– Ho-hogy mit csináljak? – kérdezte, mint, aki nem hall jól.

– Támadj meg! Mutasd, mit tudsz!

– Re-rendben – nyöszörögte a lány, és nagyot nyelt. Ahogy Noiren, ő is maga elé emelte kardját, majd kissé bizonytalanul, de meglódult előre. Pengéje nagyot csattant a másikén, aki minden akadály nélkül kivédte a hercegnő támadását.

– Kezdetnek nem rossz, meglepően erős vagy.

– Meglepően?

– Ha helyes az elgondolásom, a nemes kisasszonyokat nem éppen képzik hivatásos katonákká.

– Igaz, tényleg nem. Azonban sokat láttam azokat a bizonyos hivatásos katonákat gyakorolni. Amikor kisebb voltam, és anyám még élt, akkor édesapám nem féltett ennyire, ezért beállhattam hozzájuk gyakorolni.

– Aztán mi történt? – mondta a férfi, miközben felkészült az újabb ütésre.

– Jött Boloda Twilg, és elcsábította őt.

– Hogy kicsoda?

– A vörös boszorkány, édesapám ágyasa. Teljesen bele van bolondulva abba az álnok nőbe – suhintott nagyot Visana a fegyverével.

Innentől Noiren végighallgatta minden problémáját, míg finoman tanítgatta a helyes technikára, állásra, mozdulatokra. A királylány gyorsan tanult, és igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy azt a fekete hajú férfi mondta. Emiatt sok dicséretben részesült, s végül a lázadók elismerően tekintettek a lányra.

– Ennyi gyakorlás elég lesz mára, lassan semmit sem látunk – mondta ki a végszót az égkék szemű férfire, mire a hófehér szépség lihegve bólintott. – Ha eleget gyakoroljuk, kiváló harcos leszel.

– Csak az a kérdés, miért akarjuk kiképezni a hercegnőt? – szólt közbe Chired.

– Azért, hogy meg tudjam magam védeni a magadfajta seggfejekkel szemben.

Visana ezeket a szavakat olyan természetességgel mondta ki, hogy a szakállas könnyeden felnevetett a válaszra, miközben nagyot csapott a térdére hahotázása közben. Még páran elmosolyodtak, majd a kopasz folytatta a társalgást.

– Nemeshez illő beszéd ez egyáltalán?

– Miért, meg szeretnél tanulni kultúrember módjára társalogni másokkal? – csipkelődött tovább a fiatal, de nem értette, hirtelen miből merített ennyi bátorságot.

– Ez minden vágyam...

– Tudtam én! Hiszen a jelenlegi stílusoddal csak a csitrikből jutna ki számodra!

– Mitől eredt meg ennyire a nyelved, hercegnő?

– Gondoltam, okítalak.

– Csak ne ilyen tökösen, mert a végén ismét megkívánlak!

– Reménykedem benne, hogy ennél azért igényesebb vagy – mosolyodott el Visana magabiztosan, utalva a higiénés állapotára.

Chired nem értette a leány hirtelen bátorságát, de tetszett neki a csipkelődős hölgy, aki ki tudja, honnan vette ehhez a bátorságot. Talán a körülöttük lévő nagy tömeg volt az, ami megnyugtatta vagy Nahon közelsége, mégis úgy tűnt, Visana nem zavartatta magát. Lehet, nagyon erősen próbált nyugodtan hozzáállni a helyzethez.

Mindaddig a lány remélte, a férfi nem gondolta ténylegesen azt, amit mondott. Legbelül rettegett, az egyetlen dolog mi miatt kevésbé viselkedett feszülten, a még mindig kezében tartott kard lehetett, meg talán a normálisabb mentalitású férfiak közelsége volt. Az biztos, hogy valamiért úgy érezte, nem fog emiatt semmi bántódása esni, sőt, egyenesen, mintha Chir kedvelte volna az erős nőket, így nagyobb biztonságérzetet nyújtott ez a szerep, mintsem a védtelen királykisasszony.

– Visana, idejönnél kicsit? – szólította Nahon a leányt.

– Igen, máris megyek.

A hercegnő gyorsan odatopogott hozzá, a barna hajú pedig úgy méregette, mint, ahogy az őrülteket szokás. Miután nem szólalt meg egy ideje, a királylány kezdett nagyon türelmetlen lenni, és szájából egy nyugtalan kérdés szökött ki.

– Mi az, mit szeretnél? Vagy csak bámuljuk egymást?

– Mégis mi lett veled? – mondta Nahon figyelmen kívül hagyva az első mondatát. – Nem gondolod, hogy veszélyes így beszélned Chireddel? – súgta fülébe.

– Szerintem sokkal jobbak az esélyeim, ha azt hiszi, nem hat meg a gonoszkodása.

– Igazad van, mégis, ha lehet, vigyázz vele, kérlek! Nem akarlak újra összetörten látni.

– Jaj, Nahon, nagyon aranyos vagy!

A hölgy csupán ösztönösen ejtette ki ezeket a szavakat, mégis a stratégosz érzékenyen reagált. Visana hamarosan már csak az ifjú férfi puhatolózó ajkait érezte az övéin. Halkan felnyögött az új élményre, majd elválásuk után nagy mosoly jelent meg az arcán.

