Miután Visana megismerkedett Naevisszel, tudta, valószínűleg egy újabb embert kell innentől kerülnie. Továbbá a nő zöld szemében, mintha a féltékenység szikráját látta volna megjelenni. Ez talán még aggasztóbbnak bizonyult a felé tanúsított viselkedésénél is, pedig ő igazán nem akart semmit sem Noirentől.

Legalábbis barátságnál többre biztosan nem vágyott, annak ellenére sem, hogy a férfit rendkívül finom és nyugodt személyiségként ismerte meg. Példaértékű szerető lehetett, ez nem is volt kérdés. De neki Nahon kellett, aki sokkal szeretetteljesebb viselkedést mutatott felé.

Még annak ellenére is, hogy ő rabolta el, s szintén ugyanez a férfi ijesztette meg még pár napja. Azonban a véleménye hamar megváltozott vele kapcsolatosan, hiszen olyan kedves volt vele! Egész életében erre vágyott, hogy valakinek ő kelljen.

– Ők kicsodák? – kérdezte Visana Noirentől.

– Velük jöttem ide – szólt közbe Naevis, majd a fekete hajúhoz szegődött. Először provokatívan végigsimított mellkasán, utána szenvedélyes csókba vonta a férfit. Mindaddig a nő tekintete a hercegnőt fürkészte, és reakcióra éhesen várta, mit fog tenni „tulajdona" ezen megjelölésére.

– Te ismered őket? – fordult Nahonhoz a királylány, akit egyáltalán nem foglalkoztatott Naevis féltékenysége. Inkább saját meg a többiek testi épségét féltette.

– Igen, látásból kettőjüket. A harmadikkal szerintem sosem találkoztam még.

– Eno, Tued és Siort a becses nevük. Mit gondolsz, lehet hasznuk számotokra?

– Az attól függ, mennyire megbízhatók – mondta a katonákat fürkészve Noiren. – Nem akarunk kóklereket a sorainkba.

– Ez csak természetes. Eno vadász, Tued kovács, Siort pedig katona volt. Mind ugyanazért küzdenek, mint mi. Higgyétek el, jó fejek!

– Majd hiszem, ha látom, a múltkorival engem nem győztél meg – mormogta Chired.

– Mi bajod volt, Leviceggel?

– Ellopta a felszerelésünk!

– Az igaz, de most nem ez a lényeges!

– Figyelemmel fogom tartani őket, nem akarok még egy tolvajt látni, értetted?

– Igen!

– Helyes... – vetette oda Chired, és megrázta a fejét.

Nahon hiába ápolt vele ellenséges viszonyt, jól ismerte a szakállas megérzéseit, amik a legtöbbször jók voltak, így ő sem kezelte bizalommal a három férfit. Úgy gondolta, most az egyszer itt az ideje rá hallgatni, mert Naevist nem tartotta megbízhatónak vagy jó emberismerőnek.

Visana a barna hajúhoz húzódva figyelte, ahogy a két oldal találkozik, majd kezet nyújtanak egymásnak. Végül Nahon is megismételte velük a műveletet, és a férfiak útja ugyanott ért véget, ahol a vörös fürtökkel megáldott nőé: nála. Hármuk közül az egyikük vékonyabb volt, és íjat hordott a hátán, ő lehetett Eno. Sötétbarna haja a válláig ért, szeme szinte fekete volt. Egy másik szőke hajjal, jégkék írisszel s magas termettel büszkélkedhetett, ez nem számított szokatlan jelenségnek a hideg birodalomban. A férfi viszont óriási bárdot cipelt, testalkata alapján Tued lehetett, a kovács. Az utolsó pedig szőkésbarna hajkoronát tudhatott a magáénak, ő volt a legápoltabb mind közül, zöldes tekintete intelligensen méregette a leányt, Siort.

Nahon inkább Visana mögé állt, majd védelmezően magához ölelte a hercegnőt, aki engedelmesen simult hozzá. Akáclilája bizalmatlanul méregette a hármast és a környékükön köröző Naevist.

– Visana Zevar? – kérdezte a katona, mire a hölgy azonnal őt kezdte tanulmányozni.

Ezt a kérdést már hallotta, és ezt az arcot kétségkívül látta. De mikor? Narfolki katona volt, nem is kérdés, neki is ott tetszelgett a tetoválás a karján, pont, mint az ő Nahonjának. Azonban nem tudta beazonosítani a férfit, hiába próbálkozott vele.

Mégis a felismerés hirtelen, egy villám erejével csapott belé: udvarló vagy szerető. Nem, nem az övé, hanem Milandine-t környékezte meg a férfi. Mindig udvariasan bánt a testvérével, sosem hallott tőle egy rossz szót sem.

