A csapatnak muszáj volt időközben lepihennie, mert az út hosszúnak bizonyult. Az éjszakára a vadonban táboroztak le, ahol több tüzet is raktak a biztonság kedvéért, ami remélhetőleg megrémítette az erdei szörnyeket. Mindenki ott aludt, ahol helyet talált, és nem telt sok időbe, mire az egész társaság szunyókált.

Azonban Visanának ismét rémképek jelentek meg álmában, s Nahon fájdalmas arckifejezése most is ott virított előtte. Nagy levegővételek közepette kelt fel a mellette fekvő férfi mellől, majd körülnézett a táborban. Chired horkolva aludt, mindaddig Naevis és Noiren helye üres volt. Ettől a leány aggódni kezdett, féltette a fekete hajú férfit.

Így gondolkodás nélkül indult meg az erdőbe, amerre a nyomaikat ki lehetett venni. Követte őket a sötét rengetegbe, legbelül félt, Noirennek valami baja esett. Mindaddig feszült volt, hogy Nahont a többiekkel hagyta, és aggódni fog érte, de elméje csak hajtotta előre. Végül megállt, s hallgatózott.

Nemsokára fülébe szökött egy hang, melyet pihegéshez tudott hasonlítani. Ezért megrémülve kezdett el menni, hátha Noiren megsérült, talán segítségre van szüksége. Visana nem is gondolkodott, csak később vette észre, mibe menetelt bele.

Az esti kékes fényben meglátta a hang forrását, mire majdnem felsikkantott. Egy farönkön ült Noiren, felsőteste meztelen volt. A királylánynak háttal helyezkedett el, izmai meg-megfeszültek, miközben száját kéjtől fűtött lihegés hagyta el.

– Nae...Naevis – nyöszörögte a férfi, mire a hercegnő meglátta az emlegetett személyt.

A vörös hajkoronájú nő vad csípőmozgással vette birtokba Noiren férfiasságát, ezt még innen is látta az ifjú. Azt sem tudta, mit tegyen, csak állt, és figyelte az eseményeket. Hallgatta Noiren nyögését, nézte izmos felsőtestét, s pillanatnyilag erős vágyat érzett arra, hogy ő is átéljen valami hasonlót Nahonnal. Agya még a Chired okozta félelmet is kiűzte a fejéből, csupán figyelni tudta a két test egyesülését.

– Ó, Noiren, csináld! – nyöszörgött Naevis, közben fürtjeit kecsesen a háta mögé dobta.

Ez volt az a pillanat, mikor meglátta a sötétben álldogáló Visanát, abbahagyta eddigi tevékenységét, és arcára óriási mosoly kúszott. Majd sokkal hevesebben kezdett mozogni Noiren farkán, hogy féltékennyé tegye a hercegnőt.

A hófehér lány földbe gyökerezett lábbal figyelte tovább az eseményeket, míg Naevis azt hitte, ezt a sokkot ő váltotta ki belőle. Mindaddig Noiren egyre hangosabb lett a rajta mozgó nő mélyebb s erőteljesebb fel-le emelkedése miatt. Kezével a fekete hajú vállába kapaszkodott, aki magához ölelte a nőt.

Visana ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy a férfi mégis összefeküdt Naevisszel, hiába csalta meg az rengeteg emberrel. Talán, mert még mindig szerette? Vagy ez az ő részéről is csak az élvezetek hajszolásáról szólt? Akárhogyan is volt ez, gondolatát nem tudta befejezni, mert a zöld szemű hangja határozottan csendült.

– Noiren, gyerünk, keményebben! – parancsolt az alatta lévőre, aki erőteljesebben kezdett el mozogni a nőben. – Ez az, csináld, ne állj meg!

– É-én – lihegte – próbálkozom!

– Az nem lesz elég, dugj már meg rendesen is! Légy már igazi férfi!

– Micsoda?

A kék íriszű kérdése olyan hirtelen jött, hogy Visana meglepődött rajta. Beszéde halk volt s jócskán bántott. Rögtön a ki- és behatolással is leállt, Naevis hiába folytatta azt, amit korábban csinált. Noiren leszorította a csípőjét, mire a vörös hajú vergődni kezdett a karjában.

– Miért nem tudsz egy nőt sem boldoggá tenni?!

A harcos erre az illetlen kérdésre már felállt a helyéről, majd magára húzta nadrágját, ezután pedig visszavette felsőjét. Visana most látta megfelelőnek azt, hogy megpróbáljon eliszkolni, legalábbis egy fa vagy bokor takarásába kerülni.

– Jobb, ha megyek... – mondta Noiren mély fájdalommal szívében, s el akart indulni az egyik irányba.

