Másnap reggel a hófehér bőrű hercegnő lihegve kelt fel, majd a mellette fekvő Nahon arcára pillantott, aki felébredt Visana feszült zihálására.

– Nahon! – mondta a lány megkönnyebbülten, és az ifjú harcoshoz bújt. Az emlegetett nem értette a fiatal nő reakcióit, de magához ölelte őt.

– Vis, mi a baj?

– Most már semmi... rosszat álmodtam.

– Jól van, próbálj megnyugodni! – simogatta a hátát Nahon.

Visana némán kapaszkodott a katonába, aki próbálta érintésével ellazítani a hercegnőt. Arcát vállgödrébe fúrta, s nagyokat szippantott a legény friss illatából. A leány másik oldalán Noiren nagyot nyújtózva kelt fel, majd égkék íriszével értetlenül tanulmányozta társait.

– Mi történt? – kérdezte kissé kótyagosan, és kikelt az ágyból.

– Rosszat álmodott.

– Értem. Szedelődzködjek addig?

– Máris menni fogunk? – motyogta a királylány.

– Igen, indulnunk kell vissza, hogy a király elé vigyünk.

– És mit fogtok mondani neki?

– Hogy visszakap, ha biztosítja számunkra a jobb körülményeket.

– Ó, rendben.

Miután Visana felült az ágyban, Nahont figyelte. A tegnap esti események után már úgy érezte, nem akar a stratégosz nélkül visszamenni Narfolkba. Sőt, a fekete hajú is hiányzott volna neki.

Nemsokára megérezte a kék szemű finom érintését a vállán. Mikor hátrafordult, a férfi egy nagyobb ruhát tartott felé. A hercegnő kérdés nélkül elfogadta, majd felvette a hosszan leérő felsőt.

– Hideg lesz kint, jól öltözzetek fel! – jelentette ki Noiren.

Erre mindketten tették, ahogy a magasabb mondta nekik. Nem tellett sok időbe, miután ettek egy keveset, és a csapat újra összegyűlt. Visana fején ismét csuklyát hordott, hogy eltakarja arcát. Senki sem sejtette meg kilétét, annak ellenére, hogy Chired szúrós pillantásokkal illette. Az emlegetett éppen meglepően lágy csókot váltott a nővel, akivel az este még elment. Olyannyira, hogy a királylány emlékeztette magát a kopasz családjának sorsáról. Így máris kevésbé ellenségesen nézett rá, hiába volt kellemetlen, ha a közelében kellett lennie.

– Vis, készen állsz?

– Már becézgeted is? – rázta a fejét Chired. – Felszedted a csajt, igaz? – Nahon csendben maradt, ez pedig elég volt a férfi számára, hogy levonja a helyes következtetéseket. – Húha, nem tartott sokáig...

– Nem értem, mit akarsz tőlem vagy tőle.

– Csak rendesen megleptél, kölyök! – mondta a férfi, s két nagyot csapott a barna vállára, majd a sor elejére ment.

A páros és Noiren meglepődve nézték végig ezt a különös eseményt, egyikük sem számított arra, hogy a lázadó ennyire nyugodt lesz. Habár sejthették volna, tekintettel arra, miféle foglalkozású nőtől búcsúzott el.

Most kivételesen más ült a hátasra helyettük, és Visana örült, hogy sétálhatott.

Továbbá végre az arcát is felfedhette. Hiába volt fagyos az idő, a levegő hatékonyan felfrissítette. Habár Nahon fájdalomtól eltorzult arca elég volt álmában ahhoz, hogy kellően felébressze. Nem kívánta a látványt, hiszen tudta, a jövőt jelezte előre, efelől kétsége sem lehetett. De mégis reménykedett benne, hogy a mogyoróbarna szemű sebesülése nem halálos kimenetelű. Legbelül azonban nagyon féltette őt, mert senki iránt sem érzett még hasonlót. S kapcsolatuk még nem is virágzott ki igazán, mégsem akarta átélni az ifjú katona korai halálát.

– Hé, minden rendben? – kérdezte tőle Nahon, és megfogta a lány kezét.

– I-igen... azt hiszem.

– Min gondolkodsz, az álmodon?

– Sajnos azon. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből.

– Ha beszélni szeretnél róla, a rendelkezésedre állok, ha nem, akkor is.

– Köszönöm, Nahon – mondta Visana, s megállt egy pillanatra, míg kissé esetlenül megölelte a legényt. – Még nem állok készen arra, hogy elmondjam, remélem, megérted.

– Természetes, ha időre van szükséged. Tudd, hogy én támogatlak!

Visana elmosolyodott Nahon őszinte szavaira, amelyek megdobogtatták a szívét. Immár kevésbé feszülten ment tovább, közben a barna hajú kezét fogta. Tetszett neki a békés környezet, most volt ideje jobban is megfigyelni a tájat.

