– Akkor élnék ezzel a lehetőséggel – duruzsolta Nahon. – Akár segíthetsz levenni a nadrágom...

– Ó! – Visana már éppen tiltakozását fejezte volna ki, mikor rájött, hogy a férfi úgy nézett ki, mintha megölt volna valakit. – Természetesen segítek! Habár nem tudom, mivel magyarázzuk meg ezt a vérfürdőt.

– Úgy, hogy egyáltalán nem kell majd magyaráznunk... mindenki tudni fogja, mi történt – ült mosoly a katona arcára.

– Sebaj, tudják is meg!

Ezzel a mondattal Visana egy határozott mozdulattal kicsatolta az előtte álló övét, majd lerántotta nadrágját. Nahon elégedetten bámult a hófehér bőrűre, míg Vis eltátotta száját. Korábban még sosem látta senki férfiasságát úgy, hogy nem kellett félnie.

Most a legény izgalma itt volt előtte teljes pompájában, és a lány ösztönösen nyúlt a barna hajú megkeményedett farka felé. Azt sem tudta, miként kell ezt folytatni, hogy sok élvezetet okozzon partnerének, azonban nem tudott ellenállni neki. Kezébe fogta, s végigsimított rajta párszor, mire Nahon azonnal felnyögött.

A királylány erre magabiztosabban kezdte el kényeztetni szerelmét, akinek ezene testrésze egyre nedvesedett, és a lány egyenletesen eloszlatta azt egész hosszán. A férfi elámulva mérte végig az előtte álló formás testét, akinek meztelen mellkasára helyezte tenyerét. Úgy tűnt, megszállottan vonzotta őt Visana melle.

A hercegnő pedig nagyon hízelgőnek találta, hogy valakit ilyen szinten lekötöttek a domborulatai. De őt is elvarázsolta szerelméé.

Hamarosan már a mogyoróbarna szemű felsőjét vette le róla óvatosan, hogy ne koszolódjon össze túlságosan. Mikor meglátta az előtte álló harmonikus vonalait, szabad kezével elégedetten tapogatta végig. A legény addig hátravetett fejjel, behunyt szemmel markolászta a hölgyet. Vis mindvégig nagy gonddal simogatta párját, aki szabadon kieresztette hangját.

– Biztos, hogy sosem csináltad még?

– Biztos, miért?

– Ezek szerint őstehetség lehetsz.

– Az is vagyok, tehetséges farokmasszírozó, erre a feladatra születtem! – mondta kacéran a lány, és folytatta, amit eddig is. – De nem ez állt a békekötés menetében!

– I-igaz, elnézést... – motyogta Nahon, s csókolni kezdte Visanát.

Miután elváltak ajkaik, közelebb lépett hozzá, ő maga is enyhítette a benne felgyűlt feszültséget. Ezután a királylányhoz közelebb húzódott, ujjával ismét a fiatalt dörzsölte, azonban nemsokára el is vette onnan a kezét. Ehelyett kemény férfiasságát helyezte Visa bejáratához.

A hercegnő hirtelen levegőt vett, mikor megérezte a forróságot ágyékánál. A katona még egy keveset ingerelte csiklóját, ami továbbra is érzékeny volt korábbi orgazmusától. Aztán a férfi mogyoróbarna írisze a lány akáclilájára fókuszált, röviden szájára hajolt, majd feltette az őt leginkább foglalkoztató kérdést:

– Mehet?

– Igen, csak csináld már, megőrjítesz!

Nahon szeme perverzül csillogni kezdett, s baljával megfogta Visana csípőjét. Lassan hatolt az ifjúba, s a királykisasszony rögtön alhasához kapott a feszítő érzéstől. Mégis a stratégosz útja végén csendesen nyöszörögni kezdett.

– Nem fáj?

– Ne-nem... nagyon jó érzés.

– Akkor jó – válaszolta a barna hajú, és megmarkolta a hölgy fenekét.

Könnyedén karjába emelte, a hercegnő pedig rögtön dereka köré fonta lábát. Hátát egy fának döntötte, úgy feszült neki Nahonnak. Amikor a katona ritmikus mozgásba kezdett, úgy érezte, már most rabjává vált ennek az érzésnek. Ez nem olyan volt, mint Chired erőszakos tette, annak ellenére, hogy több jellemzőjét is magával hordozta.

Csupán párjának fontos, hogy ő is jól érezze magát, ezt tudta. Ez a gondoskodás még ebben a helyzetben is meghatotta őt. A benne mozgó férfiasság meg már másabb területeken hatott rá. Annak teste lett szerelmese, míg lelke Nahont a személyiségéért szerette.

Ez viszont a kettő tökéletes egyvelege volt, elég testi és lelki hatás ugyanúgy érte ahhoz, hogy jobban kötődjön a legényhez. Egy már biztos: menthetetlenül beleszeretett. El sem tudná hagyni, hiába jött másabb környezetből, küzd másért, most mindketten ugyanazért a célért harcoltak.

De pontosan ez tette a kapcsolatukat működővé, hiszen, aki képes toleráns maradni a szerelmével szemben, az kompromisszumokat kötni is hajlandó. S Visana most realizálta, ha együtt tudnak élni egymás hibáival, akkor nem lesz semmi baj. Az égvilágon semmi rossz nem történhet velük.

