– Most mégis mihez kezdjünk? – kérdezte Siort.

– Hogy mihez? Nem látod, hogy megsérült?! – mondta Naevis mérgesen. – Mennél vissza a kislányhoz, mi?

– Számít ez?

– Igen, számít! Tudják, hogy elárultad őket?

– Miért tudnának róla? Szerinted kiálltam, és bejelentettem, hogy ezt tettem?

– Azt hiszem értem, mire akarsz kilyukadni – mondta töprengve Nahon.

– Én nem, lennétek olyan szívesek elmondani nekem is?

– Nem láttak, mint lázadót, ezért is maradtál az erdőben. Akár kémkedhetnél nekünk.

– Ez nagyon jó ötlet! – egyezett bele Visana, miközben karjával még mindig párjába kapaszkodott. – Főleg, mert érdekelt vagy Milandine helyzetében. Ő sosem engedné, hogy valami történjen apámmal, szerintem a várbörtönbe zárta őt.

– Kicsoda?

– Boloda Twilg, édesapám ágyasa. Az a nő egy boszorkány, láttam varázsolni.

– Tehát, ha jól értelmezem... ez azt jelenti, hogy be kell mennem Narfolkba, előadnom egy mesét, majd kutatnom?

– Pontosan! – bólogatott hevesen Naevis.

– Amennyiben tudod, szabadítsd ki a húgom!

– Rendben, rendben, nyugalom, emberek! – emelte fel két kezét a férfi. – Ezt még jobban át kell gondolnunk, ha egyáltalán hajlandó vagyok bemenni oda.

– Talán ezt megengedjük.

Chired válaszával a többiek is egyet értettek, kivéve Noirent, aki még mindig aludt. Addig tábort vertek, Eno vadászni ment Tueddel együtt, míg katona barátjuk továbbra is a többség közelében ült elgondolkodva. Kockázatos küldetés volt bemenni a várba, de találkozni akart Milandine-nal, ahhoz pedig be kellett mennie, hogy megbizonyosodjon, nem esett semmi bántódása.

– Már csak azt kéne kitalálnunk, mihez kezdünk most, hogy elutasítottak minket – vetette fel a témát a barna hajú, amire mindenki azonnal ráfordította a figyelmét.

– Meg kell támadnunk a várat!

– Dehogyis! Tudod, mekkora kockázattal járna ez?

– Ha apám átalakítja valami mássá, és átveszi az uralmat, az nem csak kockázat lesz a számunkra.

– Mi van, ha téved? – kérdezte Lirom. – Akkor az sokkal nagyobb veszély is lehet a számunkra.

– Van jobb ötletetek?

– Igen! Elvágjuk a hercegnő torkát, majd messzire megyünk! – vágta rá Chir.

– Neked meg más részed kéne levágni...

Visana háborgására Kuch felnevetett, mire a többiek is hahotázni kezdtek. A leány továbbra is dühös volt a szakállasra, habár jelentősen oldotta a hangulatot azzal, hogy visszaszólt neki. Nem engedhette meg annak a barbárnak, hogy még egyszer kegyetlenkedjen.

Mert különben félő lett volna, tényleg megszabadítja a férfit egy bizonyos, a nadrágjában található darabjától. Ehelyett inkább a többiekkel kacarászott, akik közül a leghalkabb Naevis volt. Ő még mindig Noiren épségével törődött, mivel meg volt az esélye, hogy nem épül fel sérüléséből, vagy éppen elfertőződik az. Így különös szeretettel simogatta a másik izzadt, gyöngyöző homlokát, melyen még a futásból eredő, hűvös verejték cseppjei hagytak nyomot.

– Akkor azt mondod, támadjuk meg Narfolkot? – kérdezte Nahon.

– Igen!

– Szerintem túl kevesen vagyunk.

– A városiak nem akarnak jönni?

– De, talán sikerülhet őket is bevonnunk.

– Ez nagyon is jó ötlet a részéről! – Páran helyeseltek az új tervre, míg Chired sértett arccal, karba tett kézzel ült a helyén.

– Hát legyen ez... nem mindegy nekem, mikor halok meg?

A vörös hajú erre megforgatta szemét, és megcsóválta fejét, mintegy jelezve, mekkora bolond is Chir. Visana szerint azonban a férfi nem bolond volt, hanem egy erőszakos gyilkos, aki nem ismerte a nők bármilyen szintű tiszteletét, ráadásul kinézte őt magának, hogy folyamatos zaklatásban részesíthesse bűnökért, amiket nem követett el.

