzánk. A végén pedig nyilvánvalóan megölik.

– Szereted, ha félünk, mi? – kérdezte a barna hajú, aki közben nyugtatólag végigsimított Visana combján.

– Ez az!

A lány örömmel figyelte, mikor barátjuk elől az odakint álló őrök elugrottak, a katonának pedig szabad utat engedtek a narfolki várba. A lázadók tagjai összenéztek egymással, míg Siort egy pillanatra feléjük pillantott, de hamar elkapta onnan tekintetét.

Társai arcán izgalom látszott, mindenki egymást ölelte, Vis még Chired vállába is belekapaszkodott, habár kényszerből, ugyanis elvesztette az egyensúlyát. A kopasz azonban magától szokatlanul gyorsan elkapta őt, mire a nő megszeppent. Akaratlanul is hatalmába kerítette a félelem, ezért ösztönösen egy pofonnal fogadta az érintést.

– Nem csak béna vagy, még erőszakos is – mondta Chir, közben a hölgy szemébe nézett.

– Sa-sajnálom, én nem szoktam hozzá a bokrok mögül való leskelődéshez! – válaszolta kissé bizonytalanul. – Meg az erdőben guggoláshoz sem... De főleg ahhoz nem, hogy hozzád hasonló alakok jelennek meg a képem előtt!

– Elkeserítő...

– Egyébként meg, ha én erőszakos vagyok, akkor te mi?

– Pusztító.

A felette lévő egy pillanatra végigfuttatta rajta a tekintetét, azonban most egyáltalán nem volt tolakodó. Visana meg is lepődött, Chired milyen könnyedén kezelte a kialakuló helyzetet, pedig a kéznyom ott virított az arcán.

– Miután átéltétek ezt a romantikus pillanatot, és kikészítettétek Nahont, lehetne, hogy visszatérünk a táborba, mielőtt elkapnak minket? – érdeklődött türelmetlenül Naevis.

– Persze, lehetne.

Chired selymes hangon válaszolt, majd rögtön felnézett a barna hajú arcára, amin dühös kifejezés kapott helyet. Amint meglátta, hogy a vártól nem veszik őket észre, talpra állította a hercegnőt, még rövidke ideig tartotta, majd lágyan rámosolygott.

– Jó, ennyi elég lesz, most már tényleg kikészült – mondta a lány, miután szerelmére tekintett.

– Féltékenységből sosem elég.

A férfi játékos hanglejtésű válaszára Vis jobban érezte magát, majd arcára széles vigyort csempészett, miközben agyában kialakult egy új kép a férfiról. Mert ebben a minutumban sem mogorvának, sem erőszakosnak nem tűnt, ami jó jel volt a királylány számára.

– Csak félő, hogy lassan elveszítjük a csoportunk vezetőjét... kapcsolatok pusztítója.

– Nekem az csupán jó lehet, ha egy ilyen szépség van a közelemben.

– Chired, most már álljál le! – hallották meg Nahon dühhel teli, ideges hangját. – Különben kénytelen leszek leütni téged, ha még egyszer hozzáérsz! Ő az én csajom, nem csábíthatod el ilyen egyszerűen!

– De láthatod, hogy igen!

– Visana, segíts ki!

– Sajnálom, drágám, már az esküvőnk tervezzük, nemsokára pedig jön a harmadik gyerek is... tudod, nincs időm pojácákra – nevetett fel a fiatal, s erre már Chir is követte őt a hahotázásban.

– Ti összefogtatok ellenem!

A katona hisztérikus hangja a többieket is megnevettette, hamarosan azonban rájöttek, hol vannak éppen, miután Noiren tudatta velük, hogy hallgassanak. Erre mindenki úgy tett, ahogy parancsolták nekik, Vis pedig kissé szégyenkezve tekintett körbe. Addig a kopasz arcán szüntelenül ott volt az a mosoly, mely pár perce rátelepedett.

– Most jobb lenne, ha összefognánk, majd visszatérnénk a táborba, mielőtt kinyírnak minket – javasolta a fekete hajú.