Viszont efféle gondolatait hamar elhessegette a benne mozgó férfiasság, ami erősebbnek bizonyult bármilyen más témánál. A hercegnő úgy érezte, megpróbál ő is megmozdulni, azonban esélye sem volt, Nahon ujjai úgy markoltak bőrébe, hogy az fájdalmasnak hatott. Mégis a leány a dolog ezen részével nem tudott törődni, s tovább próbálta mélyebben magába fogadni a férfit.

– Nagyon tüzes kis szuka vagy te! – szökött ki a katona ajka közül a mondat, amelyre Vis rákapta a tekintetét. El sem hitte, hogy ezeket a szavakat a barna hajú formálta, de nagyon úgy tűnt. – Sajnálom...

– Nem mondtál semmi rosszat! – csókolta meg röviden a királylány. – Csupán mindig képes vagy meglepni. De lehet, csak folyton elfelejtem, hogy te nem herceg vagy.

– Netán baj?

– Egy herceget sosem izgatna, nekem jó-e. Ahogy a szüleim sem foglalkoznának azzal, boldoggá tesz-e a férjem. Nemrég még herceget akartam, manapság csak te kellesz nekem.

Nahon torkát egy erősebb hang hagyta el, mely egyre közeledő orgazmusát jelezte. Kezét levette Visana combjáról, ehelyett magához vonta a nőt, aki innentől jobban saját erejére volt bízva. A hölgy is hangosabbakat nyögött, teste egészében remegett.

– Közel vagy? – kérdezte a mogyoróbarna íriszű mély levegőket véve.

– I-igen.

– Akkor jó – mondta, majd sokkal gyorsabb tempóra kapcsolt.

A királykisasszony tudta, itt már mindkettőjük elvesztette az irányítást. Egy utolsó sikkantással párja vállára borult, miközben szerelme állatiasan felmorranva élvezett belé. Úgy kapaszkodtak egymásba, mintha az életük függene rajta, és a hölgy szemét behunyva fókuszált az új élményre.

Érezte a katona élvezetét, ahogy kitölti őt, s felhevíti eddig is szinte égő lényét. Ölelkezve, a fának hanyatlva próbálták összekaparni maguk. Visana kellemetlenkedve nézte a belőle kifolyó rózsaszínesre változott folyadékot, ahogy az a talajra csöpög lassacskán.

Elgyengülve nézték a másikat, míg Nahon erőt nem vett magán, hogy felkapja a földről a leány ruháját. Az akáclila szemű olyan tekintetet villantott felé, ami egyértelműen jelezte, ő fel nem veszi az elé nyújtott darabot, míg ágyéka ennyire ragad.

– Nem tudunk valahol lefürödni?

– Nincs erre valami hévízű forrás?

– De, azt hiszem, Naevis egy olyanhoz vezetett, amikor a tőzegmohát mosta.

– Akkor keressük meg, hátha tisztálkodhatunk!

– Remélem nem Chiredbe fogunk belebotlani helyette. Amennyiben ez így lesz, bocsáss meg azért, hogy kirohantam a világból!

– Nem kell, majd veled tartok – mosolyodott el pajkosan a férfi. Magához ölelte Visanát, hiszen a hideg, erdei levegő a bőrüket csípte, a fagyott talaj pedig veszélyes lehetett a talpuk alatt, így egymást kellett melegíteniük. – Na, gyerünk!

Ezzel a pár el is kezdte kutatni a forrást. Habár nagyon dideregtek, nemsokára meglelték azt, amibe Vis gondolkodás nélkül belevetette magát. A legény is követte, míg ruháikat a vízparton hagyták. Elégedetten mosták le magukról a sok mocskot, mely testük szennyezte. Nem foglalkoztak az elszíneződő vízzel, csak örültek, hogy ismét tisztának tudhatják maguk, hiába volt ez szerelmes egyesülésük nyoma.

– Nahon... számomra annyira hirtelen történt ma minden, mégis, azt hiszem, hogy nem is lehetnék ennél boldogabb. Amikor úgy tűnt, el kell válnunk egymástól, a szívem szakadt meg, de most... annyira sokat adtál!

– Nem hittem, hogy megtörténhet a mai nap. Csak azt szeretném, tudd, innentől bármi van, összetartozunk. Sosem fogom hagyni Chiredet vagy bárki mást, hogy bántson – vallotta be a férfi, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

Mert tényleg könnyedebbnek érezte magát, miután kimondta a valódi érzéseit. Ezek már egy ideje ott csücsültek a nyelve hegyén, de odáig nem jutott el, hogy Visana is megtudja. Csak meg akarta védeni, mikor a szakállas körülötte volt, képes lett volna megölni azt a szörnyeteget. Most végre rájött, mi nyomta idáig, mire vágyott olyannyira.

– Már korábban is gondoltam rá, hogy elmondom neked. Csak féltem, úgy érzed, a magaménak tulajdonítalak.

– Tudom, hogy nem teszed! Csak gondoskodsz rólam, ami nagyon jól esik! Köszönöm, Nahon, szeretlek!

– Én is szeretlek, Vis!