– Most megint mi bajod?

– Egyedül szeretnék lenni.

– Akkor legyél csak egyedül, és baszd meg azt a kis kurvát is! Ő kell neked, mi?

A fekete fürtökkel megáldott férfi már nem volt hajlandó válaszolni erre, hanem ehelyett otthagyta az utána pillantó nőt. Nem az erdő azon részébe ment, ahová alapesetben járt volna, inkább eltávolodott a tábortól.

Mindaddig a királylány ügyesen elbújt Naevis tekintete elől, és megindult Noiren után. Nem vágyott arra, hogy kárt okozzon magában, továbbá nem szerette volna ennyire szomorúnak látni őt. Pedig a magas most kétségkívül elkeseredettnek tűnt. Az a nő nem érdemelte meg ezt a férfit.

Egy olyat, aki azok után is hajlandó vele tölteni az idejét, miután megannyiszor ágyba csábított másokat. A hölgy becsülte a férfi béketűrését, de ezt már soknak tartotta. Miért nem harcolt Naevis ellen? Inkább eltűrte a fájdalmat, mintsem küzdött volna vele?

A fiatal elhatározta, innentől több időt kell a közelében töltenie, mert a kék szemű is segített neki, ő is megérdemelte a szeretet.

Ezért óvatosan, de követte Noirent. A harcos egy erdei ösvényt vett célba, aminek a vacogó Visana nem örült különösebben, azonban megparancsolta magának, hogy ki fog tartani. A legény körülbelül negyedóra erejéig sétált, a hercegnő meg ment szorgosan utána.

A fekete hajkoronájú végül az erdő szélén állt csak meg, ahonnan rálátása nyílt a hegyekre. Mégsem a tájat nézte, hanem nagyokat szippantott a levegőből, és maga elé bámult. Visana szíve majd' összeroppant a szomorú látványtól. Noiren sírt. Halkan, gyengén, de sírt.

A hölgy immár nem volt képes tovább rejtve maradni, előbújt a fák közül, s tenyerét a kardforgató hátára simította. A termetes ember rákapta tekintetét, majd megnyugodva tapasztalta, nem Naevis jött utána.

– Mit keresel itt?

– Nem tudtam aludni, megint a rémálmok.

– Mit álmodsz ilyenkor?

– Azt, hogy Nahon megsebesül, és nem biztos, túléli-e, de fáj neki – bökte ki Visana most elsőnek, s végre felszabadultnak érezte magát, hogy közölte valakivel terhét. – Igazából, azt tudom, te miért vagy itt.

– Tehát láttad...

– És Naevis is látott engem – mondta a lány bánatosan. – Sajnálom, hogy leskelődtem. Azt hiszem, ez az én hibám volt.

– Feleslegesen aggódsz, ha nem vagy ott, ugyanúgy közli velem mindezt.

Noiren kék tekintete a lányra vándorolt, íriszében könnyek csillogtak, mire a hercegnő tett egy lépést előre.

– Megölelhetlek? – kérdezte az ifjú, majd kitárta karját. – Néha segít egy ölelés. Hiába tanítják azt nektek, hogy ne érintkezzetek sokat, jobb, mintha magadban tartanád. Na, gyere ide, nagyfiú!

A királylány biztatására a világos bőrű férfi magához szorította a leányt. Ez a gesztus egyszerre hordozott nagymértékű gyengédséget, de ugyanannyi lelki fájdalmat is. Fejét Visana vállára hajtotta, mire a lány éjfekete fürtjei közé túrt.

– Így... minden rendben van. Majd megbeszéled vele, ha akarod, de ne hagyd, hogy kihasználjon téged! Ennél sokkal többet érsz – súgta a fülébe –, és túl jó barát vagy ahhoz, hogy szenvedni hagyjalak.

– Köszönöm, Visana... köszönöm.

Miután Noiren legközelebb felemelte a fejét, arcán már gyenge, de látható mosoly tetszelgett. A hercegnő terve bevált, megnyugtatta az előtte állót. Ezért ő is elvigyorodott, ahogy a másikra tekintett.

– Nagyon hideg van, nem megyünk vissza a táborba?

– De, igaz, jó ötlet – mondta Noiren, majd egymás oldalán tértek vissza a többiekhez aludni.

– Hol voltál? – kérdezte Nahon, miután Visana már ismét mellette feküdt.

– Nem tudtam aludni, és Noirennel beszélgettem, viszont most már menni fog – közölte a királylány, és az oldalára fordult, majd a barna hajú karja azonnal dereka köré fonódott. – Aludj jól, Nahon.

– Te is, Vis.