Ezért utólag meg sem lepődött azon, hogy ő is a lázadók céljait szolgálta és nem a birodalomét. Egyértelműen hasonlított a húgára, ránézésre pedig neki tetszettek ezek a külső jegyek, a kalandvágy, így arra jutott, mindig is összeillettek.

A királylány mosolyt villantott a férfira, míg a többieket figyelmen kívül hagyta. Emelt fővel húzódott vissza a biztonságba Nahonhoz, mivel Noiren közelében Naevis miatt nem tervezett hosszabb ideig tartózkodni. Habár nagyon kedvelte őt, mégis a nő máris olyan szinten taszította, hogy nem érzett magában elég erőt a vele való kötekedéshez.

– Miért van nálatok Narfolk hercegnője? – kérdezte a katona kissé felháborodva. – Ha Reagor király ezt megtudja...

– Vagy, ha a húgom... – motyogta Visana jelentőségteljesen.

– Most mit forgatsz a kis fejedben?

Chired közbeszólása elterelte a hercegnő figyelmét, aki zavartan tekintett körbe, s kereste a beszélgetés azon részét, ahol lemaradt vele.

– Narfolki katona volt.

– Ezt szerintem eddig is tudtuk, tehát, ez volna olyan érdekes?

– A húgomnak udvarolt, azért akarja, hogy ne dühítsük fel az édesapám vagy Milandine-t.

– Egy udvarló? – szólt Naevis hangja szkeptikusan – Biztos vagy ebben?

– Siort Rotiornak hívják, igaz?

– Naevis, hagyd, igazat mond! – állította meg végül a harcos.

– Beleszerettél, a húgába ennek a kis csitrinek?

– Miért beszélsz így vele?

Noiren dühösen nézett barátnőjére, aki úgy szólt Siorthoz, mintha azt mondta volna, hogy szórakozásból embereket gyilkol. A vöröshajú nő megpördült a tengelye körül, majd a kék szeműt kezdte el tanulmányozni. A magas meg sem hatódott a gyilkos pillantástól, amit kapott, hanem még mindig bátran tartotta az álláspontját.

– Jó, nyertél, akkor foglalkozz a hercegnőcskéddel! – vetette oda Naevis, majd elindult egy teljesen másik irányba.

Meglepődve pillantottak a kecses nő után, aki közben nagy lendülettel odacsapódott két másik társához. Visana megrázta a fejét, hogy kiűzze abból a kellemetlen gondolatokat, majd Nahonra nézett. A barna hajú tátott szájjal tekintett Naevis után, s a királylány nem volt biztos abban, milyen célból tette mindezt. Erős gyanút érzett arra, hogy a zöld szemű a csapat többségének már felkeltette az érdeklődését testi adottságaival.

Mégis féltékenynek tűnt, mikor ő még jelét sem adta annak, hogy Noiren bármennyire is érdekelné őt. A kis súrlódás után immár együtt folytatták az utat, hogy minél hamarabb a király színe elé járulhassanak. Visana ideges s egyszerre nyugodt is volt a találkozó miatt.

Várta, hogy húgát és édesapját láthassa, míg benne pislákolt a gondolat, talán nem lesz képes elszakadni tőlük. Mégis Nahon támogatta őt, ezt tudta. Hogy egészen a trónig segítené, azonban ebbe talán belehalna. Mert álmában Narfolkban voltak s a mód, amivel a katona arca eltorzult a kíntól, szinte belülről emésztette őt.

– Miért viselkedik ennyire féltékenyül? – kérdezte Visana egy idő után a fekete hajúnak címezve a kérdést. Akáclila szeme összetalálkozott a termetes férfi égkékjével, és Noiren nagyot sóhajtott. Ebben a rövidke reakcióban annyi fájdalom bújt meg, hogy a hercegnő nem tudta mire vélni azt. – Most nekem kell megkérdeznem: minden rendben?

– Nem tudom, bárcsak kitalálhatnám, miért ilyen. De engem minden szégyenérzet nélkül megcsalt a csapat férfitagjaival.

– Pontosan kikkel?

– Chireddel, Lirommal, valószínűleg az újakkal is, ebből következtetve Leviceggel szintén, és még ott van, Kuch, Daedon és még a te Nahonod is. Meg persze sokan másokkal, de hosszú a lista...

– Nahon, fúj, megőrültél?! – mondta undorodva Visana. – Te meg, Noiren, miért tűröd ezt? – csapott a kettejük vállára fújtatva a fiatal nő, majd elszomorodott a fekete hajú arcát látva.

Látta, hogy mennyire bántotta a tény, miszerint őt gyanúsította meg hűtlenséggel, miközben látszott minden mozdulatán, a nő nem egy férfit hódított már meg. De Noiren valószínűleg tisztán törődött vele, míg Naevis számára talán ő nem is volt más, mint egy olyan, akit kihasználhatott, mikor más nem állt a rendelkezésére.