– Igaz is, elmulatjuk az időt... – adott szarkasztikus választ Nahon. – Legalábbis egyesek mindenképp. De sebaj, legközelebb majd én állok neki a mindenség közepén romantikázni...

– Aranyos, hogy ilyen mérges vagy, drágám!

– Komolyan?

– Igen! Nem is tudod mennyire hízelgő a féltékenységed.

Nahon olyan csókba vonta a leányt, hogy azt még Chired is csak tátott szájjal nézte. Tudta, ez neki szól, s a hercegnő odaadóan simult a barna hajúhoz. A birtoklás ezen kifejeződése azonban rendkívül szórakoztatta, mintsem zavarta, ugyanis nem is volt nevetségesebb dolog, mint egy hozzá képest tapasztalatlan férfiút látni, aki éppen igyekszik megmutatni, kivel is van együtt.

– Hát a fenéért nem hatja meg... – motyogta Nahon, amint észrevette, a szakállast a lehető legkevésbé sem érdekli a szorgos próbálkozása. – Ez nem működik, menjünk!

– Végre! Azt hittem, már az életben nem indulunk vissza!

***

Siort visszatérése nagy megkönnyebbülés volt mindenki számára, főleg, mert hírekkel szolgált a számukra. Először Naevis vetette magát a férfi karjába, majd a királylány követte hasonló érzelmi kitörés következtében. Hiszen a katona sértetlenül jött, ami pozitív előjelnek számított.

A lázadók körülvették, egytől egyig izgatottan várták a fejleményeket, míg Chired már a Siort által hozott ételen csámcsogott. Ettől függetlenül ő sem volt kevésbé érdekelt az ügyben, csak a hasa talán úgy általában jobban foglalkoztatta, mint a kémakciók.

– Na, mi újság? – kérdezett rá a zöld íriszű, miután senki sem kedvezményezett igazán.

– Visa, igazad van, Boloda Twilg van hatalmon! Az apád pedig egyre rosszabb állapotban van, mintha... mintha kővé változna.

– És Milandine? Megtudtál róla bármit is?

– Nem láttam sehol, szerintem a várban van, remélem, hogy sértetlenül. Ellenben, ehhez még több idő fog kelleni. Veletek mik történtek?

– Semmi különös, van mit ennünk, nem támadtak ránk szörnyek, itt békés minden – mesélte lelkesen Eno, aki Tueddel egyetemben csupán most férkőzött barátja közelébe.

Ők is szokatlanul érzelemdús ölelésben részesítették őt, mire a harcos jobbkedvűnek tűnt. Meglapogatta mindenki vállát személytől függetlenül. Szeme alatt karikák voltak, úgy tűnt, kifejezetten kialvatlan mostanság.

– Bárcsak itt maradhatnék veletek! Kiráz a hideg, bármikor, mikor vissza kell mennem oda.

– Nem csodálom, elég nagy sznobok – motyogta Visana elgondolkodva, ugyanis eszébe jutott, hogy nem is olyan rég még ő ugyanúgy ennek a közösségnek a tagja volt, azonban megváltoztak az idők, most új emberek vették körbe. – Nem is tudom, te és Mila miként bírjátok ki ott.

– Nehezen.

– Azt hiszem, manapság hasonlón érezném magam.

– És az nem baj – karolta át hátulról Nahon.

A hercegnő megpróbálta a tetováltra emelni tekintetét, mire a nyakán feszülő, selymes bőrre kapott néhány csókot. Az összhang kezdett nagy lenni köztük, megértették egymást, főleg, mert sok időt töltöttek el összebújva vagy a másik közelében. S Vis arcpirító módon élvezte a stratégosszal eltöltött estéket.

Ismét eszébe jutott az álma, de most elterelte gondolatait az élményre meg a húga felett érzett aggodalomra. Tudta, nem tűnődhetett mindig a kiszámíthatatlan jövőn, mert nem ő lett volna az első, aki ebbe a hibába esett. És azt kétségkívül sejtette, ha valaki képtelen a jelenben élni, az úgyszintén képtelen élvezetesen élni is.