– Bo-bocsánat, kicsit elragadtak az érzelmek!

– Húha, erre nem számítottam.

– Sajnálom!

– Ne sajnáld, ez csodálatos volt! – mondta izgatottan Visana, és közel hajolt a férfihoz, hátha az megint birtokba veszi száját. – Megleptél!

– Igazán?

– Hát, hogyne! Most pedig... csókolj meg újra! – parancsolt rá finoman a leány.

Nahon rögtön megragadta az alkalmat, magához vonta a hercegnőt, aki hozzásimult, majd ismét kényeztetni kezdte. A fiatalt elárasztotta a forróság s az öröm, szíve erősen kalapált izgalmában. Sosem csókolta meg még senki, de most mégis átélhette ezt a szenzációt. Olyan finom volt és szenvedélyes, hogy a királylány ismét pihegni kezdett tőle.

Mikor ajkuk eltávolodott egymástól, a katona még mindig Visana derekát fogta. Mindaddig a hölgy körbenézett, majd meglátta az őket figyelő csoportot. Naevis elmosolyodott, és Noirent kezdte ízlelni, mintha versenybe hívná a másik párost.

A fekete hajkoronájú azonnal megértette a feladatot, mire hevesebb tempót vett fel a korábbi gyengédségük. Nahon a leányra nézett, ő meg rá, majd az akáclila szemű szépség elmosolyodott.

– Mi legyen, stratégosz?

– Hihetetlen vagy, tudsz róla?

A férfi kérdésére már nem érkezett válasz, mert ismét Visana ajkaira hajolt, aki lelkesen bújt hozzá. A királylány meglepődött, az ő mogyoróbarna szempárral rendelkező katonája milyen jól értett ehhez a becézgetési formához. Nagyon is tehetségesnek bizonyult, míg a hercegnő leginkább félénken viselkedett, ez mégsem tűnt úgy, hogy Nahon nyughatatlan tevékenységét befolyásolta volna.

A lány kiélvezte a pillanatnyi körülmények okozta tüzes perceket. S még ágyba sem bújt vele! Legbelül viszont érezte, arra még nem állna készen. Hiába tűnt szép gondolatnak, Chired agressziója még kísértette éjszakánként, ahogy szenvedő szerelmének a fájdalma úgyszintén.

Ez a gondolat kizökkentette annyira, hogy a lázadó is észrevegye, majd abbahagyja lelkes kutatómunkáját. Visana állát hüvelyk- és mutatóujja közé vette, ujjbegye a fiatal nő telt ajkára vándorolt. Ezután még visszatért egy apró csókra, s arcán mosoly tetszelgett.

– Vesztettetek – jelentette ki Naevis. Arcából Noiren elsöpörte vörös, selymes haját, mire a zöld íriszű még csábosan végighúzta tenyerét a fekete hajú mellkasán.

– Ó, micsoda izgalmak lesznek még ma éjszaka! – mondta perverzen Chired.

– Csak nem veled.

– Kár...

– Nyugodj meg, Chir! Abban a tudatban élhetsz, hogy mi jól szórakoztunk! – nevetett fel Naevis.

– De jó nekem!

– Igen, irigykedem is rád. Viszont későre jár, azt ajánlom, térjünk nyugovóra!

A csapat tagjai megegyeztek abban, hogy ténylegesen ez a legjobb döntés, ezért előtte még ettek, majd mind elhelyezkedtek a talajon. Nahon Visanát karolta át, és jó éjt puszit lehelt az arcára. A lány összefonta ujjaik, s mosolyogva hajtotta álomra a fejét.

Nem akart megválni ezektől az emberektől, néhány kivétellel kedvelte őket. Ők az első barátai, mi lesz, ha édesapja kivégezteti őket? Ha el kell búcsúznia ettől a csapattól, akiket már-már baráttokként kezelt. Az első barátaiként... Talán elkeserítő, de elhatározta, nem válik meg tőlük, főleg nem Nahontól vagy az égkék tekintetű Noirentől. A szeretteitől nem

Ezek a gondolatok pörögtek a fejében, miközben elaludt a másik test forróságától. Azonban a nyugodt éjszaka ellenére másnap fájdalom hasított testébe, és hirtelen ébredt fel. A mögötte fekvőre tekintett, aki azonnal csak rá tudott figyelni.

– Mi az, Vis? – kérdezte fáradtan.

– Eljönnél velem arrébb, meg kéne néznem valamit?

– Persze! De mi a baj?

– Csak gyere! – válaszolta kisebb pánikban a hercegnő!

A páros kapkodva, hajnalok hajnalán ment be a rengetegbe. Nahon csak követte Visanát, szerencsére már elég világos volt. Nem értette, hová vezeti a lány, de hamarosan meglátta, hogy egy bokrokkal sűrűn benőtt résznél megáll, majd elfordul tőle.

Innentől nem tudta kivenni, mit csinál a hercegnő, azonban arcára ijedtség ült ki, és kezét mutatta a barna hajú felé. Mégis ő csak a tekintetét figyelte, ami miatt nem vette észre az egyértelműt.

– Nahon, én... a-azt hiszem, vérzem...