Az erdőben madarak csiripeltek a fák között, amik lombkoronáján keresztül betört az aranyló, forróságot árasztó fény. Noirennek igaza volt, tényleg hideg időjárás várta őket. A leány néha annyira vacogott, hogy inkább a mellette sétáló férfihez húzódott.

Legalább már két, talán három órája gyalogoltak folyamatosan, fájó, kihűlt tagokkal, mikor a csapat megállt pihenni. Visana nem értette, miért támadt köztük hirtelen idegesség, de hamarosan meglátta a velük szemben menetelő, háromtagú csapatot. Majd mellettük megzörrent egy bokor, és kiugrott belőle egy nő.

A királylány úgy megijedt, hogy megbotlott egy apró kavicsban. Noiren tudta csak elkapni, s a hercegnő a férfi ruhájába kapaszkodott. A fekete fürtökkel rendelkező harcos egy pillanat alatt talpra segítette a még botorkáló hölgyet, és felnézett a velük szemben feltűnő személlyel. A kék szemű ajka csodálkozásra nyílt, ahogy meglátta a vörös hajú, zöld íriszű nőt.

– Csak nem Noiren Renolt látom? – szólalt meg izgatottan a jövevény.

Egy pillanat múlva megindult a kék szemű felé, ezután egyenesen a nyakába vetette magát, és a férfi szájára tapadt. Noiren kérdés nélkül magához vonta a nőt, s visszacsókolt. A fehér hercegnő azt sem tudta, mit kezdjen, úgy figyelte a párost, akik egyértelműen ismerték egymást.

Visanát nem a csók maga lepte meg, hanem inkább annak egyik részvevője. Valamiért nem tudta elgondolni Noirent, mint szeretőt, de több mint kristálytiszta volt, hogy itt bizony erről lehet szó. Miután a férfi letette a vörös hajút, még egy röpke pillanatig a szemébe nézett, majd elhúzódott tőle.

– Á, Naevis! Mit keresel itt? – kérdezte barátságosan Nahon, aki úgy látszott, ismerőse lehetett.

– Nahon! Rég láttalak már! – ölelte át röviden, s ezt megismételte a csapat többi tagjával is. Egyedül Visanát hagyta ki, akin végül megakadt zöld írisze. – Ha nem tévedek, te pedig Visana Zevar vagy.

– I-igen.

– És pontosan mit is akartok kezdeni vele?

– A király színe elé visszük, és követeljük a változást – mondta Chired úgy, mintha valami óriási képtelenségről beszélt volna.

– Szkeptikus vagy, Chir?

– Nem is kicsit. Az a szerencséje, hogy szebb látvány, mint aminek mondják.

– Igen, tényleg szép – válaszolta a nő, és körbejárta a leányt. Tekintete közben Noirent fürkészte, aki tudta, a zöld szemű látta, mikor elkapta Visanát, mielőtt az eleshetett volna. – Egyébként Naevis vagyok, ha nem hallottad volna...

Miután ezt a göndör kimondta, Noiren a királylány mellé húzódott, hogy távolságot kényszerítsen ki Chiredből. Ezen tettét természetesen barátnője figyelemmel kísérte, és smaragdzöld szeme féltékenyen megvillant a hófehér bőrű hercegnőt látva.

Visana félreérthetetlenül Nahon mögé bújt, ugyanis rendkívül zavarta, hogy Naevis úgy méregette, mint egy darab húst. Ahogy őt nézte, szinte égette érzékeny bőrét, mint a nappali fény. Nem tudta, mi volt az, ami ilyen szinten felborzolta az idegeit. Talán a nő viselkedése vagy az, ahogy Chireddel társalgott. Pedig a királylány kétségkívül tudta, a szakállas vele is szívesen elszórakozna.

De benne semmiféle félelmet nem fedezett fel a kopasszal kapcsolatban, hanem inkább barátként kezelte, mintsem nőgyűlölő, szexuális erőszaktevőként. Habár ismét emlékeztetnie kellett magát rá, ő sem ilyennek született. Ezzel ellenben képtelen volt elképzelni Chirt a múltban, mint gondoskodó apukát és szerető férjet.

Naevis pedig nyugtalanította, túlságosan is, nem értette, hogy a mindig higgadt Noiren mégis miért szeretett belé. Hiszen nem volt kérdéses, ahogy őt nézte és a találkozásuk, mintha ég és föld lenne a fekete hajú korábbi önmagától. Tényleg ennyire megváltoztatja az embert a szerelem? Talán igen, hiszen az ő apja is belebolondult Boloda Twilgbe. Vele és Nahonnal is ez lesz? És mindez boldoggá teszi majd őket, vagy éppen elszomorítja kettejüket?