A leány jogosan volt rá dühös, de most nem ez volt a legfontosabb, sokkal inkább mással kellett törődniük, nem akadhattak meg ennél a témánál, mert az ronthatta az esélyeiket. A hófehér hölgy tudta, az egyetlen megoldás a vár megtámadása, ezzel együtt pedig Boloda kivégzése. Úgy gondolta, már csak némi tapasztalatra van szüksége a kardforgatásban, és máris készen fog állni egy összeütközésre.

Ugyanis nem volt az a helyzet, ahol ő nem látta önmagát harcolni. Utálta a nőt, amiért elcsavarta édesapja fejét, és átverte őt. Milyen kegyetlen ember tesz ilyet, mikor valaki tiszta szívéből szereti?

– Felébredtél, drágám? – kérdezte Naevis Noirent, miután lepihentek egy időre. A harcos kinyitotta égkék íriszét és tekintetét körbejáratta a jelenlévőkön.

– Mi történt?

– Elaludtál. Emlékszel arra, amiről korábban beszéltünk?

– Igen, azt hiszem. Itt minden rendben van?

– Minden a legnagyobb rendben. Rajtad kívül mindenki más csak karcolásokat szerzett. Aludhatsz még, hogyha szeretnéd – simított végig párja arcán.

– Amennyiben nem alszom, maradhatok itt... az öledben? – tette hozzá halkan a mondat másik felét.

– Persze, csak hadd nyújtsam ki a lábam!

Míg a páros szerelmes pillantásokat vetett egymásra, addig egy másik pár éppen egymáshoz bújva pihentek egymás mellett. Együtt figyelték az erdő lombkoronáján keresztül beszűrődő fényt, hallgatták a madarak csicsergését, és néha váltottak egy-egy szót. Azonban Nahon szinte hirtelen ült fel, mire a hercegnő ráemelte akáclila szemét.

– Mi az, baj van?

– Nincs semmi, csak talán jó lenne, ha kissé elvonulnánk. Beszélni szeretnék veled kettesben.

– Ó, rendben – motyogta feszengve a királylány. Nem volt tisztában vele, Nahon éppenséggel mit tervezett, de félt, hogy kapcsolatukról akart tárgyalni. Az pedig nagyon nagy bajt jelentett, mert nem lenne mit felhoznia, ha el akarja hagyni. Teljes mértékben megértené ezt a lépést is, mégis rettegett a bekövetkeztétől. – Miről szeretnél beszélni? – kelt fel a lány a földről.

– Majd arrébb megbeszéljük.

Visana végül némán beleegyezett a feltételbe, és hajlandó volt követni szerelmét, aki megfogta kezét, s egyre beljebb vezette az erdőbe. A fiatal szíve egyre gyorsabban dobogott, minél bentebb jutottak az erdőben. Aztán a lázadó egy pillanat alatt megtorpant, a nő felé fordította fejét, két tenyerét pedig sajátjaira helyezte.

– Nahon... csak bökd ki, mit szeretnél, ne várass, mindjárt megpusztulok az idegességtől!

– Én...

– Azt akarod, hogy vége legyen? – kérdezett rá a leány.

– Dehogyis! Mégis mit gondolsz te rólam? Eszem ágában sincs elhagyni téged, te vagy a legjobb dolog, ami velem történt!

– Úgy sajnálom, hogy ezzel gyanúsítottalak, annyira aranyos vagy! – ölelte meg párját, aki szorosan hozzásimult Visanához, és a nyakába csókolt.

– Ez inkább egy másik téma lenne, amit talán nem akarsz még most... De úgy érzem, nem tudok tovább várni, ezért meg szeretném tudni, mikor vagy hajlandó... hogy mikor szeretnél velem együtt lenni.

– Úgy érted, hogy olyan értelemben is? – kerekedett a hercegnő szeme, miközben kisebb pánik lett úrrá rajta, de közben meg is nyugodott, hogy a barna hajú ilyen figyelmesen és finoman akart közeledni hozzá.

– I-igen. Nem akarlak megbántani vele, csak azt hiszem, itt az ideje, hogy tudd, én nagyon szeretném.

– Én... nem-nem vagyok biztos abban, hogy képes vagyok rá. De talán, ha megpróbáljuk... akkor meg tudom mondani. Csak ígérd meg, hogy abbahagyod, hogyha szólok, rendben?

– Ígérem!

Nahon izgatottan csókba vonta Visanát, aki igyekezett felszabadulni a karjában. Legalább a katonának esze ágában sincs elhagyni őt, csupán másra vágyik, valami ennél sokkal intimebbre, bensőségesebbre. Érdemes ezt megtennie érte? Úgy gondolta igen, de ha érte nem is, magáért igen. Nem élhet örökké félelemben.